A kecskeméti kórházban szülés után meghalt kismama soron kívüli hatósági boncolása megtörtént, annak eredménye napokon belül elkészül - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Az iráni külügyminiszter szerint várhatóan november 15-én Törökországban kerül sor az ország az nukleáris programjáról szóló, hat hatalom bevonásával zajló tárgyalások újabb fordulójára - jelentette kedden a Mehr iráni hírügynökség
A Nokia Siemens Networks előrejelzése szerint 10 ezer százalékkal nő világszinten 2015-re az okostelefonok és a hordozható számítógépek által generált adatforgalom a mostanihoz képest - mondta Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft
Bojko Boriszov bolgár kormányfő fejére 400 ezer eurós vérdíjat tűzött ki a maffia: a hírt maga a miniszterelnök is megerősítette a 24 Csassza (24 óra) című napilapnak
Jelentős mértékben növekszik a Külügyminisztérium jövő évi költségvetése az ideihez képest; ennek részben a feladatnövekedés, egyebek között a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség az oka - tájékoztatta az Országgyűlés külügyi bizottságát kedden a Külügyminisztérium
A szerb kormány az utolsó pillanatig kivár azzal a döntéssel, javasolja-e a koszovói szerbeknek a részvételt a bő egy hónap múlva esedékes koszovói parlamenti választásokon, vagy ismét a voksolás bojkottálására hívja fel őket
A Münchausen szindrómáról szeretném kérdezni Önöket. Családunk egyik tagja úgy tűnik, ebben szenved. Állandóan különféle tüneteket produkál, fejfájás, hasfájás, gyomorfájás... és nincs vége a tüneteknek. A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Bizonytalannak látja a jövőjét Ruppert Grint, aki a Harry Potter-filmsorozatban Ron Weasley-t, a főhős legjobb barátját alakította. A 22 éves vörös hajú színész kedden úgy fogalmazott, hogy nem tudja, mi vár rá, miután nem lesz több Potter-film, de megpróbált élni a szabadságával.
Egy felmérés szerint az Aldi boltok polcain található a legkevesebb magyar termék, míg a legtöbb a Match, a CBA és a Coop áruházaiban található. Kialakult egy olyan, egyre növekvő réteg is, amely tudatosan keresi a hazai termékeket....
Szarházinak nevezte a szocialista frakciót hétfőn későn este a parlament plenáris ülésén a jobbikos Pörzse Sándor. Azért szitkozódott, mert Bárándy Gergely MSZP-s képviselő arra figyelmeztetett felszólalásában, hogy Magyarországon nem csak a holokauszttagadás, de már a "holokauszt relativizálása" is bűncselekménynek minősül.
Nem nehéz megjósolni, hogy a hétvégén bemutatott Jó zsaru, rossz zsaru Stohl András és Szabó Győző felléptével, hosszú sikerre számíthat a Centrál Színházban.
A feltörekvő piacok vezetőinek a kritizálás helyett inkább meg kellene köszönniük a Fed-nek, hogy további jelentős likviditást biztosít a piacoknak, mivel ez az ő növekedésüket segíti - mondta a...
Várhatóan mégsem ma kerül a kormány elé a patikák üzemeltetését is szigorító egészségügyi salátatörvény. A gyógyszertár-alapításra és működtetésre vonatkozó tervezett szabályozások ugyanis olyan éles ellenállásba ütköznek, hogy ma délután az egészségügyért felelős államtitkárság tárgyalóasztalhoz ül a szakma képviselőivel a Gyógyszerügyi Egyeztető Tanács első tanácskozásán.
Nem fogadja el az elszámoltatási kormánybiztos, hogy Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését firtató kérdéseire nem kap választ. Budai Gyula szerint a Legfőbb Ügyészség "homokba dugja a fejét", ezért a parlamentben interpellálni fogja a legfőbb ügyészt. Ám aligha kap az eddiginél bővebb választ - ezt ugyanis alkotmánybírósági határozat tiltja.
Párttá akarja szervezni a Demokratikus Koalíciót Gyurcsány Ferenc. Legalábbis erre utalt egy budaörsi közéleti fórumon, ahol azt mondta: nem akar újra az MSZP elnöke lenni, viszont szívesen felépítene a 89-es demokratákból egy olyan pártot, amelyik valós ellenfele lenne az Orbán Viktor vezette Fidesznek.
