November 27-én helyhatósági választásokat tartanak Szlovákiában. Első alkalommal fordul elő, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem egyedüli magyar pártként indul a helyi megmérettetésen, bár az MKP határozottan állítja, hogy Szlovákiában ők az egyedüli magyar párt.
Csaknem kilenc hónappal a legutóbbi iraki választások után végre meg tudja alakítani következő kormányát Nuri al-Maliki, a síita felekezethez tartozó régi-új miniszterelnök. Tegnap erre kapott írásbeli megbízatást Dzsalal Talabani kurd nemzetiségű államelnöktől - közölte az Irakija közszolgálati televízió.
II. Erzsébet királynő és férje csütörtökön Omán fővárosába, Maszkatba érkezett. A királyi pár ötnapos körútat tesz a Perzsa-öböl országaiban. Utazásuk első állomása az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, Abu Dhabi volt.
Elképzelhető, hogy Kim Dzsong Il személyesen adott parancsot a Dél-Korához tartozó Jonpjong sziget ágyúzására - írta tegnap dél-koreai kormányforrásokra hivatkozva a szöuli sajtó. Az észak-koreai diktátor ugyanis - fiával és kijelölt utódjával, Kim Dzsong Ünnel együtt - csupán a támadás előtt néhány órával látogatta meg azt a katonai támaszpontot, melyről a tüzérségi tüzet a szigetre zúdították.
A vasárnap kezdődő dél-koreai-amerikai tengeri hadgyakorlat a háború szélére sodorja a Koreai-félszigetet - figyelmeztetett a nemzeti hírügynökségen keresztül a phenjani vezetés, miközben a dél-koreai elnök kinevezte az ország új védelmi miniszterét.
Több órára le kellett zárni Newcastle város repülőterét csütörtök este, miután egy utasszállító lecsúszott a havas leszállópályáról - közölte a repülőtér tűzoltósága. A Boeing 737-es típusú gép fedélzetén lévő majdnem kétszáz ember közül senki sem sérült meg.
Rendszeresen mérni fogja a brit lakosság boldogságszintjét a brit kormány. David Cameron miniszterelnök csütörtökön indította el hivatalosan is a programot, azzal az érvvel, hogy a nemzet általános anyagi és lelki jólétének feltérképezésére az eddig használt mérce, vagyis a hazai össztermék (GDP) nem alkalmas.
Újabb robbanás történt pénteken abban az új-zélandi szénbányában, ahol 29-en haltak meg kettő korábbi robbanás után - közölte a bányát üzemelő cég elnöke. A legújabb detonációban senki sem sérült meg. Közben Új-Zélandra érkezett az a speciális ausztrál gép, amellyel a veszélyes gázokkal teli járatokban rekedt bányászok holttesteit fogják a felszínre hozni.
A brazil rendőrségnek sikerült átvennie az irányítást a Rio de Janeiró-i nyomornegyedben, ahova csütörtökön páncélozott járművekkel vonultak be, a helyi drogbandák elleni küzdelem részeként - közölte a brazil katonai rendőrség. A brazil hatóságok vasárnap óta harcolnak bűnözőkkel több Rió nyomornegyedben is. Az összecsapásoknak már legalább harminc halálos áldozata volt.
Megérkezett pénteken a Fidzsi-szigetekre az a három tinédzser fiú, akik ötven napig hánykolódtak a Csendes-óceánon egy kis alumínium csónakban. Az Új-Zélandhoz tartozó Tokelau-szigetekről származó fiúk októberben tűntek el, és már gyászszertartást is tartottak számukra. A csodával határos módon megmenekült tinédzsereket egy új-zélandi halászhajó találta meg szerdán.
Megvezette a brit hírszerzést egy csaló, aki egy béketárgyalásokra kész, magas rangú tálib parancsnoknak adta ki magát Afganisztánban - közölte pénteken a brit és az amerikai sajtó. Afgán tisztségviselők elmondása szerint a brit hírszerzők ajánlásával sikerült a csalónak tárgyalnia az afgán kormánnyal. A férfi azóta eltűnt, és magával vitte a britektől kapott több százezer dollárnyi készpénzt is.
Feltehetően egy észak-koreai tüzérségi gyakorlat robbanásait lehetett hallani pénteken a dél-koreai Jonpjong-szigeten - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium. A sziget lakosai a robbanásokat hallva légvédelmi óvóhelyekre menekültek. Kedden négy ember halt meg a szigeten, miután az észak-koreai hadsereg tüzérségi lövedékeket lőtt ki a területre.
Bizalmas amerikai diplomáciai üzenetek nyilvánosságra hozására készül a Wikileaks, amelyre már készülnek az amerikai nagykövetségek - közölte pénteki számában a Washington Post című amerikai lap. A Kommerszant orosz lap információi szerint rossz hatással lehetnek az orosz-amerikai kapcsolatokra a "kínos" megállapításokat tartalmazó amerikai diplomáciai üzenetek. Az amerikai külügyminisztérium több…
A dél-koreai hatóságok vádat emeltek 22 ember ellen, akik hamis e-maileket és sms-eket terjesztettek a keddi, észak-koreai tüzérségi támadás után - jelentette pénteken a dél-koreai sajtó. A viccesnek szánt üzenetek arról szóltak, hogy Dél-Korea mozgósította tartalékos haderőit. Dél-Korea hivatalosan még mindig háborúban áll északi szomszédjával, és minden dél-koreai férfinak kötelező a kétéves…
Komoly erőfeszítéseket kell tennie mind a szerb, mind a magyar kormánynak, hogy a két ország versenyképes legyen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, miután tárgyalt Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel.
Az Európai Bizottság korábban azt ígérte, hogy december elsejéig előterjeszti a 2011-es költségvetés új tervezetét. A testület végül már pénteken kiterítette lapjait, több időt adva ezzel a Tanácsnak és a Parlamentnek, hogy még az év vége előtt közös nevezőre jussanak a büdzsévitában - írja a Bruxinfo.
A pakisztáni biztonsági erők pénteken elfogtak két férfit, akik öngyilkos merényletek végrehajtására készültek Iszlámábádban - közölte a pakisztáni belügyminiszter. A fegyveresek egy jómódú negyedben álló mecset, valamint a parlament épülete ellen terveztek támadásokat.
A szerbiai magyar kisebbség kulturális autonómiájának legfőbb szervét, a Magyar Nemzeti Tanácsot létrehozó törvény elfogadása nagy bátorságra vall Belgrád részéről, de most jön majd a gyakorlatba való átültetés nehéz procedúrája - mondta Orbán Viktor pénteken a szerb fővárosban, miután tárgyalt Boris Tadic szerb elnökkel. Orbán Viktor elmondta: "régi vágású kormány vagyunk", nem hisszük, hogy csak…
A washingtoni Fehér Ház közlése szerint össze kellett varrni 12 öltéssel Barack Obama elnök ajkát, miután egy családi kosárlabdázás közben ütést kapott a szájára.
Az amerikai szövetségi hatóságok a dél-karolinai Spartanburgben őrizetbe vettek egy 78 éves férfit, aki egy ápolónőnek bejelentette, hogy meg akarja ölni Barack Obama elnököt - jelentette pénteken az AP hírügynökség.