Szakembert kellett hívni egy új-zélandi hotelbe, mert az egyik vendég a széfben próbálta felmelegíteni a pizzáját. A nő összevissza nyomogatta a gombokat, hogy beállítsa az időzítőt, a végén azonban nem tudta kivenni az ételt.
Magányosan ünnepli a szentestét Medveczky Ilona. A díva a juj.hu riporterének elárulta: valószínűleg négy kutyájával tölti a karácsonyt, sőt még ajándékot sem vesz senkinek.
Rács mögé dugták a Pókembert. Alain Robert már több mint hetven épületet megmászott különösebb sérülések nélkül, ezúttal azonban nem volt szerencséje. A 45 éves francia éppen egy húsz emeletes londoni irodaház meghódításának örvendezett, amikor lecsaptak rá a rend marcona őrei.
GPS-jeladó segítségével fogták el egy akkumulátorlopás gyanúsítottját a Lenti Rendőrkapitányság nyomozói - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Czizmazia Péter elmondta, hogy Nova határában az erdészet területéről ismeretlen tettes október elején ellopta egy villanypásztor akkumulátorát.
December 22-én lesz negyvenöt éves Ralph Fiennes, Az angol beteg és A napfény íze című filmek főszereplője. Az angliai Ipswichben egy műkedvelő fényképész farmer népes családjába született, író anyjuk hatására a hat testvér szinte mindegyike művészi pályát választott. A gyermekként visszahúzódó Ralph testvérei szórakoztatására bábszínházat adott elő, majd rajzolni kezdett.
Mint Hollywood egyik legtöbbet plasztikázott dívájának lánya, Chastity Bono évekkel ezelőtt elhatározta, hogy ő biztosan másképp fog a testéhez viszonyulni, mint az édesanyja, Cher. Chastity elhatározása be is jött, és az élet furcsa fintoraként, a saját testével örökké elégedetlen énekesnő, most kénytelen megtanulni együtt élni disznó nagyságúra hízott lánya súlyproblémáival.
Röpködtek a mínuszok, miközben három gyerek (1, 3 és 5 éves) egy furgonban ücsörgött Eszék központjában. A papa nem zavartatta magát, hiszen meleg szobában volt és közben kártyázott.
Figyelmetlenül hajtott a villamossínekre egy személyautó sofőrje Budapesten, a XV. kerületben és összeütközött a villamossal csütörtökön kora délután - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
Az olasz szépség a Paris Match magazin decemberi számában pózol nem éppen az évszaknak megfelelő öltözékben. Monica egyébként sem prűdségéről híres. A színésznő korábban elmondta, hogy szerinte kiábrándító dolog, ha valaki buta, sokkal jobb, "ha intelligens vagy és tudod, hogyan használd a testedet".
Éhen halt egy 1 éves kisfiú a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piticsén. Legalábbis ezt állapította meg a szerdán elkészült boncolási vizsgálat. A kisgyerekhez még novemberben hívták ki az ügyeletes orvost a szülők, de ő már csak lesoványodott kisfiú halálát tudta megállapítani. A szülők 6 gyereket neveltek egy egy szobás házban. Azóta mind nevelőotthonba került.
Csütörtökön elloptak egy Picassót és egy nagyon értékes brazil festményt Latin-Amerika leghíresebb múzeumából, a Sao Paulo-i Szépművészeti Múzeumból. A két műalkotás értéke együtt százmillió dollár. A rablók Picasso Suzanne Bloch portéja című képét és a brazil Cabdido Portinari Kávéültetvényi munkását vitték el.
Finnországban a tűzoltókat kellett segítségül hívni csütörtökön egy házikedvencként tartott anakonda megfékezésére. A feldühödött óriáskígyót a tűzoltók habbal tudták lehűteni.
Felmentették a 29 emberéletet követelő omagh-i mészárlás egyetlen vádlottját csütörtökön Belfastban. Észak-Írország történelmének legsúlyosabb pokolgépes merényletét Omagh kisvárosban 1998. augusztus 15-én hajtotta végre egy fanatikus britellenes csoport, amely magát "Valódi IRA"-ként azonosította.
