2026. február 9. hétfő

febr. 9
12:15
Tankerületekben, iskolákban nyomoz a rendőrség korrupció és más ügyek miatt (Infostart)
Öt esetben is folyik a nyomozás különböző korrupciós bűncselekmények miatt, amikben iskolák és tankerületi központok is érintettek.
febr. 9
12:21
Indul a "három az egyben" képzés, összekapcsolják a technikumokat és az egyetemeket (Infostart)
Gyorsabb egyetemi előrehaladást teszünk lehetővé informatikai területen – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 9
12:45
Veszélyben a magyar termékek helye a boltokban (Demokrata)
Öt éven belül kiszorulhatnak a magyar termékek a hazai boltok polcairól.
febr. 9
12:51
Elfogták a banki csalókat (Infostart)
A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azokat a csalókat, akik banki alkalmazottnak adták ki magukat a telefon végén.
febr. 9
12:51
Kubatov Gábor már annyira szeretné, hogy a Fidesz legyőzze a Tiszát, hogy a balmazújvárosi választási eredményekről is hamisított képet posztolt (444.hu)
A Fidesz pártigazgatóját egy olyan apróság nem állíthatja meg, hogy egyik balmazújvárosi jelölt sem volt Tiszás.
febr. 9
12:51
Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás (Demokrata)
A február 12. és 17. között megrendezett téltemető, tavaszköszöntő népszokáson idén több mint 2700 maskarás és 76 busócsoport vesz részt.
febr. 9
12:57
Tordai Bence feljelentést tesz a mérgező gödi Samsung-gyárról szóló Telex-cikk után (Telex)
A Mi Hazánk pedig a Bűnvadászok segítségével lezárta a gödi Samsung-gyárhoz vezető utat.
febr. 9
13:15
Nagy a szerelem, az ukránok Törpojácát akarják (Demokrata)
Természetes, hogy Kijevben Magyar Péter győzelméért imádkoznak – ő ugyanis azonnal feladná a magyar és európai érdekek képviseletét.
febr. 9
13:21
Februári események a GFE gyulai karán (Gyulatelevízió)
Eseménydúsan telik a február a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusán. Az egészségtudományi és prevenciós kutatócsoport tagjai a napokban lapszámbemutatón vettek részt a fővárosban és hamarosan indul az idei Nyugdíjas Akadémia is. Mérföldkőnek is tekinthető az a bemutatkozás, amelyen a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának oktatói vettek részt a napokban.
febr. 9
13:27
Elemzők: Orbán Viktor kockázatos időszakra számít, a Tisza programjában nehezen megvalósítható pontok is vannak (Infostart)
Szombaton újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezúttal Szombathely volt a helyszín, ahol ismét beszédet mondott a miniszterelnök. Aznap Magyar Péter bemutatta a Tisza Párt Működő és emberséges Magyarország című programját. A kormányfő beszédét és az ellenzéki párt programismertetőjét Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet el
febr. 9
13:33
Kubatov Gábor úgy posztolta ki a balmazújvárosi időközi eredményét, mintha a Tisza jelöljeit győzte volna le a Fidesz (SzMo)
A kormánypárti jelölt valójában a Közösen Balmazújvárosért Egyesület indulójával és egy független jelölttel szemben nyerte meg az időközi választást. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a Tisza Párt egyetlen jelöltet sem indított, Kubatov mégis arról posztolt, hogy legyőzték Magyar Péteréket.
febr. 9
13:57
Tordai Bence feljelentést tesz a rákkeltő anyagokkal mérgező gödi Samsung-gyár ügyében, a Mi Hazánk lezárta a gyártelephez vezető utat (444.hu)
Tordai azt írta, hogy az "évekig tartó szándékos mérgezésben" a Samsung vezetői mellett az erről tudó kormánytagok is bűnrészesek voltak.
febr. 9
14:03
Gyanúsítottként hallgatták ki a Bászna Gabona egyik képviselőjét (Telex)
A cég képviselőjét sikkasztás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki.
