Szeptemberben 2,8 százalékkal volt alacsonyabb az építőipari termelés volumene, mint egy hónappal korábban. Ezzel a nyári hónapok óvatos emelkedése szinte teljesen el is tűnt, az ágazat mintegy fél...
Szezonálisan kiigazítva az építőipari termelés szeptemberben 2,8%-kal alacsonyabb volt az előző havinál - éves összehasonlításban 9,2 százalékos a csökkenés
150 000 fontért (47 millió forintért) árverezik el az első Apple számítógépet azzal az üdvözlő levéllel együtt, amelyet a gép eredeti tulajdonosának Steve Jobs személyes aláírásával küldtek....
A vártnál magasabb vízhozam miatt tovább tartott a szentlőrinci visszasajtoló kút tesztelése, ez némi csúszást okoz a geotermikus távfűtés indulásában - közölte a PannErgy hétfőn a BÉT hivatalos honla...
A kormány egyelőre nem vállalkozik a rokkantnyugdíj-ellátási rendszer gyökeres átalakítására, és a jogosultságok felülvizsgálatára - írja a Népszabadság.
Számos oka lehetséges a munkahelyi stressz kialakulásának, a nem megfelelő feladatleosztástól kezdve egészen a kollégák egymás közötti terrorjáig. E kettős léthelyzet komoly lelki károsodásokat okoz, illetve súlyosan veszélyezteti a fizikai egészséget is - mondták el az MNO-nak a témát jól ismerő szakemberek.
Jelentősen bővíti esztergomi üzemét a német Kirchhoff - írja a Népszabadság. Miután a társaság újabb autógyárak beszállítójává vált, 11 millió eurós beruházással bővítik egyes tevékenységeiket. A...
Becslések szerint 150 000 fontért (47 millió forintért) fog elkelni az első Apple számítógép azzal az üdvözlő levéllel együtt, amelyet a gép eredeti tulajdonosának Steve Jobs személyes aláírásával küldtek....
Nem attól félünk, hogy a jövő évi hiány nem fog teljesülni. Attól tartunk, hogy amikor ezek az átmeneti adók kifutnak, akkor kevés lesz a költségvetés bevétele és egy újabb nagy hiány fog teremtődni,...
Nem lesz Drégelypalánkon kutyafitnesz-központ, amelynek alapvető célja a kutyák számára kialakított hidroterápiás futópad továbbfejlesztése lett volna. Az EU 112 millió forinttal támogatta a beruházást....
Az október közepi 8,462 millióról a múlt hónap végére több mint 15%-kal 7,189 millióra csökkent az amerikai alapkezelők körében nyitott short pozíciók száma az OTP esetében - derül ki a kéthetes...
Apró jelek utalnak arra, hogy megtörhet a jen erősödő trendje a dollárhoz képest. Míg szeptemberben a japán intervenció nem sok sikert hozott, most egy más jellegű fordulat látható a devizapár grafikonján. Egyrészről meg lehet figyelni, hogy ez most inkább egy u-alakú forduló lehet, mintsem v-alakú. (Solar Capital)
Egy ír lap ma meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Írország fontolgatja, hogy a bankrendszere megsegítése érdekében mégis kérne pénzt az Európai Unió mentőcsomagjából, hogy ezzel...
