2010. november 15. hétfő

nov. 15
5:51
Ismét kinevezték a lemondott francia kormányfőt (Kripto Akadémia)
Franciaország köztársasági elnöke, Nicolas Sarkozy vasárnap ismét Francois Fillont nevezte meg a kormány miniszterelnökének. A döntést csupán órákkal azt követően jelentették be, hogy Fillon előző kabinetje lemondott, és Sarkozy elfogadta a kormány és a miniszterelnök távozását.
nov. 15
5:53
Egyre több a manipulált bankautomata az NSZK-ban (Kripto Akadémia)
Nem elég biztonságos az ügyfelek bankkártyás pénzforgalma - kongatják a vészharangot az adatvédelmi szakemberek az Európai Unió legnépesebb tagállamában, Németországban. Míg az előző évben 800 manipulált automatát fedeztek fel az NSZK-ban, addig 2009-ben már összesen 964 ilyen banki masinát találtak a nyomozószervek.
nov. 15
6:09
Obama ragaszkodik a START ratifikálásához (Kripto Akadémia)
Barack Obama a START szerződés gyors elfogadására serkenti az amerikai Kongresszust. Mint mondta, a leszerelési egyezmény elfogadását elnöksége egyik legfontosabb célkitűzésének tartja. AZ amerikai elnök ezt Tokióban közölte tárgyalópartnerével, Dmitrij Medvegyevvel, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) jokohamai csúcstalálkozóján.
nov. 15
6:11
Megy is és marad is a francia kormányfő (Kripto Akadémia)
Francois Fillon francia miniszterelnök szombat este nyújtotta be lemondását Nicolas Sarkozynek, aki el is fogadta azt, ám másnap ugyanőt bízta meg az új kabinet megalakításával. A lemondás puszta formalitás volt, amely lehetővé teszi a francia kormány régóta várt átalakítását. Az új kabinet egyik feladata az lesz, hogy segítsen Nicolas Sarkozy kampányában, aki 2012-ben újra megméretteti magát az…
nov. 15
6:39
Gázrobbanás egy mexikói szállodában (Infostart)
Mexikóban hat ember meghalt, amikor gázrobbanás történt egy szállodában, a Karib-tenger partján lévő Playa del Carmen városban.
nov. 15
6:41
Bocsánatot kért a francia vasút a deportálásokban való részvételért (Infostart)
Bocsánatot kért a II. világháború alatti deportálásokban való részvételért a francia államvasutak.
nov. 15
6:57
Görögországban a kormányzó szocialisták nyertek (Infostart)
Görögországban az előzetes adatok alapján a népszerűtlen gazdasági megszorító intézkedések ellenére a kormányzó szocialisták nyerték meg a helyhatósági választás második fordulóját. A miniszterelnök a reformok folytatását ígérte.
nov. 15
6:59
Szomáliában a legnagyobb a terrorveszély (Infostart)
Már nem Irak, hanem Szomália, az európai országok közül pedig Görögország vezeti azt a listát, amelyen a terrorcselekmények kockázata alapján rangsorolta a világ országait egy brit kockázatelméző tanácsadócég.
nov. 15
7:01
Zsúfolt autóuton szállt le egy Magyarországra tartó kisgép (Infostart)
Csehországban kényszerleszállást hajtott végre az este egy zsúfolt autóúton egy Magyarországra tartó kisgép, fedélzetén két francia pilótával, de senkinek sem esett baja.
nov. 15
7:39
Bemutatta új kormányát Sarkozy (Kripto Akadémia)
Bemutatta vasárnap este az új francia kormány tagjait Nicolas Sarkozy elnök. A kabinetben a szombaton lemondott kormány több kulcsszereplője ismét feladatot kapott, ám a beszámolók szerint az új összetétellel még inkább jobbra tolódott a testület.
nov. 15
8:09
Elzárt világ – ilyen a világ egyik legkeményebb katonai diktatúrája (Metropol)
Meggyilkolt szerzetesek, börtönbe zárt újságírók, válogatott kínzások – a világ egyik legkeményebb katonai diktatúrája. A Metropol összeállítása és az On The Spot exkluzív riportja Burmából.
nov. 15
8:15
Bátor a brit kormány: a lakosság boldogságérzetét vizsgálná (Kripto Akadémia)
A brit lakosság általános jólétének hivatalos mérésére készül a brit kormány - írta hétfőn a Guardian című brit lap, kormányzati forrásokra hivatkozva. Ezzel a brit kabinet az első, amelyik központi szerepet szánna ennek a mérőszámnak a kormányzati döntéshozatali folyamatban.
nov. 15
8:27
Már több mint 20 ezren szöktek délre Észak-Koreából a háború óta (Infostart)
Az Észak-Koreából délre szökők száma az utóbbi években nagyon megugrott a sztálinista országban átélt gazdasági nehézségek miatt, a koreai háború óta összesen már több mint 20 ezren jutottak át - közölte az országegyesítés ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium.
