Átlagosan minden hetedik, amerikai kórházban kezelt beteggel történik valamiféle váratlan esemény, ezért az illetékes egészségügyi hatóságok új megfigyelési és ellenőrzési szabályokat kívánnak bevezetni a veszélyes bonyodalmak gyakoriságának csökkentésére.
Kína "a vallásszabadság korlátozásával" vádolta meg csütörtökön a Vatikánt, válaszul a Szentszék előző napi bírálatára egy kínai püspök vatikáni engedély nélküli felszentelése miatt
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos moszkvai tárgyalásain abban állapodott meg orosz partnereivel, hogy lezárják a Malévot érintő eddigi együttműködést, és szakértői tárgyalások során rögzítik a pénzügyi elszámolás módját - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel
Határozott idejű szabadságvesztést indítványozott a védő Weiszdorn Róbert ügyében csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán a nyolc halálos áldozatot eredményező móri bankrablás ügyében
A Jobbik a magán-nyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vételét üdvözli, az egyéni számla megszüntetésével azonban nem ért egyet, az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra fordítását pedig veszélyesnek ítéli
Lemondott csütörtökön a dél-koreai védelmi miniszter azoknak a belföldi bírálatoknak a hatására, amelyek szerint a hadsereg nem megfelelően reagált az észak-koreai tüzérségi támadásra
A karácsonyi készülődés talán legfontosabb eleme az advent. Az advent magában hordozza a lakás felékesítését, a karácsonyi menü kigondolását, az ajándékok megvételét és természetesen a lelki ráhangolódást az ünnepre.
A Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) átvilágító audit lezárulta előtt hetekkel megfogalmazott megállapítások hallhatók azon a hangfelvételen, amelyet az index
A biztosítóberendezés meghibásodása miatt átlagosan 20-30 percet késnek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel
Rendkívüli egyeztetésre hívja a szakszervezeteket a magyar vegyipari szakszervezet (VDSZ) azért, hogy közös akciótervet dolgozzanak ki a kormány magánnyugdíjpénztárak elleni intézkedéseinek lefékezésére
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal foglalkozó bizottsága csütörtökön Strasbourgban nagy többséggel megszavazta Gál Kinga fideszes EP-képviselő jelentését az emberi és alapvető jogok európai uniós szerepéről
Nem nyitja meg a második világháború után az észak-morvaországi Ostravában lemészárolt szudétanémetek ügyét a cseh rendőrség, mert azok közül, akiket esetleg felelősségre lehetne vonni a történtekért, már senki sem él
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint még szeptemberben két héten belül kétszer rabolta ki ugyanazt a benzinkutat Pécsen, majd néhány ezer forintos zsákmányával elmenekült - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel
BUDAPEST — Percre pontosan 57 évvel azután, hogy a labdarúgó-válogatott 6:3-ra legyőzte a Wembleyben az angolokat, együtt ünnepeltek az Aranycsapat legendái.
Igaz-e, hogy a fehér cukor, ami olyan töménységű, hogy a természetben nem is fordul elő teljesen elsavasítja a szervezetet? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
BUDAPEST — Sztriptízelt és csupasz hátsóját riszálta Tóth Roland (38), a TV2-n futó Jóban Rosszban című sorozat Bodolai Bandija, aki a sorozatban egy tehetségkutató versenyen vett részt barátaival, amelyre egy különleges tánccal készültek.
DEBRECEN—BUDAPEST — Szakítani akart, ezért jutott börtönbe Damu Roland (36) – információink szerint ezt vallotta a Jóban Rosszban színésze, miután feljelentette őt Palácsik Tímea (28).
BUDAPEST — Kitört a botrány a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. három, összesen 20 millió forint közpénzből, 2009-ben készült „kamutanulmánya" körül. Az ügyben korábban a BRFK is nyomozást indított.
AJKA — Alig pár hete még karakánul nyilatkozott az iszapkatasztrófáért felelősségre vont Mal Zrt.ről az ajkai térség fi deszes országgyűlési képviselője és a kármentő bizottság egyik tagja, Ékes József.
BUDAPEST — Átminősíthetik a Cseppkő utcai gyermekbaleset ügyét a rendőrök. Mint arról a Blikk beszámolt, szerdán este lekapcsolták az életmentő gépről Dominikot (†3), így halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettére változhat a nyomozás állása.
Javában tart a hazai üzletekben a Mikulás szezon. A kínálat zavarba ejtően bőséges, de az előrejelzések szerint a gazdasági válság miatt idén kevesebb édesség kerül a gyerekek cipőjébe. Emiatt az árak nem nagyon növekedtek: a csokimikulás ára idén 200-300 és 1000-1200 forint között szóródik....
BUDAPEST — Túl vannak első éjszakájukon a ValóVilla beköltözött lakói. Olivér (32) nem tétlenkedett, azonnal felvállalta az önkéntes mókamester szerepet, és egész este azon ügyködött, hogyan vágja át a társait.
BUDAPEST — Szexisre veszik a figurát a Megasztár versenyzői ma este! Az öt énekes mindent bevet, hogy elcsábítsa a közönséget. Tolvai Renáta (19) például hosszú szőke hajzuhataggal lép majd színpadra.
A munkavállalói érdekek védelme érdekében december első szombatján, délelőtt 11 órakor tüntetés lesz Budapesten, a Roosevelt téren - döntött tegnap a múlt pénteken megalakított szakszervezeti demonstrációs bizottság. A résztvevők elsősorban a kormány adó- és nyugdíjpolitikája ellen tiltakoznak, de több más, a munkavállalókat hátrányosan érintő döntést is elfogadhatatlannak tartanak.
