Idén kiegyensúlyozottabb befektetési piacra számít a DTZ, mivel a lengyel és cseh piacok drágulása miatt a befektetők vélhetően Magyarországra felé fordulnak.
Fellegi Tamás találkozik az IMF Magyarországért felelős szakembereivel, Christine Lagarde-dal, az IMF vezérigazgatójával és más igazgatósági tagokkal is.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 44 éves eleki férfit, aki két nappal ezelőtt egy bottal olyan súlyosan bántalmazta egy ismerősét, hogy az súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Csillagászati Egyesület jóvoltából (újra) gyönyörködhetünk pár lenyűgöző pillanatban 2011 bővelkedett a csillagászattal, az űrkutatással kapcsolatos eseményekben. A négy részleges napfogyatkozásból mi sajnos csak egyet láthattunk, de az időjárás miatt a két teljes holdfogyatkozásból is csak az egyikben lehetett részünk. 2011-ben űrszonda állt pályára a Merkúr körül, a marsjárók közül az…
Érdekes évünk volt. Persze, milyen is lehetett volna! Minden nap, minden hónap érdekes. De az idei tényleg mozgalmas volt: sok minden történt, ami máskor is szokott, és sok más, amiről nem is álmodtunk. Visszatekintés: egy év fotókban elbeszélve a képgalériában.
Az új év alkalmából José Mourinho önmaga választotta ki legviccesebb beszólásaiból a saját maga számára is kedveseket. A Real Madrid portugál edzőjének persze volt miből gyűjtenie...
Nem bizonyítható az a sokak által vallott elv, miszerint... ...az átlátszó alkoholos italoktól kevésbé rúg be az ember, mint a sötétebb színűektől. A másnaposság megelőzésének egyetlen módja, ha nem rúgunk be - állítja a Bostoni Egyetem egyik orvosa. Jonathan Howland sürgősségi specialista módszere talán túl radikálisnak tűnik a mulatozóknak, de szerinte ez az egyetlen bizonyítottan működő…
Londoni pénzügyi elemzők friss prognózisa szerint "99 százalék", hogy a valutaunió előbb-utóbb szétesik, és a folyamat nagy valószínűséggel az idén megkezdődik.
Amerikai kutatók szerint az elhízás és a magas zsírtartalmú étrend megváltoztathatja az agyműködést, különösen a hipotalamuszt és az étvágy szabályozását.
Két embert gázolta halálra egy személyvonat hétfő reggel Kengyel és Tiszatenyő között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Nehéz elfutni télen, ha nincs meg a cipő... 2011-nek is megvoltak a maga speciális bűnesetei és szakmájuk szempontjából "bűnrossz" bűnözői.Az eseteket csak sorszámozni tudtuk, rangsorolni ugyanis igen nehéz lett volna... Íme a top10 válogatás! 1) Eldugatta a szomszédjával szerelme cipőjét egy nő Németországban, hogy könnyebben elfogathassa a férfit a rendőrséggel. A nő a neten ismerkedett meg a…
Nem a szeméttárolókból kell jóalknia a legszegényebnek sem - mondja Szita Károly kaposvári polgármester. Szabó Máté ombudsman szerint a guberálás tiltásának nincs értelme.
Hirtelen jött házasságuk óta többször is találkozhattunk olyan hírrel, hogy szakítottak, de ezt a hírt mindeddig tagadták. Most azonban a dolog komolyra fordult, ráadásul Katy rengeteg pénzt elbukhat.
Kínos téma, de egyáltalán nem ismeretlen: sok nő panaszkodik arra, hogy képtelen lenyelni kedvese spermáját. Valaki egyszerűen csak undorodik a kilövellt ondótól, léteznek azonban olyanok is, akik allergiás tüneteket is képesek produkálni, ha kapcsolatba kerülnek az anyaggal. Utánajártunk, mit lehet kezdeni a spermaundorral – már ami az orális szexet illeti.
A foglalkoztatottság az 1990-ben történt újraegyesítés óta először haladta meg a 41 milliós határt, a 82 milliós Németországban tavaly már minden második ember dolgozott.
Megfenyegette a Nigéria északi részén élő keresztényeket és távozásra szólította fel őket hétfőn a Boko Haram nevű iszlamista csoport, az al-Kaida egyik afrikai hajtása.
Január elsején megszületett Rogán Antal kisfia. A fideszes polgármester feleségével, Cecíliával éjfélkor még mit sem sejtve koccintott az új évre egy vendégségben, fél négykor elfolyt a magzatvíz, reggel 9 órára pedig megszületett az egészséges Rogán Áron - írja a Blikk.
Mivel az egerészölyvet választotta a lakosság a 2012-es év madarának, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén e ragadozómadár védelmével foglalkozik kiemelten.
Színházi és filmszerepeiben is maradandót alkotott mindenki Minarik Edéje Ahogyan beszámoltunk róla, december 30-án 77 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső. A Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze előre gondoskodott szerepeinek utóéletéről, miközben titokban saját otthonában ápolták. Garas Dezső évek óta súlyos vesebeteg volt - írja a Bors. A bulvárlap úgy tudja,…
Sportvezetőként sem bíz semmit a véletlenre Balzsay Károly (31). A Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú profi világbajnoka a Vasas-Süllős ökölvívóinak szakosztályigazgatójaként is figyel a részletekre.