A Daily Mirror szombati beszámolója szerint a kapcsolat odáig fejlődött, hogy 39 éves, londoni illetőségű Naomi beköltözik új barátja, Vlagyimir Doronyin moszkvai lakosztályába.
BUDAPEST ‒ Próbált már leszokni a dohányzásról? Kevesen vannak, akik nem tudják, mekkora kín letenni a cigarettát. Selymes Orsolya pszichológus nyolc hónap alatt több tucat dohányzót tett nem dohányzóvá egyszerűen csak beszélgetéssel. Ráadásul úgy, hogy páciensei boldogan járnak bulizni, nem zavarja őket a füst, és egy grammot sem híztak.
BUDAPEST — „Tizenhét év után most először Magyarországon!" Így hirdették a Kiss első pesti koncertjét, amely 1997. június 5-én volt a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán négyezer rajongó jelenlétében.
BUDAPEST—SZÉKESFEHÉRVÁR — Túl van a válságon Voga János, a Bumeráng harmadik tagja. Mint a Blikk megírta, Voga tanár úrnak el kellett hagynia korábbi munkahelyét, a székesfehérvári iskolát, mert nem jött ki jól az új igazgatóval. „Soha nem tanítok már" – jelentette ki Voga János (52)
BUDAPEST — Három hónap alatt nyolcmilliárd forint – civil szakértők szerint nagyjából ennyi pénzt költ kampányra az MSZP és a Fidesz a következő három hónapban. Teszik mindezt úgy, hogy hivatalosan csak 386 millióból gazdálkodhatnának.
BUDAPEST — Még most sem lehet tudni, hogy mikor „veheti át nyereményét", mikor főzhet a Michelin-csillagos séf oldalán Thurzó Gabriella, a Mesterszakács című műsor nyertese.
Fedélzetén kilencven emberrel röviddel a felszállás után a tengerbe zuhant egy etióp utasszállító. A katasztrófa a libanoni partoktól néhány kilométerre történt. Eddig hét túlélőt találtak.
Tragikus hirtelenséggel vasárnap elhunyt Paizs József MSZP-s országgyűlési képviselő, Szigetvár polgármestere. Az 55 éves politikust este, otthonában érte a halál.
BUDAPEST – Pénzt és fáradságot sem kímélve próbálja saját oldalára állítani az időseket a nyugdíjrendszer átalakítása körül kialakult háborúban a Fidesz és az MSZP. Mind az MSZP, mind pedig a Fidesz aláírásokat gyűjt és szórólapokat küld az időseknek. A szocialisták szerint veszélyesek a Fidesz nyugdíjtervei, míg az ellenzéki párt állítja: az MSZP privatizálná a nyugdíjkasszát.