2007. szeptember 11. kedd

szept. 11
9:13
Tovább szennyez Garé és Hidas (Privátbankár)
Nem tudni, mikor és miből fejeződhet be a garéi és hidasi lerakókban összegyűlt, rákkeltő anyaggal szennyezett föld semlegesítése, az erre kötelezett Budapesti Vegyi Művek ugyanis csődöt jelentett.
szept. 11
9:18
Augusztusi infláció: 8,3 százalék (Privátbankár)
A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 8 százalékos 12 ...
szept. 11
9:23
Augusztusi infláció: 8,3 százalék (Privátbankár)
A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 8 százalékos 12 ...
szept. 11
9:25
Erősödéssel nyitott a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,68 pontos emelkedéssel, 26.403,74 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,20 százalékkal erősödött.
szept. 11
9:29
Tovább bővülne az Arcelor (Privátbankár)
A tavaly nyáron befejezett egyesüléssel megalakult nyugat-európai-indiai ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélipari vállalata, 20 százalékos szerves termelésnövelést tervez a tavalyi...
szept. 11
9:31
A vártnál is gyorsabban romlik a pénzünk (Infostart)
Augusztusban 8,3 százalék volt a 12 havi infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők 8 százalékos éves inflációt vártak.
szept. 11
9:50
OPEC-döntés: szinten tartásra számítanak (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
szept. 11
9:50
Újabb adók jöhetnek (HírExtra)
Újabb adónemekkel szaporodhatnak a magánszemélyek adófizetési kötelezettségei a kormány új törvényjavaslatának értelmében annak ellenére, hogy a miniszterelnök tegnap a parlamentben igazságosabb adórendszerről és a terhek szinten tartásáról beszélt.
szept. 11
9:55
Az adóváltoztatás fellendítheti a lakáspiacot (Privátbankár)
Kedvezően érinthetik a tervezett adóváltoztatások azokat, akik január elseje után szeretnék eladni lakásukat - véli a PriceWaterhouse Coopers adótanácsadó cég szakértője. A múlt héten kiszivárgott elképzelések alapján jövőre már csak azoknak kell adózni a lakásuk eladása után, akik kevesebb mint 6 éve tettek szert a vételre kínált ingatlanra. Erdős Gabriella szerint a változtatás fellendítheti a…
szept. 11
9:57
Eredményes vállalatot akar? Az ösztönzés a kulcs (Privátbankár)
A dolgozók megfelelő ösztönzése a sikeres vállalatvezetés kulcsa - véli a világ legismertebb menedzsment gondolkodói között számon tartott Jonas Ridderstrale. A szakember a Gazdasági Rádiónak adott interjúban hangsúlyozta: fontos, hogy a cégvezetők a dolgozók igényeit és adottságait figyelembe véve próbálják elérni a legjobb vállalati eredményt. A szakember üzletvezetési stratégiája szerint azok a…
szept. 11
10:08
Merre gurulnak az uniós forintok? (Piac és Profit)
Jelentősen könnyebbé válik az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatott pályázatok kezelése. Az NFÜ elképzelései szerint ezáltal gyorsulnak a kifizetések, valamint átláthatóbbá válik a projekt nyomon követése.
szept. 11
10:15
Gyurcsány: patrióta KKV-fejlesztés (Privátbankár)
A miniszterelnök 48 pontban foglalta össze a kormány jövő évi feladatait a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtti felszólalásában. Gyurcsány Ferenc elmondta: a költségvetés tervezésénél elsődleges szempont lesz a fejlesztésekhez szükséges források biztosítása, emellett arra törekednek majd, hogy az adóterhek ne nőjenek a következő évben. A kormány a jövő hónapban átfogó programot…
szept. 11
10:17
Tovább gyorsult a román infláció (Privátbankár)
Romániában augusztusban átlagosan 0,86 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 4,96 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban, jelentették a román statisztikai hivatalban.
szept. 11
10:41
Román birkák Körösnagyharsányra tévedtek (Privátbankár)
Nyolcvan állatból álló gazdátlan birkanyájat találtak a határőrök a Békés megyei Körösnagyharsány térségében tegnap este - közölte az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferense. Kunos...
szept. 11
10:50
Pályázati almanach önkormányzatoknak (Piac és Profit)
A városrehabilitációs fejlesztéseik megvalósításához a 2007-2008-as időszakban kiválasztási eljárásrend keretében juthatnak támogatáshoz a Megyei Jogú Városok.
szept. 11
10:57
Új adótörvény: megfordítják az áfát (Privátbankár)
Fordított áfafizetéssel szorítaná vissza az áfával való visszaéléseket az építőiparban a pénzügyi tárca. A változás várhatóan csak a cégeket érintené, a magánszemélyeket nem
szept. 11
11:39
Új vezetőt nevezett ki a KreatívART (Menedzsment Fórum)
Vörös Balázs lett a KreatívART új üzletfejlesztési és értékesítései vezetője, mely pozíciót 2007 júniusában hozta létre a reklámügynökség.
