Pár napon belül kétszer is elemezte az esélyeket a kormányfő. Értékelése alapján a Fidesz lényegében a kistelepülések és a munkások pártja lett, és sorsdöntő lesz, hogy az amúgy nem politizáló munkásokat meg tudják-e most szólítani.
A nemzeti petíció arról szól, hogy mondjunk nemet a háború és az ukrán állam finanszírozására, arról szól, hogy nem fizetünk! – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra csütörtökön feltöltött videónyilatkozatában.
Az államtitkár szerint stabil és biztonságos a betegellátás az ország legfontosabb pszichiátriai centrumában, noha több száz szakember követeli az egykor mágusképzőt vezető főigazgató, Ézsi Robin távozását.
Vannak olyan mondatok, amelyek szinte minden felelős nagyszülő szájából elhangzanak, függetlenül attól, hol élnek a világban. Mutatjuk, melyek azok a kifejezések, amelyek generációtól és helytől függetlenül visszahangoznak bennünk.
Tűz keletkezett egy fővárosi vendéglátóhelyen, a Rákóczi úti épületet mintegy 500 ember hagyta el - tudatta a katasztrófavédelem a honlapján csütörtökön.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.
Az Átlátszó tett közzé két felvételt az SK Battery komáromi üzemében történt detonációkról. A cég szerint engedélyezett tesztről van szó, de a hatóságok és a kormányhivatal még nem reagáltak.
A humanitárius szempontból rendkívül problémás videókat az Orosz Védelmi Minisztériumtól és egy fura TikTok-csatornától szerezte be a magyar televízió.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Brüsszelben kijelentette: Magyarország a választásokig nem nyitja újra a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal a befagyasztott uniós forrásokról. A miniszter az Általános Ügyek Tanácsán vett részt, ahol a 2021–2027-es uniós költségvetési keret kohéziós politikájának félidős felülvizsgál
Meghatározó volt az Elizabeth Hotel életében, hogy 2025 első közel négy hónapjában az első emeleten teljes felújítást végeztek. A rekonstrukció összesen 18 szobát érintett. Újdonságként vezették be ezeket, hiszen magasabb komfort fokozattal rendelkeznek, mint a szabványos szobák. A 2026-os év sokkal jobban indult, mint a tavalyi – fogalmazott Arató
Megtartotta második értekezletét és újabb intézkedésekről döntött a kritikus infrastruktúra védelmének megerősítésére összehívott egyeztető törzs – jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Bloomberg értesülései szerint az Államadósság Kezelő Központ zártkörű értékesítés keretében 1,2 milliárd dollár értékben adott el további, 2035 szeptemberében lejáró dollárkötvényeket. A sorozat eredeti kibocsátási összege 1 milliárd dollár volt, így az állomány 2,2 milliárd dollárra emelkedett.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónapra – május 28-ig – meghosszabbította a Szőlő utcai ügyben érintett két gyanúsított, egy férfi és egy nő letartóztatását – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.
Nem hagyta szó nélkül a Szikra Mozgalom politikusa Deák Dániel kirohanását. Szerinte a kormánypárti elemző pont a kutatási módszertan alapjaival nincs tisztában.
A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet csalt, meghamisította a saját közvélemény-kutatási eredményeit, hogy a kisebb ellenzéki pártoktól a Tisza felé terelje a szavazókat – erről beszélt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóban. Később a Medián vezetője reagált a vádakra.
Mióta kijöttek a Medián nagy tiszás vezetést mutató számai, újra ellenséggé vált Hann Endre. A Deák által lobogtatott papíron 36.9-36.1-re vezet a Tisza, de a nyers táblázatot külső szemmel nehéz pontosan értelmezni.
A mozis premier után már a Mandiner Youtube-csatornáján is látható az ukrajnai háború előzményeit, világpolitikai-történelmi hátterét feltáró, személyes beszámolókat és szakértői megszólalásokat is idéző Baljós közelség című dokumentumfilm – olvasható a mandiner.hu-n.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint húsz kijelölt energetikai végponton jelennek meg katonák pénteken, miután a kormány az "ukrán blokádra" hivatkozva elrendelte a kritikus infrastruktúra védelmének megerősítését.
A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal, május 28-ig meghosszabbította két gyanúsított letartóztatását a Szőlő utcai ügyben. A döntés hátterében a bizonyítás megnehezítésének veszélye és a bűnismétlés megelőzése áll - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék az MTI-t.
Témák: Döntés született az idei évi költségvetésről a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. Sikeresen pályázott a város a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítését célzó negyedik ütemes kiíráson. A korszerűsítés miatt kevesebb vendéget hozó tavalyi év után idén erős bővülésre számítanak az Elizabeth Hotelben. Az év első hó
A Mol-csoport felszólította a horvát Janaf kőolajvezeték-üzemeltetőt, hogy péntekig garantálja a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedését. Amennyiben a kérés nem teljesül, a Mol az Európai Bizottsághoz fordul és kártérítési eljárást indíthat.
A politikai elemző szerint ha az emberek az életüket féltik, azzal a kormánypárt szerezhet néhány százezer plusz szavazatot. Ez a fordításhoz nem biztos, hogy elég, de a tiszás kétharmad megakadályozásához elég lehet. Ezért a Fidesz az utolsó pillanatig küzdeni fog.
Influenzaszerű tünetekkel 55 700-an fordultak orvoshoz a múlt héten a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 66 ezer volt.
Ez a kormány védte meg Magyarországot a migrációval, a bevándorlókkal szemben, ez a kormány mondta ki, hogy Magyarországnak magyar országnak kell maradnia, és csak mi dönthetjük el, hogy kikkel éljünk együtt – jelentette ki a miniszterelnök a Fidesz országjárásának csütörtöki állomásán, Csongrádon.