Pénteken elemzői vélemények szerint kissé tovább javulhat a forint árfolyama, miután a felzárkózó piacokon visszatérő kockázatvállalási kedv már csütörtökön is általában emelte az ottani valutákat. A ...
Október elsejétől Kovács Krisztián tölti be a TV2 kereskedelmi igazgatói posztját - közölte a kereskedelmi adó. A vezető az utóbbi 10 hónapot az SBS Broadcasting, majd a ProSiebenSat.1 cégnél töltötte...
2007. november 1-jével vezetik be az uniós tagállamokban a MiFID (Markets in Financial Isnstruments Directive) nevű szabályrendszert, amely lényeges változásokat hozhat a tőkepiaci szolgáltatások műkö...
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken, egész heti hullámvasutazás után, viszonylag nagy nyereséggel zárt. A kormányfő szerdai lemondása óta tartó politikai bizonytalanság most nem látszott meg a p...
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a hivatalosan jelzettnél magasabb volt a tavalyi szlovák GDP-arányos államháztartási hiány. A hivatal tárgyalást folytat a szlovák kormánnyal...
Hétfőig van idejük gondolkodni azoknak, akik új diákhitel-igénylőkként már az idei első kifizetési napon szeretnének pénzhez jutni. Arra is van lehetőség, hogy a teljes félévre szóló összeget egyben vegyék fel a hallgatók, így akár 150 ezer, a költségtérítésesek pedig akár 200 ezer forintot is igényelhetnek.
Amíg tavaly a keletkezett 12 ezer tonna italos kartondoboz 6-7 százalékát hasznosították újra, az idén ez az arány 8-9 százalékra nőhet - közölte Baka Éva az Italos Karton Egyesülés ügyvezető igazgató...
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a hivatalosan jelzettnél magasabb volt a tavalyi szlovák GDP-arányos államháztartási hiány. A hivatal tárgyalást folytat a szlovák kormánnyal a kérdésről - közölte egy szlovák lap.
Pénteken olcsóbb lett a kőolaj a szabadpiacon, miután az amerikai referenciafajta ára csütörtökön napközben új rekordot ért el, 80,20 dolláron, mert egy Texasra lecsapó hurrikán miatt előzőleg, szerdá...
Olyan mechanizmust javasol az Európai Bizottság a jövő héten az európai uniós energiapiaci műveletek biztosítékául, amely megvédi az uniós vállalatokat külső cégek gyanús, nem kereskedelmi célzatú fel...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,82 pontos erősödéssel, 27.219,77 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,50 százalékos emelkedés. A mai nappal...
Az ipari termelés júliusban 12,1, munkanaphatástól megtisztítva 9,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az idén júniusi szintet a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index alap...
Január-augusztusban a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák a 2006 első nyolc havival megegyezően, átlagosan 59 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek, a folyó áron számított brutt...
A tavaly októberben elindult Allianz Bank 2007. augusztus 30-án vezette be jelzálogkölcsöneit. A termék olyan kedvezményeket is tartalmaz, amik jelenleg egyedülállóak a piacon (x)
Megjelent a Közbeszerzési Értesítőben az elektronikus útdíjfizetési rendszer kivitelezési tendere, melynek értéke várhatóan 50-70 milliárd forint közötti lesz
Szerda után csütörtökön is árfolyamrekordot döntött az euró a dollárral szemben. Egyre valószínűbb egy 25-50 bázispontos kamatcsökkentés az USA-ban, ezért a befektetők számára már nem üzlet az amerikai deviza, az eurót megbízhatóbbnak tartják. Takarékbank elemzője szerint rövid távon az amerikai gazdaság 1-2 százalékos éves növekedési pályára lassulhat, a hetek óta tartó jelzálogpiaci válság…
Összesen mintegy 70 milliárd euró értékű ingatlanprojektet mutattak be a REevolutio ingatlanpiaci kiállításon, Budapesten. Az egész régiót képviselő kiállítók között szerepelnek hazai és külföldi önkormányzatok, jelentős ingatlanfejlesztők, tanácsadó cégek, bankok, valamint a Műszaki Egyetem Építész Szakkollégiuma is képviselteti magát. Budapest város kiállításáról, városfejlesztési stratégiájáról…
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Országos Szövetségének elnöke szerint tönkreteheti a hazai tőzsdét, ha a stratégiai vállalatok védelmére tervezett törvényt a jelenlegi formájában fogadja el a Parlament. Dióslaki Gábor úgy látja: az úgynevezett Lex Mol, amit egyebek mellett a hazai olajipari vállalat védelme érdekében készítettek elő, felesleges korlátozó jogokat adna a nyílt részvénytársaságok…
Az uniós joggal foglalkozó jogi szakértők egy része szerint nem hogy túl szigorú, hanem túlságosan megengedő a stratégiai cégek védelmére megalkotott hazai törvénytervezet. Kende Tamás nemzetközi jogász szerint a tervezet legfőbb hibája, hogy nem tesz különbséget az Európai Uniós és az unión kívüli cégek között. Nagy Károly interjúja.
