2010. november 15. hétfő

nov. 15
5:15
Ma még jelentkezhetnek (Alternatív Energia)
Ma zárul le a keresztféléves eljárás, így ma még jelentkezhetnek azok, akik a 2011 februárjában induló keresztféléves képzések valamelyikét választanák. Ezernél is több képzést hirdettek meg az intézmények.
nov. 15
5:15
Levelet írtak Orbánnak a civilek + videó (ATV)
Nem hiszik, hogy változik a kormány szándéka, de nemtetszésüknek továbbra is hangot fognak adni.
nov. 15
5:17
Rémisztő prognózisok (Alternatív Energia)
Vasárnap, azaz november 14-én - az inzulin felfedezőjének, Frederick Bantingnek a születésnapján - tartották Glóbusunk a Diabétesz Világnapot. A szakemberek azt valószínűsítik, hogy a nyilvántartott cukorbetegek - a lappangók ismeretlen száma miatt - 300 milliónál is jóval többen vannak, miközben az éves növekedés meghaladja a hét milliót.
nov. 15
5:19
Megadni a kitörés lehetőségét (Alternatív Energia)
Lehet-e egy amerikai programot hasznosítani Magyarországon? A kérdés egyelőre nem dőlt el, de a Jövő Záloga Térségi Integrált Szakképző Központ mindenesetre kísérletet tesz rá. A roma fiatalok képzésében és felzárkóztatásában igyekszik adaptálni azt, amit az Egyesült Államokban a szegénységben élő feketék számára valósítottak meg. Egy amerikai professzor hat héten át magyarországi iskolákban adja…
nov. 15
5:33
Nosztalgiajárat a közlekedési holding terve (Alternatív Energia)
Bár egy rövid ideig úgy tűnt, az Orbán-kabinet nem ódzkodna attól, hogy folytassa a közösségi közlekedésnek még a Bajnai-kormány alatt megkezdett reformját, a jelek szerint e területen is inkább "hátra arcot" csinál. A jövő év végére megalakuló Nemzeti Közlekedési Holding elvágja az ágazat régóta sürgető, strukturális reformjának útját.
nov. 15
5:35
Bukhatnak az MSZP népszavazási kérdései (Alternatív Energia)
Valószínűleg elutasítja ma az MSZP magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottság (OVB) - legalábbis így informálták Korózs Lajost. A szocialista szakpolitikus kijelentette: ha ez valóban megtörténik, az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulnak.
nov. 15
5:37
Önmagát nem sarcolja meg a kormány (Alternatív Energia)
Holnap dönt a Ház a fideszes Lázár János által előterjesztett, a 98 százalékos különadóhoz kapcsolódó három törvénymódosításról. Az utóbbi napokban sok részlet változott, ám a különadót - a legújabb verzió szerint - 2005-ig visszamenőleg kellene megfizetni.
nov. 15
5:39
Ötvenkétezer forint a pécsi átvilágítás minden oldalért (Alternatív Energia)
Az év elején 60 millió forintért készült nagy pécsi átvilágítás anyagát eleinte 3500, majd 1500 oldalasként harangozták be.
nov. 15
5:41
Közmédiumok: második körben megy biztosra a Fidesz (Alternatív Energia)
A közszolgálati televíziók, a Magyar Rádió és az MTI gyarmatosításának újabb állomásához érkeztünk - jelentette ki Lendvai Ildikó. Az MSZP országgyűlési képviselője azt követően mondta ezt, hogy a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának vezérigazgató-választása pénteken sikertelen volt.
nov. 15
6:39
Ma kezdi a jövő évi költségvetés vitáját az Országgyűlés (Infostart)
A miniszterelnök felszólalásával kezdődik ma a 2011-es költségvetés tárgyalása az Országgyűlésben. A tervezett napirend szerint délután, a napirend előtti felszólalások és az interpellációs időszak után kezdi meg a parlament a 2011-es büdzsé általános vitáját, amelyet Orbán Viktor kormányfő nyit meg. A jövő évi költségvetés általános vitája - harminc órás időkeretben - csütörtökig lezajlik. A 90…
nov. 15
6:45
Színlelt szerződések sorát ellenjegyezte Budai Gyula (ATV)
Állítják a becsapott földtulajdonosok, akik évek óta futnak a pénzük után, de még a cipős szekrényt sem kapták meg. Budai manapság az előző kormány idején elkövetett törvénytelenségek feltárásán fáradozik.
