2026. április 10. péntek

ápr. 10
8:09
Publicus Intézet: 52-39 az állás a Tisza Párt és a Fidesz között a biztos szavazó pártválasztók körében (Telex)
A Mi Hazánk 4-5 százalékon billeg, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a teljes népességben és a biztos szavazó pártválasztóknál is 2-2 százalékon áll.
ápr. 10
8:15
Orbán Viktor bejelentette, hogy bejelent valamit, de aztán nem jelentett be semmi újat (Telex)
Brékinget ígért, visszaszámlálás is volt, meg is szólalt, de túl sok újat nem mondott, és nem is ígért igazán semmit.
ápr. 10
8:15
Gyula napon féláron a belépők a kiállítóhelyekre (Gyulatelevízió)
Idén sem marad el a gyulai kiállítóhelyek Black Friday-hoz hasonló, évenkénti egyetlen napon élő akciója. Április 12-én, Gyula napon 50 százalékos kedvezménnyel árusítják a belépőket online jegyértékesítő felületükön. A vásárláskor a telefonra letöltött QR kód hónapokkal később is nyitja majd a beléptetőkapukat. Féláron teszi elérhetővé a gyulai ki
ápr. 10
8:15
Lejtőn a forint: Mindhárom vezető devizával szemben gyengült a magyar fizetőeszköz péntek reggel (Most Hír)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 10
8:21
Orbán Viktor üzent a magyaroknak: balhét szerveznek az ellenfelei? (ATV)
Orbán Viktor rendkívüli videóüzenetben fordult a magyarokhoz, és azt állította: ellenfeleik "külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze", és "szervezett kísérlet zajlik arra, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését".
ápr. 10
8:21
Győri csodáról posztolt Magyar Péter, mutatjuk a fotót (Most Hír)
Magyar Péter országjárása csütörtökön Győrben folytatódott.
ápr. 10
8:27
Az ukrán-magyar határszakaszon 4936-an léptek be Magyarországra (Demokrata)
A rendőrség 15 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
ápr. 10
8:33
Vsquare: Több milliárdot költött a magyar állam egy Quvasz nevű hírszerző eszközre, ami végül óriási bukta lett (Telex)
Az oknyomozó portál szerint a magyar titkosszolgálatok egy olyan szoftvert is használnak, amely a felhasználók tudta nélkül, a hirdetési adatok segítségével követi nyomon a felhasználókat.
ápr. 10
8:39
Több levélszavazat jön, mint négy éve, már leadtak 231 ezret (Telex)
Egy nap alatt csaknem 40 ezren adták le a levélcsomagot.
ápr. 10
8:45
Két új kaparós sorsjegyet hoz forgalomba a Szerencsejáték Zrt.: így néz ki a Szókincs és annak extra változata (Blikk)
Ismét bővült a Szerencsejáték Zrt. kínálata: a Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypár bevezetésével ráadásul az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját is támogatják.
ápr. 10
8:45
Ketyeg az óra, mindjárt lejár a határidő: az Egyesült Államok döntésén múlik az olajpiac sorsa (Pénzcentrum)
Ismét a működési engedély meghosszabbítását kérte az Egyesült Államoktól a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, azaz a NIS, mivel a jelenlegi felmentés április 17-én lejár.
ápr. 10
8:47
Börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki késsel fenyegetett és kirabolt egy gyereket a ceglédi állomáson (Blikk)
Három hét alatt állította bíróság elé az ügyészség azt a férfit, aki a ceglédi vasútállomáson erőszakkal kényszerítette ki, hogy egy kiskorú adja át neki a pénzét. Az elkövetőt, aki visszaesőnek minősült, rablás bűntette miatt börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
ápr. 10
8:51
Exkluzív kutatási adatokat mutatunk: jön az utolsó felmérés (ATV)
Élő, maratoni hosszúságú választási műsorral várja nézőit az ATV, az ATV Extra és a csatorna online platformjai április 12-én vasárnap 17 órától. A médiacsoport folyamatos tudósítással kíséri végig a választás minden fontos eseményét. 19 órakor a műsor exkluzív kutatási adatokkal készül.
