2010. november 3. szerda

nov. 3
5:12
Több ezren tiltakoztak a kormány ellen (Alternatív Energia)
Az alkotmány az utolsó mentsvára volt a demokráciának az elmúlt húsz évben, de a nép nem hagyja magát. "Ezért követeljük magunknak, hogy az új alkotmányról mi mondjuk ki a végső szót" - hangoztatta tegnap Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a Demokratikus Charta által szervezett első kormányellenes tüntetésen.
nov. 3
5:14
Nagyot fordult Orbánnal a világ (Alternatív Energia)
"Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye." (2007. június 29., Orbán interjúja az Indexnek.)
nov. 3
5:30
Munkahelyet ígértek, elbocsátás lett belőle (Alternatív Energia)
Elérkezhet az a pillanat, amikor már minden mindegy - fogalmazott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetnek elnöke. Fehér József szerint hamarosan eljön az idő, amikor a közszféra dolgozói az utcára vonulnak.
nov. 3
5:30
„Fájni fog” Vágó Istvánról írt botránykönyvet Bárdos (ATV)
Azt ígéri, nem „olcsó beszólós” kötet lesz.
nov. 3
5:32
Ketrecbe zárta magát egy férfi (Alternatív Energia)
A cigányság problémáira és a Jobbik romapolitikájára kívánta felhívni a figyelmet akciójával az a roma férfi, aki tegnap délután ketrecbe zárta magát a fővárosi Blaha Lujza téren.
nov. 3
5:32
"Valami irtózatos nagy disznóság készül" + videó (ATV)
Szekeres Imre szerint az emberek megtakarításával foltozza a költségvetést a kormány.
nov. 3
5:34
Benyújtja lemondását Papcsák Ferenc (Alternatív Energia)
Akár ma benyújthatja lemondását az elszámoltatásért felelős kormánybiztosi posztról Papcsák Ferenc - értesült lapunk.
nov. 3
5:36
"Súlyos támadás a demokratikus jogállam alapintézménye ellen" (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság hatáskörének és a népszavazás tárgyainak összekapcsolása téves és elfogadhatatlan - mondta lapunknak Solt Pál. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, volt alkotmánybíró szerint az Alkotmánybíróság jelenlegi hatásköre megfelel az európai alkotmánybíróságok hatáskörének.
nov. 3
5:38
Lélegeztetőgépen marad az egészségügy (Alternatív Energia)
Becsapta a választóit Orbán Viktor, amikor a választási kampányban az egészségügy húzóágazatként kezelését ígérte. Szakértők szerint ugyanis a Fidesz-kormány által előkészített jövő évi költségvetés egészségügyre vonatkozó fejezete ugyan nem kapcsolja le a lélegeztetőgépről az ágazatot, de annak bajait sem orvosolja. A hírek szerint a kabinet döntésével szemben fellépő Szócska Miklós államtitkárt…
nov. 3
6:21
Bakondi György: Nyár közepéig teljesen eltüntetik a vörösiszap okozta károkat (Infostart)
Soha nem fogják lebontani a Devecser és Kolontár mélyebben fekvő részeit védő gátat, hogy az ott élők biztonságát megőrizzék - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Bakondi György kormánybiztos megerősítette: a katasztrófa sújtotta környék teljes helyreállításának határideje a kormány meghatározása szerint június harmincadika.…
nov. 3
6:57
Gyurcsány: Orbán gyengíti a köztársaság talapzatát (Infostart)
Az Alkotmánybíróság jogkörének tervezett szűkítése ellen demonstrált a Magyar Demokratikus Charta. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő bírálta a miniszterelnököt és azt mondta, a változtatással az alaptörvény szellemisége és a szövege összetűzésbe kerülhet.
nov. 3
7:18
Egyszerűsödik az ügyintézés + videó (ATV)
Egyablakos ügyintézést szeretne a kormány januártól a megyei jogú városokban, ezért 36, megyei szinten működő államigazgatási szervből 15-öt a kormányhivatalokba szerveznek. Navracsics Tibor, közigazgatási miniszter szerint a cél az ésszerűbb, átláthatóbb ügyintézés.
nov. 3
7:33
A hosszú távú közmunkákra építenek - lapszemle (Infostart)
Áll a filmgyártás - Kecskére bízott káposzta - Interjú Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárral - Meneszthetik Szócska Miklóst. Címek a napilapokból
nov. 3
7:36
Republikánus siker: Obama Bush gúnyájában (ATV)
Vitték a képviselőházat és kis híján a szenátust is.
