Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en vonta kérdőre Orbán Viktort egy kiszivárgott telefonleirat miatt, ami szerint a magyar kormányfő mindenben felajánlotta segítségét Vlagyimir Putyinnak. Orbán azzal vágott vissza, hogy kérdőre vonta lengyel kollégája békeerőfeszítéseit.
A ,,Szépítsük együtt a magyar köznevelést” című program keretén belül adtak át emlékpadot kedd délelőtt a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. Zámori Ida, az intézmény igazgatója kiemelte, a pad amellett, hogy szépíti az iskola udvarát, a diákok és a pedagógusok számára is jó helyet biztosít majd a találkozásra, beszélgetésre. A kezdeményezés kapcsoló
Két évtizeddel az első kiadás után, 2025 októberében a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújult formában, webbookként jelentette meg a Médialexikont. Az elektronikus kiadvány célja, hogy a tudatos médiahasználathoz és a kritikus gondolkodáshoz elengedhetetlen ismereteket és összefüggéseket bemutassa. Az új kiadás egyedülálló módon ötvözi az ember
Bár az MTK stadionba érkező fideszesek egy része azt mondta, biztosak a győzelemben, a kétharmadot mindenki kizárta. És olyan is volt, aki szerint a Tisza ugyanúgy esélyes, vagy aki már arra számít, Magyar Péter nyer vasárnap. Videóriport.
Egy huszonöt éves férfi érvényes jegy nélkül utazott Budapestről, ezért a kalauz leszállította őt Szolnokon. Dühében a férfi egy terméskővel bedobta a vonat ablakát, majd megpróbált elfutni a hatóságok elől. Személyi sérülés nem történt.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az elnök Truth Social közösségi oldalán közölte, hogy lehetőséget lát a hosszú távú megállapodásra Iránnal, miután a teheráni vezetés Egyesült Államokhoz eljutt
Wáberer György, a Waberer's International alapítója kedden videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben április 12-ét "sorsdöntő dátumnak" nevezte. Üzenetének lényege: a választás arról szól, hogy Magyarország Európához tartozik-e majd vagy Oroszországhoz.
Mély megrendüléssel értesült a közvélemény Lakatos Nikoletta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektori kabinetfőnöke haláláról, aki – mindössze negyvenegy évesen – egy gyors lefolyású, agresszív betegség következtében távozott az élők sorából. "Nikoletta csendes, mégis meghatározó jelenléte mögött hatalmas munka és elköteleződés állt" – emlékeznek r
Szerinte Orbán Viktor kormánya állította őt bíróság elé. Iványi Gábor a kormányfő kapcsán "szélsőjobboldali vagy akár a fasiszta eszmékről" beszél, és arról, hogy börtönben lenne a helye.
A nyomozás során több arra utaló bizonyíték keletkezett, amely szerint a Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállítás háttere tisztázatlan, a páncélozott autóban szállított pénz és arany eredete és felhasználása is bűncselekményt vethet fel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. A közleményben úgy fogalmaznak, mivel a sajtó
Arra készülünk, hogy megnyerjük a választást, semmilyen más forgatókönyvben nem gondolkodunk – jelentette ki a miniszterelnök kedden az Ultrahang adásában, ahol Király Tamással beszélgetett.
A Demokratikus Koalíció elnöke nem számol olyan forgatókönyvvel, hogy nem jutnak be a parlamentbe, és nem érdekli, hogy a Fidesz mivel kampányol. Szerinte egy hárompárti parlament Orbán Viktor miniszterelnökségének folytatását jelentené, és azt is mondja, hogy nem léptetnek vissza több jelöltet, mert azzal már a kormányváltó szavazatok száma csökke
Az alelnök szerint egy külföldi beavatkozási kísérlet miatt volt itt a kampány finisében. Mindazonáltal elmondta, hogy nem szeretné megmondani a magyaroknak, hogy kire szavazzanak.
Már az Atlanti-óceán túloldaláról is jól látszik a súlyos külső titkosszolgálati beavatkozás a magyarországi választási folyamatba, erről beszélt J. D. Vance amerikai alelnök is előző nap – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Már az Atlanti-óceán túloldaláról is jól látszik a súlyos külső titkosszolgálati beavatkozás a magyarországi választási folyamatba, erről beszélt J. D. Vance amerikai alelnök is előző nap – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. A tárcavezető az Igazság órája című műsorban arról számolt be, hogy "talán enn
Foghíjas épület, összefirkált deszkák, üres betonszemek merednek az utcára a főváros közepén, a Rákóczi út 66. szám előtt. A szellemház elődjében 150 évvel ezelőtt belépőjegyeket árultak a nyilvános kivégzésekre: lehet, hogy ennek az átka ül most a falakon...?