Sokak szerint már lefutott meccs eredményét mondhatja be ma Schmitt Pál államfő, aki várhatóan nevezi meg az új legfőbb ügyészt. Aligha kérdéses, hogy az a Polt Péter lesz ismét a vádhatóság vezetője, aki 2000 és 2006 között már betöltötte ezt a tisztséget. Tegnap egyébként a volt főügyészek - Györgyi Kálmán, Polt Péter - és a jelenlegi vezető, Kovács Tamás is Schmittnél jártak egyeztetésen, de…
Nincs államosítási láz, és a kormány nem kívánja a rosszul működtetett, eladósodott kórházak lerakóhelyévé tenni az államot - állítja Szócska Miklós. Az egészségügyért felelős államtitkár a térségi összefogásokban, és ellátás újraszervezésében látja a jövőt. Szerinte a tulajdon, a szervezeti forma másodlagos; állami beavatkozásra pedig ott lehet számítani, ahol a kórházfenntartók önmaguktól nem…
Tényleges életfogytiglant kért perbeszédében az ügyész a 2002. május 9-i móri mészárlás vádlottjára, Weiszdorn Róbertre, míg a védelem határozott idejű szabadságvesztés kiszabását, és a vád minősítésének megváltoztatását indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblán. A vádlott ügyvédje a már halott Nagy Lászlót vádolta a főbb bűncselekményekkel.
A fokozatosan kialakuló magas vérnyomás évekig semmilyen panaszt nem okoz, ezzel hamis biztonságérzetben tarthatja elszenvedőjét. A kezeletlen magas vérnyomás, ugyanakkor számos komoly betegség kockázatát fokozza, ide értve a szívinfarktust és a stroke-ot.
Tagadta Szilvásy György, hogy jogsértést követett volna el az UD-ügyben. A volt titokminiszter a bíróságon ellene folyó személyiségi jogi perben tegnap tartott meghallgatásán azt mondta: csak az előírásoknak megfelelően tájékoztatta a nyilvánosságot.
Milliós gázsiért vállalták a ValóVilág sztárlakói, hogy tesztelik a luxusbörtönt, mielőtt a villalakók beköltöznek. Egy friss felmérés szerint egyébként Budapesten az átlagkereset 272 ezer forint, Békésben pedig mindössze 159 ezer forint - természetesen bruttóban, egy hónapra....
Messze nagyobb az érdeklődés a holnapi nagygyűlésre, mint amennyi a kiadható jegy, a Papp László Budapest Sportaréna már "megtelt" - mondta lapunknak Szanyi Tibor.
Amerikai kutatóknak sikerült felderíteniük, hogy a melanóma miként "cselezi" ki az ígéretes kísérleti rákgyógyszert, a PLX4032 kódjelű készítményt, a felfedezés olyan új onkológiai gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet, amelyek képesek lesznek "kordában tartani" a halálos bőrdaganatot.
Őrizetbe vettek a rendőrök Spanyolországban egy pakisztáni férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Indonéziában halálra szurkált egy embert, akinek holttestét ezután feldarabolta. A madridi belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a 32 éves pakisztáni férfit akkor fogták el, amikor a spanyol fővárosban egyik metróállomáson fel akart szállni egy szerelvényre. A gyanúsított előkerítésére az…
November 27-én helyhatósági választásokat tartanak Szlovákiában. Első alkalommal fordul elő, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem egyedüli magyar pártként indul a helyi megmérettetésen, bár az MKP határozottan állítja, hogy Szlovákiában ők az egyedüli magyar párt.
Csaknem kilenc hónappal a legutóbbi iraki választások után végre meg tudja alakítani következő kormányát Nuri al-Maliki, a síita felekezethez tartozó régi-új miniszterelnök. Tegnap erre kapott írásbeli megbízatást Dzsalal Talabani kurd nemzetiségű államelnöktől - közölte az Irakija közszolgálati televízió.
II. Erzsébet királynő és férje csütörtökön Omán fővárosába, Maszkatba érkezett. A királyi pár ötnapos körútat tesz a Perzsa-öböl országaiban. Utazásuk első állomása az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, Abu Dhabi volt.
Elképzelhető, hogy Kim Dzsong Il személyesen adott parancsot a Dél-Korához tartozó Jonpjong sziget ágyúzására - írta tegnap dél-koreai kormányforrásokra hivatkozva a szöuli sajtó. Az észak-koreai diktátor ugyanis - fiával és kijelölt utódjával, Kim Dzsong Ünnel együtt - csupán a támadás előtt néhány órával látogatta meg azt a katonai támaszpontot, melyről a tüzérségi tüzet a szigetre zúdították.
A Semmelweis-vitairat készítői szerint megfontolandó, hogy a gyermekek adott életkoráig az állam a gyógyszerek költségét részben átvállalja - írja a Világgazdaság. Ez kedvező hatással lehetne a születésszámra is. Az orvosokat pedig nem büntetéssel, hanem anyagilag ösztönöznék arra, hogy a minél olcsóbb terápiát válasszák betegeiknek - olvasható a lapban
A Hír TV birtokába került dokumentumok alapján megfigyelték Vitézy Dávidot is, miután a végkielégítések és a gyanús tanácsadói szerződések ügyében belső vizsgálatokat kezdeményezett