nov. 15
6:57
2012-től évente mintegy 50 milliárd forinttal több jutna közoktatásra (Infostart)
2012-től évente mintegy 50 milliárd forinttal többet fordítana a közoktatásra az oktatási államtitkárság. A többi között ezt tartalmazza az új közoktatási törvény tervezete.
nov. 15
6:59
Gellér Balázs József: "El kellene rendelni a nyomozást a Biszku-ügyben" (Infostart)
Mekkora szabad légtér jut egy elítéltnek? Mikola István szerint a a gyógyszerkassza és a járóbeteg-szakellátás az egészségügy két kritikus területe. Csalások és visszaélések sorozata történik a kisebbségek rovására. Gellér Balázs József tanszékvezető szerint el kellene rendelni a nyomozást a Biszku-ügyben. Hírek a lapokból.
nov. 15
7:03
15 év börtön után sem adja fel, demokráciát akar + videó (ATV)
Visszatér a politikai életbe, és az országot vezető tábornokokkal is kész tárgyalni – erről beszélt a frissen szabadult mianmari ellenzéki vezető.
nov. 15
7:21
Négy napig vitázik a Ház a költségvetésről (Alternatív Energia)
Hétfőn kezdődik és négy napig tart a jövő évi költségvetés általános vitája a parlamentben. A képviselők az ülésszakon egyebek mellett döntenek az Alkotmánybíróság jogkörének módosításáról, a végkielégítések egy részének különadójáról, valamint a legfőbb ügyész jogállásának módosításáról is.
nov. 15
7:21
Már nem viseli jegygyűréjét a magyar színészpár (ATV)
Kirándulni viszont együtt járnak, úgyhogy nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni.
nov. 15
7:39
Parlament előtt a semmisségi jogszabály (Metropol)
Már a héten a parlament elé kerülhet egy újabb, ezúttal a 2006-os zavargások ügyében hozott ítéletek semmisségét kimondó törvénymódosítás, ígéri Balsai István, az akkori rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott.
nov. 15
7:39
Újra miénk a Margit híd - persze csak átmenetileg (Alternatív Energia)
Hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik a Margit híd hatósági bejárása és a jegyzőkönyv elkészítése. Ha mindent rendben talál az összes hatóság, akkor leghamarabb a délutáni csúcsforgalom után, este lehet autóval felhajtani a hídra, ahol 2-szer 2 sávon haladhatnak majd az autók.
nov. 15
7:41
Hunvald tudta, hogy lehallgatják (Alternatív Energia)
Hunvald György már csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta, hogy lehallgatják - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
nov. 15
7:43
Keresztféléves képzés: ma még lehet jelentkezni (Alternatív Energia)
Hétfőn még lehet jelentkezni a februárban induló keresztféléves képzésekre a hazai egyetemeken, főiskolákon. Csaknem száz intézmény több mint 1100 képzést kínál az érdeklődők számára.
nov. 15
7:51
Tölgyessy Péter az erőtlenné vált baloldalról (Infostart)
A baloldal épp csak tápászkodik szédítő bukásából, hiányzik a szembenézés a kudarccal, miközben a régi bajok megmaradtak, ráadásul a Fidesz olyan társadalompolitikába kezdett, amivel a szocialisták nagy része is egyetért - jelentette ki Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikai elemző szerint az emberek vágyai alapján Orbán Viktor új keleties rendszert épít,…
nov. 15
7:53
Magyar Nemzet: Hunvald tudta, hogy lehallgatják (Infostart)
Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, a maffiabűntettekkel vádolt volt VII. kerületi MSZP-s polgármester, hogy lehallgatják - közölte a birtokába került nyomozati anyagokra hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet.