nov. 3
7:54
Szijjártó Péter: Gyurcsány vissza akar tolakodni Magyarországra (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szóvivője szerint "újra bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány-korszak mindig vissza akar tolakodni Magyarországra". Szijjártó Péter a volt kormányfő szavaira reagált így, Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta tüntetésén szólalt fel kedd este a fővárosi Vértanúk terén.
nov. 3
7:54
A magyar tehetségkutatók zsűritagjai közül Keresztest kedvelik legkevésbé (ATV)
A műsorvezetőkről és a versenyzőkről is lehetett szavazni.
nov. 3
8:12
Munkájuk nincs, lopni félnek + videó (ATV)
Abaújszolnokon egyetlen embernek van rendszeres munkája.
nov. 3
8:14
Földrengés volt Szerbiában, ketten meghaltak (ATV)
Görögországban is megmozdult a föld.
nov. 3
8:16
Megkéselték Gibraltár igazságügy-miniszterét (ATV)
Családjával sétált, amikor a támadás történt, állapota stabil.
nov. 3
8:30
Bukott a címvédő, gázolt a MU (ATV)
Kassai Viktor bíráskodása mellett győzőtt a Tottenham.
nov. 3
8:32
Havi 25 milliárd maradhat a háztartásoknál jövőre (ATV)
Szakemberek szerint ennek egy részét befektetheti a lakosság.
nov. 3
8:48
Az igazság pillanata: lesz-e újabb megszorítás? (ATV)
A 2011-es költségvetés benyújtása után a Policy Agenda azt vizsgálta, hogy mely területen várhatók feszültségek, melyek azok a társadalmi csoportok, akiket érzékenyen érintenek a jövő évi költségvetésből adódó változások.
nov. 3
9:24
Gondolatolvasó, „önképző” robotok (ATV)
Dr. Rajesh Rao, idegrendszer-kutató szerint az a robot tud a legtöbbet segíteni, amelyik képes olvasni a gondolatainkban. A kutató azonban nem csak a gondolatvezérelt robotok kifejlesztése melletti elképzelés szószólója, hanem úgy tartja, hogy a robotok a puszta gondolat erejével képezhetők is.
nov. 3
9:42
Berlusconinak is címeztek a robbanó levélből (ATV)
Minden Görögországból induló futárszolgálatot leállítottak.
nov. 3
10:00
Papcsák Zuglóért abbahagyná az elszámoltatást (ATV)
A polgármesterség összeférhetetlen a kormánytisztviselőséggel.
nov. 3
10:18
Balesetet szenvedett a magyar műsorvezető, látszik a képernyőn is (ATV)
Egy hétig biztos így marad még.
nov. 3
10:36
Parlament: „megtilthatták a kormánypártiaknak, hogy az Ab-ről vitázzanak” (ATV)
Az ellenzéki képviselők két órán át ostorozták Lázár javaslatát, kormányoldaláról ketten szólaltak fel.
nov. 3
10:51
"A dakota bármit iszik, vizet prédikál" (Infostart)
Esztergom ügye nem országos jelentőségű, a dakota pedig bármit iszik, vizet prédikál. A többi között ez hangzott el az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások között.
nov. 3
11:12
A legfőbb ügyész "falaz" Gyurcsánynak? (Alternatív Energia)
A sukorói ügyeket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint három-négy hete Kovács Tamás legfőbb ügyész előtt van a Gyurcsány Ferenc ellen tett feljelentés, illetve a volt miniszterelnök ellen indítandó büntetőjogi eljárás ügye.
nov. 3
11:12
Több mint tízszeresére növelte nyereségét a BMW (ATV)
Arra számítanak, hogy az év egészében több mint 1,4 millió autót adnak el.
nov. 3
11:14
Berlusconi mögül kihátrál a Vatikán (ATV)
A botrányok nyomán médiaháború kezdődött Olaszországban.
nov. 3
11:27
Hoffmann Rózsa: A tanárképzésben visszaállhat az osztatlan képzés (Infostart)
Elkészült az új felsőoktatási törvény vitaanyaga: a tanárképzésben visszaállhat az osztatlan képzés, új finanszírozási és gazdálkodási rendszer léphet életbe, az oktatói előmenetelben elismernék a minősített gyakorlatot, a felsőoktatásba való belépés feltétele pedig a két emelt szintű érettségi lehet.
nov. 3
11:30
Gyurcsány: elkezdődött (ATV)
A Charta keddi demonstrációjáról ír legfrissebb blogbejegyzésében a volt kormányfő.
nov. 3
11:32
Meghalt Viktor Csernomirgyin (ATV)
A volt orosz miniszterelnök szervezte meg anno a Gazpromot.
