2010. november 5. péntek

nov. 5
0:00
Győztek a nagyok, de még minden nyílt a B-csoportban (Sport365)
Mindkét, előzetesen esélyesebbnek tartott gárda győzelemnek örülhetett csütörtök este az Európa liga negyedik csoportkörének negyedik játéknapján.
nov. 5
0:06
Hamis gyógyszereket reklámoznak a televízióban (WebBeteg)
Televízióban, rádióadásokban és újsághirdetésekben is reklámozzák termékeiket a gyógyszerhamisítók Tajvanon. Az egészségügyi miniszter szerint a hatóságoknak egyszerre kell lépéseket tenniük a gyártás, terjesztés és értékesítés megakadályozása, továbbá a lakosság informálása érdekében.
nov. 5
0:21
Egységes irányítás alá kerülhetnek a veszélyhelyzetet kezelő szervek (Gondola)
A Belügyminisztérium a felsőzsolcai árvíz idején érkezett panaszok hatására egységes rendszerbe szervezi a veszélyhelyzet kezelésében részt vevő szervek ellátásának szabályozását - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala
nov. 5
0:25
NFÜ: az uniós források több mint felét kötötték le támogatási szerződéssel (Gondola)
Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló körülbelül 8.000 milliárd forint európai uniós forrásból 2010 első félévéig 4
nov. 5
0:39
A rendszer megtisztulásáért küzdőkre emlékezik az MSZP (Gondola)
Az MSZP a "történelem és a nemzet hőseinek kijáró tisztelettel" emlékezik azokra, akik 1956
nov. 5
0:57
Számítógépes támadást kivédő szimulációs gyakorlatot tartott az EU (Gondola)
Számítógépes támadást kivédő szimulációs gyakorlatot tartott csütörtökön az Európai Unió
nov. 5
1:01
Franciaországban őrizetbe vettek két terroristagyanús fivért (Gondola)
A francia rendőrség őrizetbe vett két fivért, akit azzal gyanúsít, hogy terrortámadásokra készült - jelentette be Brice Hortefeux belügyminiszter
nov. 5
1:15
Bocsánatot kért a szerb elnök a Vukovárnál elkövetett szerb bűntettekért (Gondola)
Bocsánatot kért Boris Tadic szerb államfő csütörtökön a kelet-horvátországi Vukovár melletti ovcarai emlékhelyen azokért a bűntettekért, amelyeket szerb fegyveresek követtek el ott 19 évvel ezelőtt - jelentette a szerb sajtó
nov. 5
2:09
Művészolimpiára készül a kis Picasso (Blikk)
Miskolc — Pabló Picassóhoz hasonlítják a szakemberek Kovács Attila Rolandot (13).
nov. 5
2:12
Hármat kapott a Debrecen Hollandiában (ATV)
Dzsudzsák gólpasszt adott és kapufáig jutott.
nov. 5
2:21
Magyarország tagja az üzleti környezeten legtöbbet javító országok tízes élcsoportjának (ProfitLine)
Magyarország egyike annak 10 országnak, amely tavaly a legtöbbet javított az üzleti környezet minőségén - állapította meg a Világbank csütörtökön közzétett Doing Business 2011 című jelentése.
nov. 5
2:27
Thaiföldön vert át turistákat a magyar (Blikk)
Budapest–Bangkok – Nem létező üdülési csomagokat árusított külföldi turistáknak Thaiföldön egy magyar férfi, és ezzel több millió forintos haszonra tett szert – állítja a helyi Bangkok Post című napilap.
nov. 5
2:27
Jobban féltjük a munkánkat (Blikk)
Magyarország — Jobban aggódnak a munkájukért, mint a családtagjukért a magyarok a legújabb hazai kutatás szerint.
nov. 5
2:45
Kommandósok rontottak Hajdúékra (Blikk)
Budapest — Kommandósok támadtak szerda délelőtt a TV2 stúdiójára.
nov. 5
2:45
Rekorder Inzaghi (Blikk)
Milánó — Rekordokat döntött, és José Mourinho (47) elismerését is bezsebelte Filippo Inzaghi (37).
