2026. április 28. kedd

ápr. 28
13:18
Nyilvánosságra hozták, mikor kezdődnek az érettségik (Demokrata)
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődnek az érettségik.
ápr. 28
13:24
Magyar Péter miniszternek kérte fel Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt (ATV)
Kiderült, ki lesz a kultúráért felelős miniszter, és a tudományos és technológiai miniszter.
ápr. 28
13:30
Brutális bírság: összesen legalább 882 milliót fizet a Temu magyar vásárlóknak (SzMo)
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a Temu elleni eljárását, a cég kompenzációt és bírságot is fizet. A vállalat elismerte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, például a megtévesztő árazást.
ápr. 28
14:24
Százmilliókat fizet vissza a Temu a magyar vásárlóknak, még az állam is jól jár (ATV)
Legkevesebb 882 millió forintot fizet a Temu a vásárlóknak és további 437 milliót a magyar költségvetésbe – közölte a GVH.
ápr. 28
14:30
A KDNP Latorcai Csabát jelölte az Országgyűlés alelnökének (Demokrata)
Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden folytatódtak az Országházban.
ápr. 28
14:42
Diákok tanultak kertészeti ismereteket a Tündérkertben (Gyulatelevízió)
Kedd délelőtt folytatódott a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör kertészeti programja a Kálvária melletti Tündérkertben. A foglalkozáson résztvevő diákoktól nem állt távol ez a téma, többen otthon is besegítenek a kertben, de az iskolában is igyekeznek közel hozni a fiatalok számára az ökológiai szemléletet. A tanulók számára Pomázi Ferenc tartott
ápr. 28
15:06
Hadházy a rejtélyes kamionok nyomába eredt Hatvanpusztán (ATV)
Hadházy Ákos abban bízik, hamarosan bentről is megtekintheti a "nagy nyilvánosság" a majorság épületeit.
ápr. 28
15:12
Stratégiai megállapodást kötött az AbbVie és az SZTE (Demokrata)
Az új gyógyszerek korai fázisú vizsgálatát szolgáló részleg továbbfejlesztését tervezik.
ápr. 28
15:18
Nagy károkat okoz az aszály térségünkben (Gyulatelevízió)
2022 óta folyamatosan jelen van az aszály a gazdálkodók életében – fogalmazott Kozsuch Kornél. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke kiemelte, bizakodásra adott okot a 2026 év elején lehullott hó, de azóta sem esett elegendő csapadék ebben a térségben. 2022 óta a gazdálkodók próbálnak felkészülni az aszály okozta kihívásokra. Olyan
ápr. 28
15:24
100 milliós hűtlen kezelés miatt vádat emelhetnek az EU-s pénzek felett őrködő hatóság vezetője ellen (SzMo)
Lezárult a nyomozás az EU-s pénzek felhasználását felügyelő Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál ellen. A hűtlen kezelés mellett hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással is gyanúsítják a hatóság vezetőjét.
ápr. 28
15:48
Hirtelen kilépett a Fideszből az egyik képviselő, ez az oka (ATV)
A képviselő hétfő este jelentette be, hogy kilép a pártból.
ápr. 28
15:54
Magyar Péterrel tárgyalt a Richter vezére, egyelőre nem fizetnek osztalékot az MCC-nek (SzMo)
Orbán Gábor, a gyógyszercég vezérigazgatója egy konferencián közölte, hogy készek elhalasztani az osztalékfizetést. Ezzel az uniós viták rendezését segítenék, amelyek a magyar egyetemi autonómia miatt zajlanak.
ápr. 28
16:00
Elutasította a rendőrség a Panyi Szabolcs elleni kémkedési feljelentést (SzMo)
A Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény gyanújának hiányában utasította el az oknyomozó újságíró ellen tett feljelentéseket. Panyit az Orbán-kormány vádolta meg kémkedéssel.
ápr. 28
16:06
Három új kilátó nyílt a határ mentén, az egyik egy elhagyatott bányatorony (SzMo)
2025-ben három új, látványos kilátópontot adtak át a magyar–szlovák határtérségben, Dorogon, Sajóbábonyban és a szlovákiai Ardovón. A dorogi helyszín különlegessége, hogy egy 1981-ben épült ipari aknatornyot alakítottak át modern, éjjel kivilágított kilátóvá.
