Kiterjesztik a fizetős parkolást a főváros II. kerületében az ősszel, miután a képviselő-testület kedden jóváhagyta a vonatkozó indítványt - tudósított az MTI. A kerületben jelenleg 5544 fizetős...
Üdvözölte a költségvetési tervezet korai benyújtását Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Wall Street Journalnak adott interjújában. Ugyanakkor figyelmeztetett a tranzakciós adóból származó...
A hétfőn tömegessé vált menekülés egyelőre véget ért, habár a német kancellár még további nyilatkozatokkal igyekezett kijózanítani mindenkit, aki csodát várt volna a hét végi EU-csúcsértekezlettől.
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 15.332 betétesének 33,2 milliárd forint kártalanítást fizet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). A betétesek 90 százaléka magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága - meghaladva az országos átlagot - 2,4 millió forint, a kártalanítás hét ország állampolgárait érinti - jelentette be kedden az alap.
Négy pilléren nyugvó gazdasági és pénzügyi unió létrehozását javasolja tíz éves távlatban az a jelentés, amelyet Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke terjeszt csütörtökön a tagállamok vezetői...
A nők járnak rosszabbul az uniszex biztosítási díjakkal - állapítja meg a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Sok településen megszűnne a háziorvosi ellátás, ha a kormány az egészségügyre is kiterjeszti a közszférában dolgozó 62 évnél idősebbek nyugdíjaztatását - mondta az InfoRádiónak Komáromi Zoltán országos háziorvosi szakfelügyelő. A Magyar Kórházszövetség elnöke korábban azt mondta: az egészségügy működésképtelenségét eredményezné a döntés....
A rossz hétkezdés után kedden pluszba tudtak kapaszkodni a fő amerikai indexek, és bár kitörő optimizmus nem lett úrrá a piacon, tartják a részvények a nyitást megelőző formájukat. A hangulatot a...
Az olasz miniszterelnök egyeztetett a pártokkal, majd a parlamentben ismertette kormánya álláspontját az Európai Unió csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójával kapcsolatban
Az olajár és vele a benzinár csökkenése mérsékelheti az inflációt az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy ezért csökkenthette a korábbi 5,6 százalékról 5,3 százalékra idei inflációs előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank. A megkérdezettek az év hátralévő hónapjaiban monetáris enyhítésre számítanak, 6,5-6,75 százalékos évvégi jegybanki alapkamattal számolnak.
Németország szerepe az eurózóna adósságválságában azt eredményezi majd, hogy Európa többi része utálni fogja őt - nyilatkozta a német Der Spiegel magazinnak a magyar származású milliárdos befektető,...
A spanyol GDP-arányos államháztartási hiány a hazai össztermék (GDP) 3,41 százalékára nőtt a május végével záródott idei első öt hónapban a négyhavi 2,4 százalékról, a költségvetési tárca keddi közlése szerint.
Megbízási díj kifizetéséhez nem szükséges a legalább heti 36 órás munkaviszony fennállását bizonyító munkáltatói igazolás bemutatása - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A rossz hétkezdés után kedden pluszba tudtak kapaszkodni a fő amerikai indexek, és bár kitörő optimizmus nem lett úrrá a piacon, tartják a részvények a nyitást megelőző formájukat. A hangulatot a...
A számviteli és pénzügyi folyamatok teljes kiszervezésével, esetleg házon belül tartásával vagy az un. hibrid modellel járnak-e jobban a pénzügyi vezetők? Egy biztos, az üzleti szolgáltató központok szerepe világszerte egyre fontosabb, de teljes potenciáljuk még mindig kiaknázatlan - mutat rá az ACCA tanulmánya.
Elindította korábban bejelentett 500 millió eurós tőkeemelésének folyamatát az Uniqa - számolt be a Reuters. Az osztrák biztosító új részvényeket bocsát ki 10,5 eurós árfolyamon. Keddi 10,655 eurós...
A rossz hétkezdés után kedden pluszba tudtak kapaszkodni a fő amerikai indexek, és bár kitörő optimizmus nem lett úrrá a piacon, tartották a részvények a nyitást megelőző formájukat. A hangulatot a...