nov. 15
7:57
Tovább marad előzetesben Hagyó (Metropol)
Három hónappal hosszabb ideig lesz előzetesben Hagyó; elöregedett az OMSZ mentőállománya; nyomoznak az EKI körül.
nov. 15
7:57
Ismét az ELTE az abszolút első (Alternatív Energia)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll a topegyetemek listájának élén, a legjobb főiskolai és egyetemi karok közül pedig idén is a bölcsészettudományi és orvosi centrumok taroltak - írja az eduline.hu a HVG Diploma 2011 különszámára hivatkozva.
nov. 15
7:59
Iszapömlés: Gyurcsány cégénél vizsgálódnak (Metropol)
Miközben Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel kapcsolatban egy telekcsere nyomán kutakodik az elszámoltatásért felelős miniszterelnöki megbízott - s talán az ügyészség is -, a múlt pénteken egy másik csere kapcsán tett feljelentést Léhmann György ügyvéd a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettesek ellen, de kétségkívül Gyurcsány Ferenc üzleti ügyleteivel összefüggésben - írta a hétfői Magyar Hírlap.
nov. 15
8:01
Normális a változékony november (Metropol)
A mai napon is folytatódik a szinte tavaszias idő, amely egészen a hét közepéig kitart, ám szerdától felhős, csapadékos napok köszöntenek ránk – árulta el a következő napok várható időjárását Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
nov. 15
8:15
Foganatosítom a szabályok betartását (Metropol)
Elhatároztam, hogy részemről folyó hó mostantól maradéktalanul betartásra kerül a KRESZ.
nov. 15
8:15
Íme a kormány 2011-es költségvetése + videó (ATV)
A Parlamentben ma kezdődik a büdzsévita.
nov. 15
8:33
Mikola: nem elég aktív az egészségügyi tárca (Alternatív Energia)
A nagy, 10-20 milliárd forintos éves költségvetéssel működő intézeteket azonnal állami felelősség alá vonta volna Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke.
nov. 15
8:33
Itt az új francia kormány (ATV)
A miniszterelnök és több miniszter is maradt.
nov. 15
8:51
Megszűnhet a papírbérlet (Alternatív Energia)
Bankkártya vagy mobiltelefon válthatja ki a BKV papírra nyomtatott bérletszelvényeit - tudta meg a Blikk. Ez azt jelenti, hogy az utasok nem ellenőröknek mutatnák meg a szelvényeket, hanem bankkártyájukat vagy telefonjukat illesztenék a metróállomásoknál lévő beléptetőkapukhoz, a buszokon, villamosokon pedig az ellenőrök elektromos készülékkel ellenőriznének.
nov. 15
9:09
Hunvald tudta, hogy lehallgatják (ATV)
Legalábbis a Magyar Nemzet szerint, és a polgármester úgy gondolta, hogy Hagyó akart nekimenni.
nov. 15
9:45
Az asszony, aki tönkre tette Karinthyt (ATV)
„A te sikered az én sikerem is” – ez lenne talán a leghelyesebb hozzáállás, sok hölgy mégis úgy gondolja, hogy ő az, aki úriembert fog faragni férjéből. Holott a szakemberek is megegyeznek abban, hogy a harmonikus kapcsolatok alapja egymás elfogadása és kölcsönös tisztelete. A magyar irodalom két jeles személyiségének életét is megpecsételte házassági kapcsolatuk, mely egyik számára boldogságot és…
nov. 15
9:47
Évi 50 milliárd pluszra számítanak Hoffmannék (ATV)
Megszületett a közoktatási törvény koncepciója.
nov. 15
10:03
M0: az esőzés okozta a töltéscsúszást (Alternatív Energia)
Az intenzív esőzés és a földmozgások okozták a szeptemberi rézsűcsúszást az M0-ás autóút bővítés alatt álló szakaszánál - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn.