febr. 9
14:09
"Aki hazudik, annak legyen jó a memóriája" – Szent-Iványi István reagált arra, hogy Orbán szerint Clinton Szerbia megtámadására kérte 1999-ben (SzMo)
A külpolitikai szakértő szerint a miniszterelnök pár éve még egészen másképp adta elő a szerb háborús történetet. A sztorit egyébként akkor a szerb elnöknek mesélte el.
febr. 9
14:15
A macskájával együtt halt meg egy ember Szabolcsban: kályhából kipattant szikra okozhatta a tragédiát (Blikk)
Egy férfi életét vesztette Piricsén, miután hálószobájában tűz keletkezett. Az áldozat halálát feltehetően füstmérgezés okozta. A tragédiáról a katasztrófavédelem hétfőn kora délben kapott bejelentést – közölte Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
febr. 9
14:21
Nincs több hibázás, trükközés a mérlegnél – Új, MI-alapú megoldást vezet be az egyik hazai üzletlánc (Infostart)
Az innovatív megoldással az a cél, hogy a vásárlás gyorsabbá, egyszerűbbé és pontosabbá váljon, miközben jelentősen csökken a hibázás esélye.
febr. 9
14:21
Újabb diákolimpiai döntőt rendeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
A negyedik korcsoport országos futsal diákolimpiai döntőjét rendezték meg a hétvégén, Gyulán. A pénteki megnyitó eseményen Görgényi Ernő polgármester arról beszélt, hogy ez a verseny több, mint egy egyszerű torna. Az „olimpia” szó mindenkit kötelez. Arra tanít, hogy a győzelemnél is fontosabb a kiválóság, a barátság és a tisztelet. Az elmúlt évekbe
febr. 9
14:27
Valami nem stimmel Kubatov posztjával, két Tiszás jelölt is szerepel rajta (ATV)
Az NVI szerint nem indult Tiszás jelölt a balmazújvárosi időközi választáson.
febr. 9
14:27
"Az Orbán-kormány Csernobilja" – Tordai Bence feljelentést tesz a gödi Samsung-gyár szennyezése miatt (SzMo)
Az ellenzéki politikus szerint "az évekig tartó szándékos mérgezés egy tényleg precedens nélküli bűncselekmény-sorozat". Úgy véli, a Telex hétfői cikke "még fideszes mércével mérve is döbbenetes bűnöket" tárt fel.
febr. 9
14:33
Csupán 28 szavazattal nyert a Fidesz jelöltje Balmazújvárosban, Orbán mégis nagy győzelmet ünnepel (SzMo)
A kormányfő kevesebb mint egy nap leforgása alatt már háromszor is diadalittasan reagált arra, hogy Balmazújvárosban a Fidesz jelöltje egy hajszálnyival megelőzte ellenfeleit.
febr. 9
14:45
Újra többen jöttek a FeHoVára – Főszervező: fontos mindenkivel megismertetni a vadászatot mint szakmát, mint hobbit (Infostart)
Véget ért a négynapos FeHoVa, vagyis a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás a Hungexpón. Lovasi Enikő fesztiváligazgató szerint a 32. FeHoVa nagyobb lett, mint a korábbiak, és érdemben hozzájárulhatott a vadászattal kapcsolatos ismerethiány, illetve előítéletek csökkentéséhez.
febr. 9
14:57
Orbán Viktor és Magyar Péter után Dobrev Klára is országjárásba kezd (Infostart)
Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a következő két hónapban legalább 219 településre akar ellátogatni – közölte Dobrev Klára hétfői, online sajtótájékoztatóján.
febr. 9
15:03
Sulyok Tamásnak nincs véleménye a bírói függetlenséget sértő kormányrendeletről (Telex)
Megkeresésünkre azt írta, hogy az Alaptörvény alapján nem tehet semmit. Ezért aztán nem is szólalt meg.
febr. 9
15:09
Több mint hatezer kockázatos terméket talált a NAV egy budapesti raktárban (ATV)
Több mint hatezer, fogyasztók számára kockázatosnak minősített, gyógyhatásúnak hirdetett terméket találtak a pénzügyőrök egy budapesti raktárban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
febr. 9
15:09
2023 novembere óta nem volt ilyen erős a forint (SzMo)
A dollár árfolyama 317,7-ig süllyedt hétfőn, miközben a magyar deviza erősödő pályán mozog. A trendet a magas hazai kamatszint és a nemzetközi hangulat is támogatja.
