A jövő keddi szavazás után akár másnap hatályba léphet az Alkotmánybíróság (Ab) jogköreit szűkítő kormánypárti javaslatcsomag. Az testület viszont elvileg ezután is kimondhatja az adótörvények alkotmányellenességét, ám már nem semmisítheti meg azokat.
Lemondott a Nemzetbiztonsági bizottság ellenőrző albizottságában betöltött tagságáról Molnár Zsolt, mert a szocialista képviselő szerint csupán színjáték az, ami a testületben folyik.
Folytatódik a létszámleépítés a legnagyobb apparátust foglalkoztató Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál (Nefmi) - értesült lapunk. Mint azt már korábban is megírtuk: a csúcstárca új szervezeti és működési szabályzata (szmsz) mintegy tíz százalékos leépítésről rendelkezett.
A szolgálati idő és a nemek között differenciál a kormány döntése, amely szerint januártól 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők - jelentette ki több szakember. A férfiak jogosan kérdezhetik, hogy ők miért számítanak másképp a nyugdíjbiztosítás rendszerében mint a nők, és az sem világos, hogy ha a felsőoktatásban eltöltött idő szerzett jogként szerepelt a törvényben, most miért marad ki…
Egymásnak adja a kilincset a különböző sajtóorgánumokban Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa. Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke továbbra sem ért egyet a kereszténydemokrata oktatási államtitkárral az új felsőoktatási törvény koncepciója ügyében, ráadásul kölcsönösen hazugsággal vádolják egymást.
A börtönből is irányítja ingatlanos cégét Hagyó Miklós - írja a Magyar Nemzet. A volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyéről szólva a lap közli: a Hagyó által rokonainak, barátainak átjátszott vagyont is zár alá vonhatják. Hagyó újabb 3 hónapig előzetes letartóztatásban maradhat.
Átutalta a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak az Omninvest Kft. azt a kétmilliárd forintot, amellyel a hatóságok szerint jogtalanul felhasznált állami támogatást fizették vissza.
A Forbes amerikai magazin idén is összeállította a 6,8 milliárd lakosságú Föld legbefolyásosabb 68 emberének listáját. A világ legbefolyásosabb embere eszerint Hu Csin-tao kínai elnök lett, aki letaszította a trónról az Egyesült Államok elnökét, Barack Obamat. A Pénzcentrum.hu listájából az is kiderül, hogy kik a legbefolyásosabbak Magyarországon.
Nem értenek egyet a rektori bérek 1,062, illetve 1,39 millió forintban való maximálásával a Magyar Nemzet által megkérdezett rektorok. Az új bérkorlátra a felsőoktatási törvény koncepciója tesz javaslatot.
Az EU2020-as stratégia, a Duna-stratégia és a gazdasági kormányzás egyeztetési mechanizmusainak a kialakítása a jövő januártól esedékes, féléves magyar soros elnökség idejére esik - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán a témában rendezett konferencia szünetében.
Több száz önkéntest várnak a hétvégén Devecserbe, a kastélypark kitakarításához. Az ősparkban a fák törzseiről aprólékos munkával kézzel kell lemosni a vörösiszapot. A szakemberek szerint az értékes növényvilág valószínűleg túléli a katasztrófát.
Harmincnyolc határsértővel szemben intézkedtek és két embercsempészt is elfogtak a hatóságok pénteken a Bács-Kiskun megyei határszakaszon - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
A tanári pálya vonzóbbá tétele pénzkérdés, de nem csak az - mondta az Országgyűlés oktatási bizottságának Fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pokorni Zoltán szerint a rendszer hibáinak ellenére sem szabad visszatérni arra a duális rendszerre, amelyben a fiataloknak 18 évesen kellett eldönteniük, hogy főiskolára vagy egyetemre akarnak jelentkezni. Jobb megoldás a két ciklusú,…
A héten örülhetett a Fidesz-frakció, ugyanis az Országgyűlés megszavazta a párt törvényjavaslatokat módosító indítványait. Elfogadták a 98 százalékos adóról és az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítéséről szóló javaslatokat is. Szerdán olyan információk is napvilágot láttak, amit a kormány apróbetűs részben próbált takargatni a költségvetésről.
A magyar EU-elnökség legfontosabb kommunikációs eszköze a honlap lesz, amelyet hétfőn kezdenek tesztelni, és december 20. körül élesítenek - mondta el az elnökség hivatalos honlapjáról tartott előadásában a projekt vezetője egy szombati budapesti szoftverfejlesztési konferencián.
Kocsis István BKV-vezérigazgató vétlen áldozat lehet abban a játszmában, amely ezúttal nem is a BKV-ról, hanem Tarlós István főpolgármester és a Fideszhez kötődő üzleti érdekcsoportok közti vitáról szól - értesült lapunk.
Zsarolás kísérletével gyanúsított meg az ügyészség három embert, köztük egy budapesti rendőrt is. A gyanúsítottakat egy drogdíler jelentette fel, miután azok fenyegetni kezdték, mert nem kapták meg tőle a pénzüket. Az ügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.
Elődöntőbe jutott a magyar férfi párbajtőr-válogatott a párizsi vívó-világbajnokság szombati versenynapján, miután különösebb nehézség nélkül legyőzte a német csapatot.
A 89-es jogállami forradalom elkötelezett hívének tartja magát Majtényi László, aki szerint ugyan a Harmadik Köztársaság elbukott, de ezt meg kell különböztetni a jogállamtól. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője ellenzi a most folyó alkotmányozást.
Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan magyarországi társadalomra van szükség, amely átérzi történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével - mondta szombaton Nyárádszeredán Kövér László.
A kabinet felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét, hogy rendeljen el soron kívüli ellenőrzést az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél, és az ellenőrzés eredményéről készült jelentést terjessze a kormány elé.
A kiemelt jelentőségű állami nyilvántartások - közte a nyugdíjbiztosítás - adatfeldolgozását csak az állami szférába tartozó, azaz az adatkezelő által közvetlenül ellenőrizhető szervezet láthatja majd el, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatot.
Már a jövő hét elején elkezdik a Kolontárt és Devecsert védő új, mintegy másfél kilométeres védőgát építését, az alapozás befejeződött, a nyomvonal melletti szervizút mintegy fél kilométeren elkészült - mutatták meg az eddig végzett munkálatokat vízügyi szakemberek az MTI tudósítójának szombaton a helyszínen.
Üres és képmutató ceremóniának tartja Lendvai Ildikó a közmédiumok vezérigazgató-választásának első fordulóját. Az MSZP országgyűlési képviselője szombati közleményében azt írja: a jelölések kapcsán szó sincs pályázatról, szakmai elvárásokról. Mint fogalmazott, a leendő vezérigazgatóknak még egy cetlin vagy söralátéten sem kell összefoglalniuk elképzeléseiket.