Sebészi beavatkozás segítségével testsúlyának harmadára, 350-ről 100 kilóra fogyott le egy brit férfi. A 39 éves kocsmáros kisgyerek kora óta mindig a súlyával küszködött, és egy évvel ezelőtt javasolta neki az orvos, hogy vesse alá magát úgynevezett gyomor-bypass-műtétnek.
Végre hazatalál Magdi anyus és Vili bácsi lánya Mónika, aki véget vet a Kertész családban dúló viszálykodásnak. A Brüsszelből megtérő lányt alakító színésznő két évvel ezelőtt távozott a sorozatból.
Kovács Norbert nevét kevesen ismerik. Pedig nélküle aligha érhetne el világraszóló eredményeket Cseh Laci. A 19 éves úszó évek óta együtt izzad, szenved a bajnokkal, csendben, észrevétlenül, a háttérben...
Parkoló kamionba rohant egy terepjáró Nyírjákón csütörtökön, a balesetben egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült - közölte a rendőrség az MTI-vel. A terepjáró hátulról frontálisan ütközött neki az út menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávjában álló teherautónak; a gépkocsi utasa a helyszínen életét vesztette.
Megalázták Horváth Anitát, a Miss Bikini World szépségverseny tavalyi nyertesét. Nem hívták meg a világverseny szervezői az idei megmérettetésre, ahol neki kellett volna tovább adnia a koronát. A magyar szépség felháborodott a történteken.
Molnár Anikó boldog ünnepek elé néz, hiszen hazatért szerelme Angelo Görögországból. A portugál fiú és Anikó azonnal el is utazott Olaszországba egy közös munkára, ráadásul Velencében meg is ünnepelték az egy éves évfordulójukat.
Hidraulikus autóemelővel emelték ki a kaput azok a rablók, akik csütörtök hajnalban ellopták a legnagyobb brazil város képzőművészeti múzeumának két legértékesebb műkincsét. A rendőrség szerint a rablók profik voltak, nem követtek el semmi amatőr hibát, és mindössze 3-4 percre volt szükségük.
Elképzelhető, hogy feladja énekesi karrierjét Kovácsovics Fruzsina. A Csillag Születik tizennyolc éves énekesnője egyáltalán nem biztos abban, hogy színpadra termett, ezért úgy döntött, csak akkor énekel tovább, ha ebben zenei szakemberek is megerősítik.
Eltemették tegnap a 14 éves Pétert, aki attól halt meg múlt pénteken, hogy ön gyújtógázzal kábította magát. A nyolcadikos fiú buliba indult Komlón, de előtte felment egyik osztálytársához, ahol ittak és nagyot szippantgattak egy gázöngyújtóból. Péter egyszer csak rosszul lett, és elájult. Hiába értesítette társa a mentőket, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Nehéz napok járnak karácsony táján a Mary Christmas nevű nőkre angol nyelvterülten: lépten-nyomon szóviccelődnek velük a Merry Christmas, Mary Christmas! mondattal. Magyarra lefordíthatatlan a jókívánság, talán a Boldog karácsonyt, Karácsony Bódog! áll még hozzá a legközelebb.
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda: a tatabányai N. László gyilkolt a móri Erste Bankban. A nyolc emberéletet követelő bűncselekményben társa W. Róbert volt, akinek ügyét a nyomozók nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés gyanújával terjesztik az ügyészség elé.
Egy nap kétszer is kirabolta ugyanazt a bankot egy férfi az Egyesült Államokban, de a hét többi napján is szorgalmas volt: még kétszer rabolt pénzintézetből. A 26 éves illető ugyanakkor lusta: lakásától mindössze 12 háztömbnyire ment először rabolni. Módszere a szokásos fenyegető cetlis volt.
BUDAPEST – Nem vállalta el a zsírleszívásra jelentkezett Kelemen Anna (27) altatását az egyik magánklinika lelkiismeretes orvoscsapata, ugyanis a csinos playmate az utolsó megbeszélésén és kontrollon rendkívül furcsa állapotban jelent meg: pupillái tágak voltak, az orrából pedig savós vér csöpögött
Kiszolgált Boeing 747-es óriásgépből épít ifjúsági szállót egy svéd vállalkozó. "Még senki nem próbálkozott ilyesmivel, ez a nagy kihívás a dologban" - mondta Oscar Diös.
