A századik olimpiai aranyérem birtokosa újabb öt évre kapott bizalmat a szövetség élén, miután a szombati tisztújító közgyűlés szavazásán 72-48-ra legyőzte kihívóját, Ritter Árpádot.
BUDAPEST – „Mozgásba hoztuk a várost" – idézték a fővárosi közlekedési cég szlogenjét a „BKV-pótló" mozgalom elindítói. A társaság tagjai egy internetes honlapon kiírták, mikor merre járnak, a kocsiban felkínált szabad helyekre pedig bárki jelentkezhetett. Szervezők és pártolók, utasok és autósok szombat este egy kis ünneplésre gyűltek egybe.
Míg DiCaprio, Brad Pitt és Angelina Jolie egy-egy millió dollárt adományoztak a földrengés sújtotta Haitinak, Amy Fisher felnőttfilm-sztár két sztriptízműsora bevételét ajánlotta fel.
Száz bűncselekmény, főleg lopások írhatóak egy 13 éves miskolci gyerek számlájára. A kiskorúsága miatt nem büntethető fiát akkor kapták el, amikor társával betörtek egy asszonyhoz.
Kivégezték hétfőn Irakban Vegyi Alit, Szaddám Huszein egykori diktátor unokatestvérét. Ali Haszan al-Madzsídot négyszer ítélték halálra, ma az egyiket végre is hajtották.
Mikor Amy Winehouse exférje, Blake Fielder-Civil randizni kezdett új, szemtelenül fiatal - mindössze 17 esztendős - barátnőjével, még nem sejtette, hogy a lány valójában fiú.
Verekedés tört ki a magyar és a szerb vízilabda-válogatott hétfői nem hivatalos barátságos mérkőzésén Szegeden, az eset kapcsán a rendőrség nyomozást rendelt el csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt annak megállapítására, hogy történt-e bűncselekmény.
Összeverekedtek a szerb és a magyar vízilabdázók tegnap Szegeden, ami miatt félbeszakadt az edzőmeccs. Az eset miatta rendőrség nyomozást rendelt el csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt.
Levallois—Perret — Botránykönyvet írt az egyik magyar származású francia polgármester, Patrick Balkany (61). Most adta a világ tudtára, hogy annak idején szenvedélyes szerelmi viszonyban volt a házas Brigitte Bardot-val (75).
Port-au-Prince - Négy orvossal és két segítővel csütörtökön ismét vissza megy Haitire a Református Szeretetszolgálat csapata, akik szombaton érkeztek haza a földi pokollá vált országból.
Jakarta - Harmadik poplemezével jelentkezett a zenei piacon Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök, aki romantikus, hazafias dalokkal akarja lenyűgözni a közönséget.
LEUVEN — Kötelességtudó tanár képében tetszelgett több mint egy évtizedig Ronald Jenssen (39) belga sorozatgyilkos, aki akár 15 nőt is megölhetett a 90-es évek óta.
Jászberény—Budapest — Továbbra sem tért magához az a 13 éves jászberényi fiú, akinek péntek délelőtt állt le a szíve a helyi Belvárosi Általános Iskola tornaóráján.