nov. 5
2:45
Ilyet még a sokat tapasztalt egyenruhások sem láttak (+kép) (HírTV)
30 tonna marihuánát foglaltak le az amerikai és a mexikói határrendészet ügynökei - közölték csütörtökön a két ország hatóságai. A bejelentés szerint a rekordmennyiségű drogot a Kalifornia déli részébe vezető, hat futballpálya hosszúságú, határ alatti alagúton akarták az Egyesült Államokba csempészni.
nov. 5
2:49
Madonna elveszti malawi kislányát? (Blikk)
Lilongwe — Öngyilkossággal fenyegetőzik Madonna (52) örökbe fogadott kislányának, Mercynek (4) a nagyanyja, ha nem kapja vissza imádott unokáját.
nov. 5
2:49
Berlusconi a márvány Superman (Blikk)
Róma — Eddig sem a szerénységéről volt ismert Silvio Berlusconi (74) olasz miniszterelnök, de ez már túlzás!
nov. 5
3:03
Kovács Dia lett Miss Október! (Blikk)
Budapest – Csak remélte, hogy bekerül a decemberi döntőbe Kovács Dia (24), aki október szépeként további esélyt kapott, hogy elvigye fődíjunkat. A fekete szépség szerint azonban az is megeshet, hogy pont a szilikonmelle miatt fog alul maradni a természetes szépségek mellett.
nov. 5
3:15
Női mell és magabiztosság - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Szültem 3 gyereket és megereszkedett a mellem. Sajnos nem nagyon, sőt egyáltalán nem tudom feldolgozni!" - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatánakkérdéseiből
nov. 5
3:21
Itt a világ legnagyobb legomozaikja (Blikk)
London—Oroszlány — A világ legnagyobb legomozaikképét készítették el Londonban egy magyar biológus Star Wars-poszteréből.
nov. 5
3:25
Feljelentést tett az özveggyé vált édesapa (Blikk)
Kecskemét — Csendesen alszik édesapja karjában a dús barna hajjal, és több mint három kilóval született négy napos Dorina.
nov. 5
3:27
Német-magyar agrártárgyalások: uniós költségvetés nélkül kell tervezni a KAP jövőjét (ProfitLine)
A Nyugat- és Kelet-európai országok között egyfajta "kiegyenlítődésnek" kell létrejönnie a Közös Agrárpolitika (KAP) megújítása ügyében, amelyről jövőre, Magyarország uniós elnöksége idején nem lesznek könnyűek a tárgyalások - mondta Ilse Aigner német szövetségi élelmezési, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter, miután csütörtökön tárgyalásokat folytatott Fazekas Sándor vidékfejlesztési…
nov. 5
3:29
Kincsek a padlásról (Blikk)
Budapest – Eddig a padláson porosodtak, vagy fiókok mélyén lapultak azok a kincsek, amiket a BÁV 57. Művészeti Aukcióján árverez el november 9-11 között.
nov. 5
3:33
Sitkun a gördülő cipő is segített (Blikk)
Budapest — A tréningek mellett különleges cipőjének köszönheti Sitku Illés (32), hogy újra együtt edzhet az Újpest többi labdarúgójával.
nov. 5
3:39
Állapotos a Jóban Rosszban sztárja (Blikk)
Budapest — Babát vár a Jóban Rosszban Dóra doktornője, Végh Judit (27).
nov. 5
3:43
Vili bácsi, a bornótafa (Blikk)
Budapest — Az idén is beérett Várkonyi András munkájának gyümölcse.
nov. 5
3:57
Kiderült Tabáni István súlyos anyagi titka (Blikk)
Budapest — Lehullt a lepel a Tabáni családról. Azt gondolhattuk, már nem tudunk meg újat Tabáni Istvánról (32), ám most kiderült: nagyapja gazdag operaénekes volt – akit egyébként szintén tehetségkutatóban fedeztek fel –, cselédek szolgálták, és egy hatalmas rózsadombi villában élt István apjával együtt.
nov. 5
4:01
Fonjunk copfot ebédre (Blikk)
A fánkkészítéstől sokan idegenkednek, hiszen kényes, túlságosan idő- és munkaigényes tésztafélének tartják.
nov. 5
4:15
Mi történt a Házibuli sztárjával? (Blikk)
PÁRIZS — A nyolcvanas évek legendás francia filmje, a Házibuli nemcsak Sophie Marceau karrierjét alapozta meg, de jó ugródeszka volt a fiúknak is.