ápr. 28
16:12
Elárverezi a lejárató plakátját a tiszás Tárkányi Zsolt, egy zsidó kórháznak megy a pénz (SzMo)
Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt képviselője árverésre bocsátja a róla készült, karlendítéssel vádoló plakátot. A bevételt a MAZSIHISZ Szeretetkórház kapja, a licit 30 ezer forintról indul.
ápr. 28
16:18
Fillérekből is kihozható a májusi hosszú hétvége: mutatjuk a titkos hazai úti célokat, amikről szinte senki sem tud (Pénzcentrum)
A május 1-jei hosszú hétvége idén valódi mozgásteret ad a belföldi utazóknak: három egymást követő szabadnap, stabil, csapadékmentes időjárás és 19-25 fok közötti hőmérséklet várható országszerte. Mivel a március 15-i hétvége idén elmaradt, sokan most pótolnák a tavaszi kikapcsolódást, ám a legnépszerűbb desztinációk gyorsan telítődnek. A vidéki tu
ápr. 28
16:18
Több mint 700 milliárd forintnyi uniós forrás nyílhat meg Budapest előtt (SzMo)
A Fővárosi Önkormányzat a korábbi 300 milliárdon felül a Helyreállítási Alap forrásaival is számol, így összesen 700 milliárd forintnyi EU-támogatás válhat elérhetővé. A pénz lehívásához azonban a kormánynak és a városvezetésnek 2026 augusztusáig kell teljesítenie a feltételeket.
ápr. 28
16:30
Pár nap leforgása alatt 30 fok is lehet a különbség az országban, esőre semmi esély (ATV)
Nagy hőingás várható, hamarosan nyárias napok jönnek, a hajnal azonban még hideg lehet - jelentős lesz a különbség.
ápr. 28
16:36
Időpontja volt, ezért magára hagyta az utcán haldokló férfit – drámai esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat (SzMo)
A saját programjára hivatkozva nem segített egy életveszélyben lévő emberen. Bár a kiérkező mentők végül sikeresen újraélesztették a beteget, az eset rávilágít a laikus segítségnyújtás elmaradásának kockázataira.
ápr. 28
16:42
"Mindenki kezdjen munkát keresni" – ezt üzente Lázár János a Mezőhegyesi Ménesbirtok dolgozóinak a Magyar Hang szerint (SzMo)
A lap értesülése szerint a leköszönő miniszter azt közölte a dolgozókkal, hogy a gazdaság jövője bizonytalan. Az esetleges leépítés először a Makóról és Hódmezővásárhelyről ingázókat érintheti, a helyieket tartanák meg legtovább.
ápr. 28
16:51
Varga Mihály az euróról, Orbán Viktorról, Magyar Péterről és az új kormánytagokról is beszélt (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politika irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasá
ápr. 28
16:54
Majális 2026: mutatjuk, milyen programok várnak május 1-jén Budapesten és vidéki nagyvárosokban (SzMo)
Csütörtöktől vasárnapig a május elsejei hosszú hétvégén országszerte közösségi programokkal és több újdonsággal is várják a kikapcsolódni vágyókat a fővárosban és a nagyvárosokban egyaránt.
ápr. 28
16:54
Két előadással folytatódik a könyvtár Világjáró gyulaiak sorozata (Gyulatelevízió)
Két visszatérő vendég számol be közelmúltbéli utazásairól a Mogyoróssy János könyvtár Világjáró gyulaiak sorozatának következő alkalmaival. Az utazás szerelmeseinek nem kell sokat várni, ugyanis a két előadásra egy héten belül kerül majd sor. Szerdán Spanyolországba, azon belül is Fisterrába, vagyis a „Föld végére” kalauzol majd Radnóti Edit. Jövő
ápr. 28
17:00
Tanács Zoltán elárulta, mik lesznek a Tudományos és Technológiai Minisztérium legfontosabb céljai (SzMo)
Tanács Zoltán a Facebookon köszönte meg, hogy Magyar Péter őt kérte fel a miniszteri posztra. A politikus célja egy modern, digitális és innovatív ország létrehozása, a tudomány szabadságának visszaadásával.
