Görögország eurózónából való esetleges kiválása volt a fő téma a múlt héten, és ezzel összefüggésben a részvénypiacokat továbbra is a kockázatkerülés jellemezte.
Csak azért ment férjhez egy nő Kínában, hogy aztán agyonveresse párját egy bányában, és üzemi balesetnek beállítva a gyilkosságot busás kártérítést kaphasson.
Még 50 ezer fő hiányzik a válság előtti foglalkoztatási szint eléréséhez, de ha a magyar gazdaság válságához képest nézzük, akkor inkább 150 ezer. Miközben egyre többen szeretnének dolgozni, a...
közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig folyamatosan növekedett, míg az értékük 3 éve csökken, az idei első negyedévben viszont az eljárások száma csökkent, értékük pedig emelkedett a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétett elnöki tájékoztató szerint.
A korábbi sajtóértesülésekben szereplőnél még nagyobb, 19 milliárd eurós állami segítséget kért Spanyolország negyedik legnagyobb hitelintézete, a Bankia a korábbi 4,5 milliárd euró után. A társaság...
Az iskolaszövetkezetek várakozásai szerint több ezer diák dolgozhat idén nyáron. A szorgalmas fiatalok a minimálbért megkereshetik egy hónapban, a fizetést jellemzően szórakozásra költik....
Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombat este rendezték az azeri fővárosban, Bakuban; a Magyarországot képviselő Compact Disco Sound of Our Hearts című számával 24. lett.
A kínai ipari cégek együttes profitja 1,6 százalékkal 1,45 ezer milliárd jüanra (228,6 milliárd dollár) csökkent az áprilisig tartó idei első négy hónapban éves összevetésben.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb) átkötő ügyfeleknek annyival alacsonyabb lett a díjuk, hogy a baleseti adóval együtt is 7%-kal kevesebbet kell fizetniük, mint tavaly. Azokkal...
Folyamatos expanzió és ésszerűtlen árverseny jellemzi a sokszereplős társasház-kezelési piacot Magyarországon, mely a változékony piaci környezet ellenére egyértelműen koncentrálódik. Az egyre komplexebb szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások térhódítása elkerülhetetlennek tűnik. Annál is inkább, mivel a közeljövőben fordulóponthoz érkeznek a piaci szereplők....
Az utóbbi hetekben vegyesek a jelek az arany és az ezüst piacán azzal kapcsolatban, hogy neki tudnak-e újra lendülni a több hónapja tartó gyengélkedés után, vagy a globális kockázatcsökkentés a...
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint a gazdasági válságtól szenvedő görögöknek az adók befizetésével kellene segíteniük magukon.
A Görögországot támogató nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó reformokra szánt idő meghosszabbítását javasolja az Európai Parlament (EP) elnöke. Szerinte “sokat beszélünk Görögországról, de magukkal a görögökkel keveset. Ezen változtatni kell".
Megnyitotta az utat a bankrendszerbe irányuló magánbefektetések előtt a szabályozó hatóság Kínában, mondván, azt a többi befektetéssel megegyező módon kezelik mostantól - jelentette be a Kínai Banki Szabályozó Bizottság (CBRC) a hétvégén.
Mario Monti olasz miniszterelnök négyoldalú tanácskozásra hívta meg Rómába a francia államfőt, valamint a német és spanyol kormányfőt, a csúcstalálkozóra egy június 17. utáni időpontban kerül sor - jelentette olasz kormányforrásokra hivatkozva az AFP.
Az uralkodó képmásával díszített tízfontos bankjegyek kibocsátásával ünnepli II. Erzsébet királynő trónra lépésének hatvanadik évfordulóját a Royal Bank of Scotland (RBS). Ezek egy részét jótékony célra osztották szét.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb) átkötő ügyfeleknek annyival alacsonyabb lett a díjuk, hogy a baleseti adóval együtt is 7 százalékkal kevesebbet kell fizetniük, mint tavaly. Azokkal együtt azonban, akik nem kötötték át a szerződésüket, összességében 16 százalékkal nőtt a szerződők terhe 2012-ben, ha a díj 30 százalékára rúgó baleseti adót is beleszámítjuk - állapítja meg a…
Kihúzták a Hatoslottó 21. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten senki sem találta el mind a hat nyerőszámot, így a következő heti sorsoláson 150 millió forint keresi majd gazdáját....
Az amerikai cégfelvásárlási piacról érdekes tanulmányok láttak napvilágot, amerikai és francia szakértők azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a politikai vezetés a magántőke társaságokra és azok...
Mivel az nyugdíjrendszer nagyszabású változásban van, ezért egyre inkább felértékelődik a tudatos előre gondolkodás, és a gyűjtögetés - az egyik legjobb formája a biztosítás.
A végtörlesztéshez összesen 984 milliárd forintot teremtett elő a lakosság 2011 szeptembere és 2012 februárja között. Ebből mintegy 670 milliárd forint származott megtakarításból, ennek is a fele...
Májusban a vártnál is kevesebb adó folyt be a görög államkasszába - írja az Ekathimerini. Tavalyhoz képest 20 százalékkal csökkentek a bevételek, ami óriási csalódást okozott az elemzők többsége...
Második összeszerelő üzemét avatta a BMW Kínában, az északkeleti Senjang (Shenyang) városban, s ezzel éves termelői kapacitását 200 ezer darabra növelte a világ legnagyobb autópiacán - jelentette a kínai média a hétvégén.