nov. 15
8:29
Zentai nem követel kártérítést jogellenes fogva tartásért (Infostart)
A háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő 89 éves Zentai Károly (Charles Zentai) nem követel kártérítést jogellenes fogva tartásért az ausztrál államtól - közölte ügyvédje hétfőn, amikor védence megjelent a szövetségi bíróságon, hogy benyújtsa esetleges követelését óvadékfizetésével és perköltségeivel kapcsolatban.
nov. 15
9:09
Zentai hivatalosan is szabad ember akar lenni (Kripto Akadémia)
A náci háborús bűnnel vádolt Zentai Károly hétfőn azt kérte egy ausztrál bírságtól, hogy hivatalosan is nyilvánítsák szabad emberré - jelentette az ausztrál sajtó. Egy ausztrál szövetségi bíróság a nyáron döntött úgy, hogy a 89 éves férfit nem lehet kiadni Magyarországnak.
nov. 15
9:39
Már több mint 20 ezren szöktek délre Észak-Koreából (Metropol)
Az Észak-Koreából délre szökők száma az utóbbi években nagyon megugrott a kommunista országban átélt gazdasági nehézségek miatt: a Koreai-félsziget felosztása óta összesen már több mint 20 ezren jutottak át - közölte hétfőn az országegyesítés ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium.
nov. 15
10:39
Baseball-ütőkkel rontottak rá a Gazprom egyik igazgatójára (Kripto Akadémia)
Álarcos elkövetők vasárnap éjjel baseball-ütőkkel támadták meg az orosz Gazprom gázipari óriásvállalat üzletfejlesztési igazgatóját, akinek szétverték a kocsiját - adta hírül hétfőn a Podrobnosztyi híradóműsor internetes kiadása.
nov. 15
10:57
Csajozásra használta a minisztérium e-mail rendszerét (Kripto Akadémia)
Megtarthatta állását egy ausztrál közalkalmazott, aki hétfőn egy szövetségi minisztérium összes munkatársának elküldött e-mailben kért segítséget egy buliban látott lány megtalálásához - jelentette az ausztrál sajtó.
nov. 15
11:27
Oroszország jövőre csatlakozik a Kereskedelmi Világszervezethez (Infostart)
Oroszország azt tervezi, hogy jövőre csatlakozik a Kereskedelmi Világszervezethez.
nov. 15
11:27
Izraeli művelet a Hamász ellen Ciszjordániában (Metropol)
Az izraeli hadsereg hétfőre virradóra lecsapott egy kereskedő házában a Ciszjordánia északi részén található Tulkaremben: a férfit azzal gyanúsítják, hogy a Hamász szélsőséges palesztin szervezet pénzügyeit intézte.
nov. 15
11:29
Hárommillió muzulmán gyűlt össze az Arafát-hegy lábánál (Infostart)
Mintegy hárommillió muzulmán hívő gyűlt össze ma reggel a szaúd-arábiai Arafát-hegy lábánál, hogy megkezdje az éves nagy zarándoklatot, a háddzsot.
nov. 15
11:29
Zentai Károly nem követel kártérítést (Metropol)
A háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő 89 éves Zentai Károly (Charles Zentai) nem követel kártérítést jogellenes fogva tartásért az ausztrál államtól - közölte ügyvédje hétfőn, amikor védencének meg kellett jelennie a szövetségi bíróságon, hogy benyújtsa esetleges követelését óvadékfizetésével és perköltségeivel kapcsolatban.
nov. 15
12:57
Kiégett egy sanghaji felhőkarcoló (Metropol)
Tűz ütött ki hétfőn egy felhőkarcolóban Sanghaj központjának egyik sűrűn lakott városnegyedében. Legalább 42 ember meghalt és 90-en megsérültek.
nov. 15
13:15
Tűz ütött ki egy sanghaji felhőkarcolóban (Infostart)
Sanghaj egyik sűrűn lakott városnegyedében tűz ütött ki egy felhőkarcolóban; legalább nyolc ember meghalt és 90-en megsérültek.
nov. 15
13:21
Kigyulladt egy felhőkarcoló - 12 halott (Kripto Akadémia)
A legfrissebb adatok szerint már 12 halottja van a hétfői sanghaji felhőkarcolótűznek - közölte a Shanghai Daily a helyi kórházakra hivatkozva. A helyi idő szerint délután kettő órakor keletkezett tüzet öt órával később sikerült eloltani.
nov. 15
13:23
Összecsapások a Hyundai egyik gyárában (Kripto Akadémia)
Legalább húsz ember megsebesült, amikor összecsapások törtek ki munkások és rendőrök között a Hyundai egyik gyárában - közölte hétfőn a dél-koreai autógyártó cég.