Csökkenő indexekkel nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék, leginkább a banki és a bányaipari vállalatok vezetésével, a befektetők figyelmének középpontjában továbbra is Írország áll, miután ír kormánytagok határozottan cáfolják, hogy Dublin pénzügyi segítségnyújtásról tárgyalna Brüsszellel
Korrekció volt a kávé piacán is az elmúlt héten. A kávé alapvetően egy emelkedő trendcsatornában mozog felfelé és egyelőre annyi történt, hogy a sáv tetejéről fordult le az árfolyam és a sáv alsó felénél zárta a hetet. A most következő néhány napban az lesz a kérdés, hogy a csatorna alsó trendvonala elég erős támasz tud-e lenni 198 közelében. Ha igen, akkor továbbra is érvényes marad az emelkedő…
Az építőipari termelés volumene szeptemberben mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 9,2 százalékkal csökkent a 2009 szeptemberihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A kötelező biztosítás első két hete rengeteg embert megmozgatott, bár a legtöbb kötést még ezután várják a szakemberek. Volt, aki évi 49 forintos spórolásért váltott biztosítót
A K&H Biztosító a legnagyobb nyertese az idei kötelező biztosítási kampány első félidejének. A KÖBE és az Astra sokszor hiába adja a legolcsóbb ajánlatot
Nem attól félünk, hogy a jövő évi hiány nem fog teljesülni. Attól tartunk, hogy amikor ezek az átmeneti adók kifutnak, akkor kevés lesz a költségvetés bevétele és egy újabb nagy hiány fog teremtődni,...
Többnyire az energiaszolgáltató lecserélésekor kerülnek napvilágra a szerződés fogyasztókra nézve hátrányos feltételei. A törvény szerint bár mindenkinek joga van a szolgáltatóváltáshoz, az energiakereskedő cégek sok esetben tudatosan akadályozzák a váltást....
A rendeletben meghatározott egyösszegű kifizetés miatt már nagyon várták a múlt hét pénteket a nyugdíjasok. A számok láttán azonban többen azt hitték, hogy ez a kész átverés!Egyik olvasónk azt írta,...
A múlt hét három utolsó kereskedési napján látott izgalmak mára kicsit alábbhagytak a pesti parketten, így az első percek alapján egy nyugodt kereskedés vette kezdetét, ahol a BUX 0,3%-os...
Rekord mértékű megrendelés-állományokról számolnak be a német autógyártók, több verziónál nem tudják kielégíteni a megnövekedett fogyasztói igényeket. A gyártás felfutása mögött nem elsősorban az...
Számos fórumon lehet arról hallani, hogy az álláskeresés akkor lesz sikeres, ha az önéletrajz átgondolt, rendezett, ahogy a motivációs levél és az álláskereső öltözéke is. Sokan vannak, akik ezeket betartják, mégsem veszik fel őket a kívánt pozícióba. Mi emeli ki a legjobb jelölteket az átlagból? A kiválasztási tanácsadó megmondja.
Németország-szerte több tízezren vonultak utcára szombaton, hogy tiltakozzanak a megszorító intézkedések és a szociális juttatások megkurtítása ellen - értesült a Magyar Hírlap.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 szeptemberében 24,7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. Főleg a növényi termékek ára szállt el
Mintegy ezer fővel bővül novemberben az államigazgatási apparátus - írja a Vasárnapi Hírek. A létszámbővítés főleg az igazgatási szerveket érinti: 60 ezerről 61 ezerre emelkedett a létszám - írja a Népszava.
Az idén meghirdetett orvosgyakornoki álláshelyeknek mindössze felére akadt jelentkező - írja a Magyar Hírlap a Magyar Rezidensszövetség adataira hivatkozva.
Rekord mértékű megrendelés-állományokról számolnak be a német autógyártók, több verziónál nem tudják kielégíteni a megnövekedett fogyasztói igényeket. A gyártás felfutása mögött nem elsősorban az...
A rendeletben meghatározott egyösszegű kifizetés miatt már nagyon várták a múlt hét pénteket a nyugdíjasok. A számok láttán azonban többen azt hitték, hogy ez a kész átverés!...
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll a topegyetemek listájának élén, a legjobb főiskolai és egyetemi karok közül pedig idén is a bölcsészettudományi és orvosi centrumok taroltak - írja a HVG Diploma 2011 különszámára hivatkozva a Népszava.
Vizsgálhatja, alkotmányellenesnek mondhatja, de nem helyezheti hatályon kívül az Alkotmánybíróság az adótörvényeket - leegyszerűsítve ez a lényege az alkotmánymódosítás legújabb verziójának, amiről...