Orbán Viktor szerda reggel üzenetet küldött a külföldön élő honfitársainak. A miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videóban arra kérte a határon túli magyarokat, hogy 2022 után idén ismét a Fidesz–KDNP-t támogassák a szavazatukkal.
Egy egész ország a szívébe zárta a négyéves Medárdot, aki decemberben hatalmas lélekjelenlétével és egy telefonhívással megmentette cukorbeteg édesanyja életét. Bár a "Na, szia, mentő!" mondat azóta szállóigévé vált, és az Országos Mentőszolgálat szlogenje lett, a családnak a hírnév árnyoldalaival is meg kellett küzdenie. Kovács Renáta most megrázó
Mint ismeretes, Leó pápa ez év június 6-tól 12-ig, szombattól péntekig egyhetes látogatást tesz Spanyolországban. A most közzétett mottó a János evangélium negyedik fejezetéből: "Emeljétek fel szemeteket" – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News. A Szentatya spanyolországi apostoli látogatásának logója egy mozgásban lévő, nyitott kör form
Ne hagyjuk, hogy véget vessenek a határon túli magyarság megmaradásáért indított programjainknak - üzente a miniszterelnök a határon túli magyaroknak szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Az étel intolerancia egyre többeket érint, ám ezen a téren (is) fogyasztói szempontból a megbízhatóság és a hitelesség az elsődleges szempont. Egyre több megvásárolható táplálék-intolerancia teszt kerülnek forgalomba, melyeknek eredményei tudományosan nem bizonyítottak és ezt a forgalmazók vélhetően elhallgatták. Az ügyészség ezért megfelelőségi vi
Az intézet szerint a Tisza előnye továbbra is jelentős, valami azonban átbillent a magyarok gondolkodásában. Már nem a Fidesz győzelmét várják többen, és többségben vannak azok, akik szerint a dolgok rossz irányba mennek.
A 2026-os választások után komoly kihívásokkal nézhet szembe a nyugdíjas társadalom, ha nem történik rendszerszintű változás a kifizetések terén. Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a jelenlegi emelési technika és a bérszínvonaltól való elszakadás miatt egyre mélyebb szakadék tátong az aktív dolgozók és az idősek anyagi helyzete között.
A felvételről, ami egy vécében készülhetett, az ukrán bank jogi képviselője azt írta, hogy az a helyszín, az időpont és a jelenlévő személyek megjelölése nélkül csak kommunikációs figyelemelterelés.
Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség arra az 54 éves férfira, aki négy ismerősére gyújtott rá egy faházat 2023 márciusában Várpalota mellett – közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
Sokan nem is gondolják, de van néhány apró trükk, amellyel nemcsak pénzt spórolhatsz, de a kidobott ételek számát is jelentősen csökkentheted. Érdemes kipróbálni! Sokan egyszerűen „plusz rekeszként” használják a hűtő alján található zöldséges fiókot, pedig valójában ennél jóval többet nyújt. Ha megfelelően használod, a gyümölcsök és zöldségek akár
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen, aki robbantással fenyegetett meg iskolákat - közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője az MTI-vel szerdán.
Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség arra az 54 éves férfira, aki négy ismerősére gyújtott rá egy faházat 2023 márciusában Várpalota mellett - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség szerdán.
Vasvári Vivien influenszer az elmúlt időszakban több alkalommal is nyíltan kiállt a Fidesz és a kormány politikája mellett, amivel a kormánypárt egyik meghatározó celebtámogatójává vált. J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke kedden látogatott Budapestre, ahol Orbán Viktorral közösen tartott nagygyűlést a Magyar-Amerikai Barátság Napja
A 24. hu szerint Somlai Bálint cége, a Raw Development Kft. neve mellett egy 150 milliós Rolls-Royce Spectre lízingbejegyzése szerepel a közjegyzői nyilvántartásban. A cég szerint tévedés történt, a Közjegyzői Kamara elnöke szerint azonban egy ilyen hiba több szereplő együttes mulasztása miatt kevéssé életszerű.
Magyar Péter szerint ellentmondásos, hogy Orbán Viktor őt bábnak tartja, ezért nem áll ki vele vitázni, közben a fideszes jelöltek országszerte vitákra várják a tiszásokat. Ők a miniszterelnök-jelölti vita hiányában egyikre se mennek el, a Fidesz így a DK és a Mi Hazánk jelöltjeivel vitázik országszerte. A DK azzal indokolta a részvételét, hogy nem
Hamarosan elérkezik 2026. április 12., vasárnap. Az a nap, melyen a 2026-os országgyűlési választások során a következő 4 év sorsa dől majd el. A választópolgárok aznap reggel 6 órától aznap este 7 óráig mehetnek a szavazófülkékbe, hogy elmondják véleményüket. Egyesek, talán már most is tudják, hogy melyik egyéni jelöltre és melyik párt listára tes