A MÁV-Trakció Zrt. a sztrájkfenyegetettség feloldásában érdekelt, ezért a továbbiakban is kész a tárgyalásokra a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) keretein belül - közölte a társaság pénteken az MTI kérdésére, arra reagálva, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) szerdai küldöttközgyűlése munkabeszüntetésről döntött, az első kétórás sztrájkot 2013. január 24-re hirdette meg.
Idén 1,2-1,3 százalékos recessziót, jövőre stagnálást, illetve kisebb emelkedést várnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint Magyarország fenntartható pályára lépett, aminek már középtávon látszani fog a hatása.
A Liszt Ferenc-repülőtér műszaki okok miatt történt bezárása vis maiornak számít a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint. Molnár Gabriella azt mondta pénteken az MTI érdeklődésére, hogy az uniós szabályok erre vonatkozó előírását kell alapul venni.
Új történelmi csúcsra szökött, és egyben meghaladta az 5 ezer milliárd forintot a külföldi tulajdonban lévő forint állampapír-állomány értéke - derül ki az Államadósság Kezelő Központ honlapján pénteken közzétett, a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) által szolgáltatott adatokból.
A kormány képviseletében Varga Mihály tárca nélküli miniszter minél előbb le akarja zárni a tárgyalásokat a szolnoki önkormányzattal az adósságátvállalásról.
Kecskemét adósságállománya 40 százalékának átvállalásáról szóló javaslatot terjeszt a kormány elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető ezt a Zombor Gáborral (Fidesz-KDNP),...
Megerősítette Lengyelország szuverén kötvénykötelezettségeinek "A2" szintű, elsőrendű befektetői besorolását pénteken a Moody's Investors Service, méltatva a lengyel kormány költségvetési...
Új történelmi csúcsra szökött, és egyben meghaladta az 5 ezer milliárd forintot a külföldi tulajdonban lévő forint állampapír-állomány értéke - derül ki az Államadósság Kezelő Központ honlapján pénteken közzétett, a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) által szolgáltatott adatokból.
A kormány elfogadta és a közeljövőben rendeletben kihirdeti a Nemzeti Mobil Fizetési Rendszer részletszabályait - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A Graboplast Zrt. stratégiai céljának tekinti a másodlagos PVC-nyersanyagok nagyobb arányú feldolgozását, és az ehhez szükséges technológia megvalósítását. Ilyen gyártmány lehet a dizájnpadló, amelynek előállítására Tatabányán új gyár épülne mintegy 5 milliárd forintból - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken Győrben, sajtóbeszélgetésen.
A rendőrség nem vizsgálódik a Liszt Ferenc-repülőtér pénteki lezárásával kapcsolatban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,03 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 17 785,06 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Holtan találták pénteken Londonban azt a kórházi ápolónőt, aki egy ausztrál rádióállomás megtévesztő telefonhívásáról elhitte, hogy a brit uralkodó és fia kér felvilágosítást a brit trón várományosa, Vilmos herceg várandós feleségének állapotáról.
Vegyes makrogazdasági adatok láttak napvilágot pénteken az Egyesült Államokban, melyek először óvatosságra intették a befektetőket. Végül a vevők kerekedtek felül, ám a technológiai részvények...
Eredményes volt a fogyasztói csoportokat szervező cégek gyakran megtévesztő ajánlatokat kínáló hirdetései elleni kampány, amelyet idén nyáron indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte pénteken a hivatal.
A csütörtöki után pénteken újabb zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be a 2013-as költségvetési törvényjavaslathoz a kormány. Ebben a magasabb 2013-as hiánycélt vezeti át a stabilitási...
Megerősítette Lengyelország szuverén kötvénykötelezettségeinek "A2" szintű, elsőrendű befektetői besorolását pénteken a Moody's Investors Service, méltatva a lengyel kormány költségvetési konszolidációs erőfeszítéseit.
A Graboplast Zrt. stratégiai céljának tekinti a másodlagos PVC-nyersanyagok nagyobb arányú feldolgozását, és az ehhez szükséges technológia megvalósítását. Ilyen gyártmány lehet a dizájnpadló, amelynek előállítására Tatabányán új gyár épülne mintegy 5 milliárd forintból - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken Győrben, sajtóbeszélgetésen.
Új történelmi csúcsra szökött, és egyben meghaladta az 5 ezer milliárd forintot a külföldi tulajdonban lévő forintállampapír-állomány értéke - derül ki az Államadósság Kezelő Központ honlapján...