Nem érte kár a Fővárosi Közterület-fenntartót a plagizált tanulmányok miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. György István szerint üzleti körök próbálják így zsarolni Tölgyesi Balázs jelenlegi vezérigazgatót, aki még stratégiai vezérigazgató-helyettesként rendelte meg hírbe hozott szerződéseket.
Nem áll fenn a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítékok eltüntetésének veszélye, ezért az ötmilliárd forintos adócsalás és pénzmosási ügybe keveredett Eclipse gyanúsítottjainak még óvadékot sem kellett fizetniük, szabadlábon védekezhetnek - írja a Magyar Hírlap
Az ágazati érdekképviseletek szerint visszatartó erejű lehet az a 20,5 millió forintos bírság, amelyet a közelmúltban szabtak ki az Auchan Magyarország Kft.-re, mert az üzletlánc beszerzési ár alatt forgalmazott Csehországból származó tejeket - írja a Világgazdaság.
Elment Janicsák Veca hangja, aki nagyon komolyan veszi a versenyt. Még a pasikat is száműzte az életéből, hogy minden energiájával a tehetségkutatóra koncentrálhasson.
A vasárnap kezdődő dél-koreai-amerikai tengeri hadgyakorlat a háború szélére sodorja a Koreai-félszigetet - figyelmeztetett a nemzeti hírügynökségen keresztül a phenjani vezetés, miközben a dél-koreai elnök kinevezte az ország új védelmi miniszterét.
Földet ért péntek reggel a kazahsztáni Arkalik város közelében a Szojuz TMA-19-es jelzésű orosz űrhajó leszállóegysége, kabinjában egy orosz és két amerikai űrhajóssal. A leszállás rendben lezajlott, az űrhajósok jól vannak - közölte a földi repülésirányítási központ.
Javult valamelyest a 6-os kategóriába sorolt független társulatok kilátása, miután a fideszes többségű kulturális és sajtó bizottság tegnapi ülésén némi meglepetésre elfogadta az LMP-s alelnök, Karácsony Gergely módosító ajánlását, amely a jelenleginél alacsonyabb, de rögzített összegben határozza meg támogatásukat.
Magyarország nem tett semmi mást, mint hogy visszatért ahhoz a rendszerhez, mely az Európai Unió 18 tagállamában megvan - szögezte le a nyugdíjvédelmi megbízott a köztévében
Egy könyvbemutatón ülök (de mondhatnék szakmai vitát, vagy más kerekasztal-beszélgetést) és az idő múlásával lassacskán a kérdezővel kezdek foglalkozni. Nem a tárggyal, a méltatott, vagy épp jól kifaggatott íróval, költővel, tudóssal, hanem a beszélgetés moderátorával, aki - csak egy példa - papírra írt kérdéseit olvassa, teszi fel barátjának, aki jámboran, de állja a sarat. Felelget, igyekszik,…
Az ágazati érdekképviseletek szerint visszatartó erejű lehet az a 20,5 millió forintos bírság, amelyet a közelmúltban szabtak ki az Auchan Magyarország Kft.-re, mert az üzletlánc beszerzési ár alatt f...
"Nemcsak felelőtlenül osztogatta a pénzt a filmfinanszírozásért felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány előző vezetése, de a pénzosztók maguk is vitték a pénzt - erről beszélt Kőrösi Zoltán, az alapítvány elnöke a frissen kiállított gazdasági audittal a kezében egy júniusi szakmai megbeszélésen". Ezt állítja állítja tegnapi cikkében az Index, egy szerkesztőségükhöz eljuttatott, júniusi…
Preferált referenciaársáv-rendszert alakítana ki az egészségügyi államtitkárság a generikus (lejárt szabadalmi védettségű), kémiai úton előállított gyógyszerek társadalombiztosítási támogatására, így ...
Várhatóan pénteken tesz jelölést a legfőbb ügyész személyére Schmitt Pál köztársasági elnök. Amennyiben kiderül ki a jelölt, a parlament a tervek szerint még december elején meg is választhatja az új legfőbb ügyészt.
Szende kislányból vagány díva lett, szexbomba és anya. Óriási tehetségnek tartják, ám magánélete mindig is viharos volt. Sorozatunk utolsó részében válásáról és új románcáról olvashatnak.
A legesélyesebb jelölt Polt Péter, aki 2000 és 2006 között már betöltötte a tisztséget. Amennyiben kiderül, ki a jelölt, a parlament a tervek szerint még december elején meg is választhatja az új legfőbb ügyészt.
Budapest - Az egész világon a Rolling Stones és az Omega talán a két együttes, akik megérték fennállásuk 50. évfordulóját. Pedig ahogyan azt Kóbor János (67), a banda frontembere a Blikknek elárulta, balhéból alakultak. Az énekes azt is elárulta, nagy dolgok állnak előttük: öt évtizedet ugyanis méltó módon, új lemezzel, koncertturnéval és könyvvel is meg kell ünnepelni.
Néhány tequila után megeredt a magyar celebek nyelve egy pesti bárban. Ganxsta Zolee elárulta, hogy szívesen ráhajtana Tolvai Renátára, Rákóczi Feri pedig új műsorának kulisszatitkairól beszélt.
