2010. november 4. csütörtök

nov. 4
0:21
Elutasította a Fővárosi Főügyészség a Biszku Béla elleni feljelentést (Gondola)
Elutasította a Fővárosi Főügyészség azt a feljelentést, amelyet Biszku Béla egykori belügyminiszter és társai ellen tettek emberiség elleni bűncselekmények, illetve előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt
nov. 4
0:39
Tejszínes-parmezános spárgaleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 evőkanál vaj 1 nagy póréhagyma 1 cm-es darabokra vágva (csak a fehér és világoszöld részeit használjuk fel 2-3 közepes burgonya meghámozva, 1 cm-es darabokra vágva 2 csokor spárga megtisztítva, fás szárát levágva, cm-es darabokra vágva 1 liter tyúkhúsleves 2,5 dl tejszín 2,5 dl tejföl só őrölt bors 2 evőkanál apróra vágott snidling reszelt parmezán ropogós kenyérkocka
nov. 4
0:39
Az NGM államtitkára szerint fel lehetett volna függeszteni az AB egyes jogköreit (Gondola)
Veszélyezteti az Alkotmánybíróság a kormány mozgásterét, ha alkotmányellenesnek ítéli a szükséghelyzetben hozott gazdasági intézkedéseket - jelentette ki az energiastratégiáért felelős államtitkár a Magyar Tudomány Ünnepe 2010 rendezvénysorozat tatabányai konferenciáján szerdán
nov. 4
0:43
Róbert mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 dl barnamártás 20 dkg csemegeuborka 1 citrom szűrt leve 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál mustár 1 púpozott evőkanál cukor 3 dl rizling őrölt feketebors só
nov. 4
0:43
Pénzhiány miatt befejeződhet Madeleine keresése (Gondola)
Pénzhiány miatt hamarosan befejeződhet a Portugáliából több mint három éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szervezett keresése
nov. 4
0:47
Morzsás csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: csirkemell frissen lereszelt kenyér vagy zsemlemorzsa pici olaj szeletelt sajt
nov. 4
0:51
Kolbásszal töltött karaj II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg kicsontozott rövidkaraj hús hosszúságú füstölt kolbász vékonyra szelt húsos szalonna ételízesítő őrölt fehérbors 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma zsiradék
nov. 4
0:55
Csokoládés epertorta II. (Mindmegette)
Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához: 20 dkg vaj 15 dkg barna cukor 1 csomag vaníliás cukor 4 tojás 1 csipet só 30 dkg rétesliszt 5 dkg keserű kakaó 1,5 kávéskanál sütőpor kb. 2,5 dl tej A töltelékhez: 3 evőkanál ribizlizselé 50 dkg eper 3 dl tejszín 1 csomag habfixáló por 1 kávéskanál vaníliás cukor 2 evőkanál porcukor Valamitn: zsiradék a tortaformához
nov. 4
0:59
Hagymás tojásban sült csirkemellfilé (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 fél csirkemellfilé 3 tojás 1 nagy fej vöröshagyma szeletelt bacon 2 dl tejföl liszt őrölt feketebors só olaj
nov. 4
1:03
Olvasnivaló: Savarin tokajis gesztenyemézzel és szederraguval (Mindmegette)
A Savarin koszorúformában sült kelt tészta, amelyet alkoholos cukorsziruppal átitatva, sok tejszínhabbal és gyümölcsökkel tálalnak. Igazán klasszikusnak mondható francia desszert, és mint minden alaprecepttel, ezzel is érdemes játszani.
nov. 4
1:15
Folyamatosan működik a MAL Zrt. ajkai timföldgyára (Gondola)
Több mint 22 ezer tonna bauxitot dolgozott fel október 15-ei újraindítása óta a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt
nov. 4
2:09
Jakab Nóra: A boltomra kell a pénz (Blikk)
Nyíregyháza — Egész családja elégedett Jakab Nóra (25) első aktfotózásával, még a barna hajú szépség párja is büszke csinos barátnőjére.