nov. 15
13:33
Milliók gyűltek össze az Arafát-hegynél (Metropol)
Közel 3 millió muzulmán hívő gyűlt össze hétfő reggelre a szaúd-arábiai Arafát-hegy lábánál, hogy a magaslat megmászásával megkezdje az éves nagy zarándoklat egyik kiemelkedő eseményét.
nov. 15
14:09
Dodik: a boszniai szerbek az EU-tagság fejében sem mondanak le az autonómiáról (Infostart)
Semmilyen áron, még az európai uniós tagság fejében sem vagyunk hajlandók lemondani a boszniai Szerb Köztársaság autonómiájáról - jelentette ki hétfőn Banja Lukában Milorad Dodik, az entitás múlt hónapban megválasztott új elnöke.
nov. 15
14:09
Nem alszanak a sünök, régi bundájukban járnak a nyulak (Metropol)
A moszkvai parkokban a szokatlan novemberi meleg miatt a sünök és a borzok nem kezdték meg téli álmukat, a mókusok és a nyulak többsége nem váltott bundát, a vadkacsák pedig nyugodtan úszkálnak, mintha nem is akarnának melegebb égtájra költözni.
nov. 15
14:27
Lemondtak az olasz kormány Fini-párti tagjai (Infostart)
Lemondtak megbízatásukról hétfőn az olasz kormány Fini-párti tagjai.
nov. 15
14:27
Lemondtak az olasz kormány Fini-párti tagjai (Metropol)
Először Adolfo Urso ipari miniszterhelyettes jelezte távozási szándékát, nem sokkal követte őt Andrea Ronchi, az Európai Uniós ügyek minisztere, majd két államtitkár, Antonio Bonfiglio és Roberto Menia is benyújtotta lemondását.
nov. 15
15:21
Elárverezték a hírhedt csaló személyes tárgyait (Metropol)
Mahagóni teázó asztal, mennyezetes ágy, értékes képkeretek, ékszerek, sőt alsóneműk is kalapács alá kerültek a Wall Street történetének legnagyobb csalója, a százötven évre ítélt Bernard Madoff személyes vagyonából a hét végén.
nov. 15
15:27
Négyen lemondtak a Berlusconi-kormányból (Kripto Akadémia)
Négy miniszter lemondott az olasz kormányból hétfőn, emiatt politikai krízis alakult ki Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök koalíciójában, amely hetekig is eltarthat.
nov. 15
16:51
George Pataki az 2012-es elnökválasztás egyik lehetséges jelöltje? (Infostart)
George Pataki, New York állam magyar származású volt kormányzója is egyike azoknak a republikánus politikusoknak, akik fontolóra vették, hogy harcba szálljanak-e az elnökjelöltségért a 2012-es választáson - jelentette hétfőn a The New York Times.
nov. 15
17:09
George Pataki elnökjelölt lehet az USA-ban (Metropol)
George Pataki, New York állam magyar származású volt kormányzója is egyike azoknak a republikánus politikusoknak, akik fontolóra vették, hogy harcba szálljanak-e az elnökjelöltségért a 2012-es választáson - jelentette hétfőn a The New York Times.
nov. 15
17:11
Újból szülne a 72 éves nő (Metropol)
Akár egy újabb gyermek kihordását is vállalná az a 72 éves román asszony, aki hat évvel ezelőtt a világ legidősebb kismamája lett, mikor világra hozta első gyermekét.
nov. 15
18:27
Tűz egy sanghaji felhőkarcolóban - már 42 halottról tudnak (Kripto Akadémia)
Már 42 halottja van a hétfői sanghaji felhőkarcolótűznek - közölte az Új Kína állami hírügynökség. A lángok egy felújítás alatt álló épületben csaptak fel. Egy szemtanú a hírügynökségnek azt mondta, hogy építési anyagok gyulladtak meg, majd terjedtek át gyorsan a 28 emeletes épület állványzatára.
nov. 15
19:15
A Lufthansa leállított egy felszállni készülő Airbust (Metropol)
A Lufthansa német légitársaság hétfőn leállította tokiói járatának Airbus A380 típusú gépét a frankfurti repülőtéren, mert rendellenességet észleltek a futóműben.
nov. 15
20:09
Kompromisszumra törekszik "A hölgy" (Infostart)
Folytatni akarja a harcot a demokráciáért, de valamiféle megegyezést keres a katonai juntával a szombaton, hétéves házi őrizetből szabadon engedett Aung Szan Szú Kji. A Nobel-díjas burmai ellenzéki vezér, akinek neve világszerte összefonódott a szabadságért való küzdelemmel, hosszú évek után vasárnap tartotta első sajtótájékoztatóját.
nov. 15
21:39
Zavargások törtek ki Haitin az ENSZ ellen (Infostart)
Az ENSZ békefenntartóira támadott tiltakozók tömege hétfőn Haiti két városában; a szigetországban sokan azt hiszik, hogy az ázsiai kéksisakosok hurcolták be a kolerát az országba, amit az ENSZ cáfol.

Keresés