2010. november 25. csütörtök

nov. 25
5:51
Elégedetlenek a Malina-ügy kivizsgálásával (Kripto Akadémia)
Nem csupán Iveta Radicová miniszterelnök asszony elégedetlen Dobroslav Trnka főügyész munkájával a Malina Hedvig-ügyben. Arra a kérdésre, miért ne maradjon a következő hét évben is Trnka Szlovákia főügyésze, korábban a kormányfő úgy foglalt állást, hogy többek között a Malina Hedvig-ügy ki nem vizsgálása miatt.
nov. 25
5:53
Obamát bírálja Sarah Palin (Kripto Akadémia)
Az arizonai Phoenixben kezdte meg második könyve reklámozását a volt alaszkai kormányzónő, Sarah Palin. A helyszín akár rossz ómen is lehetne számára, hiszen 2008-ban a republikánus elnökjelölttel, John McCainnel együtt épp ebben városban ismerték el választási vereségüket. A volt alelnökjelölt nem tett le arról, hogy bekerüljön a Fehér Házba, újabb könyve már a 2012-es kampány előkészítését…
nov. 25
5:55
Lefasisztázta egy brit képviselő Martin Schulzot (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, a több témát érintő szavazás előtti vita során Godfrey Bloom szélsőjobboldali európai parlamenti képviselő, a Szabadság és Demokrácia Európája képviselőcsoport tagja az "Ein Folk, ein Reich, ein Führer" - Hitler szlogent idézve fasisztának nevezte Martin Schulzot, a Szocialisták és Demokraták Frakciójának vezetőjét.
nov. 25
5:57
Sztrájk Portugáliában (Kripto Akadémia)
Tegnap megállt az élet Portugáliában. Az ibériai országban a kormány megszorító intézkedései ellen tüntettek. A munkabeszüntetésen tömegesen vettek részt.
nov. 25
6:00
Római légiósok leszármazottai élhetnek egy eldugott kínai faluban (Infostart)
Egy eldugott kínai falu lakosai génállományának majd' kétharmada (56 százaléka) kaukázusi eredetű, ami alátámasztani látszik azt az elméletet, hogy a településen élők az elveszett római légiósok leszármazottai.
nov. 25
6:36
A dél-koreai elnök utasítást adott a biztonság erősítésére (Infostart)
A dél-koreai elnök csütörtökön utasítást adott arra, hogy jelentősen erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket a Sárga-tengernek Észak-Koreához közel eső térségében. A dél-koreai média egyébként úgy értesült, hogy egy nappal a dél-koreai sziget ágyúzása előtt Kim Dzsong Il és utódjául kijelölt fia, Kim Dzsong Un, azon a tüzérségi támaszponton járt, ahonnan leadták a lövéseket.
nov. 25
7:12
Mexikóban lezuhant egy katonai repülőgép (Metropol)
Öt mexikói katona vesztette életét annak következtében, hogy orosz gyártmányú Antonov típusú szállítógépük lezuhant szerdán Monterreyben.
nov. 25
7:30
A mexikói kormány csapaterősítést küld a texasi határvidékre (Infostart)
A mexikói központi kormányzat jelentős, több ezer fős csapaterősítést küld az ország Texas amerikai szövetségi állammal határos térségébe az ott tevékenykedő drogkartellek elleni harc fokozására - jelentette be Francisco Blake belügyminiszter.
nov. 25
7:39
Támadásokkal fenyegetőzik Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Még több támadással fenyegette meg Dél-Koreát Észak-Korea, ha Szöul bármilyen "provokációt" hajtana végre - közölte csütörtökön Észak-Korea katonaságának egyik képviselője.
nov. 25
7:48
Hónapokig eltarthat a holttestek felkutatása (Metropol)
Gyásznapot tartottak csütörtökön Új-Zélandon a múlt heti bányarobbanás áldozataira emlékezve, miközben helyi illetékesek azt mondják, hogy hetekig, de akár hónapokig is eltarthat, amíg felkutatják a beomlott bányában a szerencsétlenül járt vájárok holttestét.