Lezárult a területalapú támogatások előlegének kifizetése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál – közölte a Független Hírügynökséggel csütörtökön a szaktárca. Fazekas Sándor miniszter még nyáron kérte Brüsszelben, hogy korábban kezdődjenek meg a kifizetések, mert kritikus helyzet alakult ki a rendkívüli árvíz és időjárás miatt.
Újabb robbanás történt pénteken abban az új-zélandi szénbányában, ahol 29-en haltak meg kettő korábbi robbanás után – közölte a bányát üzemeltető cég elnöke. A legújabb detonációban senki sem sérült meg. Közben Új-Zélandra érkezett az a speciális ausztrál gép, amellyel a veszélyes gázokkal teli járatokban rekedt bányászok holttesteit fogják a felszínre hozni.
Egyszeri adófizetés mellett legalizálná a magánszemélyek, cégek vagy offshore vállalkozások által külföldre kivitt vagyonokat Erdei Tamás – írja a Magyar Nemzet. A bankszövetség elnöke szerint javaslata több milliárd eurós bevételt eredményezhetne a költségvetésnek, és ezzel legkésőbb 2013-ig kiválthatnák a kormány által bevezetett különadókat.
Ezer fős magyarországi létszámcsökkentést tartalmazó szanálási tervet ismertetett az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) vezérigazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón, egyben bejelentette az osztrák vasút teherszállítási üzletága vezetőinek távozását.
Minden száz emberből egy a passzív dohányzás miatt hal meg, világszerte évente több mint 600 ezren esnek áldozatául a dohányosok szokásának, közülük 165 ezer gyerek.
Több órára le kellett zárni Newcastle város repülőterét csütörtök este, miután egy utasszállító lecsúszott a havas leszállópályáról - közölte a repülőtér tűzoltósága. A Boeing 737-es típusú gép fedélzetén lévő majdnem kétszáz ember közül senki sem sérült meg.
A Michelin Hungária Kft. megújította internetes abroncskereskedő keresőjét, annak érdekében, hogy ennek a teljesen új és innovatív kezdeményezésnek még nagyobb hangsúlyt adjon
A korábbi védelmi miniszter azon belföldi bírálatoknak a hatására mondott le, amelyek szerint a hadsereg nem megfelelően reagált az észak-koreai tüzérségi támadásra
Az idegenforgalom és a vendéglátás területén működő számos cég vállalja fel, hogy telente külföldön biztosít munkát azon dolgozóinak, akiknek télen, a szezon után képtelenek lennének munkát adni, ám j...
Váratlan fordulatot vett a top 100-as körözési listán szereplő M. János ügye. A férfi önként vetett véget kétéves thaiföldi „vakációjának”, besétált a bíróságra, ahol tíz évre ítélték.
Rendszeresen mérni fogja a brit lakosság boldogságszintjét a brit kormány. David Cameron miniszterelnök csütörtökön indította el hivatalosan is a programot, azzal az érvvel, hogy a nemzet általános anyagi és lelki jólétének feltérképezésére az eddig használt mérce, vagyis a hazai össztermék (GDP) nem alkalmas.
Egy átlagos amerikai házat tudna vásárolni abból a 181.757 dollárból, amibe az elnöki különrepülőgép, az Air Force One egy órai üzemeltetése kerül - jelentette csütörtökön az amerikai légierő által közölt adatokra hivatkozva a FoxNews
Irányváltás előtt áll a magyarországi jegybanki politika, mert a kormány a parlamentre bízza a monetáris tanácsi tagok kinevezését. Ekképpen e grémiumban februárban kisebbségbe kerülhet a kamatemelést szorgalmazó Simor András jegybankelnök, a négy új tagot ugyanis a parlament fogja kinevezni – számol be a Magyar Nemzet.
Nagy erejű robbanás rázta meg a dél-oroszországi Kabard- és Balkárföld közigazgatási székhelyének, Nalcsiknak a központját csütörtökön közvetlenül éjfél előtt - közölték a város rendvédelmi hatóságai
Csaknem ezer drogkereskedőt vettek őrizetbe Kolumbiában a rendőrség egész országra kiterjedő háromnapos razziája során - közölte a rendőrség csütörtökön
Újabb robbanás történt pénteken abban az új-zélandi szénbányában, ahol 29-en haltak meg kettő korábbi robbanás után - közölte a bányát üzemelő cég elnöke. A legújabb detonációban senki sem sérült meg. Közben Új-Zélandra érkezett az a speciális ausztrál gép, amellyel a veszélyes gázokkal teli járatokban rekedt bányászok holttesteit fogják a felszínre hozni.
Immáron hagyományosnak mondható, hogy a program szervezői minden évben egy különleges, egyedi kialakítású négykerekűt adományoznak a német rendőrségnek
Időnként többet gondolkodnak az emberek egy néhány napos nyaraláson, mint a több tízmillió forintba kerülő otthonuk kiválasztásán - pedig a nem kellően előkészített döntés hosszú távon pénzügyi...