nov. 15
10:15
Magyarics Tamás: Még nem szálltak el Obama esélyei az újraválasztásra (Infostart)
Azon múlik Barack Obama amerikai elnök 2012-es újraválasztásának esélye, hogy javulnak-e addig az ország gazdasági mutatói - mondta a Magyar Külügyi Intézet igazgatója. Magyarics Tamást az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az Egyesült Államoknak elsősorban Kína és India gazdasági kihívásaira kell választ adnia.
nov. 15
10:21
Villanyoszlopnak csapódott egy rendőrautó + videó (ATV)
Az ütközést a kocsi utasa okozta, aki a hátsó ülésről hirtelen előre nyúlt és behúzta a kéziféket.
nov. 15
10:23
Marakodással zárul a magyar énekes negyedik házassága (ATV)
A felesége a vasalásért követel pénzt.
nov. 15
10:25
Gyermekpornó a plébánián: 21 ezer képet foglaltak le (ATV)
A spanyol plébánost a hatóságok több ezer illegális, gyermekpornó tartalmú fotó birtoklásával gyanúsítják. Az óvadékot kifizette, szabadlábon védekezhet.
nov. 15
10:39
Szabad ember lenne a náci háborús bűnnel vádolt magyar (ATV)
Budapest egy zsidó fiatal meggyilkolása miatt kérte kiadatását.
nov. 15
11:15
Mikola: baj lesz (ATV)
Úgy látja, jövőre nem várható áttörés az egészségügyben.
nov. 15
11:27
Újabb elismerés Mundruczó Frankenstein-tervének (Infostart)
Mundruczó Kornél nyerte a legnagyobb spanyolországi nemzetközi filmfesztivál különdíját Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című filmjéért a hétvégén Sevillában; a legjobb operatőr díjával a mozgóképet fényképező Erdély Mátyást tüntette ki a zsűri - közölte a Magyar Filmunió.
nov. 15
11:33
Pápaszemes pingvinek érkeztek Jászberénybe (Alternatív Energia)
14 pápaszemes pingvin érkezett vasárnap éjszaka a jászberényi állatkertbe. A veszélyeztetett madarak az európai tenyészprogram kapcsán, három éves előkészület után költözhettek Németországból Jászberénybe, tájékoztatott Fercsik Péter helyettes vezető.
nov. 15
11:35
Óriási mértékű adócsalást tárt fel a VPOP (Alternatív Energia)
Vádemeléssel zárt le egy félmilliárdos adócsalási ügyet a vám- és pénzügyőrség. Az érintett, gabonaeladással foglalkozó cég valótlan számlákat állított ki, igazi bevételeit pedig eltitkolta.
nov. 15
11:51
Ma este megnyithatják a Margit hidat (Metropol)
Hatósági szemlét tartanak hétfő délelőtt a felújított, átadás előtt álló Margit hídon - erősítette meg a Népszava információját a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője. Tóth Kata a további részletekről későbbre ígért tájékoztatást.
nov. 15
11:51
Újabb számlabotrány Budapesten: emberrablás egy bárban (ATV)
Nem engedték el őket.
nov. 15
12:09
Az egekbe szöknek a zöldségárak (ATV)
Minden mezőgazdasági termék drágul.
nov. 15
12:21
Főügyészség: valóban volt titkos adatgyűjtés Hunvald Györggyel szemben (Infostart)
Valóban volt titkos adatgyűjtés Hunvald Györggyel szemben, annak adatai nyílttá lettek téve, így a nyomozás részét képezik - erősítette meg a Magyar Nemzet hétfői számában megjelenteket a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
nov. 15
12:23
Elfogták a tízmilliós kárt okozó nyíregyházi betörőket (Infostart)
Elfogta a rendőrség a tízmillió forintos kárt okozó nyíregyházi betörőket, akik a gyanú szerint 17 lakást fosztottak ki a nyírségi nagyvárosban, 4 további otthont pedig megkíséreltek kifosztani - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
nov. 15
12:27
Hunvald tudta, hogy lehallgatják (Metropol)
Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, a maffiabűntettekkel vádolt volt VII. kerületi MSZP-s polgármester, hogy lehallgatják.

Keresés