nov. 4
2:27
Annácska alkudozik (Blikk)
Budapest — Nyolcmillió forintot követel Kelemen Annától (30) a playmate kutyája által megtámadott idős hölgy.
nov. 4
2:27
Budapest Bár Londonban (Blikk)
London — A brit fővárosban mutatja be legújabb albumát a Budapest Bár zenekar.
nov. 4
2:31
Pikali Gerda: Válunk! (Blikk)
Budapest — Óriási szerelemnek indult, mára azonban, a Blikk információi szerint, már nem alkot egy párt Pikali Gerda (32) színésznő és a Big Brother második sorozatából ismert Csongrádi Géza (31).
nov. 4
2:45
Mónika: Fedél nélkül? (Blikk)
Érd – 13,75 millió forintos zálogjog terheli Erdélyi Mónika (43) és Mukli Gyula (41) közös érdi házát.
nov. 4
2:49
Keveslik az emelést a nyugdíjasok (Blikk)
Budapest — Súlyos ezreseket kérnek számon a kormányon a nyugdíjasszervezetek.
nov. 4
3:03
Meztelen! Levetkőzött Mihalik Enikő (Blikk)
Magyarország – Újra levetkőzött a magyar szupermodell: Mihalik Enikő (22) egy különleges, erotikus fotósorozattal lepte meg rajongóit.
nov. 4
3:06
Mennyire biztonságos a hüvelyi spermicid? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Érdeklődni szeretnék, hogy a mennyire biztonságosak a hüvelyi spermicidek?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
nov. 4
3:07
Hazavitték a kórházból Dórikát (Blikk)
Ajka — Dórika (3) hazaért! Igaz, csak albérletbe, ám szüleivel és testvéreivel lehet.
nov. 4
3:39
Ne higgyen a szemének! (Blikk)
Egészen a 70-es évekig a fénykép csalhatatlan bizonyítéknak számított.
nov. 4
4:54
Mire figyel az APEH novemberben? (Pénzcentrum)
Cikksorozatunk segítségével az adózók minden hónapban megtudhatják, hogy mikor és milyen kötelezettségeik vannak az állam felé. Közöljük azokat a dátumokat és eseményeket, amelyekre érdemes lehet figyelni, ha nem akarunk különböző bírságot és pótlékot átutalni az APEH számlájára. Összeállításunk az egyéni vállalkozók, magánszemélyek és gazdasági társaságok legfőbb adónemeire tér ki....
nov. 4
5:12
Bírósági ügy lesz a rendőr nadrágjából (Alternatív Energia)
Egy térdnadrág lesz a tárgya annak a bírósági eljárásnak, melyet egy Veszprém megyei rendőr kezdeményezett munkáltatója ellen. A járőr ugyanis sortban lépett a kapitányság területére, hogy ott öltözzön át egyenruhájába - ezért fegyelmit kapott.
nov. 4
5:14
VPOP: eltűnt magán-nyugdíjpénztári befizetések után kutatnak (Alternatív Energia)
Noha a tagdíjat levonták a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) dolgozóinak béréből, a 2010-es befizetéseket mégsem írták jóvá a magán-nyugdíjpénztári számláikon - állítják a dolgozók. A pénz az utalás valamelyik állomásán tűnt el.
nov. 4
5:16
Ismét a jogállam védelmében tüntettek (Alternatív Energia)
Hamar letudta tegnap az Alkotmánybíróságról (Ab) és a 98 százalékos különadóról szóló törvényjavaslatok részletes vitáját a parlament, az ülésen ezúttal a javaslatokat benyújtó Lázár János nem volt jelen.
nov. 4
5:18
Bünteti, de támogatja is a gazdagokat a kormány (Alternatív Energia)
Az egyik kezével elvesz a kormány, a másikkal ad; mi lehet ennek az üzenete - így reagált Ferge Zsuzsa arra hírre, hogy a kabinet döntése szerint a "kiugróan magas", 1,3 millió forint feletti havi jövedelmű családok nem kapnak jövőre családi pótlékot.
