2010. november 25. csütörtök

nov. 25
0:00
Antibiotikumok napja – használjuk helyesen a gyógyszereket (WebBeteg)
Az antibiotikumok helyes használatára hívja fel a figyelmet az idei antibiotikum-nap és az ezzel kapcsolatos konferencia – nyilatkozta Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója.
nov. 25
0:12
Málenkij robot - nehéz emlékek (ProfitLine)
Visszaemlékezéseket, történeteket, valamint az áldozatok névsorát tartalmazó könyv jelent meg a II. világháború alatt a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt nyíregyházi civilekről. A kötet bemutatóját szerdán tartották a nyírségi nagyvárosban.
nov. 25
0:18
Kiküldtek egy brit képviselőt az EP-ülésről náci jelmondat idézése miatt (Gondola)
El kellett hagynia szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének termét Godfrey Bloom brit euroszkeptikus képviselőnek, miután az európai uniós csúcstalálkozókról folytatott vita alatt egy náci jelmondatot idézett, Martin Schulz szocialista frakcióvezetőt pedig "antidemokratikus fasisztának" nevezte
nov. 25
0:36
A Jolie-Pitt pár ismét segített az SOS Gyermekfalu kezdeményezésen (Gondola)
Újabb 150 ezer dollárral (31 millió forint) támogatja Angelina Jolie és Brad Pitt a világszerte tevékenykedő SOS Gyermekfalu kezdeményezést
nov. 25
0:36
Kétezer éves múmiákat tártak fel (Blikk)
nov. 25
0:40
BKV-szakszervezetek: Tarlós gondolja át a buszkiszervezéseket! (Gondola)
A BKV buszos szakszervezetei nyílt levélben kérik Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármestert arra: gondolja át a buszközlekedés kiszervezését a BKV alól
nov. 25
0:44
Általános sztrájk Portugáliában (Gondola)
Törölt repülőjáratok, szeméthegyek az utcán, több mint két évtizede a legnagyobb általános sztrájk bénítja Portugália életét szerdán
nov. 25
0:48
Emelnék az idei költségvetés általános tartalékát (Gondola)
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága támogatta, hogy a bizottság önálló indítványként benyújtsa a 2010-es költségvetési törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely szerint 61 milliárd forinttal megemelik az idei büdzsé általános tartalékát
nov. 25
0:54
Olvasnivaló: Különleges gyöngy: a tápióka (Mindmegette)
Valahogy olyan érzése van az embernek, hogy ezt a szót már valahol hallotta, vagy csak hasonlít valamire, esetleg déja-vu?
nov. 25
0:54
Több mint 1,7 milliárd pluszt kér az oktatási bizottság (Gondola)
A kisiskolák és intézményi társulások segítésére, az érettségik lebonyolítására és az egész napos iskolák számára kezdeményez többletforrások elkülönítését - összesen több mint 1,7 milliárd forint értékben - az Országgyűlés oktatási bizottsága három, a 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz szerdán benyújtott módosító javaslatában
nov. 25
0:58
A Jobbik több ponton egyetért Hoffmann Rózsa felsőoktatási koncepcióival (Gondola)
A Jobbik több ponton egyetért a felsőoktatási törvény Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által bemutatott koncepciójával, amelyhez képest a párt visszalépésként értékeli a javaslat egyes elemeit kritizáló Pokorni Zoltán és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőinek megállapodását
nov. 25
1:12
Index.hu: a Fidesz elfoglalhatja a monetáris tanácsot (Gondola)
A kormány úgy módosítaná a jegybanktörvényt, hogy a monetáris tanács tagjait a jövőben a parlament gazdasági bizottsága jelölje és mentse fel, s az Országgyűlés hagyja jóvá tagságukat; a monetáris tanács négy tagjának márciusban jár le a mandátuma, így az új tagokat már a bizottság jelölhetné - írja a birtokába került törvényjavaslatra hivatkozva az Index
nov. 25
1:16
Bemutatták a gödöllői uniós emblémát (Gondola)
A korábbinál is nagyobb tempóban folynak a magyar uniós elnökséggel összefüggő előkészítő munkálatok Gödöllőn, bemutatták, illetve jóváhagyták a világszerte a rendezvények szimbólumának szánt gödöllői uniós emblémát - közölte az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatán keresztül a város polgármesteri hivatala
nov. 25
2:24
Római légiósok leszármazottai élhetnek egy kínai faluban (Blikk)
nov. 25
2:42
Mátéfi Esztert kérdeztük (Blikk)
A magyar női kézilabdaválogatott december 7-én Lillehammerben, a Szlovénia elleni meccsel kezdi az Európa-bajnokságot. A szakvezető a gondok ellenére állítja, a legjobb 12 közé juthat csapatunk a D csoportból.