nov. 5
4:33
Az országok jövedelmétől független a fejlődés az egészségügyben és az oktatásban (ProfitLine)
Az országok jövedelmétől független hosszú távú fejlődés tapasztalható az egészségügyben és az oktatásban - állapította meg az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNIDO) szerdán közzétett jubileumi jelentése.
nov. 5
4:51
Fergeteges koncert az iszapkatasztrófa áldozataiért (Blikk)
NYÍREGYHÁZA — Ma este beérik a gyümölcse a hosszas szervezésnek és készülődésnek.
nov. 5
4:54
Lakáshitelek! Tisztítótűz kell, vagy kilakoltatási moratórium? Az állam már szavazott (Pénzcentrum)
A lakáspiaci tranzakciók száma hét évvel ezelőtt még elérte a 270 ezret, tavaly pedig már csak alig 90 ezer új- és használt lakás cserélt gazdát. Mivel az adásvételek száma alapján a harmadára zsugorodott a piac, nagy kérdés, hogy milyen következményekkel járna, ha feloldanák a kilakoltatási moratóriumot és a használt szegmensre ráöntenék a nemfizető adósok fedezetként felajánlott lakásainak…
nov. 5
5:12
Imázsközpont helyett Országmárka Tanács (Alternatív Energia)
Hamarosan megtartja alakuló ülését az országkép-formálással kapcsolatos kormányzati döntések előkészítéséért felelős Országmárka Tanács. A szervezet két társelnöke Papp-Váry Borbála, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és Pröhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
nov. 5
5:14
Szmogriadó-közeli helyzet az ország nagyvárosaiban (Alternatív Energia)
A levegőben szálló por koncentrációja az ország túlnyomó részén meghaladja az egészségügyi határérték dupláját. A legkritikusabb a helyzet Nyíregyháza , Debrecen, Pécs és Miskolc térségében, de a főváros belső kerületein kívül Pesthidegkúton is veszélyes értéket mértek. A települések, közöttük Budapest ugyancsak várakozási állásponton van a szmogriadó kihirdetésével.
nov. 5
5:16
"Tisztában vagyok a miértekkel" (Alternatív Energia)
Nagy Annának meggyőződése, hogy az Orbán-kormány céljai és eddigi intézkedései egy irányba mutatnak azzal, amit a társadalom szeretne. Az újságíróból lett kormányszóvivő - állítása szerint - még nem jelentett be olyan intézkedést, amellyel ő maga ne értett volna egyet. Úgy gondolja, hogy noha egyetlen gyermeke van, mégis jól jár a családi adórendszerrel, és az állami nyugdíjrendszerbe is lépne.
nov. 5
5:18
Szócska marad, programja is van (Alternatív Energia)
Központosított állami egészségügy - röviden ez az Orbán-kormány terve a jövő évi költségvetés tükrében jelentősen átvert ágazattal. Míg a szaktárca egy hosszútávú programot dolgozott ki - menteni a menthetőt alapon - , a vitairat irányvonalai ismét csak a Fidesz-KDNP hatalmi lépéseit vetítik előre.
nov. 5
5:20
Esztergom: ezernél több szerződést vizsgálnak (Alternatív Energia)
Megtörni látszik a jég Esztergomban. A jelek szerint volt némi hatása, hogy a múlt héten Kövér László fideszes házelnök a "szőnyeg szélére állította" Meggyes Tamás volt fideszes polgármestert és a Fidesz-KDNP városi frakciójának tagjait, mondván: a pártvezetésnek elege van a helyi botrányokból, működjenek együtt az új vezetővel.
nov. 5
5:21
Fogamzásgátló tabletták típusai: Előnyök és hátrányok (WebBeteg)
A fogamzásgátló tabletták a fogamzásgátlás egyik legnépszerűbb formái. A kombinált fogamzásgátló tablettától a sürgősségi fogamzásgátló tablettáig. Milyen típusú fogamzásgátló tabletta a legmegfelelőbb az Ön számára?
nov. 5
5:30
Kórházak átvételéről tárgyal az állam több önkormányzattal (Alternatív Energia)
Több önkormányzattal tárgyal az állam az általuk fenntartott kórházak átvételéről - jelentette be Szócska Miklós, a Világgazdaság által szervezett csütörtöki, XXI. Egészségügyi konferencián Budapesten. Az egészségügyért felelős államtitkár közölte azt is, hogy megalkották az egészségügy átszervezésének programját, amely egyelőre egy vitairat, és amelyet még egyeztetni akarnak a szakmával.