Az európai válság mélyülése miatt az alapvető cél a magyarországi munkahelyek megvédése - nyilatkozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a HírTV Rájátszás című kedd esti műsorában. A kormánypárti...
Adóhiány miatt lefoglalta egy banki széf tartalmát a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága. A széfben talált 139 millió forint értékű magyar és külföldi készpénzt azonnal befizették a végrehajtó letéti számlájára - tudatta a hatóság honlapján kedden.
Nem mindenki keres nettó 150 ezret, de bankszámlára a kis jövedelműeknek is szüksége van. Megkerestük a legolcsóbb számlákat, hogy mindenki közel ingyen intézhesse a pénzügyeit. Ez különösen azoknak fontos, akik nem a szolgáltatás minőségét tartják elsődlegesnek, hanem, hogy minél több maradjon a pénztárcában a hó végén. A legnagyobb bankok számlacsomag ajánlatait hasonlítottuk össze egy 90 ezer…
A 2012. július 1-jétől hatályba lépő új Munka törvénykönyve a kismamáknak is tartogat meglepetéseket. Miközben eddig sem ment gördülékenyen a fizetés nélküli szabadságról történő visszatérés, július 1-jétől várhatóan még nehezebb lesz, és nagyon bizonyítási lehetőséget sem kaphatnak a dolgozni vágyó kismamák régi-új munkahelyükön.
Az üzleti szolgáltató központok szerepe világszerte egyre fontosabb, de teljes potenciáljuk még mindig kiaknázatlan. A financiális folyamatok kiszervezése elsősorban globális méretű nagyvállalatoknál és magas volumenű pénzügyi aktivitásnál nyer igazán értelmet - mutat rá az ACCA tanulmánya.
Sok településen megszűnne a háziorvosi ellátás, ha a kormány az egészségügyre is kiterjeszti a 62 évnél idősebbek nyugdíjaztatását, mert nincs utánpótlás - mondta az InfoRádiónak Komáromi Zoltán országos háziorvosi szakfelügyelő.
Csökken a szlovákiai nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét képező magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulékok aránya és önkéntessé válik az abba való belépés - közölte a Munka-, szociális és családügyi tárca kedden Pozsonyban.
A kormány döntött arról, hogy az iskolákban bevezessék a mindennapos testnevelést, amelytől a gyermekek jelenlegi rossz egészségi állapotának jelentős javulása várható - tájékoztatta portálunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).
A héten tartják az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóját, amitől sok megfigyelő azt várja, hogy áttörést hoz az eurózóna válságkezelésében. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az eurózóna komplex...
Angela Merkel német kancellár kedden egy zártkörű pártrendezvényen kijelentette, hogy "amíg ő él", nem lesz közös törlesztési felelősségvállalás az adósságokra Európában - értesült az AP hírügynökség egy névtelenségbe burkolózó forrástól.
Az EU-csúccsal kapcsolatban továbbra is meglévő bizonytalanság ellenére mérsékelt emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvénypiacok a keddi kereskedési napon. A kezdeti optimizmushoz hozzájárult a kedvező ingatlanpiaci adat, azonban a fogyasztói bizalom további csökkenése miatt nyomás alatt maradtak a részvények.
Négy napnyi gyengélkedés után emelkedést mutatnak az ázsiai részvényindexek a szerdai kereskedés során. Az EU-csúccsal kapcsolatos aggodalmakat ellensúlyozza a vártnál kedvezőbb amerikai ingatlanpiaci adat, valamint az a várakozás, hogy Kína lépéseket tesz a gazdaságának élénkítése érdekében.
Mai technikai elemzésünkben a hazai blue-chipeken túllépve egy kisebb kapitalizációjú, de az elmúlt években a hazai spekulánsok egyik kedvencévé vált részvénnyel, az E-star papírjaival foglalkozunk részletesebben.
Vegyes keddi makroadatok és a csütörtökön kezdődő EU-csúcsot megelőző várakozások mellett optimista hangulat lett úrrá az ázsiai piacokon a hét harmadik napján. A záráshoz közeledve a kedvező...