nov. 25
3:00
Rodman botrányos interjúja (Blikk)
MIAMI — Ismét hallatott magáról Dennis Rodman (49). Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) egykori sztárja rádióinterjút adott, de a riporter kérdéseire nem tudott figyelni, mert egy hölgy orálisan elégítette ki az adás közben.
nov. 25
3:00
Olvasnivaló: Különleges gyöngy: a tápióka (Mindmegette)
Valahogy olyan érzése van az embernek, hogy ezt a szót már valahol hallotta, vagy csak hasonlít valamire, esetleg déja-vu?
nov. 25
3:04
Erdei második a WBO-nál (Blikk)
FÓT — Visszakerült, s máris a második helyet foglalja el a Bokszvilágszervezet (WBO) legfrissebb félnehézsúlyú ranglistáján Erdei Zsolt.
nov. 25
3:08
Barátja vb-övével pózolt a modell (Blikk)
LONDON — Különleges fotók készültek a modell Rachael Cordingleyről (24): a nagyközépsúlyú brit profi  bokszoló, Carl Froch (33) kedvesének intim testrészét csupán a  bunyós  vb-öve  takarta.
nov. 25
3:09
Számítógép: Segítség, vagy egészségkárosító hatás? Hasznos tippek! (WebBeteg)
A számítógépek kínálata jelentősen megváltozott, kibővült az elmúlt években. Az alapvető, tömeges informatikai használat környezete azonban lényegét tekintve gyakorlatilag változatlan: íróasztal, szék, monitor, billentyűzet, egér - és valahol közöttük az ember. Milyen egészségügyi veszélyei, egészségkárosító hatásai lehetnek a túlzott számítógép-használatnak és hogyan lehet ezeket az ártalmakat…
nov. 25
4:03
Elhallgatott társasházi tartozások (ProfitLine)
Sokba kerülhet a lakás vásárlóknak, hogy a társasházak költségvetési adatai nem nyilvánosak, csak a tulajdonosok számára elérhetőek. Az adósságcsapdában vergődő fővárosi társasházak új beköltözői csak a tulajdonjog megszerzése után hónapokkal, sokszor csak az első közgyűlésen szembesülnek azzal, mit vettek.
nov. 25
4:12
Méreggel itatták a kórházban (Blikk)
SOPRON — Rutinműtétre készült, de végül az életéért küzdött Várnagy Mihályné (69). Margit néni aranyérműtétre a soproni kórházba feküdt be múlt hétfőn, ám a kedd estét már a Péterfy Sándor Kórház toxikológiai osztályán töltötte. Margit nénivel ugyanis tévedésből formalint itattak a kórházi osztályon.
nov. 25
4:16
Orvosok döntik el, meddig élhet Dominik (Blikk)
BUDAPEST — Elszállt minden remény! Hiába küzdöttek a szülők, tegnap a kórház közölte Hunka Zsolttal (40), az édesapával, hogy Dominikot (†3) várhatóan este 8 órakor lekapcsolják a lélegeztetőgépről.
nov. 25
4:48
Sztárok dublőre a ValóVilágban (Blikk)
BUDAPEST — Világsztárokat cserélt a ValóVillára a tegnap este beszavazott Olivér. A dublőrként dolgozó fiatalembernek már több olyan sztárral is volt alkalma együtt dolgozni, akik hazánkban forgattak.
nov. 25
4:52
Egymillióért költöztek a celebek a villába (Blikk)
BUDAPEST — Kevés szakmát fizetnek meg olyan jól, mint a celebkedést, hiszen ki más mondhatja el magáról, hogy három nap alatt közel egymillió forintot visz haza? Márpedig a ValóVilág sztárlakói ennyi pénzért vállalták, hogy tesztelik a luxusbörtönt, mielőtt a villalakók beköltöznek.