ápr. 10
8:51
Már csaknem ezer embert fogtak el a hatóságok idén a magyar-szerb határon (Demokrata)
A következő kormányzati ciklusban a belső biztonság kiemelt kérdés lesz.
ápr. 10
8:51
Kijött a Publicus végső mérése: Így áll a Tisza Párt és a Fidesz 2 nappal a választás előtt (Most Hír)
Minden eddiginél nagyobb, 13 százalékpontos különbséget mér a Publicus Intézet a Tisza Párt javára a biztos szavazók körében, mindössze 48 órával a választás előtt. A friss, reprezentatív kutatás adatai szerint Magyar Péterék minden választói csoportban erősödni tudtak, miközben a kormánypárt támogatottsága csökkenő tendenciát mutat a kampány finis
ápr. 10
9:03
231 ezer levélszavazatot már leadtak az országgyűlési választásokra (Infostart)
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 147 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
ápr. 10
9:09
Ha rendőrök intézkednek vasárnap a szavazással kapcsolatban, azt csak fegyver nélkül tehetik (Telex)
Szavazni pedig csak polgári ruhában mehetnek az állomány tagjai.
ápr. 10
9:15
Választás 2026: 6 jelölt kiesett csütörtökön, ez történik velük (Most Hír)
Választás 2026: A visszalépő vagy elhalálozott, esetleg választójogát elveszítő jelölteket a szavazás előtt kihúzták a szavazólapról. Az utolsó napon, csütörtökön hatan estek ki.
ápr. 10
9:27
Egy csomó budapesti légijáratot töröltek – itt a teljes ferihegyi lista (Infostart)
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait – olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
ápr. 10
9:27
Külképviseleten szavazol? Meséld el! (444.hu)
Várjuk a beszámolókat a közeli és messzi-messzi helyekről.
ápr. 10
9:33
Magyar Péter: A Tisza ezt a választást meg fogja nyerni – a politikus elárulta, kik váltják le Orbán Viktort (Most Hír)
Orbán Viktor bejelentése után Magyar Péter is Facebook videóban szólt a választókhoz péntek reggel, kettő nappal az országgyűlési választás előtt.
ápr. 10
9:39
Nagy változások – most ne rutinból HÉV-ezzünk! (Infostart)
A jövő héten karbantartás miatt változik a szentendrei HÉV közlekedése, lesz buszos pótlás, másik vágányra érkezés. Mutatjuk a részleteket!
ápr. 10
9:39
Magyar Péter: A Tisza ezt a választást meg fogja nyerni – a politikus elárulta, kik váltják le Orbán Viktort (Most Hír)
Orbán Viktor bejelentése után Magyar Péter is Facebook videóban szólt a választókhoz péntek reggel, kettő nappal az országgyűlési választás előtt.
ápr. 10
9:45
Magyar Péter reagált Orbán videójára, egy dologban egyetértenek (Telex)
Magyar Péter szerint is egységre van szüksége Magyarországnak.
ápr. 10
9:51
Három nagy projekt fut: új világ köszönt a budapesti kötöttpályás közlekedésre (Infostart)
A következő időszak három kiemelt kötöttpályás hálózati fejlesztésén és azok műszaki tartalmán dolgozik a BKK. A Budafoki úti, valamint a Pacsirtamező utcai villamos mellett jelenleg a kisföldalatti – a rákosrendezői beruházáshoz kapcsolódó – korszerűsítésének és meghosszabbításának előkészítése zajlik.
ápr. 10
9:51
Magyar: Egy dologban egyetértünk, Magyarországnak összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége (444.hu)
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán reggeli riogatására.
ápr. 10
9:51
Magyar Péter reagált Orbán üzenetére: egy dologban egyetért (ATV)
A Tisza-elnök azt kérte a miniszterelnöktől, hogy "kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a magyar nép ítéletét". Magyar Péter felszólította a híveit: "ne üljenek fel semmilyen provokációnak, orbáni hamis zászlós műveletnek".
