Saját e-mail szolgáltatást indít a Facebook – jelentette be a népszerű közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberg hétfőn, San Franciscóban sajtótájékoztatóján.
Rénszarvashús árusítása miatt ér heves bírálat Nagy-Britanniában egy üzletláncot, mondván, karácsony közeledtével ünneprontó a portéka, hiszen a mikulás szánját rénszarvasok húzzák.
A Jobbik költségvetési módosító javaslatban kezdeményezi, hogy a vörösiszapkár elhárítására hozzanak létre egy kiemelt költségvetési előirányzatot - jelentette be hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia
Az Országgyűlés kedden választhatja meg az MNB új felügyelőbizottságát, és annak elnökének Járai Zsigmond volt MNB elnököt, miután Kövér László, az OGY elnöke hétfőn benyújtotta a határozati javaslatot
Egy jogszabály-módosítás után 240 millió forintot ad a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában részt vevő egészségügyi intézményeknek a H1N1 vírus okozta megbetegedések kezelésére szánt félmilliárdos tartalékalapból
Bár a tálibokkal folytatott megbeszélések semminemű eredménnyel nem jártak, továbbra is pártoljuk az efféle kapcsolatokat, mert tudjuk, hogy Afganisztánban nem lesz egyértelmű katonai győzelem - jelentette ki a Süddeutsche Zeitungnak adott hétfői interjúban az amerikai elnök afganisztáni különmegbízottja
Az MSZP szerint két ellentétes oktatási koncepció, egy fideszes és egy KDNP-s vitatkozik egymással, miközben nem látszik, hogyan alapozza majd meg az oktatási rendszer fejlesztése a jövő Magyarországát
Bulgária elutasítja, így mégsem épül meg a tervezett Burgasz-Alekszandropolisz kőolajvezeték, amelyen keresztül Oroszország szállított volna kőolajat Görögországba, Bulgárián át.
Orbán Viktor miniszterelnök Nicolas Sarkozy francia államfővel folytat megbeszélést péntek délelőtt Párizsban, az Elysée-palotában - derül ki a Miniszterelnökség hétfői tájékoztatásából
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda emberei egy kislány elrablásával és meggyilkolásával kapcsolatban letartóztatott egy férfit, akit 16 évvel ezelőtt hivatalosan halottnak nyilvánítottak - jelentette be hétfőn az FBI szóvivője.
Szeretném megtudni, hogy mire utalhat a petefészkeim enyhe fájdalma? Gyerekvállalás előtt kicsit aggódom. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Úgy tűnik, nem lankad a fürdőnyitási kedv Magyarországon. Az utóbbi években kimondottan divatba jött a belföldi wellness-turizmus, ráadásul a válság miatt sokan inkább a határokon belül töltötték szabadidejüket. Jót tett az ágazatnak az üdülési csekk és a különféle egészségpénztári kedvezmények lehetősége is, így -kis túlzással- ma már alig akad olyan város, ahol ne lenne valamilyen élményfürdő,…
Warren Buffet, a világ harmadik leggazdagabb embere utódját keresi a Berkshire Hathaway élére, és úgy tűnik most egy lépéssel közelebb került céljainak eléréséhez. Új ember csatlakozott ugyanis a...
A fájdalomcsillapítás egyidős az emberiséggel; eleink fűzfakéreggel, mákfőzettel, megannyi természetes anyaggal enyhítették fájdalmaikat. Különös, hogy ezek a könnyedén elérhető alapanyagok máig megtalálhatók számos gyógyszerben. A fájdalomcsillapítás azonban az idők során forradalmi utat járt be.
Árulja Porsche Cayenne luxusterepjáróját Gáspár Győző. A showman 20,9 millió forintot szeretne kapni az autójáért. Az időzítés nem rossz, hiszen az elmúlt hónapokban nőtt a használt autók iránti kereslet és emelkedtek az árak is....
Alig egy héttel az ítélethirdetés és néhány nappal a perbeszédek megkezdése előtt több ponton is módosította vallomását a kiskunlacházi H. Nóra meggyilkolásával vádolt P. József: "elképzelhetőnek" nevezte, hogy "megszorongatta" hátulról a szexuális aktus alatt a lány nyakát. A férfi korábban csak annyit ismert el, hogy kezével befogta a lány száját. Igazságügyi szakértők szerint H. Nóra halálát…
Jelentősen átrajzolná az egészségügyi ellátórendszert az ágazatért felelős államtitkárság. Az új struktúra azonban fájdalmas intézkedésekkel járhat együtt; néhány önkormányzat kénytelen lesz tudomásul venni, hogy az általa fenntartott kórházat egy új, területi alapon szervezett hierarchiába kényszerítik.