febr. 9
15:09
Ivóvízvezetéket sértett meg egy munkagép, elöntötte a víz Újbuda néhány utcáját (Telex)
A parkoló autók küszöbéig is elér a víz szintje.
febr. 9
15:15
Lezárta a gödi akkugyárat Dúró Dóra, a rendőrök is a helyszínre mentek (SzMo)
A Mi Hazánk alelnöke szerint az üzem szándékosan mérgezi az embereket, a kormány mégis pénzeli. A képviselők lemondtak mentelmi jogukról az eljárás miatt.
febr. 9
15:39
Magyar Péter a gödi mérgezésről: Akkuipari szakhatóságot állítunk fel, kivizsgálunk minden visszaélést és nyilvánosságra hozzuk a titkos kormánydöntéseket (SzMo)
A TISZA Párt vezetője szerint a kormány a külföldi cégeknek való behódolás közben nem törődött az emberek egészségével. A politikus súlyos vádakat fogalmazott meg.
febr. 9
15:45
Magyar Péter az akkumulátoripari beruházással kapcsolatos visszaélések kivizsgálását és a titkos kormánydöntések nyilvánosságra hozását ígéri (444.hu)
A Tisza Párt elnöke arra is ígéretet tett, hogy kormányra kerülésük esetén kivizsgálják, kinek a felelőssége, hogy akár engedély hiányában is működhettek az emberi egészséget súlyosan károsító üzemek.
febr. 9
15:51
Magyar Péter azonnali lépéseket és a politikai felelősök megbüntetését követeli a mérgező gödi Samsung-gyár miatt (Telex)
Szerinte a Telex cikkéből kiderült, hogy csak egyetlen dologgal nem foglalkozott Orbán Viktor kormánya: a gyárban dolgozó és a környéken élő emberek egészségével.
febr. 9
16:09
Telex: Sulyok Tamásnak nincs véleménye a bírói függetlenséget sértő kormányrendeletről (SzMo)
A kormány rendelettel állítaná le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket. A Sándor-palota szerint a köztársasági elnöknek nincs hatásköre felülvizsgálni a kormányrendeleteket.
febr. 9
16:15
Áll a víz Újbuda néhány utcájában (444.hu)
Ivóvízvezetéket sértett meg egy munkagép Budapest XI. kerületében, minek következtében víz árasztotta el a környéket, az utcákat elborító víz egészen az autók küszöbéig elért.
febr. 9
16:21
Elárasztotta a víz Újbudát egy munkagép miatt – hét ingatlan maradt víz nélkül (SzMo)
A XI. kerületi Bertalan Lajos utcában egy munkagép rongált meg egy 400 mm-es fővezetéket. A kiömlő víz egy kisebb közcsövet is tönkretett, emiatt szünetel a szolgáltatás a környéken.
febr. 9
16:27
Újabb pofon a szlovákiai magyaroknak (Demokrata)
Megszűnik a gimnáziumi oktatás a néhány éve átadott felvidéki iskolaközpontban.
febr. 9
16:45
Menekült a NAV elől, de csúnyán ráfaragott: döbbenetes fogás egy bács-kiskuni garázsban (Pénzcentrum)
A járőrautó láttán megpróbált elmenekülni egy Bács-Kiskun vármegyei férfi. Nagy mennyiségű cigarettát és kábítószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a garázsában.
febr. 9
16:51
Megkérdezték Sulyok Tamást a bírói függetlenséget súlyosan sértő kormányrendeletről, a reakció pont az lett, amit várnál (444.hu)
A köztársasági elnök azért mindenkit megnyugtat, hogy egyéb úton hatékony lehetőség van az Alkotmánybírósághoz fordulásra.
