A lopakodó üzemmód fő titka, hogy a madarak lassan, kevés szárnycsapással tudnak repülni, lassú röptüket pedig szárnyuk alakja és mérete teszi lehetővé
A Magyar Állam a tranzakció versenyhatósági engedélyezését követően összességében 73,67 százalékos tulajdonrészt fog megszerezni, ami 76,97 százalékos szavazati arányt biztosít.
Két ember súlyosan megsérült, amikor egy Dunaföldvár felé haladó jármű egy olajfolton megcsúszott, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és frontálisan ütközött egy szemből érkező személyautóval.
Újabb csatát vesztett a Real Madrid a Barcelona ellen, ezúttal Spanyol Kupa-találkozót. A fővárosiak védője, Pepe súlyos árat fizethet, ugyanis rendkívül sportszerűtlenül megtaposta Messi kézfejét.
Kate Beckinsale ragyogóan néz ki, ezt már a vasárnapi Golden Globe-gálán is láthattuk. Az Underworld hősnője most egy flitteres csodában tündökölt filmjének premierjén.
A Jóban Rosszban szőkesége búcsút intett hajszínének. A folyamat nem volt egyszerű, Hajas Laci és csapata nyolc órán át formálta tökéletesre a Szabó Zsófi új frizuráját.
Cindy Crawford és Rande Gerber kislánya alig múlt tízéves, ám máris a divatvilág kapujában áll. Az egykori szupermodell gyermekét ugyanis a Versace tiniarcává választották.
A piaci viszonyok rendbe tételével lehetne úrrá lenni a helyzeten, például a feketegazdaság visszaszorításával, illetve a tisztességes haszonmegosztással.
Az időközi választáson Fidesz-támogatással indult Kóródi Sándor és Molnár Ferenc Mihály jelezte, a testületen belül kialakult erőviszonyok alapján nem látnak esélyt arra, hogy érvényesüljön programjuk.
Reading - Gonosz csellel, egy partit beígérve csábította el áldozatát Amber Roderick (19). A brit nő egy bárban szemelte ki magának az alig 16 esztendős lányt, akit végül két férfival együtt brutálisan megerőszakoltak.
A bizottság szóvivője szerint a szükséges lépések között vannak a jegybank teljes függetlenségét, illetve a bíróságok megbízható működését biztosító módosítások.
A műtétet követően belehalt sérüléseibe a kómában lévő Sarah Burke Kilenc nap kóma után elhunyt a kanadai származású síakrobata, Sarah Burke.A 29 éves Burke - aki a sportág egyik legjobbja volt - január 10-én szenvedett tragikus balesetet edzés közben a utahi Park Cityben, azóta kómában feküdt. Hiába műtötték meg, szervezete feladta a harcot. Burke a 2014-es olimpiára készülve éppen egy manővert…
A sztárok talán órákat ülnek a fodrász és a sminkes kezei alatt, mi viszont segítünk, hogy gyorsan és egyszerűen el tudd készíteni ezeket a mesés hajkoronákat!
Pécs közgyűlése tavaly októberben határozott arról, hogy november elsejétől rendeletben tiltja meg a városban az üzletek éjszakai szeszesital-árusítását és az alkoholos italok kiszállítását.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója több évtizedes munkájáért Nívódíjjal tüntette ki Alföldy-Boruss Istvánt, a Magyar Rádió zenei együtteseinek nyugdíjba vonuló vezetőjét.
Több milliárddal kevesebb bevétel illetheti meg a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat idén, mint 2011-ben. A forrásmegosztásról jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Nehéz idők várnak a Los Angeles-i pornósokra: a város vezetői megszavaztak egy rendeletet, mely kötelezővé teszi az óvszerhasználatot a forgatásokon. A pornóipar képviselői szerint a határozat felesleges és elbocsátásokkal fog járni.
Az elemző szerint nemcsak a kormány kommunikációjának, hanem a kedvező külpiaci környezetnek is köszönhető, hogy a hét közepe óta erősödött a forint és a svájci frank.
A férfi a gyanú szerint felelős azért, hogy többtonnányi építési törmeléket raktak le egy kisapostagi magánterületre, illetve a 6-os főút melletti védőerdőben.
Nem sikerült egyetértésre jutni a Nemzetközi Távközlési Unió tanácskozásán a 40 éve bevezetett szökőmásodpercek eltörléséről, ezért az ügyet tovább tárgyalják munkacsoportban.