Mióta a svájci frank néhány átmeneti kilengéstől eltekintve tartósan a 200 forintos lélektani határ felett tartózkodik, több hitelező is fontolóra vette a frankhitelek tömeges euró alapúra történő átváltásának lehetőségét. A hitelezői kommunikációt az árfolyamkockázat csökkentése vezérli, de az átváltást választó ügyfeleknek nem árt, ha vetnek egy pillantást az EUR/CHF árfolyamra....
Az emberi agy különbözőképpen válaszol a fenyegetettségre aszerint, hogy az mekkora távolságból, milyen irányból éri, illetve előzetesen mennyire ítéli meg félelmetesnek - állapították meg brit kutatók tarantellapókok segítségével végzett vizsgálataikban.
Hiába el nem évülő az emberiesség elleni bűncselekmény, a Fővárosi Főügyészség nem indított büntetőeljárást az 1956-os forradalmat követő megtorlások irányításában részt vevő belügyminiszter ellen. A feljelentést tévő panasszal élt
Benyújtotta a vádiratot a bíróságra Hunvald György és társai ellen az erzsébetvárosi "ingatlanpanama" ügyében az ügyézsség. A korábbi VII. kerületi polgármestert, volt MSZP-s politikust bűnszervezet tagjaként csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel is vádolják.
A láz az egyik leggyakoribb panasz csecsemő- és kisgyermekkorban. Minden édesanyát aggodalommal tölt el, ha gyermeke lázas. Tudnunk kell azonban, hogy a láz nagysága nem áll mindig egyenes arányban a betegség súlyosságával. Sok esetben egy egyszerű megfázás 39 fokos lázat is kiválthat, míg egy valóban súlyos tüdőgyulladás enyhe hőemelkedéssel is kezdődhet.
Hétfőn késő este otthonában, a Bazini járáshoz tartozó Limpakban (Limbach) meggyilkolták Ernest Valkót, Szlovákia egyik legismertebb és legelismertebb jogászát. A hírt megerősítette Jaroslav Spiąiak országos rendőrfőkapitány, valamint Daniel Lipąic belügyminiszter is.
November 15-től hetente kétszer hírességek látogatnak el Joshi Barat Titokszobájába. A BlikkTv legújabb produkciójában már-már pszichológiai szintű elemzésekkel találkozhat majd a néző, és persze komoly titkokra is fény derül. A Titokszoba Joshi Barattal epizódjai minden héten egy ismert, érdekes embert mutatnak be. Az új részek hétfőn és szerdán tűnnek fel a blikk.hu honlapon.Ne hagyják…
A palesztinoknak vissza kellene térniük a tárgyalóasztalhoz - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter kedden Rámalláhban, a Palesztin Hatóság központjában.
Szembefordult a kormányhatározattal a a közép-dunántúli regionális tiszti főorvos, aki nem tartotta indokoltnak az egészségügyi katasztrófahelyzet kihirdetését az iszapömlés után - tudta meg a Magyar Hírlap
Négynapos út után egynapos késedelemmel sugárzóanyag-szállítmány érkezett az észak-németországi Gorlebenbe, az ottani ideiglenes tárolóba. Az atomszállítmányt, melyet az elmúlt harminc év leghevesebb állampolgári tiltakozóakciói kísértek, a franciaországi La Hague újrafeldolgozó művéből indították útnak.
A sukoróin kívül két másik kaszinóberuházás és a 2006. őszi fővárosi események ügye is felveti a volt miniszterelnök felelősségét - jelentette ki az MTI-nek adott interjúban az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula szerint Gyurcsány Ferenc mentelmi joga ügyében szerinte taktikázik az ügyészség. Beszélt arról is, hogy az Álomsziget és az In-Kal kapcsán hamarosan jogi lépéseket tesznek, a…
Jövő héten új bíborosokat kreál XVI. Benedek. Ám elsősorban nem emiatt lehet történelmi a "főpapok csúcstalálkozója". A katolikus egyházfő november 19-én az egyházban történt szexuális visszaéléseket vitatja meg a bíborosokkal.
A gastroesophagealis reflux betegség az emésztőrendszer megbetegedése. A tüneteket az okozza, hogy a gyomor savas tartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe, kimarja annak belső falát, és kialakul az a panasz, amit a mindennapokban gyomorégésként emlegetünk.