nov. 25
8:15
Egész Új-Zéland gyászolja a bányakatasztrófa áldozatait, a miniszterelnök válaszokat követel (Kripto Akadémia)
John Key új-zélandi miniszterelnök "minden követ megmozgat", hogy kiderítse, mi vezethetett a múlt pénteki bányakatasztrófához, amely miatt 29 vájár vesztette életét - jelentette ki a kormányfő csütörtökön. Key hozzátette: a mostani csaknem száz éve Új-Zéland legsúlyosabb bányaszerencsétlensége.
nov. 25
8:24
Észak-Korea féltékenységből támadta meg Dél-Koreát? (Infostart)
Észak-Korea elsősorban figyelemfelkeltő akciónak szánhatta a dél-koreai sziget elleni támadást - mondta az InfoRádiónak az ELTE koreai tanszékének adjunktusa. Csoma Mózes szerint bár korábban voltak súlyosabb konfliktusok is Észak- és Dél-Korea között, a civil terület megtámadása azonban komoly incidensnek mondható.
nov. 25
8:33
Magyar volt a felrobbant BP-fúrótorony (Kripto Akadémia)
Egy éven át, tavaly augusztusig egy magyar cég volt a formális tulajdonosa a Mexikói-öbölben áprilisban felrobbant Deepwater Horizon fúrótoronynak - derül ki a HVG eheti számából. Az alkalmazottak nélkül működő Triton Hungary volt a gazda, az a cég, amelynek tavaly 492 millió dollár - azaz 92 milliárd forint - bevétele volt, ebből 474 millió fúrótornyok bérbeadásából.
nov. 25
9:09
Afganisztánban szolgáló katonák halálhírét költötték (Kripto Akadémia)
Vizsgálat indult a kanadai hadseregben, miután több katona rokonát ismeretlenek azzal az álhírrel hívják fel, hogy hozzátartozójuk elesett bevetés közben Afganisztánban - közölték csütörtökön kanadai illetékesek.
nov. 25
10:39
Gyásznap Kambodzsában a pánik áldozatainak emlékére (Kripto Akadémia)
Nemzeti gyásznapot tartanak csütörtökön Kambodzsában a hétfői tömegpánik áldozatainak emlékére. A tragédia helyszínén, a Phnom Penh-i Gyémánt hídnál Hun Sen kambodzsai miniszterelnök mondott beszédet.
nov. 25
10:48
Kigyulladt egy helikopter Oroszországban (Metropol)
Keményen ért földet és kigyulladt egy Mi-8 típusú helikopter az Omszki területen. A hét utas életét vesztette, a háromfős személyzet tagjai súlyos sérülésekkel kórházba kerültek.
nov. 25
11:42
A cseh kormány engedélyezte a külföldiek termőföld vásárlását (Infostart)
A cseh kormány szerdai ülésén módosította a devizatörvényt, ami lehetővé teszi, hogy a közeljövőben a külföldi állampolgárok törvényesen termőföldet vásároljanak Csehországban - közölte a Právo című cseh napilap csütörtökön.
nov. 25
13:12
"Dél-Korea csak beszél, és keveset cselekszik" (Infostart)
Csípős kritikával illette Ri Mjong Bak elnököt a dél-koreai sajtó és több politikus, túl óvatosnak ítélik ugyanis az észak-koreai tüzérségi támadásra adott katonai választ. A bírálatok miatt lemondott a dél-koreai védelmi miniszter. Oroszország az ENSZ-től vár megnyugvást.
nov. 25
13:30
Lemondott a dél-koreai védelmi miniszter (Metropol)
Lemondott csütörtökön Kim Te Jung dél-koreai védelmi miniszter azoknak a belföldi bírálatoknak a hatására, amelyek szerint a hadsereg nem megfelelően reagált az észak-koreai tüzérségi támadásra.
nov. 25
13:57
Lemondott a dél-koreai védelmi miniszter (Kripto Akadémia)
Lemondott csütörtökön a dél-koreai védelmi miniszter, miután többen keményen kritizálták a keddi, észak-koreai támadás utáni válaszcsapásért.
