A Tisza Párt vezető politikusai és szakértői között sorra jelennek meg a baloldal régi arcai, és sokszor veszélyesen szélsőséges liberális hangok is. Nincs új a nap alatt, nem tudnak, de nem is akarnak mást, mint folytatni a 2010 előtti politikát; az érdekeik a nemzetközi kapcsolataikhoz és Brüsszelhez kötik őket, nekik kell megfelelniük, az ő elvá
A nyuszijogsi program célja többek között az is, hogy megelőzze a meggondolatlan húsvéti vásárlásokat, és segítsen felelős döntést hozni azoknak, akik nyulat szeretnének tartani.
Mindössze néhány órával a NASA történelmi, Hold felé tartó Artemis-2 küldetésének kezdete után kellemetlen problémával találták szembe magukat az asztronauták. Az Orion űrhajó fedélzetén ugyanis felmondta a szolgálatot a mellékhelyiség.
A Direkt36 birtokába került üzenetváltások szerint a magát Henrynek nevező személy ismerte el a felelősséget a kémtoll-akcióért. Az üzenetet a párt egykori informatikusának, Hrabóczki Dánielnek küldte, akit a csoport megpróbált beszervezni a párt ellen.
Nyolc dílert vettek őrizetbe a nyíregyházi rendőrök a DELTA program keretében két vármegyében; a bíróság elrendelte a letartóztatásukat - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Az Európai Unió a NATO-nál is ellenségesebb katonai szövetséggé alakulhat át, ezért Oroszországnak fel kell hagynia azzal, hogy toleráns a vele szomszédos országok azon szándékával szemben, hogy belépjenek a gazdasági-katonai unióba – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke pénteken a Telegram-csatornáján. Medvegyev szerint a Do
A szociológus szerint a választás kimenetelét a Fidesz számára korábban győzelmet hozó peremszavazók dönthetik el, akik most a TISZA Párt felé mozdulhatnak. Ezt a réteget a kegyelmi botrány és a kormányzóképesség megrepedése bizonytalanította el, miközben a pénzosztások sem tudták őket visszahozni.
Orbánt annyira letekerte a Meta, hogy attól egészen megtáltosodott, de akármennyit is ukránozik, Magyar Péter így is több utcahosszal veri a Facebookon. Egymillió fiktív guruló dollár nyomára bukkantunk a Tiszánál, miközben már megint megdőlt minden rekord a Lájkbajnokságban.
Vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást egy lajosmizsei férfi ellen a nyomozók. A betolakodó egy idős asszonyt rabolt ki Dabason. A 44 éves K. Sándornak egy 77 éves, járókerettel közlekedő nő volt az áldozata.
Azokban a szavazókörökben, ahol a külképviseleteken és a belföldi átjelentkezők által leadott szavazatokat számlálták, négy éve átlagosan 16 százalékkal rosszabb eredményt értek el a Fidesz-KDNP jelöltjei a választókerületi eredményüknél, és csak 5 helyen tudtak nyerni. Idén másfélszer több átjelentkezős szavazó lesz, mint 2022-ben.
Kormányzásunk horgonya a kereszténység – jelentette ki Orbán Viktor a Kontextus YouTube-csatornára pénteken feltöltött interjúban, hangsúlyozva, hogy az együttműködésben a Kdnp a horgony szerepet tölti be, ő maga pedig a horgonykötélért felel. A Karmelita kolostorban csütörtökön rögzített beszélgetésben a miniszterelnök a Fidesz-Kdnp koalíciót az e
Nagyszombaton nemcsak az ünnepi készülődés hoz izgalmakat: a kínai horoszkóp szerint április 4. a Kezdeményezés Napja lesz. A Föld Majom energiái 6 csillagjegy számára nyitnak sorsfordító kaput, ahol a gyors döntések most aranyat érnek. Mutatjuk, kinek hoz váratlan áttörést a húsvéti hétvége!
A 33 éves katona, aki korábban a Magyar Honvédség országos toborzókampányának arca volt, csatornaszagról, penészes falakról, elavult eszközökről és Orbán Gáspárról is beszélt a Telexnek.