ápr. 10
9:51
Magyar Péter: A következő napokban ne üljenek fel semmilyen orbáni hamis-zászlós műveletnek, provokációnak (SzMo)
A Tisza Párt elnöke videóban reagált Orbán Viktor reggeli rendkívüli bejelentésére. Magyar azt kérte a híveitől, óvakodjanak bármilyen erőszakos cselekedettől. Szerinte ez az emberséges és békés Magyarország válasza az aljas, erőszakos és rettegő hatalomnak.
ápr. 10
10:03
Balogh Levente: Arról szavazunk, hogy az Unióban európaiként, vagy Európában kitaszítottként éljünk (Telex)
A Facebookon buzdít szavazásra a Szentkirályi Ásványvíz alapítója.
ápr. 10
10:09
Orbán több száz milliárd forintról döntött még a választás előtt (SzMo)
A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg több határozat a kormány döntéseiről. A Lakossági Rezsivédelmi Alapból 93,2 milliárd forintot csoportosítanak át, hogy a rezsicsökkentett tarifák miatti szolgáltatói hiányt pótolják a második negyedévre.
ápr. 10
10:09
Automatikus telefonkampányt indított a Tisza (Telex)
Magyar Péter a Telex műsorában jelentette be, hogy elindítják.
ápr. 10
10:09
Roma holokauszt kiállításon a gyulai múzeum anyaga (Gyulatelevízió)
2024. szeptemberében nyílt meg a gyulai művelődési központban az a kiállítás, mely Erdős Kamill ciganológus-etnográfus munkásságát mutatta be a Néprajzi Múzeum és az Erkel Ferenc Múzeum együttműködésének köszönhetően. A gyulai közgyűjtemény anyaga, illetve annak egy része április 19-étől a budapesti Holokauszt Emlékközpontban lesz látható. A gyulai
ápr. 10
10:09
Pénz állhat a házhoz: Egyszeri segély és rezsitámogatás – ezeket a pénzeket igényelhetik most a nyugdíjasok (Most Hír)
Többféle vissza nem térítendő támogatás elérhető a nyugdíjasok számára, ám sokan nem is tudnak a lehetőségről. Részletes listán szerepelnek az idei évben igényelhető támogatások, amelyeket érdemes megfontolni, ugyanis általuk többletköltséget biztosan nem okozol magadnak.
ápr. 10
10:21
Újra interjút ad Rónai Egonnak a miniszterelnök (ATV)
Péntek délután ismét az ATV Mérleg című műsorának vendége lesz Orbán Viktor. A miniszterelnök harmadszor ül le beszélgetni Rónai Egonnal a kampányban. A sorsdöntő választás előtt az összes listavezető megszólal a csatornán.
ápr. 10
10:27
Balogh Levente köszöni, de nem kér újra az orosz befolyás alatt élésből (444.hu)
"Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább" – közölte a Szentkirályi Ásványvíz alapítója.
ápr. 10
10:27
Van, aki Fidesz-négyötödöt vár, de van, aki már ünnepi ebédet szervezett a Tisza győzelmére (Telex)
Csütörtök este ott voltunk Magyar Péter és Orbán Viktor fórumán is, hogy utánajárjunk, az emberek hogyan élik meg a kiélezett kampányhajrát. Ami biztosan kiderült: mindkét oldal a saját győzelmében biztos, és egyik sem hiszi, hogy a másikat már bármiről meg lehetne győzni. De azért üzentek is egymásnak.
ápr. 10
10:27
Versgyűjtés a gyulai könyvtárban (Gyulatelevízió)
A magyar költészet napja alkalmából szervezett versgyűjtést a gyulai könyvtár. Az érdeklődők április 11-éig küldhetnek be verseket a könyvtárnak, ezeket később kiállítják. Bálint Etelka kiemelte, nincs formai követelmény vagy tartalmi megkötés, bármilyen verset szívesen fogadnak. A kezdeményezés célja, hogy az emberek megkedveljék a verseket, és el
ápr. 10
10:45
Nagy Dávid: Húzom fel a gép orrát ezerrel, bassza meg (444.hu)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője szerint nyugodtan szavazhatnak a választók a pártjára, mert szinte biztos a Tisza győzelme. Nagy Dávid beszélt a párt esélyeiről, Kovács Gergely háttérbe húzódásáról és a kampány tanulságairól is.