nov. 25
4:57
Mi lesz a visszaléptetett emberek magánnyugdíj-hozamával? (Pénzcentrum)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a visszalép(tet)és kapcsán elmondta, hogy ha a magán-nyugdíjpénztári tagok úgy döntenek, hogy visszatérnek az állami rendszerbe (erről nem szükséges nyilatkozni), akkor február 1-jétől visszaáramlik az összes befizetésük az állami rendszerbe, és ebben az esetben a tag magával hozza a számláját, ami egyéni számlára kerül. Ez a számla, akárcsak az állami…
nov. 25
5:06
BB Évi: Vissza akarom kapni a kisfiamat! (Blikk)
BUDAPEST —  Véget ért az évekig tartó lidércnyomás, új életet kezdett Párkányi Évi (31). Meghízva, de kiegyensúlyozottan és mosolygósan beszélt új életéről a Mokkában BB Évi, aki hosszas pszichiát riai kezelés után tért vissza a nyilvánosság elé.
nov. 25
5:08
Ki legyen Miss November? (Blikk)
Budapest — Elérkezett a Blikk szépe verseny hó végi megmérettetésének ideje! Ismét választanak az olvasók, hogy melyik, novemberben bemutatott szépség jusson be a decemberi fináléba.
nov. 25
5:09
Miért megy Orbán Viktor Moszkvába? (ProfitLine)
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerdán Moszkvában tárgyalt, és partnereivel megállapította, hogy a két ország közötti nyitott kérdések közül többen várhatóan döntés születik majd Orbán Viktor magyar kormányfő jövő heti moszkvai látogatásán, másokban pedig akkor szabják majd meg a felek a további irányt.
nov. 25
5:15
Schmitt Pál előállt "valódi" javaslataival (Alternatív Energia)
Hat pontban foglalta össze a készülő új alkotmánnyal kapcsolatos javaslatait az államfő. Ezeket a javaslatokat állítólag már valóban Schmitt Pál készítette, nem úgy, mint a botrányt kavaró korábbiakat. Orbán Viktor koncepciója azonban még nem készült el, pedig azt szeptember 30-ig el kellett volna küldenie az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak. Azt sem tudni, hogy a kormányfő által felkért…
nov. 25
5:15
Hatalmas meglepetés: Újra találkozott édesapjával a Megasztár énekese (ATV)
Egy éve látták egymást utoljára.
nov. 25
5:17
Másfél hét múlva lehet új főügyész (Alternatív Energia)
December 6-án választhatják meg az új legfőbb ügyészt - legalábbis ebben reménykedik Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője nem teljesen ért egyet a jelölés módjában fideszes társával, Balsai Istvánnal. Előbbi szerint még tárgyalnak az államfővel a személyekről, utóbbi viszont azt mondta: nem akarják befolyásolni Schmitt Pált.
nov. 25
5:19
Átszabták a főváros működését (Alternatív Energia)
Jelentősen átszabta a főpolgármester javaslatára a hivatal és a képviselőtestület működésének szabályait a fővárosi közgyűlés. Bár a januártól életbe lépő javaslatot az MSZP is megszavazta, a szocialisták további finomításokat sürgetnek a működési anomáliák kiszűrése érdekében A testület döntött arról is, hogy - a peres eljárást elkerülve - tisztázzák a Margit híd felújítását végző kivitelezővel,…
nov. 25
5:21
Évekig tarthat a Meggyes-örökség felszámolása (Alternatív Energia)
Akár másfél-két évig is eltarthat az esztergomi önkormányzat gazdálkodásának konszolidálása - jelentette ki lapunknak a város független polgármestere az általa kezdeményezett adósságrendezési eljárás folyamatát ismertetve.
nov. 25
5:33
Szálka a fideszeseknek Szócska terve? (Alternatív Energia)
Az oktatásban folytatott viták után újabb viharfelhők gyülekeznek, mégpedig az egészségügyben a Fidesz és az ágazatai vezetés között.
nov. 25
5:33
Már százezrek mondtak nemet a sárga csekkekre (Pénzcentrum)
Olcsó, gyors, egyszerű és biztonságos. Ki mondana nemet egy ilyen szolgáltatásra? Szomorú, de Magyarországon elég sokan teszik ezt. A világhálón keresztül kényelmesen és olcsón be lehetne fizetni közüzemi tartozásainkat, de a többség továbbra is inkább sorban áll a sárga csekkjeivel....
nov. 25
5:33
Nyugdíj:”Mintha a Keresztapában lennénk” + videó (ATV)
Simonovits András szerint a Fidesz ajánlata olyan mint a maffiáé: visszautasíthatatlan. Ha dönthetne róla az Alkotmánybíróság, biztos, hogy elmeszelné- fogalmazott a közgazdász.