nov. 25
14:15
Világelső lett a kínai Tejút (Kripto Akadémia)
Kína egyre inkább szuperhatalommá növi ki magát, és úgy tűnik, nem csak általánosan, hanem a szuperszámítógépek területén is vezető szerepet tölt be. A hatalmas ázsiai ország szuperszámítógépe, a Tainhe-1A a világ legerősebb kompjutereinek Top500-as listájának élére ugrott, leszorítva onnan a szinte egyeduralkodó Egyesült Államokat.
nov. 25
15:18
Európai letartóztatási parancs egy holland származású náci ellen (Metropol)
Hollandia európai letartóztatási parancsot adott ki egy Klaas Carel Faber nevű, Németországban élő egykori náci bűnöző ellen - jelentette be csütörtökön a holland ügyészség.
nov. 25
16:30
A londoni City polgármestere a magyar kisvállalkozások gyarapodását valószínűsíti (Infostart)
Egyre többen figyelnek Magyarországra az uniós elnökség miatt - mondta Greg Dorey, Nagy-Britannia és Észak-Írország magyarországi nagykövete egy, a budapesti nagykövetségen rendezett szemináriumon. Alderman Michael Bear, a londoni City polgármestere a magyar gazdaságban elsősorban a kisvállalkozások gyarapodását valószínűsítette.
nov. 25
16:30
Tüntetés Grúziában az államfő ellen (Metropol)
Több mint ötezren tüntettek csütörtökön Tbilisziben a parlament előtt Miheil Szaakasvili grúz elnök ellen.
nov. 25
17:06
Tíz évet kaphat az auschwitzi felirat ellopásának kiötlője (Metropol)
A krakkói ügyészség csütörtökön átadta a bíróságnak Anders Högström ügyét; a férfit azzal vádolják, hogy megszervezte az „Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz) felirat ellopását az egykori auschwitzi náci haláltábor bejáratáról.
nov. 25
17:08
Ötven napig sodródtak a tengeren a tinédzserek (Metropol)
Három hajótörött fiatalt találtak meg élve ötven nap hánykolódás után a Csendes-óceánban. A három fiút egy halászhajó vette fel fedélzetére a Fidzsi-szigeteknél - adta hírül csütörtökön egy új-zélandi rádió.
nov. 25
17:42
Amerikában már nem elég a terrorveszélyt jelző skála (Infostart)
Az amerikai kormányzat megválik a terrorveszély-fokozatok súlyosságát jelző, ötszínű skálától, annak alacsony hatékonysága miatt - jelentették csütörtökön az amerikai lapok.
nov. 25
19:12
Lemondták a Paul Lendvaival tervezett frankfurti rendezvényt (Infostart)
A német Heinrich Böll Alapítvány biztonsági megfontolásokra hivatkozva mondta le azt a rendezvényt, amelynek keretében Paul Lendvai, a Bécsben élő magyar születésű publicista mutatta volna be új könyvét Frankfurtban.
nov. 25
19:12
Tongai választások: a demokratikus erők sikere (Metropol)
Tonga történetében először választhatta meg a lakosság a parlament képviselőinek többségét: a csütörtöki szavazáson a csendes-óceáni szigetország demokratizálásáért küzdő veterán aktivista, Akalisi Pohiva csoportja szerezte meg az elnyerhető mandátumok közel felét az előzetes eredmények szerint.
nov. 25
19:14
Ukrajna lesz az EBESZ elnöke 2013-ban (Metropol)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) csütörtökön megerősítette, hogy Ukrajna veszi át az elnöki tisztséget 2013-ban: Viktor Janukovics ukrán államfő üdvözölte a döntést.
nov. 25
20:06
Dél-Koreában megerősítik a biztonságot (Metropol)
Egy nappal a dél-koreai sziget ágyúzása előtt Kim Dzsong Il és utódjául kijelölt fia, Kim Dzsong Un azon a tüzérségi támaszponton járt, ahonnan leadták a lövéseket - jelentette csütörtökön a dél-koreai média kormányforrásokra hivatkozva.

Keresés