Az adók bankkártyás fizetési feltételeinek megteremtésére írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást az APEH, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Egy új amerikai tanulmány szerint jobb üzleteket kötnek az érzelmeikre jobban hallgató befektetők. A marylandi és bostoni egyetem kutatói szerint minél inkább átéli valaki az érzelmeit, annál jobb döntéseket hoz - legalábbis, ha részvényvásárlásról van szó.
A közép-kelet-európai régióban az ingatlanbefektetések hozama lecsökkent, magasabb hozamok a szállodai és szabadidős tevékenységre szolgáló épületeknél lehetségesek még
Az X-díj Alapítvány és a Google ma bejelentette a Google Lunar X-díjat, egy olyan versenyt, amelynek célja a holdraszállás, fődíja pedig 30 millió dollár.
Az adók bankkártyás fizetési feltételeinek megteremtésére írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást az APEH, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Egy nyugdíjas tűzoltónak köszönheti életét egy 30 év körüli férfi, aki péntek este balesetet szenvedett az autójával Kapolynál - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság...
A Jeges-tengert borító jég olvadása miatt teljesen feltárult az északi sarkvidék Északnyugati Átjárója, megnyitva az évszázadok óta keresett, de mindeddig járhatatlan hajózási utat Európa és Ázsia között
Négy, illetve négy és fél év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság azt a két férfit, akik egy APEH-vezető fiának elrablására készültek - módszereik egy hollywoodi filmhez hasonlítanak
Egy EU-s irányelv, az ún. "unisex direktíva" alkalmazása Magyarországon - mely szerint a nemi hovatartozás nem eredményezhet díjazási különbséget - a biztosítási szektor esetében 406 milliárd forint díjbevételű állományt érintene: az életbiztosítások területén például 5-50 százalékos növekedést eredményezne
A jövő évi magyar államháztartási hiány a hazai össztermék 4,0-4,3 százaléka lehet, kisebb a konvergencia programban vállalt 4,3 százaléknál - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken a Reutersnak.
Négy nemzet katonái vettek részt azon a háromnapos parancsnoki és törzsvezetési gyakorlaton, melyet a magyar erők szerveztek Hódmezővásárhelyen és Szentesen
A rendőrségi szolgálatról szóló törvény megváltoztatását követelte több ezer cseh rendőr és belügyminisztériumi alkalmazott szombaton délután Prágában az Óvárosi téren megtartott tüntetésen.
A Magyar Természetvédők Szövetsége sürgeti a kormányt, hogy olyan biomassza stratégiát fogadjon el, amely a bioüzemanyagok termelését társadalmilag és környezeti szempontok szerint is elfogadható keretek közé szorítja.
A borral kapcsolatos visszaélések felderítése kapcsán javuló eredményekről számolt be Budai Bernadett kormányszóvivő, a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Borellenőrzési Igazgatóságán tartott kihelyezett tájékoztatón.
Oroszország sikeresen tesztelte a világ legpusztítóbb vákuumbombáját, melynek megsemmisítő lökéshulláma egy nukleáris robbanáséval egyezik meg – a katonaság „minden bomba apjának” nevezi
Az idei Zalavár környéki régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a korábban szláv fejedelmi központnak gondolt Mocsárvár a Karoling-birodalom legkeletibb grófságának volt a székhelye
A portugál elnökség igyekszik új lendületet adni a munkavállalók jogainak módosításával kapcsolatos több hónapja halódó uniós ügyekn: a héten bilaterális tárgyalásokat indított a munkaidő irányelvvel, valamint az ideiglenes alkalmazottak jogairól szóló szabályozással kapcsolatban is.
Kornai Gábor, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. elnöke kapta az "Év ITC-véleményformálója 2007" díjat, az IT-Business magazin olvasóinak szavazatai alapján. A díjat az idén osztották ki először.
Az európai uniós pénzek tervezett felhasználását kritizálta, a magyar gazdaság jövőjét féltette Parragh László a vállalkozói szalon rendezvényén tartott előadásában.
A Balatoni Hajózási Zrt. összes üzletágát figyelembe véve augusztus végéig átlagosan 8-10%-kal nőtt a cég forgalma, de ennél is nagyobb mértékben a bevétele - mondta el a cég vezérigazgatója az MTI-nek.
Az új francia bevándorlási törvényt előkészítő parlamenti bizottság heves vitát követően elfogadta a családegyesítési kérelemmel bevándorolni szándékozók DNS-vizsgálatának engedélyezését
Két SZDSZ-es politikus azt tervezi, hogy az Alkotmánybíróságon támadja meg a vasárnapi munkavégzésről szóló népszavazási kezdeményezést; Gusztos Péter és Wittinghoff Tamás, az SZDSZ két ügyvivője ezt vasárnap jelentette be.
A Magyar Bankszövetség súlyosan sérelmesnek tartaná a bankszektor szempontjából, ha a társasági adótörvénynek a kockázati céltartalékképzéssel kapcsolatos módosítása elfogadásra kerülne - nyilatkozta Müller János, a szervezet szóvivője
A kínai élelmiszerbiztonsági hatóság több tíz tonna fagyasztott sertéshúst küldött vissza az Egyesült Államokba, mert a szállítmányokban Kínában nem engedélyezett gyógyszermaradványokra bukkantak.