Ismét példátlan és súlyos problémákat felvető törvénnyel állhat elő a kétharmados többségű Fidesz-KDNP: a 2006-os őszi események ügyében készülő semmiségi törvényük olyan helyzetet teremthet, amire a jogállamban még nem volt példa. A tervezett - így egyelőre nem teljesen ismert - jogszabály értelmében a bíróságnak meg kellene semmisítenie azokat az ítéleteket, amelyek a négy évvel ezelőtti őszi…
Különleges műholdfelvételek segítségével bizonyítani tudja egy magyar vezetésű űrkutató csoport, hogy évek óta süllyedt az ajkai vörösiszap-tározó gátja. Szerintük a gátak stabilitásának monitorozásával a mozgások évekkel ezelőtt kimutathatók lettek volna. A hétvégén önkéntesek tisztították a devecseri kastélypark fáit a szennyeződéstől.
Nem döntött még Tarlós István arról, leváltja-e Kocsis István vezérigazgatót a BKV Zrt. éléről - közölték érdeklődésünkre a Városházán. A Főpolgármesteri Hivatalnál nem kívánták kommentálni lapunk értesülését, miszerint a BKV körüli őszi botrányok - az Alstom-metrókocsi fiaskója és a közlekedési cég bizonyos működési engedélyeinek felfüggesztése - hátterében az húzódhat meg, hogy bizonyos, a…
A közjogi méltóságokról szóló hatályos törvénnyel ellentétesen módosította a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) alapító okiratát szeptemberben Schmitt Pál államfő. Míg a törvény szerint a KEH-et hivatalvezető irányítja, aki a közigazgatási államtitkárnak - helyettese a helyettes államtitkárnak - járó javadalmazásban részesül, Schmitt három új hivatalvezetőt nevezett ki.
Egérkísérletekben közvetlen összefüggést találtak brit kutatók az FTO jelű gén adott változatának jelenléte és a túl sok evés, illetve az elhízás között. A brit orvosi kutatások tanácsa és a Wellcome Trust által támogatott eredeti tanulmány a Nature Genetics című szakfolyóiratban jelent meg.
A világháborút követő hidegháborús szembenállás légkörében az amerikai hatóságok szemet hunytak sok háborús bűnösnek minősülő náci tisztségviselő múltja felett, ezeket saját szolgálatukba állították, sokuk számára lehetővé téve a letelepedést az Egyesült Államokban - derült ki a vasárnapi New York Timesban megjelentetett eddig titkos dokumentumból.
Mint az várható volt, elutasította az Országos Választási Bizottság az MSZP magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseit. A döntést állítólag a Fidesz rendelte meg. A 7-3 arányban elvetett kérdéseket a többi között szemantikai szempontok miatt vetette el a testület többsége.
Hunvald György baráti viszonyt ápolt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal, vele rendszeresen, egy-két havonta egy VII. kerületi Kazinczy utcai étteremben találkozott írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) Golcsa József, Hunvald sofőrje azt állította: Gergényitől 2008 tavaszán Hunvald anyagot, információt kért K. Ferencről, mivel úgy vélte, hogy K.…
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) aggodalommal fogadta, hogy a kormány nem szüntette meg, vagy legalább nem módosította az állami jelképekről szóló törvényt, így az alap- és középiskolákban továbbra is minden osztályteremben ott kell lenni az állami jelképeknek.
Nicolas Sarkozy új kormányában több régi arc bukkant fel. Elemzők szerint a kabinet összetétele arra utal, hogy az elnök a tőle elfordult jobboldali szavazókat próbálja megszólítani.
A földtörténet közelmúltjának egyik legforróbb időszaka reményt kelt a jövőre vonatkozóan, ugyanis a trópusokon abban az időszakban fokozódott a biológiai sokféleség - derül ki egy panamai-német kutatásból.
A középfülgyulladás általában felső légúti fertőzések, megfázások után alakul ki. A betegség gyanúja esetén mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat, illetve kérjék fül-orr-gégész szakorvos segítségét!
Csak másfél héttel a választások után hozta nyilvánosságra az október 31-i ukrajnai önkormányzati választások hivatalos eredményeit a Központi Választási Bizottság (CVK). Végleges, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanácsban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) négy, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) pedig három képviselője lesz. A korábbi ciklusban a két szervezetnek…
Meglehetősen olcsón, mindössze 10 millió forintért privatizálták annak idején az Ajkai Alumíniumipari Kft.-t. A szerződést Kocsis István, az ÁPV akkori vezérigazgató-helyettese írta alá - írja a Népszabadság
Akár ötvenmilliárd forint kötbér megspórolását is jelentheti a gazdáknak az a kormánypárti javaslat, amely szerint megállapított vis maior esetén még a rosszul szerződött termelőnek sem kell teljesítenie kötelezettségét - írja a Népszabadság
A 2011-es költségvetésben szükséges és elégséges mértékben költ magára az állam - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Gál András Levente beszélt arról is, hogy az egyablakos rendszerrel jóval inkább ügyfélbaráttá válik a közigazgatási rendszer.
Hiába kérvényezte szerződésszegésre hivatkozva a Budapest Airport, hogy a választott bíróság rendelje el a Zóna Taxi birtokon kívül helyezését, egyelőre nem képződött jogalap arra, hogy a szolgáltatót letiltsák a drosztokról - írja a Népszabadság
A piaci teljesítmények hatására további 19,7 milliárd forinttal nőtt a vagyon, így a tízedik hónap végén újabb történelmi rekordra, 3.738 milliárd forintra emelkedett