ápr. 28
17:06
Bejelentés az MNB-től: Varga Mihály a költségvetési bizonytalanságot is megemlítette (ATV)
Egyetlen napirendi javaslatról döntött az MNB monetáris tanácsa, Varga Mihály sajtótájékoztatón közölte a részleteket.
ápr. 28
17:12
"Időzített bomba" – Orbán Viktortól vár választ Jakab Péter a Miskolc melletti vegyi üzemről (SzMo)
A leköszönő országgyűlési képviselő írásban kérdezte a még hivatalban lévő miniszterelnököt a sajóbábonyi SPL Europe Kft. helyzetéről. Az üzemben több tonna mérgező anyagot tárolnak szakszerűtlenül, a dolgozók hónapok óta nem kaptak fizetést.
ápr. 28
17:24
Vitályos Esztert jelöli az Országgyűlés alelnökének a Fidesz (Demokrata)
Folytatódtak a tárgyalások az Országgyűlés működéséről.
ápr. 28
17:30
Ruszin-Szendi Romulusz kivezényli a hadsereget a Kossuth térre (Demokrata)
A Honvédség is részt vesz a Magyar Péter megválasztását ünneplő rendezvényen.
ápr. 28
17:48
Matolcsy Ádám tagadja, hogy sportautókat és vagyontárgyakat menekített volna Dubajba (SzMo)
A volt jegybankelnök fia a konténerekről szóló sajtóhírekre reagált az Egyesült Arab Emírségekkel kapcsolatban. Kijelentette, hogy bevételei legálisak, és kész együttműködni a hatóságokkal, bár nincs kiadatási egyezmény.
ápr. 28
18:12
"Gazdasági krízisben vagyunk, minden eszközhöz hozzá kell nyúlni" - Támogatja a vagyonadót a Cápák között befektetője (SzMo)
A Cápák között befektetője a jelenlegi gazdasági krízisben támogatja a vagyonadót. Szerinte azonban csak egy időben korlátozott, előre rögzített rendszer lehet működőképes.
ápr. 28
18:14
"Hosszú távon maradunk Magyarországon" – Tiborcz Istvánék reagáltak a vagyonkimentésre (SzMo)
Ezzel a kijelentéssel reagált Tiborcz István szóvivője azokra a vádakra, melyek szerint kormányközeli üzletemberek menekítik ki a vagyonukat. A cégcsoport ugyanakkor kitért a válasz elől, hogy a tavaly az Egyesült Államokba költözött Tiborcz hazatér-e.
ápr. 28
18:24
Magyar Péter: A Tisza nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének Szijjártó Pétert (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 28
18:30
Magyar Péter találkozót kezdeményez Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok ügyében (ATV)
Magyar Péter leendő miniszterelnök kedd délutáni Facebook-bejegyzésében közölte, hogy találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel június elejére a kárpátaljai magyarok helyzetének javítása érdekében. Az esemény helyszíneként Beregszászt jelölte meg.
ápr. 28
18:42
Orbán Balázs: Mindannyian bűnhődünk, és egyikünket sem jutalmazza az élet (SzMo)
Ezt a Fidesz választmányi ülése után mondta, ahol a választási vereséget értékelték. A politikus elismerte a felelősségét, és megerősítette, hogy a párt döntése értelmében júliustól Brüsszelben lesz EP-képviselő.
ápr. 28
19:30
Juhász Péter elárulta: a Zsolti bácsi-ügy tanúja az új kormányra vár a vallomásával (SzMo)
Juhász Péter szerint Bangó Sándor, a Szőlő utcai ügy tanúja addig nem tesz hivatalos vallomást a "Zsolti bácsi" néven emlegetett férfiról, amíg nem alakul új kormány. A tanú azzal indokolja a döntését, hogy nem bízik a jelenlegi ügyészségben.
ápr. 28
19:48
Megszűnt a jogviszonya a piliscsabai jegyzőnek, aki leb#zizta Magyar Pétert (ATV)
Mint ismert, április 12-én, a Fidesz vereségét követően Juhász Andrea piliscsabai jegyző az eredményváró eseményén nyilatkozott a Népszavának, ahol erős kijelentéseket tett Magyar Péterről és Radnai Márkról.