szept. 11
11:40
Kína is célpont? (Privátbankár)
A számítógépes kalózkodással meggyanúsított Kína maga is áldozata az ilyen támadásoknak, és nemzetközi együttműködést ajánl a védekezés érdekében.
szept. 11
11:46
A MÁV segít a romáknak (Privátbankár)
Az esélyegyenlőséget segítő együttműködési megállapodást kötött egymással az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a MÁV Zrt. - közölte a vasúttársaság. A még pénteken...
szept. 11
11:55
A vártnál magasabb az infláció (Menedzsment Fórum)
Az élelmiszerek gyorsabb drágulása miatt volt magasabb az infláció augusztusban a vártnál elemzők szerint.
szept. 11
11:56
Jönnek az új VW-modellek, összesen 12 (Privátbankár)
A német Volkswagen csoport azt tervezi, hogy a következő három évben tizenkét teljesen új modellt hoz ki - közölte a társaság elnöke a frankfurti nemzetközi autószalon alkalmából.
szept. 11
12:05
190 milliárdos program vállalkozóknak (Piac és Profit)
Szeptember végén indul Magyarországon is a Jeremie program, elsőként a pénzügyi közvetítő szervezeteknek szóló pályázattal.
szept. 11
12:09
Újra egyeztetnek az agrártárcával a gazdák (HírExtra)
A fagykárenyhítésért demonstráló gazdák megbízottai csütörtökön újabb egyeztetésre ülnek össze Budapesten az agrártárca képviselőivel, mert úgy ítélik meg, hogy a korábban megkötött megállapodás nem az eredetileg megfogalmazottak szerint teljesül - mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója kedden Budapesten.
szept. 11
12:13
Elindult a hullám, nyílnak a pénztárcák (Privátbankár)
Elemzők szerint az élelmiszerek gyorsabb drágulása miatt volt magasabb az infláció augusztusban. Mint mondták, jól látható, hogy megindult az élelmiszerár-emelkedés első hulláma.
szept. 11
12:15
Egyre többen "bankolunk" a neten (Privátbankár)
Március végén 1,316 millió lakossági és 208 ezer vállalati ügyfélnek volt internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel: a lakossági internetbanki ügyfelek száma az elmúl...
szept. 11
12:23
Katikám, mondd meg, mikorra jöjjek? (Privátbankár)
Beszélő robotot állítottak üzembe ügyintézőként a budaörsi városházán, a berendezés felgyorsítja, leegyszerűsíti az okmányirodához forduló lakosok ügyes-bajos dolgainak intézését - kö...
szept. 11
12:33
Jelentősen nőttek az árak augusztusban (HírExtra)
Az előző hónaphoz képest nem változtak, múlt év augusztusához viszonyítva azonban jelentősen nőttek a fogyasztói árak idén augusztusban. Egy év leforgása alatt az élelmiszerárak csaknem 11, az energiaárak 31, a szolgáltatások (csatornadíj, szemétszállítási díj) pedig átlagosan 8 és fél százalékkal emelkedtek.
szept. 11
12:39
Diákok, még hat napotok van (Privátbankár)
Még hat napjuk van azoknak, akik új diákhitel-igénylőkként már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni; a nagy érdeklődésre való tekintettel a Diákhitel Központ kivételesen m...
szept. 11
12:50
A bizonytalanság rontja az uniós növekedést (Privátbankár)
Az Európai Unió 2,8 százalékra szállította le a korábban 2,9 százalékban megadott, idei évi átlagos gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, a módosítást a pénzpiacok mostani zavaraival indokolv...
szept. 11
13:00
Visszaestünk, és megint pesszimisták vagyunk (Privátbankár)
A GKI Gazdaságkutató által számított üzleti környezeti index 2007 második negyedévében 40,6 pontra esett vissza az első negyedévi 56,1 pontról.
szept. 11
13:03
Olcsóbb lesz a casco? (HírExtra)
A piaci adatok alapján valószínűsíthető, hogy a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás után a casco biztosítás díja is csökkenni fog, a biztosítók pedig új módozatokkal új ügyfeleket szereznek maguknak - állítja a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
szept. 11
13:09
Olcsóbb lesz a Cascó (Piac és Profit)
Tavaly mintegy negyvenmilliárdnyi profitra tettek szert a biztosító társaságok a cascoból, így elképzelhető, hogy csökkenni fog ennek díja.
szept. 11
13:32
A marketingesek 3 igazsága (Privátbankár)
3 olyan alapvető igazság létezik a reklámozással kapcsolatban, mely újra és újra felmerül, mégis a legtöbben figyelmen kívül hagyják. Cikkünkben bemutatjuk, melyek ezek az alaptételek
szept. 11
13:34
Kinek pokol, kinek mennyország - itt a panelkörkép (Privátbankár)
A panelpiac továbbra is nagyon szélsőséges. Van, ahol még mindig ez a szegmens a lakáspiac mostohagyereke, míg máshol nagyon is élénk a forgalom.