Úgy látszik, Bogit és Milánt a szerelem is fogyasztja, mert csodásan festettek egymást mellet szerdán este Kovács Kristófék évzáró partiján. A producer cége, a Primetime évbúcsúztatóján az Esti Showder, az Activity Show, a Liptai Claudia Show, valamint a Nagy fogyás szereplői és munkatársai koccintottak egymással.
Éjfélkor csatlakozott a schengeni övezethez Magyarország. Mi változott és mi maradt a régiben? Többek között Hegyeshalomnál megállni már nem, de lassítani még kell, jó ha a személyi helyett inkább útlevelet viszünk magunkkal, még akkor is, ha az unió országai felé vesszük az irányt és a nyitott határok nem jelentik egyúttal azt, hogy ne állíthatnák meg ellenőrzésre autónkat.
Nem szükséges tudományos számításokkal alátámasztani, hisz a legtöbb ember pontosan tudja: az ünnepek általában néhány plusz kilót is hoznak magukkal. Nincs ez másként természetesen karácsony táján sem, sőt! Alig győzünk ilyentájt finomakat enni a szépen terített asztal mellett. Összeállításunkban ahhoz adunk pár tippet, hogyan készíthet cukormentes finomságokat, annál is inkább, mert hazánkban…
Több tízezer néző, tomboló Hendrix-rajongók és egy magyar szupergroup - így foglalható össze röviden Póka Egon legújabb együttesének debütáló koncertje Wroclawban, a Thanks Jimi fesztiválon.
A 2004-es athéni olimpián a doppingelőírások megsértése miatt bajnoki címétől megfosztott két atléta, a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert részletekben visszafizeti a három és fél milliós tartozását. De vajon miből?
Kelemen Anna tegnap nem jelent meg a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságán, annak ellenére, hogy a playmate gyanúsítottként kapott idézést gondatlanságból elkövetett súlyos testi vétség illetve segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.
Szem nem maradt szárazon a Kongresszusi Központban, Az év sportolója ünnepségen, amikor a olimpiai bajnoknő levetette kabátját és megvillant fantasztikus alakja a fekete estélyi ruhában.
Leégett egy 50 négyzetméteres családi ház péntek hajnalban Budapesten, a Nagytétényi út és a Bányalég utca kereszteződésénél. A tüzet gyorsan megfékezték, az épületből oltás közben hét gázpalackot hoztak ki a tűzoltók. Egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok, lehet, hogy gyújtogatás történt. Senki sem sérült meg.
Meztelenül kocogott egy amerikai katolikus pap az utcán hajnalban, ezért az atyát bíróság elé citálták, de nem tartja magát vétkesnek. Robert Whipkeyt június 22-én vették őrizetbe, amikor Denver külvárosában hajnali fél ötkor meztelenül meglátta őt egy rendőr.
Egy 15 éves kutya jóval több mint 300 kilométert tett meg a Moszkva melletti Vlagyimirtól a Nyizsnyij Novgorod-i területen lévő Szárovig, hogy hazatérjen öreg gazdájához - adta hírül a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.
Nacsa Olivér hatalmasat bukott. A humorista Stohl András emlékezetes bukfencét parodizálta, de az egyik esés alkalmával kificamodott a bokája. Nacsát napokig ápolta kedvese, hogy újra lábra tudjon állni.
Halálra égett egy férfi a Csongrád megyei Bordányban, amikor kigyulladt a lakókocsija - tájékoztatta pénteken a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Nem képelhetik fel a rakoncátlan kölyköt a spanyol szülők, mert ezt a tradicionális "pedagógiai módszert" csütörtökön végleg kivonták a forgalomból a madridi törvényhozók.
Egyedülálló megoldást kínál egy magyar feltaláló kínos helyzetekre. Ha a gyerek sír, hogy most azonnal ki kell mennie, de éppen semmi alkalmas helyet nem találunk, akkor sem kell kétségbeesni. A felkészült szülő széthajtogatható papírbilit vihet magával, így a kicsik szinte bárhol elvégezhetik dolgukat.