ápr. 28
20:06
Ruszin-Szendi Romulusz Bárdosi Sándornak: Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát (SzMo)
A Tisza Párt miniszterjelöltje szerint aki nem a hazát, hanem a politikusokat akarja szolgálni, annak nincs helye a seregben. Bárdosi Sándor egy interjúban beszélt arról, hogy a kormányváltás után elgondolkodott a leszerelésen.
ápr. 28
20:12
Tóth Vera 3 milliós órát villantott (Demokrata)
Gyémántokkal díszített svájci óraremekműve sokaknak szemet szúrt.
ápr. 28
20:30
Rendőröket és rendőrségi dolgozókat tüntettek ki Békésben (Gyulatelevízió)
A vármegyei rendőrfőkapitány ünnepélyes állománygyűlésen gratulált a szolgálati feladataikat példamutatóan ellátó munkatársainak. Szent György nap, a Magyar Rendőrség Napja alkalmából 2026. április 28-án ünnepélyes állománygyűlés volt a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A vármegyei rendőrfőkapitány, Vörös Ferenc r. dandártábornok gratulált a
ápr. 28
20:36
Gyula Tv Híradó 2026. 04. 28. (Gyulatelevízió)
Témák: Hamarosan befejeződnek a tavaszi vetési munkálatok. A legnagyobb gondot a földeken az aszály okozza, a meteorológiai előrejelzések szerint előreláthatólag május hetedikéig nem érkezik jelentős csapadék térségünkbe. Jubilált a kutyás ügyességi verseny Gyulán. Az elmúlt három évtized alatt nemcsak országos szinten népszerű az esemény, hanem mé
ápr. 28
20:42
Magyar Péter bejelentette, mikor hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat (SzMo)
A Tisza Párt elnöke szerint az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt egy nappal nyitják meg az ügynökaktákat. A politikus azt is közölte, hogy már egyeztetett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával.
ápr. 28
20:48
A Richter sem fizet osztalékot az MCC-nek, amíg nem rendeződik az egyetemi autonómia kérdése (ATV)
Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy nem fizetnek osztalékot a Mathias Corvinus Collegium (MCC) számára, amíg nem rendeződik az egyetemi autonómia kérdése az Európai Unió és a magyar kormány között.
ápr. 28
20:54
Magyar Péter: október 22-én nyilvánosságra hozzuk az ügynökaktákat (ATV)
Magyar Péter leendő miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy október 22-én nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákból meglévő iratanyagokat.
ápr. 28
21:00
"Ebből a megújulásból nem kérek" – a zuglói Fidesznél borult a bili a választási vereség után (SzMo)
Ezzel a mondattal kritizálta a Fidesz döntését Borbély Ádám, miután a választáson vesztes Radics Béla mandátumhoz jutott. Radics a lista 158. helyéről lett képviselő, miután többen lemondtak a mandátumukról.
ápr. 28
21:12
Elhunyt Edith Eva Eger (ATV)
Életének 98. évében, kedden elhunyt Edith Eva Eger, magyar származású amerikai klinikai szakpszichológus, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) elismert kutatója, a holokauszt túlélője, író - közölte kiadója, az Open Books az MTI-vel.
ápr. 28
21:12
A gyász és a feszültség feldolgozása a választás után (Demokrata)
A bosszúvágy és a bűnbakkeresés helyett mindkét táborban a haragkezelés intelligens módjára és az erőforrások pozitív irányba terelésére kellene koncentrálni.
ápr. 28
21:36
Szabó Bence a vagyonvisszaszerzésről: Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát (SzMo)
Bár hivatalos megkeresést még nem kapott, Szabó Bence a Telexnek azt mondta, nagyon szívesen venne elő régi, poros aktákat, amiket politikai okokból félretettek. A választások napját érzelmi hullámvasútként élte meg, Pálinkás Szilveszterrel pedig közben barátok lettek.
ápr. 28
21:54
Republikon: az akkumulátorgyárak is rontották a Fidesz támogatottságát (ATV)
A Republikon Intézet friss elemzése szerint az akkumulátorgyárak körüli helyi konfliktusok is szerepet játszhattak abban, hogy csökkent a Fidesz támogatottsága több településen.

Keresés