A függetlenként induló politikus a Tisza Párt jelöltjével, Koncz Áronnal szemben fogalmazott meg éles kritikát, és 3 napot adott neki, hogy visszalépjen. A 72 órás határidő lejárta után azonban Tordai maga vonta vissza jelöltségét Budán.
JD Vance először a Karmelita kolostorban tart közös sajtótájékozatót Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd az MTK Sportparkban vesz részt egy nagygyűlésen.
Ismét megjelentek a budai utcákon azok a dörzsölt csalók, akik külföldi rendszámú luxusautókkal cirkálva, pszichológiai hadviseléssel próbálják kiforgatni vagyonukból az időseket. A módszer a régi: útbaigazítást kérnek, majd "ajándékként" silány minőségű szőnyegeket és edényeket sóznak az áldozatokra, akiket végül százezres nagyságrendű összegek ki
XIV. Leó pápa telefonon beszélt pénteken Jichák Hercog izraeli és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és mindkettőjüknek a béke mellett érvelt – közölte a Vatikán. A közlés szerint a Hercoggal folytatott megbeszélésén a pápa elsősorban a civil lakosság védelmének fontosságát és a nemzetközi valamint humanitárius jog tiszteletben tartását szorgalma
Az Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés adatai rávilágítanak arra, hogy a mozgásszervi panaszok ma már nem csupán egyéni egészségügyi problémát jelentenek, hanem súlyos teljesítménybeli és gazdasági kockázatot hordoznak a vállalatok számára. A 21. században a mozgásszervi megbetegedés a szív- és érrendszeri betegségek után a leggyakoribb orvoshoz
Az amerikai delegáció érkezése miatt változik a forgalmi rend Budapesten április 7-én és 8-án; a rendőrség tájékoztatása alapján várható lezárások, korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ p
Húsvét előtt a piacokon és a közösségi oldalakon is fellángol a vita: meg kell-e főzni a füstölt sonkát, vagy mehet nyersen is a tálra, akárcsak a kolbász? Miközben a kofák esküsznek a saját portékájukra, a szakemberek óvatosságra intenek. Utánajártunk, mi az igazság a "nyers" disznóhús körül.
A Direkt36 birtokába került üzenetváltások szerint a magát Henrynek nevező személy ismerte el a felelősséget a kémtoll-akcióért. Az üzenetet a párt egykori informatikusának, Hrabóczki Dánielnek küldte, akit a csoport megpróbált beszervezni a párt ellen.
A nyírségi kisvárosban 400 hívével demonstrálta a pozícióhalmozó polgármester, hogy nincs is náluk feudalizmus. Sonka, kolbász, nagy zsák krumpli megy az ajándékcsomagba.
A Direkt36 birtokába került üzenetváltások szerint a magát Henrynek nevező személy ismerte el a felelősséget a kémtoll-akcióért. Az üzenetet a párt egykori informatikusának, Hrabóczki Dánielnek küldte, akit a csoport megpróbált beszervezni a párt ellen.
Nagypéntekre Magyar Péter szerepe is kiderült a Tisza ügynökbotrányában – írta pénteken közösségi oldalán a Fidesz frakcióvezetője, utalva a mandiner.hu portálon pénteken megjelent írásra. Kocsis Máté a hetilap birtokába jutott újabb hangfelvétel kapcsán azt írta: "Magyar Péterrel folytatott megbeszélést tavaly januárban Panyi Szabolcs ügynök-újság
A motorok dübörgését a harang kongása váltotta fel néhány nappal ezelőtt a temetőben: egy tragikusan rövid élet ért véget néhány héttel korábban, aminek okára talán soha, senki nem tudja majd magyarázatot adni. Jázmin, egy 14 éves tinilány a hetedik emeleti lakásuk erkélyéről zuhant a mélybe, édesanyja kívánsága volt, hogy motorosok búcsúztassák el
Ingyenes bőrgyógyászati vizsgálatokat szervez és országos felvilágosító kampányt indít a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) április 13. és május 31. között, a program fókuszában a bőrrák korai felismerése, a tudatos fényvédelem és a rendszeres önvizsgálat áll.
"A változás szele ma a parlamenten kívül fúj – ennek kell most teret adni", indokolt Vincze Miklós, aki a Nagykáta központú választókerületben indult volna.