febr. 9
16:51
Gödi akkugyár-botrány: Szijjártó Péter és Lantos Csaba meghallgatását kezdeményezi, valamint újra feljelentést tesz az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés… (SzMo)
Kirobbant a botrány a gödi Samsung-gyár körül egy titkosszolgálati jelentés miatt. A képviselő szerint a kormány tudott a brutális mérgezésről, ezért most magyarázatot követel.
febr. 9
16:57
Magyarország és Georgia élen jár a globális patrióta forradalomban (Demokrata)
Szijjártó Péter hivatalában fogadta Maka Bocsorisvili georgiai külügyminisztert.
febr. 9
17:15
Újabb magyar ember halt meg az Ukrajnában zajló háborúban (Demokrata)
Egy ungvári járásból származó, alig több mint 40 éves magyar fiatalember halt meg.
febr. 9
17:39
Keresztes László Lóránt újra feljelentést tesz a gödi Samsung-gyár ügyében, miután a rendőrség elsőre megszüntette az eljárást (444.hu)
Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke továbbá kezdeményezte Szijjártó Péter és Lantos Csaba meghallgatását az ügyben.
febr. 9
17:51
Orbán Viktor Szekszárd térségének polgármestereivel tárgyalt (Demokrata)
Orbán Viktor a térség fejlesztési terveiről tárgyalt a polgármesterekkel.
febr. 9
17:57
Orbán Viktor Szekszárd térségének polgármestereivel tárgyalt (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Horváth István országgyűlési képviselő és Lázár János építési és közlekedési miniszter társaságában Szekszárd térségének polgármestereivel tárgyalt a térség fejlesztési terveiről Szedresen - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
febr. 9
18:09
Letartóztatása ellenére is a dunaújvárosi DK-s alpolgármestert indítják Sárbogárdon Dobrevék (Telex)
Mezei Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítják, a DK szerint koncepciós eljárásról van szó.
febr. 9
18:09
Radnóti Miklós utolsó napjait mutatták be a várszínházban (Gyulatelevízió)
A Radnóti Miklóst alakító Sütő András főszereplésével mutatták be péntek este a Gyulai Várszínház kamaratermében az Erőltetett menet című előadást, mely a költő utolsó napjait mutatta be munkaszolgálatosként írt versei révén. A közönséget a zenei és vizuális elemek mellett a tánc formanyelvével szólították meg, ezeken a mozdulatokon keresztül a né
febr. 9
18:39
Kubatov Gábor úgy hamisította meg az NVI oldalát, mintha a tiszás jelöltet győzte volna le a fideszes (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 9
18:45
A DK a szerintük koncepciós ügyben letartóztatott dunaújvárosi alpolgármestert indítja országgyűlési képviselőnek (444.hu)
Mezei Zsoltot vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatták ki, majd 30 napra le is tartóztatták.
febr. 9
18:51
Kocsis Máté: Ha Fekete László velünk, ki ellenünk? (SzMo)
Fekete László erőművész januárban ünnepelt, fia egy csülöktortával köszöntötte születésnapján. A Fidesz frakcióvezetője egy közös fotóval és egy rövid bejegyzéssel reagált az eseményre.
febr. 9
19:09
Ekkor lehet tutira Orbán-Magyar vita – Ez Török Gábor politikai elemző tippje (ATV)
Egy friss felmérés szerint a teljes népesség közel 60 százaléka szeretné, ha a 2026-os választás előtt miniszterelnök-jelölti vita zajlana Orbán Viktor és Magyar Péter között. Figyelemre méltó, hogy még a fideszes szavazók közel 30 százaléka is támogatná az összecsapást. De vajon következik-e mindebből bármi? Török Gábor politikai elemző szerint ez
febr. 9
19:21
Orbán Viktor Szekszárd polgármesterével tárgyalt (Demokrata)
A tárgyaláson részt vett Lázár János miniszter és Horváth István országgyűlési képviselő is.
febr. 9
19:27
Magyar Péter: Kétszer is megtámadták önkénteseinket, feljelentést tettünk (444.hu)
Kaposváron megrugdostak egy Tisza-önkéntest, Geszten megdobálták az autójukat.

Keresés