nov. 4
5:30
Vizsgálóbizottság alakulhat Esztergomban (Alternatív Energia)
Ma ülésezik ismét Esztergom képviselőtestülete, a többi között az alpolgármesterek megválasztása és a bizottságok megalakítása lesz napirenden. Eddig a jobboldali többség ellenállása miatt egy alpolgármestert sem választottak, így a közgyűlés mulasztásos törvénysértésben van.
nov. 4
5:30
Karácsonyra felkészülni! Hitel gyorsan jelzálog és havi törlesztés nélkül (Pénzcentrum)
Mint arról a Pénzcentrum.hu is rendszeresen beszámol, egyre több lakossági banki ügyfél vesz igénybe fogyasztási-, azon belül folyószámlahitelt. A válság következtében az elmúlt év végén volt némi megtorpanás az állománynövekedésben, az idei év végéhez közeledve azonban ismét elmondhatjuk, hogy tovább folytatódik a bővülő trend....
nov. 4
5:30
Bódi Margó bevallotta: ő tette tönkre férje munkáját (ATV)
Kihúzta a kompromittáló részeket.
nov. 4
5:32
Zuglót választotta Papcsák Ferenc (Alternatív Energia)
Öt hónapot töltött ki csupán kétéves megbízatásából az Orbán-kabinet elszámoltatásért felelős kormánybiztosa. A Népszava információinak megfelelően Papcsák Ferenc benyújtotta lemondását, mivel posztja összeférhetetlen a helyhatósági választáson elnyert zuglói polgármesteri tisztségével.
nov. 4
5:32
„Orbán retteg, ezért juttatná Gyurcsányt börtönbe” + videó (ATV)
Nem csitulnak az indulatok Sukoró-ügyben.
nov. 4
5:34
Nyolc hónap a kárrendezésre (Alternatív Energia)
Nyár közepét jelölte ki a kormány a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség teljes helyreállítására: erről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója beszélt az Inforádióban. Bakondi György szerint a kormány "nem hagy senkit bajban".
nov. 4
5:48
Ismét lecsaptak Hodorkovszkijra (Kripto Akadémia)
Sok kétség nem lehet: a december 15.-re kitűzött ítélethirdetés újabb börtönben letöltendő éveket hoz majd Mihail Hodorkovszkijnak és társának. Az orosz vezetés meg akarja akadályozni az ország egykor leggazdagabb emberének, a Yukos olajbirodalom fejének közeli szabadulását.
nov. 4
5:50
Berlusconinak is bombát küldtek Athénból (Kripto Akadémia)
Egyre nagyobb aggodalmat kelt Európa-szerte a levélbomba-ügy. Azt követően, hogy Görögországban hétfőn és kedden összesen tizenegy levélbombát találtak, hasonló szerkezetre bukkantak Németországban és Olaszországban.
nov. 4
6:03
Nem kell már sokáig aggódni a gazdiknak (Infostart)
Mikrochipes állat-megjelölési rendszert vezettek be Olaszországban a macskák számára. A cicák a kedvencei az olasz családoknak: a közel hét és fél millió macska vezeti a háziállatok rangsorát.
nov. 4
6:06
Sztálin nevét akarják tisztára mosni (Kripto Akadémia)
Sztálin unokája után az orosz kommunista párt is csatába szállt a szovjet diktátor, Sztálin nevének tisztára mosása érdekében. Nem nehéz megjósolni, hogy a párt ugyanolyan kudarcot fog vallani, mint az unoka.
nov. 4
6:15
A gyomorfekély tünetei és okai (WebBeteg)
A gyomorfekély (ulcus ventriculi) a gyomor nyálkahártya folytonosságának megszakadása legalább 5 mm kiterjedésű területen. A fekély mélységben a nyálkahártya különböző rétegeit érintheti.
