A kiperelt listán egy 800 milliós tétel is szerepel, de csak annyi áll mellette: magánszemély. Hogy kik és miért kapták a pénzt, az egyelőre teljes rejtély.
Romániában a magyarellenes megnyilvánulások továbbra is jelen vannak mind a közéletben, mind a mindennapokban, amit a nagyváradi premontrei apát kilakoltatásának ügye és az FK Csíkszereda ellen kirótt fegyelmi bírság aggasztó esete is mutat – állapítja meg kedden közzétett hírlevelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Az erdélyi magyar jogvédő sze
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján intézkedik, honlapjának Adótraffipax rovatában pedig előre jelzi, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel, alaptalannak minősítve azokat a híreket, amelyek szerint a hatóság hétfőn Heves vármegyében rögtönzött, megfélemlítő ra
Havazás és ónos eső nehezíti a közlekedést az ország nagy részén, több térségben riasztás van érvényben. A Katasztrófavédelem konkrét tanácsokat adott ki arra az esetre, ha mégis útnak indulnánk.
Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke az ATV Aktuál című műsorában beszélt arról, hogy pártja február 20-án dönt az országgyűlési választásokon való indulásról. A szocialista politikus szerint ugyan komoly vita folyik a listás indulásról, de öt képviselő indulása szinte biztos.
A pártelnök Facebookon jelentette be, hogy jogi lépéseket tesznek Kovács Jánossal szemben, aki egy videóban azt mondta, hogy Magyar Péter "le lesz fejezve. Ezt így, nyíltan ki merem mondani".
Amit Magyar Péter, Tarr Zoltán és a Tisza Párt folyamatosan tagadni próbált, az igaz. A Tisza Párt gazdaságpolitikai programja az egyházak számára, az egyházi intézmények számára katasztrófával járna – mondta Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államt
Borsik János a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnökeként, valamint az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének egykori elnökeként szerzett elévülhetetlen érdemeket
Magyarország nem csak beszél az Európai Unió (EU) külső határainak védelméről, hanem sok éve magyar rendőrök teljesítenek ott szolgálatot – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. Rétvári Bence a bolgár-török határra induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján kiemelte: a magyar családok azért érezhetik biztonságba
Az adóhatóság egy adattudományi módszereken alapuló algoritmusra hivatkozik, amely a cégek adatai alapján azonosítja a kockázatokat. A hatóság szerint ez a típusú ellenőrzés bevett gyakorlat, tavaly 80 ezer, idén is legalább ennyi várható országszerte
Mesterséges Intelligencia: Klímamegváltás vagy digitális illúzió? címmel tart szerdán konferenciát a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Bárány Balázst, az MCC Klímapolitikai Intézet kutatóját kérdeztük a témáról.
Pintér Bence a Fidesz-frakcióvezető által felügyelt Győr-Szol Zrt.-t bírálta a vitatott elszámolás miatt. A cég szerint a főkönyvi nyilvántartásuk igazolja a pénz meglétét, a polgármester szerint viszont ez nem valós fedezet.
A Családháló Alapítvány idén is átadja a nagy sikerű Családháló díjat, amely olvasói szavazatok alapján ismeri el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézményeket és szakembereket. Jó hír, hogy meghosszabbítottuk a szavazási időszakot: 2026. február 15-ig még voksolhatunk a jelöltekre. Kedves Olvasóink! Szeretnénk megköszönni azoknak, akik eddig sza
A Duna-Ipoly Nemzeti Park szerint 4,8 hektáron mintegy ezer fát vágott ki az Ipoly Erdő Zrt. A nemzeti park az olajszennyezést bejelentette a kormányhivatalnak.
Korábban a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet 40 orvosa petíciójában a kórház vezetését tette felelőssé azért, hogy az intézményt kevesebb mint két év alatt otthagyta 15 pszichiáter szakorvos.
Tavaly egy fogyasztó egy tranzakciónál átlagosan 23 darab palackot váltott vissza az automatáknál, amely a 2024-es átlaghoz képest öt darabbal nőtt. Az egy emberre jutó, éves visszaváltott palackok átlaga 310 darabra emelkedett, ami jelentős növekedés a 2024-es 101 darabhoz képest.
Rejtély, honnan szerezte a Fidesz a titkos aktákat, de a 24.hu szerint elképzelhető, hogy a rendőrségi arcfelismerőt is bevetették. Kádár András Kristóf szerint a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.
A Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációja több más képviselővel együtt az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be az EP jövő heti plenáris ülésére – tájékoztatott Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője Brüsszelben kedden. Magyar újságíróknak nyilatkozva Dömötör Csaba közölte: módosító indítványukkal azt kíván
A lelkész a Facebookon számolt be a meglepő találkozóról. A Nobel-díjas író megígérte, hogy tartják a kapcsolatot, és tavasszal újra találkoznak egymással.
Február elején ismét a vadászat, a horgászat és a természet világa kerül a középpontba Budapesten, hiszen négy napon át várja a látogatókat a FeHoVa élményekkel, bemutatókkal és közösségi programokkal.
Kovács János, a CIKÖSZ képviselője egy videóban fenyegette meg a Tisza Párt elnökét Bajóton. Az önkormányzat elhatárolódott, Magyar Péter pedig feljelentést tesz a hatóságoknál.
A kormány által bejelentett rezsistop célja, hogy a 30 százalékos többletfogyasztást kompenzálják a háztartások számára – hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Czepek Gábor.
Folytatni kell a párbeszédet az orosz féllel a háború befejezésének lehetőségeiről az Egyesült Államok részvételével, ugyanakkor Ukrajna nem kész megadni magát – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatójukon. Az államfő arra a kérdésre válaszolt, hogy hatással les
Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének egykori elnöke - közölte a család kedden az MTI-vel.
Sokszor nem is tudjuk, mit szívunk be a tüdőnkbe az utcán, az iskolák környékén vagy sportolás közben. Mennyire káros a rossz levegő? Az Egyensúly Intézettel közös műsorunk legfontosabb tanulságai.
Gyengébb év végi termésátlagokkal, szinte megsemmisülő kukoricával zárták a gazdák a 2025-ös évet. Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke hangsúlyozta, reméli, hogy a jelenlegi és az elmúlt időszakot jellemző havas, csapadékos időjárás segíti a talajban a víztartalékot. Ezáltal az elvetett őszi gabonák jobban érezhet
Szakmai befektetőként 100 százalékos tulajdonrészt szerzett a Klasszis Médiában Komáromi Balázs, a gazdasági tematikájú Trend FM tulajdonosa. A tranzakció a Privátbankár, az Mfor és a Piac & Profit portfólióját is magába foglaló médiacsoport egészét érinti. A Klasszis Média alapítója, Ács Zsuzsa a tranzakciót követően ügyvezetőként dolgozik tovább
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop a kormány 2013-ban elindított rezsivédelmi politikájának általános elveivel összhangban a kedvezményeket mindenki számára azonos feltételekkel biztosítja; az intézkedés kiterjed a távhőre, a földgázra és a villamos energiára, valamint minden számlázási módra – jelentette be Czepek Gábor, az Ener