A szakszervezeti szövetségek a KDNP-vel közösen azért szálltak harcba, hogy megszerezzék a közvélemény támogatását a nem feltétlenül indokolt vasárnapi munkavégzés korlátozásához.
A digitális bűnözés terjedését mi sem bizonyítja jobban, minthogy az illegális szolgáltatások kínálói ma már gyakorlatilag komplett árlistákkal dolgoznak
Az EP környezetvédelmi bizottságának új jelentése a nyilvános helyeken történő dohányzás betiltását, valamint a fiatalkorúak cigarettavásárlásának mielőbbi szigorítását szorgalmazza.
A budapesti bankközi devizapiacon péntek reggel 253,80/254,00 volt az euró/forint árfolyam, ez gyakorlatilag megegyezik a csütörtök délutáni 253,85/95-tel. Ezt követően azonban kissé gyengült a hazai ...
Január-augusztusban a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák a 2006 első nyolc havival megegyezően, átlagosan 59 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek.
Szlovákiában augusztusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban EU-szab...
Az energia-, ezen belül a gázellátás régóta nem üzleti és gazdasági kérdés, közvetlenül érinti a nemzeti és regionális szuverenitást és biztonságot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az európai gázellátás kihívásairól tartott nemzetközi konferencián.
Személyes okok miatt váratlanul távozott a Malév vezérigazgatója Lloyd Paxton, a cég irányítását péntektől vezérigazgatóként Leonov Péter, az igazgatóság alelnöke látja el - közölte a Malév.
Személyes okok miatt lemondott a Malév vezérigazgatója - olvasható a légitársaság pénteki közleményében. A 64 éves brit Lloyd Paxtont július 13-án mutatták be a magyar sajtónak.
A Nabucco földgázvezeték projektre alakult Nabucco Gas Pipeline International GmbH az év végéig dönteni akar az évi 30 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas projekt beruházásáról - közölte Reinhard Mitschek öt nemzeti olaj- és gázipari társaság konzorciumának ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten a nemzetközi Nabucco konferencián.
Az euróövezetben augusztusban átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban, közölték az EU s...
Új nyugdíjtörvény-javaslatot készül benyújtani a KDNP, amelynek már megszületett a teljes normaszövege - jelentette be Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ors...
Az elmúlt évek robusztus világgazdasági növekedésének, a szárnyaló tőzsdéknek és a folyamatosan keletkező szabadpénzeknek köszönhetően a részvénypiac mellett egyre nagyobb figyelmet nyert az árupiac.
A Dubai Ports World kikötő-üzemeltető társaság a következő öt évben egymilliárd dollárt fektetne be Romániában, közölte a román kereskedelmi miniszter. A dubai cég infrastrukturális b...
Rekordot döntöttek Kína külföldi tőkebefektetései tavaly, ennek ellenére a beáramló tőke még mindig háromszor annyi, mint a kimenő. A kormány adatai szerint tavaly 21,16 milliárd dollár értékű tőkebef...
Manapság egyre több vita van arról, hogy nyitva lehetnek-e a boltok vasárnap. Egy nemrég készült felmérés szerint a lakosság 83 százaléka szokott vásárolni a hét utolsó napján.
Megduplázta nyereségét a 2007/2008-as üzleti év első negyedében a jelentős magyarországi érdekeltségekkel, köztük a TriGránitban 25 százalékos részesedéssel rendelkező osztrák Immoeast ingatla...
Reformok haladéktalan végrehajtására szólította fel Törökországot az Európai Bizottság bővítési biztosa. A bizottság álláspontját megfogalmazva Olli Rehn a Financial Times Deutschland (FTD) című üzlet...
Európának szüksége van Magyarországra - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök a Sólyom László államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A kínai legfelsőbb bíróság a halálbüntetések számának csökkentéséről rendelkezett, a hatóságokkal együttműködő gyilkosok, illetve az általuk okozott kár megtérítésében segédkező fehérgalléros bűnözők ...
Mind az internetre, mind a mobiltelefonra előfizetők száma emelkedett az elmúlt egy évben, a világhálót 36 százalékkal, míg a telefont nyolc százalékkal használják többen.
Európában augusztusban 952.205 új személyautó kapott rendszámot, 2,5 százalékkal több a tavaly augusztusi 929.269-nél. A Volkswagen csoport márkái megőrizték piaci részesedésüket.