nov. 5
5:30
Csődközelben a celebszakács: mi lesz a pesti étteremmel? (Pénzcentrum)
Már csak árnyéka régi önmagának a 43 éves Gordon Ramsay 4 kontinensre kiterjedő cégbirodalma. A tévéből is ismert sztárszakács adóssága megközelíti a 17 millió fontot (5,2 milliárd forint), ezért a Royal Bank of Scotland elárverezi luxusotthonát, ha továbbra sem képes visszafizetni a felvett kölcsönt....
nov. 5
5:30
Vége az óriási szerelemnek: válik a magyar színésznő (ATV)
Hat éve ismerték meg egymást.
nov. 5
5:32
"Igaztalan kritika" miatt hátrál a Fidesz Ab-ügyben (Alternatív Energia)
Finomítana a Fidesz az Alkotmánybíróság (Ab) jogköreit megnyirbáló javaslatán, ám nagy változásra nem lehet számítani - derült ki az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának tegnapi, rendkívüli ülése után.
nov. 5
5:32
Mártír, ellenzéki vezér, három év - Gyurcsány útjai (ATV)
A börtönhöz a hivatali visszaélés önmagában kevés, politikailag viszont szép hasznot hozhat Sukoró Gyurcsánynak és a Fidesznek is.
nov. 5
5:34
Egy ötödik lábnyom Csepelen? (Alternatív Energia)
Már e héten elkészült a vádirat a csepeli kettős gyilkosság ügyében, azonban "felsőbb helyeken még jóváhagyásra vár" - tudtuk meg. Tegnap január 9-ig meghosszabbította Kun Tamás és Deme Gábor gyanúsítottak előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság. Úgy tudjuk: szakértők egy ötödik, egyik gyanúsítotthoz és áldozathoz nem köthető lábnyomot is rögzítettek a gyilkosság helyszínén.
nov. 5
5:45
Leleplező írás: pikáns tényeket tárnak fel az uralkodóról (HírTV)
Megrohanták az érdeklődők a könyvesboltokat csütörtökön Svédországban, miután megjelent a király életrajzi kötete, amely az előzetes hírverés szerint mindent elmesél XVI. Károly Gusztávról, még a nőügyekbe és a vad bulikba is betekintést enged.
nov. 5
5:48
Obamának feladták a leckét (Kripto Akadémia)
Nagy változások lesznek Washingtonban, Barack Obamának megosztott kormányzásra kell berendezkednie a keddi félidős választások nyomán. Az eddig ellenzékben lévő republikánusok - a pénzügyi válság, az egészségügyi reform, a magas munkanélküliség miatti elégedetlenséget meglovagolva - fordítani tudtak a képviselőházban, meggyengítették a demokratákat a szenátusban, s újabb kormányzói helyeket is…
nov. 5
5:48
Vészjósló figyelmeztetés érkezett: összeomlás fenyegeti a dollárt (Portfolio)
A Fed monetáris politikája miatt fennáll a dollár összeomlásának veszélye - nyilatkozta a Merk Investments stratégája, Axel Merk a CNBC-nek adott interjújában. A szakértő szerint fel kell készülni a...
nov. 5
5:50
Idén már több tízezer romát toloncoltak ki (Kripto Akadémia)
A francia hatóságok több mint 21 ezer embert toloncoltak ki az országból év eleje óta, ebből csaknem 1600 bolgár állampolgárságú személyt. A kitelepítettek között 13 ezer román és bolgár nemzetiségű személy van a francia bevándorlási minisztérium adatai szerint.
nov. 5
5:52
Könnyes viszontlátás a Gyémánt-hegységben (Kripto Akadémia)
Ma ér véget az október 30-án megkezdett családegyesítési találkozó az észak-koreai Kumgang-hegynél, a két Korea közös hegyi menedékhelyén. A rokonok az 1950-53-as Koreai Háború óta nem látták egymást. Legtöbbjük könnyekben tört ki; ültek, meséltek és fotókat cseréltek ki egymással, vagy csak meredtek a másikra, a karjába kapaszkodva és nem hitték el, hogy tényleg ott van.

Keresés