A lengyel gázpiacot uraló PGNiG több mint 14 milliárd dollárt ( 50 milliárd zlotyt) kíván a következő 10 évben új gáz és olajmezők feltárására - írja a Reuters egy lengyel lapra hivatkozva. A...
Bár egyes iparágak óriási növekedési lehetőség előtt állnak, általánosságban továbbra is növekvő belső és külső kihívások várnak a kínai gazdaságra - írja a kínai nemzeti bank (PBoC) éves jelentésében.
Tovább gyűrűzik Kozsó társasházi botránya. Lapértesülések szerint évek óta nem fizeti édesapjával Csengery utcai ingatlanjaik milliós nagyságrendű közös költségét, az énekes/producer állítólag most a lakóközösség tudta nélkül vett fel a társasház biztosítójától több mint egymillió forintot....
A Reuters információi szerint a Citigroup automatizált kereskedési rendszere (ATD) 20 millió dollárt bukott a Facebookon a kibocsátása óta. Az ATD melyet 2007-ben vásárolt a Citi, számítógépek...
A szaúdi milliárdos, Mohammed Hussein al-Amoud tulajdonában lévő svéd Svenska Petroleum Exploration értékesítésével megbízott Goldman Sachs azt fontolgatja, hogy feldarabolva kínálja majd eladásra a...
Pünkösd üzenetének az a lényege, hogy az emberek újra megtanulhatnak örülni; a kereszténység ekkor a Szentlélek eljövetelét ünnepli, amely kiűzi az ember szívéből a bizonytalanságot és a félelmet - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdvasárnapi prédikációjában Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.
Vlagyimir Putyin üzent a hatalmas földgázvagyonnal rendelkező Stokman mezőt fejleszteni tervező társaságok számára, hogy gyorsítsák fel a beruházási döntés meghozatalához szükséges tevékenységeiket -...
Az LMP arra kéri a Fidesz vezetőségét, ne verje át a lakosságot azzal a szándékával, hogy a pártok finanszírozásának megvonása segítené a költségvetési lyukak befoltozását - mondta vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján Csiba Katalin; a párt szóvivője szerint a fideszes felvetés a "hataloméhség netovábbja".
Kína és Japán a kétoldalú kereskedelemben júniusban áttér a nemzeti valutában (jüanban és jenben) történő elszámolásra - közölték hétvégi japán lapok. Ezzel kiiktatják a dollárt, és megspórolnak sok költséget.
A közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig folyamatosan növekedett, míg az értékük három éve csökken. Az idei első negyedévben viszont az eljárások száma csökkent, értékük pedig emelkedett a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétett elnöki tájékoztató szerint.
Füves cigarettát szívott Janusz Palikot, a lengyel parlamentben is képviselt baloldali liberális Palikot Mozgalom (RP) párt vezetője a marihuána legalizálását követelő tüntetésen szombat este a lengyel fővárosban - olvasható a Gazeta Wyborcza hétvégi online kiadásában.
Kihúzták a Hatoslottó 21. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten senki sem találta el mind a hat nyerőszámot, így a következő heti sorsoláson 150 millió forint keresi majd gazdáját....
Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP) előzetes, 2010. évi regionális adatai a régiók közötti különbségek és a hazai gazdaság főváros-központúságának további fokozódását jelzik - áll a KSH területi statisztikájában, amelyben a GDP területi eloszlását vizsgálja. Az egy főre jutó GDP értéke az országos átlaghoz képest csökkent (0,5-1,8 százalékponttal) a lemaradó Dél-Dunántúl, Észak-…
Orbán Viktor miniszterelnök szerint történelmet írt a magyar úszósport, Kiss László szövetségi kapitány, a fiúk és a lányok egyaránt a debreceni Európa-bajnokságon.
Országosan, és minden részpiaccal kalkulálva 13 százalékkal voltak túlárazottak az első negyedévben a használt lakások, vagyis ennyivel kaptak kevesebbet a használt lakások eladói az eredetileg meghirdetett eladási árnál a
Ma még zárva tartanak a piacok, holnaptól azonban garantáltan nem unatkozunk. Az Egyesült Államokból tömegével érkeznek a friss adatok, idehaza kamatmeghatározó ülést tart a monetáris tanács, az...
Az elmúlt néhány évben mind az adóhivatal gyakorlatában, mind a bírósági joggyakorlatban egymástól eltérő ítéletek születtek az iparűzési adó alapjából levonható közvetített szolgáltatás, valamint alvállalkozói teljesítés kérdésében.
Azzal, hogy jövő márciusra elkészül a 20 ezer négyzetméteres budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, és jövő őszre megújul a 10 éves Árkád 1 is, a 68 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel ez lesz az ország legnagyobb bevásárlóközpontja - mondta Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. projektigazgatója az Árkád 2 alapkőletételét megelőző sajtótájékoztatón Budapesten.
Csökkentek június óta a lakossági tartalékok: az OTP felmérése szerint 2011 júniusa óta 63-ról 56 százalékra csökkent azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzügyi öngondoskodási formával.
Ma pihenhetnek a magyar befektetők, a Budapesti Értéktőzsdén ugyanis kereskedési szünet lesz Pünkösd hétfő miatt. A legnagyobb nyugat-európai tőzsdéken lesz kereskedés, viszont Amerikában zárva...
A legfeleslegesebb hosszú hétvégéken végre sorra vehetjük, mire költünk egész évben és megpróbálhatunk egy kicsit spórolni. Új adók, régi biztosítás, hogyan takarítsunk meg százezreket 2012 hátra lévő részében. Szánjunk egy kis időt pénzügyeinkre!...