Nagyon markáns fordulat következett be az ezüst piacán. Egyfelől már igencsak túl volt feszítve a húr, hiszen az emelkedés gyakorlatilag nyílegyenes volt felfelé. A nagy fordulatban közrejátszott, hogy a tőzsdén megemelték a határidős kontraktus alapletétét, mely így egy komolyabb eladási hullámot indukált. (Solar Capital)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 szeptemberében 24,7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala a rossz terméseredmények miatt 40,4%-kal...
Nyitásban úgy tűnt, folytatódik a pénteken megindult pozitív korrekció a magyar részvénypiacon, miután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,56 pontos emelkedéssel, 22.276,97 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,68 százalékkal erősödött.
Az eddig felmondott és megkötött új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekből a legnagyobb gyarapodást a K&H Biztosító mondhatja magáénak, Pest megyében az autósok háromnegyede vált biztosítót - derül ki az internetes alkuszok MTI-hez eljuttatott elemzéseiből.
Az agrártermékek termelői ára szeptemberben 24,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 40,4, az élő állatok és állati termékeké 4,3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A drágulás érzékelhetően felgyorsult az előző hónaphoz képest, amikor a növényi termékek 31,7 és az állati termékek 3,2 százalékos…
Mitől függ házunk vagy lakásunk értéke? Többek között ha ablakvásárlásnál a minőség helyett az olcsóságot választjuk, akkor házunk is leértékelődik. Mire figyeljünk, ha közép és hosszú távon nyerni akarunk az ablakválasztással? (x)
E héten szerdán Brüsszelbe utazik a magyar kormánydelegáció, hogy az EU vezetőivel találkozzon a 2011-es magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében - áll az Európai Unió vezetőinek programjairól...
Bankkártya vagy mobiltelefon válthatja ki a BKV papírra nyomtatott bérletszelvényeit. Az utasok nem ellenőröknek mutogatnák szelvényüket, hanem bankkártyájukat vagy mobiltelefonjukat illesztenék a metróállomásoknál lévő beléptetőkapukhoz....
Fél százalékos csökkenést mutatnak átlagosan az európai főbb részvényindexek. A csökkenést a bányászvállalatok, valamint a banki szektor vezeti. Utóbbi még mindig az ír hitelproblémákkal magyarázható...
Megtört az év első felében tapasztalt kedvező tendencia a magyar biztosítási piacon: bár 2010 eddigi részében 5,5%-kal nagyobb díjbevételt értek el a magyar biztosítók, mint tavaly, a harmadik...
2010. november 9-i hatállyal Csiszér Pétert (33) nevezték ki igazgatónak a Keler Zrt. újonnan kialakított stratégia- és ügyfélkapcsolati divíziójának élére - írja a Világgazdaság.
Nem várható az "olcsó" magyar munkaerő rohama az osztrák munkaerőpiacon a jövő évi teljes nyitás után, de szigorúbb ellenőrzésre van szükség - állapította meg egy új felmérés az ORF vasárnapi híradása szerint, melyről a Világgazdaság cikkezik.
Sok a bizonytalanság a 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulással kapcsolatban, a VDSZ szerint keveredik a munkaviszony és a szolgálati idő szerinti számítás fogalma
Oroszország azt tervezi, hogy jövőre csatlakozik a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) - fejtette ki Jokohamában az APEC tanácskozás alkalmából Dimitrij Medvegyev elnök vezető gazdasági tanácsadója. ...
Nem sikerült a kisebb cégek papírjait tömörítő Russell 2000-nek új éves csúcsra mennie a vezető indexekkel egy időben. Így tehát nem volt megerősítés a nagyobb indexek (S&P500, Dow Jones) számára sem. A Russell még a korábbi csúcs érintése előtt lefordult és a hetet már a májusi lokális csúcs szintje alatt zárta. Pedig ez lenne az elsődleges támaszszint 720 környékén. Ha ez a héten nem tartja…
Lehet, hogy előjön a kormány kalapjából egy eddig nem ismert B terv, amely újabb belföldi impulzusokat adhat az euró-forint árfolyamának - vélekedik a jövő évi költségvetési törvényjavaslat ma...