szept. 11
13:49
Gazdahitel és gazdakártya a takarékszövetkezetektől (Privátbankár)
Az integrált takarékszövetkezetek új termékkel, a gazdahitellel és a gazdakártyával jelennek meg rövidesen a hitelpiacon - mondta Csicsáky Péter, a Takarékbank Zrt. vezérigazgatója.
szept. 11
13:59
Fodor megkérdezne minket egy új atomerőműről (Privátbankár)
Új atomerőmű építéséről népszavazáson kell dönteniük az embereknek Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint. A miniszter egy energiapolitikai konferencián Budapesten úgy foga...
szept. 11
14:05
Naná, hogy az oroszokra gondolt Abramovics! (Privátbankár)
Borisz Abramovics kijelentette: azért vette meg a Malév 49 százalékát, mert annak révén orosz társaságait az európai hálózatba szeretné integrálni.
szept. 11
14:08
Fél óra lesz a legközelebbi gyorsforgalmi út? (Piac és Profit)
A most kezdődő hétéves uniós költségvetési időszakban mintegy ezermilliárdnyi útfejlesztést hajtanak végre a kormány szándékai szerint, ezek a fejlesztések leginkább a gyorsforgalmi úthálózatot érintik. Szakértőnk szerint a kis és középvállalkozások szempontjából legalább ugyanilyen fontos az alsóbbrendű utak modernizálása.
szept. 11
14:15
Kötvénykibocsátással pótolja a hiányt a Borsod megyei önkormányzat (Privátbankár)
Ötmilliárd forint értékű kötvénykibocsátásról döntött keddi ülésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat közgyűlése, miután a költségvetési hiány jelentős mérséklésére nem látott...
szept. 11
14:17
A nyugalom első jele: pénzt vont ki az EKB (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank (EKB) kedden már pénzt vont ki a piacról, annak jeléül, hogy megnyugodni véli a hitelpiacot a "nem elsőrendű válság" nyomában, és érvénybe lép az első számú s...
szept. 11
14:20
Hillary Clinton visszafizeti a piszkos pénzt (Privátbankár)
Visszafizet 850 ezer dollárnyi kampányhozzájárulást Hillary Clinton, az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, mert kiderült, hogy a pénz egy csalás miatt jogerősen elítélt adományozótól szárm...
szept. 11
14:22
Gripen-nyomozás: minket is megnéznek (Privátbankár)
A korrupciós ügyekben illetékes vezető svéd ügyész bejelentette, hogy Magyarországra is kiterjeszti a nyomozást a Saab Gripen harci repülőgépek eladása ügyében. "Kibőv...
szept. 11
14:33
Hol van a 600 millió? (HírExtra)
A Fidesz szerint a Fővárosi Önkormányzat csaknem 600 millió forintos útfelújítási támogatással nem tud elszámolni. Az ellenzéki párt ezt a Közép -Magyarországi Regonális Fejlesztési Tanács Monitoring Bizottságának ellenőrzéseire hivatkozva állítja.
szept. 11
14:40
Az OMV nem adja fel, a kisbefektetőket próbálja meggyőzni (Infostart)
Az OMV vezérigazgatója egy hét leforgása alatt harmadszor mondta el, hogy továbbra is céljuk a MOL-lal történő fúzió valamilyen formában, és bízik abban, hogy a előbb-utóbb magyar olajcég is hajlani fog erre.
szept. 11
14:41
Fidesz: a vagyontörvénnyel kisemmizik az országot (Privátbankár)
A Fidesz szerint a maradék közvagyon kiárusítására, Magyarország kisemmizésére ad lehetőséget a kormánypárti többség szavazataival hétfőn elfogadott vagyontörvény - mondta Varga Mihál...
szept. 11
14:46
Óriás születik? (Privátbankár)
Franciaországban egy újabb "nemzeti bajnok", ezúttal egy nagy atomenergia-csoport létrehozatala körvonalazódik, miután véglegessé vált, hogy 2008-ban egyesül a Gaz de France és a Suez
szept. 11
14:56
Nőtt az amerikai külkerhiány (Privátbankár)
Júliusban nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány az előző hónaphoz képest, 59,25 milliárd dollárra. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők a júliusi külkereskedelmi deficitet...
szept. 11
15:00
Nabucco konferencia lesz Budapesten (HírExtra)
A Nabucco gázvezeték projekttársaság vezető testülete csütörtökön Budapesten ülésezik, pénteken magyar kezdeményezésre nemzetközi konferenciát rendeznek a projektről - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Célja demonstrálni Magyarország elkötelezettségét a projekt iránt.
szept. 11
15:08
A társadalom az utolsó a sorban (Piac és Profit)
Mindent rendben talált az Európai Unió a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) körül. Az operatív programok közt utolsóként ezt is jóváhagyta Brüsszel.
szept. 11
15:34
Vita az FHB privatizációjáról (Infostart)
Az állam nyolcmilliárd forintos befektetés mellett, két ütemben 80 milliárd forint bevételhez jutott a Földhitel és Jelzálogbank Nyrt. (FHB) privatizációjával. A tranzakció sikeres volt - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülésén.

Keresés