nov. 25
5:42
Barack Obama megkegyelmezett a Nemzeti Pulykának és dublőrjének (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök szerdán a Fehér Házban megkegyelmezett a hálaadásnapi Nemzeti Pulykának és dublőrjének.
nov. 25
5:51
Elégedetlenek a Malina-ügy kivizsgálásával (Kripto Akadémia)
Nem csupán Iveta Radicová miniszterelnök asszony elégedetlen Dobroslav Trnka főügyész munkájával a Malina Hedvig-ügyben. Arra a kérdésre, miért ne maradjon a következő hét évben is Trnka Szlovákia főügyésze, korábban a kormányfő úgy foglalt állást, hogy többek között a Malina Hedvig-ügy ki nem vizsgálása miatt.
nov. 25
5:51
Cseh gépeken edzhetnek Gripen-pilótáink (hirado.hu)
L-159-es Alca repülőgépekhez juthatna a honvédség, Gripen-pilótáink olcsón edzhetnének a cseh gépeken - értesült a Magyar Hírlap
nov. 25
5:53
Obamát bírálja Sarah Palin (Kripto Akadémia)
Az arizonai Phoenixben kezdte meg második könyve reklámozását a volt alaszkai kormányzónő, Sarah Palin. A helyszín akár rossz ómen is lehetne számára, hiszen 2008-ban a republikánus elnökjelölttel, John McCainnel együtt épp ebben városban ismerték el választási vereségüket. A volt alelnökjelölt nem tett le arról, hogy bekerüljön a Fehér Házba, újabb könyve már a 2012-es kampány előkészítését…
nov. 25
5:53
Szita vizsgáltatná a taszári bázist (hirado.hu)
A kaposvári polgármester szerint az állami vagyonkezelés legpazarlóbb példája a taszári bázis
nov. 25
5:55
Lefasisztázta egy brit képviselő Martin Schulzot (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, a több témát érintő szavazás előtti vita során Godfrey Bloom szélsőjobboldali európai parlamenti képviselő, a Szabadság és Demokrácia Európája képviselőcsoport tagja az "Ein Folk, ein Reich, ein Führer" - Hitler szlogent idézve fasisztának nevezte Martin Schulzot, a Szocialisták és Demokraták Frakciójának vezetőjét.
nov. 25
5:57
Sztrájk Portugáliában (Kripto Akadémia)
Tegnap megállt az élet Portugáliában. Az ibériai országban a kormány megszorító intézkedései ellen tüntettek. A munkabeszüntetésen tömegesen vettek részt.
nov. 25
6:00
Római légiósok leszármazottai élhetnek egy eldugott kínai faluban (Infostart)
Egy eldugott kínai falu lakosai génállományának majd' kétharmada (56 százaléka) kaukázusi eredetű, ami alátámasztani látszik azt az elméletet, hogy a településen élők az elveszett római légiósok leszármazottai.
nov. 25
6:09
Palócz Éva: a magánnyugdíjpénztárak nem versenyeztek a nyugdjasokért (hirado.hu)
A privát kasszák létrejötte nem ösztönözte a járulékfizetést, és nem oldotta meg a rendszer alapvető problémáit - véli a Kopint-Tárki vezérigazgatója
nov. 25
6:11
Bencsik: nem adja el és nem viszi túőzsdére a kormány az MVM-et (hirado.hu)
Az energiapolitikai államtitkárság vezetője szerint energetikai jelenlétét az állam a szabályozás mellett a tulajdonosi jogokon keresztül erősítené
nov. 25
6:13
Becsey: megnyugtatjuk a befektetőket (hirado.hu)
A kormány számos olyan lépést már megtett, illetve kilátásba helyezett, amelyek kedveznek a vállalati szférának, így a külföldi befektetőknek is - jelentette ki Becsey Zsolt külügyi államtitkár
nov. 25
6:15
Zsarolásba kezdett a kormány a nyugdíjak ügyében a Pénztárszövetség szerint (ProfitLine)
A Stabilitás Pénztárszövetség nyílt zsarolásnak tartja a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervezett intézkedéseit, és az ügyben az Alkotmánybírósághoz, valamint a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult - derül ki a szövetség közleményéből.
nov. 25
6:18
Alkalmi munka: így kapjuk meg a létszámkeretet (Privátbankár)
Főállású alkalmazott nélküli munkáltatónál 365 napon keresztül dolgozhat 1 alkalmi munkavállaló - vagy 1 napon keresztül 365

Keresés