ápr. 10
10:51
Bakondi György: már csaknem ezer embert fogtak el a hatóságok idén a magyar–szerb határon (Infostart)
A növekvő szám arra figyelmeztet, hogy nem szabad változtatni a Magyarország belső biztonságát szolgáló, jól bevált rendszeren – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
ápr. 10
10:57
Orbán első kormányszóvivője: Magyar Péterben látom azt az Orbán Viktort, akivel együtt dolgoztam (SzMo)
A miniszterelnök egykori munkatársa, Borókai Gábor a Szemlélek pódiumbeszélgetésén elemezte a helyzetet. A párhuzamot azzal indokolta, hogy mindkét politikus egy "politikai fenevad" karakter.
ápr. 10
11:03
Túlélte a magyar író a medvetámadást, most elmeséli a pontos részleteket (Infostart)
Vida Gábor írt már ilyenekről, most azt tartja különösnek, hogy vele történt meg.
ápr. 10
11:03
Lesz balhé a választások után? (Blikk)
A választások a demokrácia alapvető pillérei, ahol a polgárok szabadon dönthetnek arról, kik képviseljék őket a törvényhozásban, és kik irányítsák az országot a következő ciklusban. Magyarországon a választások során több politikai párt indul, amelyek különböző programokkal és jövőképekkel próbálják megszólítani a választókat. A szavazás titkossága
ápr. 10
11:03
Most közölték: hat jelöltet lehúznak a szavazólapról (ATV)
A visszalépő vagy elhalálozott, esetleg választójogát elveszítő jelölteket a szavazás előtt kihúzták a szavazólapról. Az utolsó napon, csütörtökön hatan estek ki.
ápr. 10
11:03
Orbán reggeli riogatása Grósz Károly fehérterroros beszédét idézte fel Lakner Zoltánban (444.hu)
A józan erők, a rend és az értékek megőrzése áll szemben a káosszal, a hatalomért mindenre képes ellentáborral – kísértetiesen ismerős szavak ezek.
ápr. 10
11:15
Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány (Demokrata)
Első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntöttek.
ápr. 10
11:21
Megszólalt Sulyok Tamás (Telex)
A köztársasági elnök megállapította, hogy jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszt.
ápr. 10
11:33
Orbán Viktor és Robert Fico is örülhet: későbbre halasztja az orosz olaj importtilalmát az EU (Menedzsment Fórum)
Megugrottak az olajárak, nincs elég politikai támogatottsága az ötletnek – ezzel indokolta az Európai Bizottság, hogy nem április közepén mutatják be az orosz olaj importtilalmáról szóló rendelettervet. A halasztás egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
ápr. 10
11:33
Sulyok Tamás megszólalt (444.hu)
Elmondta, mikor lesz és mire jó az országgyűlési választás.
ápr. 10
11:45
Hajdú Péter nem kertel: "Nem is kérdés, hogy a kiszámítható, biztos jövőt kell választani, vagyis Orbán Viktort" (Blikk)
Elsöprő sikert aratott a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor legutóbbi része. A formabontó epizódban Orbán Viktor nem a vendég, hanem a házigazda volt, ugyanis ő látta vendégül a műsorvezetőt és a stábját a felcsúti otthonában.
ápr. 10
11:57
Kéréssel fordult minden választópolgárhoz a köztársasági elnök (Infostart)
A demokrácia egyik alappillére a szabad választás joga; az országgyűlési képviselőink 2026. évi általános választására április 12-én, vagyis most vasárnap kerül sor – emlékeztet pénteki bejegyzésében a köztársasági elnök, hozzátéve: a szavazatokat reggel 6 és 19 között adhatjuk el, illetve a levélszavazatoknak is legkésőbb vasárnap este 7 óráig kel

Keresés