nov. 4
6:21
Így oldja meg a hajléktalankérdést Tarlós István (Infostart)
Még karácsony előtt rendet szeretne teremteni a fővárosi aluljárókban és pályaudvarokon a főpolgármester. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: bővítik a hajléktalanszállók kapacitását, szociális bérleti rendszert alakítanak ki a most még az utcán élőknek, és munkalehetőséget teremtenek nekik a fővárosi közszolgáltató cégek bevonásával. Hangsúlyozta azt is: úgy alakították át…
nov. 4
6:33
Ingadozás után nyereséggel zárt New York (ProfitLine)
Szerdán mérsékelt nyereségben zártak a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az árfolyamok vegyesen, szerény mozgással kezdték a napot, majd a Fed gazdaságösztönző célú intézkedési csomagjának - helyi idő szerint - kora délutáni bejelentéséig iránytalanul sodródtak, követve a szerény mértékben erősödő dollárt.
nov. 4
6:39
15,6 százalékkal csökkent a Magyar Telekom nyereség (Infostart)
A konszolidált bevételek 5,8 százalékos csökkenése mellett éves összehasonlításban 15,6 százalékkal 56,9 milliárd forintra esett a Magyar Telekom nettó profitja 2010 első kilenc hónapjában - közölte a társaság a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentésben.
nov. 4
6:39
Újra levetkőzik Keresztes Ildikó (BorsOnline)
Formás comb, erotikusan domborodó, mély dekoltázs, darázsderék – bepárásodtak a férfiszemek Keresztes Ildikótól. A mentor mégis csak különleges alkalmakkor veszi szexbombára a figurát.
nov. 4
6:49
A Győr idegenben magabiztosan,az FTC szoros csatában nyert otthon (Sport365)
A női kézilabda NB I 9. fordulójában a Békéscsaba 22-28 arányban maradt alul a Győri Audi ETO KC-vel szemben, az eddig a bajnokságban 3. helyen álló FTC 28-27-re győzte le a második helyezett Debrecent.
nov. 4
6:57
Leszbi fotók készültek Daróczi eltitkolt nőjéről (BorsOnline)
Szőke nőt ölelget Daróczi Dávid volt szeretője azon a fotón, amellyel Hajdú Péter szembesítette a Frizbi stúdiójában. A kép láttán a lány bevallotta: leszbikus kapcsolata volt Daróczi halála után.
nov. 4
6:57
Motorhiba miatt hajtott végre kényszerleszállást az utasszállító (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre a szingapúri repülőtéren a Qantas ausztrál légitársaság egyik utasszállító repülőgépe. Senki nem sérült meg, de a légitársaság Airbus A380-as típusú repülőgépei addig nem szállhatnak fel, míg a vizsgálat be nem fejeződik.
nov. 4
6:57
Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító (Blikk)
nov. 4
6:59
30 ponttal múlta felül a Sopron a Rivast az Euroliga 2. körében (Sport365)
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán pazar játékkal, 82–52-re győzött a spanyol Rivas Ecópolis ellen. Szintén az Euroliga második fordulójában a Pécs 2 ponttal kapott ki Krakkóban.
nov. 4
6:59
Krisztián fél éven át erőszakolt egy 5 éves kisfiút - megúszhatja a börtönt? (BorsOnline)
Fél éven keresztül erőszakolta ötéves szomszédját egy pécsi fiú. A 15 éves Cs. Krisztián pornófilmet nézetett vele, majd orálisan és análisan zaklatta az ötéves Patrikot. A fiú tíz év börtönt is kaphat.
nov. 4
6:59
Piros lap már a rövidpályás gyorskorcsolyában is (Blikk)
nov. 4
7:00
Garaczi ősbemutató a Tháliában (Spa Trend Online)
Garaczi László Ovibrader című darabját ma este mutatják be a Thália Új Stúdiójában.
nov. 4
7:02
Vérfűrész és vérkacaj (Spa Trend Online)
Ha az lenne a 3D, hogy időnként szétrobbanó húscafatok, némi kiloccsant velő és persze spriccelő vérözön toccsanjon virtuálisan a kedves néző képébe, hát a Fűrész legutóbbi eresztése megfelelne a feltételeknek. De akkor persze eláshatná magát a filmipar legfrissebb technikai vívmánya.

Keresés