Két nap alatt kétmilliárd fontot (750 milliárd forintot) menekítettek ki a megrettent betétesek a bankközi piaci likviditásszűke miatt megszorult egyik vezető brit jelzálog-kölcsönző, a Northern Rock lakossági fiókjaiból.
Magyarországon is a T-Mobile lesz az IPhone kizárólagos forgalmazója. Németországon kívül Ausztriában, Hollandiában, Magyarországon és Horvátországban is exkluzív jogot kapott a T-Mobile az Appletől az iPhone forgalmazására - számolt be a Financial Times Deutschland.
"Erősen indította" az új parlamenti évadot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a konvergencia-programban szereplőnél alacsonyabb államháztartási hiányt valószínűsítve jövőre és szűkítve az euróbevezetés lehetséges idősávját, a koalíció együttműködése azonban nem felhőtlen, és a jelenlegi politikai-gazdasági környezetben valószínűtlen a forintsáv módosítása, áll az egyik vezető londoni befektetési ház…
Nagy újdonságokat nem tartalmaz a jövő évi adótervezet, amelyeket a Deloitte állított össze hírlevelében. Némi egyszerűsítés mellett a legjelentősebb változás a építményadóban lesz, ám ezek a szabályok csak 2009-ben lesznek érvényben. Egy átlagos, 10 millió forintot érő ingatlan esetében az adó évi 50 ezer, azaz havonta 4200 forint.
Ma hirdet ítéletet az Európai Közösségek luxembourgi székhelyű Elsőfokú Bírósága a Microsoft számítástechnikai óriásvállalat által az Európai Bizottság ellen indított perben.
Két nap alatt kétmilliárd fontot (750 milliárd forintot) menekítettek ki betétesek az egyik vezető brit jelzálog-kölcsönző, a Northern Rock lakossági fiókjaiból. Verekedések a bankok előtt, a Titanic szellemének kísértése - egyes szakértők szerint ez még csak a kezdet
A Panda Security IT-biztonságtechnikai elemző laboratóriumának szakértői régóta követik figyelemmel az ún. "digitális bűnözés" (cybercrime) folyamatát. Az eredmény többek között: komplett árlista, illegális szolgáltatásokkal.
Megsemmisítő bírálattal illeti George Bush elnök és a republikánus kormány pénzügyi működését friss memoárkötetében Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi elnöke
Bármely nagyobb kormányzati módosulás - akár a koalíció szakadása, akár az szocialisták egészségügyi tárca cseréje - súlyosan negatív fejlemény lenne a forint szempontjából - áll a londoni elemzésben
"Erősen indította" az új parlamenti évadot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, jövőre a konvergencia-programban szereplőnél alacsonyabb államháztartási hiányt valószínűsítve, a koalíció együttműködése azonban nem felhőtlen - áll az egyik vezető londoni befektetési ház hétvégi helyzetelemzésében.
A jelenleg is létező, a helyi önkormányzatok által bevezethető építmény- és telekadó alapjának és mértékének módosításával gyakorlatilag új, piaci érték alapú általános ingatlanadó kerülne bevezetésre 2009-től
A Credit Suisse Equity Fund (Lux) Infrastructure portfolió kezelője szerint érdemes lehet hosszútávon olyan vállalatokba fektetni, melyek az infrastruktúra szektorában tevékenykednek (x)
Idén harmadik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg. A megtisztelő címet a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye pedig egy, a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi…
Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányfő nyerte a görögországi vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat, de a hivatalos részeredmények szerint csak törékeny többsége lesz a p...
A Renault is szuperolcsó kisautókat akar, de nem valószínű, hogy egy 2500 dolláros autócskába hibridmotort vagy biodízelt álmodnának a tervezők - Márványi Péter jegyzete
Az amerikai Anheuser-Busch, a cseh Budvar sörgyár riválisa lehet a patinás cseh sörgyár tulajdonosa. A Thomson Financial azt írta, hogy a cseh kormány az amerikai céggel tárgyal az el...
A Budapesti Értéktőzsde a BIF-részvények szeptember 17-i bázisárat 1.119 forintban határozta meg a részvények névértékének változása miatt. A Budapesti Ingatlan Fejlesztési Nyrt. (BIF)...
Elkészült a hosszú távú munka megalapozását szolgáló átfogó szociológiai kutatás terve "Szenior társadalom Magyarországon" címmel. Hamarosan meghirdetik a Szenior Foglalkoztatási Díjat.
Autómentes napot hirdettek szombatra Kínában - adta hírül hétfőn a China Daily című napilap. Ez lesz az első eset, hogy arra buzdítják az ázsiai ország lakóit: hagyják otthon kocsijaikat, és használják a tömegközlekedési eszközöket vagy üljenek biciklire, esetleg gyalogoljanak.
Romániában augusztusban 3,9 százalékos volt a munkanélküliek aránya, a júliusi 3,8 százalék után, jelentették a román országos foglalkoztatási és átképzési hivatalban (ANOFM). Tavaly a...