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) megkezdte a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását. A kártalanítás összege maximált, a magánszemélyek és a vállalkozások is legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő összeget kaphatnak forintban. Az OTP Bank közreműködésével folyósított kártalanítási összegeket várhatóan július 17-ig minden érintett megkapja - közölte a bank....
Megbízási díj kifizetéséhez nem szükséges a legalább heti 36 órás munkaviszony fennállását bizonyító munkáltatói igazolás bemutatása - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv (Btk.) lép életbe egy év múlva hazánkban. A parlament hétfőn fogadta el a kódexet, amely több a sajtóban már nagyobb hírverést...
Emelkedés várható nyitásban az európai piacokon, azonban ennek mértékét erősen befolyásolják a közelgő EU-csúccsal kapcsolatos kételyek. Egyre csökken azok száma akik számítanak arra, hogy érdemi lépések születnek a bajba került euróövezeti országok támogatására.
Vasárnaptól fennakadásokat okozhat, hogy elvben már csak az átalakított egészségügyi rendszer szerinti betegutakra bízhatja magát, aki orvoshoz, illetve kórházba kerül. A rendszer számos elemét ugyanis máig nem dolgozták ki....
Amerikában nagyon nagy népszerűségnek örvendenek a nyugdíj-előtakarékossági számlák, a fejlettebb pénzügyi kultúrával rendelkező emberek viszont ott is igénylik a professzionális segítséget, és...
A hétfői csökkenés után az európai részvénypiacok erőtlen pozitív korrekcióval indítottak tegnap, délutánra pedig ismét a negatív tartományba csúsztak a mutatók. A befektetők a csütörtökön kezdődő uniós csúcsot várják. A hazai befektetőket is a kivárás jellemezte, a részvényárfolyamok érdemben nem mozdultak el. Mindenképpen negatív jelzésnek tekinthetjük, hogy május vége óta tartó rövidtávú…
Azért tartom kiszámíthatónak, stabilnak és elérhetőnek a következő év költségvetési alapszámait, mert mögöttük és alattuk megújult Magyarország áll - hangsúlyozta Matolcsy György a 2013-as...
A mentális egyensúly szerepe meghatározó az élsportban, egy bizonyos szint fölött ugyanis az edzettségben alig van már eltérés, az összpontosítás, a jelenlét ereje a döntő, vagyis az, hogy fejben rendben van-e az illető. Olimpiai sorozatunkban arra kerestük a választ, hogyan tudnak segíteni a maximális teljesítmény elérésében a sportpszichológusok, miként trenírozzák a versenyzőket a coachok,…
Három új beruházással mintegy nyolcszáz új munkahelyet hoznak létre Magyarországon multinacionális vállalatok, írja a Magyar Hírlap. A fejlesztéseket jelentős állami támogatással valósítanák meg, a...
A tanulónak, az államnak és a cégnek is csak előnye származik a német duális szakképzési rendszerből. Jó hír, hogy más országokban is eredményesen alkalmazható a német modell. A siker kulcsa az, hogy ne csupán lemásolják, hanem a helyi viszonyokhoz igazítsák az állami oktatási intézmények és magánvállalatok együttműködésén alapuló rendszert - mondták szakemberek kedden egy bonni konferencián.
A hullámzó nemzetközi befektetői hangulat mellett is kissé tovább erősödött ma reggelre a forint a vezető devizákkal szemben, azaz amellett, hogy a holnap kezdődő uniós csúcstalálkozó előtt nem...
Ma veszi birtokba a Fővárosi Törvényszék azt a több mint ezer négyzetméteres, Balaton utcai ingatlant, amelyet Belváros-Lipótváros Önkormányzatától bérelnek a bíróság gazdasági hivatala számára.
Nagy elmozdulás a mai napon sem várható, esetleg az OTP-ben jöhet némi felfelé korrekció a korábbi napok jelentős esései után - véli Csáky Attila, az Unicredit kereskedési igazgatója. Beállt egy...