nov. 3
11:45
Az 1,3 millió forint feletti havi jövedelmű családok nem kaphatnak jövőre családi pótlékot (Infostart)
Többféle változat fekszik még a kormány előtt a családi pótlék rendszerének átalakítása kapcsán, valószínűleg az 1,3 millió forint feletti havi jövedelmű családok nem kapnak jövőre családi pótlékot - nyilatkozta Nyitrai Imre, a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság helyettes államtitkára.
nov. 3
11:48
Küszöbön áll Gyurcsány felelősségre vonása (Metropol)
Budai Gyula szerint küszöbön áll Gyurcsány Ferenc büntetőjogi felelősségre vonása a sukorói ingatlanpanamában. A miniszterelnöki megbízott reméli, a legfőbb ügyészség "nem fog falazni" a volt miniszterelnöknek.
nov. 3
12:06
Ilyet kormány még nem csinált a költségvetéssel + videó (ATV)
Legalábbis Akar László GKI-alelnök szerint..
nov. 3
12:21
Mi lesz Szócska Miklóssal? (Infostart)
Lapértesülés szerint a jövő év elejétől távozik posztjáról Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Az Index úgy tudja, hogy az utód az Országos Onkológiai Intézet vezetője Kásler Miklós, vagy Mikola István volt egészségügyi miniszter lehet. A kormányszóvivő cáfolta a menesztés hírét.
nov. 3
12:24
Már a hónap közepén megindulhat a forgalom a Margit hídon (Alternatív Energia)
Már november közepén megtörténhet az ideiglenes forgalomba helyezés a Margit hídon - mondta el a Független Hírügynökségnek Tóth Kata, az MH 2009 konzorcium szóvivője. Ebben nagy része van az időjárásnak, hiszen olyan munkákat is el tudnak most végezni, amelyre egy átlagos novemberi napon - esőben, fagyban - nem lenne lehetőség.
nov. 3
12:24
Vörösiszap: újra gipszet adagolnak a Marcalba (ATV)
A folyó vízhozama csökkent a csapadékmentes időjárás miatt.
nov. 3
12:42
Elloptak egy utat Moszkva mellől (ATV)
Az aszfaltot egyből eladták a vödrökkel érkező érdeklődőknek.
nov. 3
13:00
MAL Zrt.: folyamatosan működik a timföldgyár (Metropol)
Több mint 22 ezer tonna bauxitot dolgozott fel október 15-ei újraindítása óta a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ajkai timföldgyára - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője szerdán.
nov. 3
13:00
Ismét kitört a Merapi (ATV)
15 kilométeres körön belül kitelepítettek mindenkit.
nov. 3
13:02
Déli News: utat lopnak, mundért vesznek, 890 milliárdot kalapoznak + videó (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
nov. 3
13:18
Öngyilkos akart lenni a börtönbe zárt ügyész (ATV)
Egy Karthago-sláger veretes soraival jellemezte saját kisiklását Varga Gergely.
nov. 3
13:36
Megszüntették Szalainé házi őrizetét (Metropol)
Megszüntette Szalainé Szilágyi Eleonórának, a BKV volt humánpolitikai igazgatójának házi őrizetét és egyidejűleg lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára, a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Hagyó Miklós és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben.
nov. 3
13:54
Készülőben Magyarország legnagyobb biogázüzeme (Alternatív Energia)
A biogáz betáplálható a földgáz-hálózatba, gépjármű üzemanyagként használható és alkalmas villamos-, illetve hőenergia előállítására is.
nov. 3
13:56
"Rémület és félelem" a munkanélküliségtől - Mikor lesz elegük a közszolgáknak? (Alternatív Energia)
Harmincötezer ember kerülhet az utcára, ha a kormány elfogadja azt a törvényjavaslatot, ami a közigazgatásban is lehetővé tenné az indoklás nélküli elbocsátást. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint "rémület és félelem" uralkodik a közszolgák között, ezért egyelőre nem lenne értelme utcai demonstrációt szervezni. Hangsúlyozta…
nov. 3
13:58
Az ügyészség elutasította a Biszku Béla elleni feljelentést (Alternatív Energia)
Elutasította a Biszku Béla elleni feljelentést a Fővárosi Főügyészség. Az egykori belügyminisztert egy magánszemély jelentette fel az '56-os forradalom utáni megtorlásban játszott szerepe miatt. Az ügyészség indoklása szerint azonban elévülés miatt már nem indítható nyomozás, emellett a feljelentésben foglaltak sem minősíthetők emberiség elleni bűntettnek.
nov. 3
14:12
Sorozatrablás tetteseit fogták el Enyingen (Metropol)
Sorozatban elkövetett rablás, illetve autófeltörés és betörés tetteseit fogták el Enyingen. A többnyire fiatalokból álló, ötfős társaság tagjai közül három fiatalkorút őrizetbe vettek.

Keresés