A jegybanktörvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljáráson túlmutató lépések szükségesek - reagált Gerry Rice, az IMF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója ma délutáni washingtoni...
Tovább gyengült csütörtökön napközben a forint: az eurót délután négy óra után nem sokkal 303,15 forinton jegyezték, míg délelőtt 300,4 forinton jegyezték. Szerdán délután még 299,72 forinton jegyezték az uniós fizetőeszközt.
Szerdáig jegyezhetik a magánbefektetők a BTel kötvényeit, a 2014. augusztusi lejáratú papír 14,25 százalékos hozamot kínál. A részvénye pedig május 24-e óta van a tőzsdén, a legutóbbi kötés 700 forinton született rá, ezen az áron a 710 milliós saját tőkéjű vállalkozás 4,5 milliárd forintot érne.
Görögország lehetséges kiválása az eurózónából (ahogy a piacon mondják: a Grexit) és a spanyol bankrendszer körüli aggodalmak fűtik a kockázatkerülést a piacokon - persze azért nem kell ötleteket kérnünk a nemzetközi porondról, ha a forint gyengítéséről van szó, elég dolog történik házon belül is.
Magyarország két helyet lépett előre az előző évhez képest az IMD svájci székhelyű nemzetközi üzleti iskola által közzétett versenyképességi rangsorban, így most a 45. - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Az EKB és részben az IMF által, a jegybanktörvényben igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy széles hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön nyilvánosságra hozott véleményére.
Mindent elkövet VV Ágica, hogy kimásszon tetemes adósságából. Ezért még attól sem riad vissza az egykori villalakó, hogy interneten árulja különböző ingóságait....
Amíg az Európai Központi Bank, vagy Németország felől nem érkezik olyan jelzés, ami a válságkezelés új, hathatósabb irányait vetítené előre, addig nehéz látni, hogy mitől fordulna a nemzetközi...
Nyíregyházán hozza létre új pénzintézeti műveleti központját a Raiffeisen Bank Zrt. - jelentette be Martin Melkowitsch vezérigazgató-helyettes csütörtökön a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen...
Jó hangulatban indult a kereskedés ma az európai tőzsdéken és a kora délutáni órákig meg is tudták tartani a pluszokat a vezető indexek. A záráshoz közeledve azonban mínuszba fordultak az európai...
Egyértelmûen romlott tegnap este óta a nemzetközi befektetõi hangulat, így a forint sem tudott visszaerõsödni a 300 alatti tartományba az euróval szemben. Ma kora délután...
Csaknem nulla a bankok mozgástere jelenleg a lakossági hitelek árazásában - mondta a Portfolio.hu május 17-ei hitelezési konferenciáján Kosárszky Gábor, a Volksbank treasury vezetője. Szerinte a...
Az európai hitelválság és a görög, spanyol bankválság lehetett a fő oka, hogy csütörtökön a hazai részvénypiacot elsősorban az OTP húzta le. A bankpapír 5,5 százalékos mínuszban is volt, míg a másik három blue chip emelkedett. Ismét 300 forint felett töltötte a délutánt az euró, a dollárhoz képest viszont valósággal zuhant.
Mintegy hatmilliárd forintos veszteséggel zárta a múlt évet a BKV, miközben utasainak száma és menetdíjbevétele is emelkedett - derül ki a cég 2011-es üzleti jelentéséből.
A jegybanktörvényről megfogalmazott EKB-vélemény befolyásolhatja az IMF/EU-tárgyalások megkezdésének idejét, vagy a tárgyalások hosszát az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Nem javult, sőt inkább romlott tegnap este óta a nemzetközi befektetői hangulat, így a forint sem tudott visszaerősödni a 300 alatti tartományba az euróval szemben....
Több mint egyhavi csúcson zárta májust a londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, elsősorban az euróövezeti adósságválsággal - főleg a spanyolországi helyzettel - kapcsolatos kiújuló piaci félelmek miatt.
Jövő héten hétfőn, kedden és szerdán ülésezik a Parlament. A jövő hétre tervezett napirendből kiderül, hogy a képviselők - az eredeti híreknek megfelelően - már hétfőn szavazhatnak a jegybanktörvény...
A kormány első két éve nem hozott jelentős elmozdulást a munkaerő-piacon, s bár többen dolgoznak mint két évvel ezelőtt, a munkanélküliségi ráta kis mértékben emelkedett - vélekedett Adler Judit és Török Zoltán a kabinet első két évét értékelve. Összességében legalább nem romlott, hanem stagnált, vagy minimális mértékben javult a munkaerő-piaci helyzet.
A kormány első két éve nem hozott jelentős elmozdulást a munkaerő-piacon, s bár többen dolgoznak mint két évvel ezelőtt, a munkanélküliségi ráta kis mértékben emelkedett - vélekedett Adler Judit és Török Zoltán a kabinet első két évét értékelve.
Még nem tűzték ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Magyarország közötti tárgyalások megkezdésének dátumát - jelentette ki Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
4 héttel a kapunyitás előtt bemutatták a VOLT végleges programját. Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a két főszervező elmondta, hogy minden eddiginél több világsztár érkezik idén a rendezvenyre, közéjük sorolták Yonderboi-t is. Skrillex, a Faith no More, a Snow Patrol, a Simple Plan és az Iggy & the Stooges is fellép a fesztiválon, amely idén, a jubileum apropóján egy ajándék nappal hosszabb…
Jövő héten hétfőn, kedden és szerdán ülésezik a Parlament. A jövő hétre tervezett napirendből kiderül, hogy a képviselők - az eredeti híreknek megfelelően - már hétfőn szavazhatnak a jegybanktörvény...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,18 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 16.099,82 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Negatív hangulatban kezdődött a hónap utolsó kereskedési napja az amerikai tőzsdéken, az Európával kapcsolatos aggodalmak mellett ma a csalódást keltő amerikai makroadatok is pesszimizmusra adtak...
A Rába igazgatósága 2012. június 19-én 10 órára rendkívüli közgyűlést hív össze a cég Kereskedelmi Központjába (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.). Határozatképtelenség esetén...
Még nem tűzték ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Magyarország közötti tárgyalások megkezdésének dátumát - jelentette ki Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
Az amerikai vállalkozások gyorsjelentései, illetve a világgazdasági folyamatok tükrében elmondható, hogy igen jól teljesítenek az amerikai vállalkozások részvényei, illetve a feltörekvő piacokon tevékenykedő multinacionális vállalatok papírjai - mondta Ad van Tiggelen, az ING-csoport befektetési szenior elemzője.
Negatív hangulatban kezdődött a hónap utolsó kereskedési napja az amerikai tőzsdéken, az Európával kapcsolatos aggodalmak mellett ma a csalódást keltő amerikai makroadatok is pesszimizmusra adtak...
A Magyar Telekom közlése szerint a 2010. április 7-i közgyűlés határozataival kapcsolatos perben a Kúria a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Mint...
Az IMF európai szervezete fontolgatja, hogy hitel formájában mentőcsomagot nyújt Spanyolországnak abban az esetben, ha a Bankia kimentéséhez szüksége lesz pótlólagos finanszírozásra - írja a The Wall...
A német kancellár úgy véli, tovább kell fejleszteni az Európai Uniót (EU), az integráció elmélyítéséről szóló vitában pedig nem lehetnek tabuk. Merkel csütörtökön a Balti-tengeri Államok Tanácsa (CBSS) Stralsundban tartott kormányfői értekezletét követően hangsúlyozta: mindig is amellett kardoskodott, hogy "több Európára van szükség", ami azt is jelenti, hogy szélesebb jogkörrel kell felruházni az…
Több mint egyhavi csúcson zárta májust a londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, elsősorban az euróövezeti adósságválsággal - főleg a spanyolországi helyzettel - kapcsolatos kiújuló piaci félelmek miatt.
Vegyesen zártak csütörtökön a vezető nyugat-európai részvénypiacok. Ugyanakkor a májusi hónap folyamán Európában tavaly augusztusa óta nem látott veszteségeket szenvedtek el az indexek. A Stoxx Europe 600 index 0,35 százalékkal 239,73 pontra csökkent, a hónap folyamán 7 százalékot esett a mutató.
Fekete lyukakra vadászik majd és a rejtélyes kozmikus objektumok eredetét kutatja az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) új csillagászati műholdja, a NuSTAR (Nuclear Spectroscopic Telescope Array/ Nukleáris Spektroszkóp-távcsőrács), amelyet többszöri halasztás után június 13-án bocsátanak fel.
A helyi francia ajkú lakosság arányának tekintetében ma már London büszkélkedhet Franciaország hatodik legnagyobb "városának" címével: a brit fővárosban ugyanis több francia állampolgár él, mint Bordeaux-ban, Nantes-ban vagy Strasbourgban.
Nyíregyházán hozza létre új pénzintézeti műveleti központját a Raiffeisen Bank Zrt. - jelentette be Martin Melkowitsch vezérigazgató-helyettes csütörtökön a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára is.
2008 decembere óta a legrosszabb hónapját zárta az olaj piaca, miután ma újabb 1,5%-ot esett a WTI határidős árfolyama. Az európai adósságválsággal és a globális gazdasági lassulással kapcsolatos...
A PannErgy Nyrt. 2012. május 30-án 4250 darab saját részvényt vásárolt 599 Ft/db átlagáron, valamint 2012. május 31-én 1800 darab saját részvényt vásárolt 597 Ft/db átlagáron a BÉT-en az Erste...
Negatív hangulatban kezdődött a hónap utolsó kereskedési napja az amerikai tőzsdéken, az Európával kapcsolatos aggodalmak mellett ma a csalódást keltő amerikai makroadatok is pesszimizmusra adtak...
A jegybanktörvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljáráson túlmutató lépések szükségesek - reagált Gerry Rice, az IMF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója ma délutáni washingtoni...
Negatív hangulatban kezdődött a hónap utolsó kereskedési napja az amerikai tőzsdéken, az Európával kapcsolatos aggodalmak mellett ma a csalódást keltő amerikai makroadatok is pesszimizmusra adtak...
Figyelmeztette a Médiatanács a Duna Televíziót, a Magyar Televíziót és az RTL Klubot, amiért nem tartották be a reklámhangerőre vonatkozó szabályokat - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Szóvivői Irodája csütörtökön az MTI-vel.
Csütörtökön is csökkenést mutatott a határidős szállítású amerikai könnyűolaj árfolyama az európai adósságválság és a csalódást keltő amerikai makroadatok hatására.