Megugrott a 3 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyet iránti kereslet, ennek köszönhetően a meghirdetettnél többet adott el keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Ez év első felében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3885 cég adószámát függesztette fel; csaknem négyszer több esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz, mint egy évvel korábban. 2012 első hat hónapjában ugyanis 1062 társaság adószámának felfüggesztésére került sor. A múlt év elejétől alaposan megváltozott törvényi előírásoknak megfelelően 2012 januárjától 2013. június 30-ig – elérhetetlenségük miatt –…
Az előző negyedévhez képest rendkívüli, 15 pontos emelkedést követően jelenleg -11 ponton áll a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index.
Idén nagyon jó minőségű őszi árpa termett Zala megyében, a hektáronkénti 4,95 tonna termésátlag is kiemelkedően jó eredménynek számít - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi...
A jelenlegi politikai helyzet következtében június 25-e óta lényegében nem termel olajat Líbiában az OMV - tájékoztatta a nyilvánosságot közleményében az osztrák olajtársaság. Líbia fontos piac...
Folytatódott délelőtt a nemzetközi befektetõi hangulat javulása, ami ma is segítette a forint erõsödését. A magyar fizetõeszköz tegnap reggelhez képest már 1%-kal izmosodott az...
A szerb kormány kedden jóváhagyta a szerb-horvát-szlovén tulajdonú Cargo 10 vállalat létrehozását, a szerződéseket aláírásra elküldték Horvátországnak és Szlovéniának is.
Az év első felében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3885 cég adószámát függesztette fel, míg 2012 első felében 1062 esetben nyúlt ehhez a szankcióhoz - derül ki a feketelista.hu portál összesítéséből.
A jelenlegi politikai helyzet következtében június 25-e óta lényegében nem termel olajat Líbiában az OMV - tájékoztatta a nyilvánosságot közleményében az osztrák olajtársaság. Líbia korábban már...
A kínai gazdaság lassulása ellenére a General Motors mérföldkőhöz érkezett 2013 első félévében az országban. Ugyanis a cég rekord kínai eladásról számolt be, ami meghaladta az Amerikában értékesített...
A privát úszómedencék tulajdonosainak is részt kell vállalniuk az államkassza feltöltésében, a görög parlament lapértesülések szerint a következő napokban hagyja jóvá a törvényt, amelynek alapján a...
Sikerrel zárult az IT Services Hungary kutatás-fejlesztési projektje, melyet a magyar felsőoktatásból érkező szakemberekkel közösen, 463 millió forintos európai uniós támogatással kiegészülve végzett a vállalat. A kutatás az ITSH által biztosított szolgáltatások, eszközök és eljárások fejlesztését célozta.
A tavalyi 2,8 milliárd forint magyarországi összes online álláspiaci árbevételhez képest, melynek több mint 85 százalékát, pontosan 2,46 milliárd forintot az állásportálok adtak, az idei évre 10-15 százalékos növekedést prognosztizál éves online álláspiaci kutatása alapján az eNET.
Eger önkormányzata minőségellenőri munkát hirdetett a nyárra - írja a Jobline. A „Költözz Egerbe!” pályázat nyertesei 2013. július 20. és augusztus 20. között, egy hónapig részt vehetnek a város kulturális programjain és fesztiváljain. Ehhez vállalniuk kell, hogy élményeikről fényképekkel, videofelvételekkel blogot vezetnek.
A vezető pozsonyi lapok kivétel nélkül beszámoltak Horn Gyula hétfői temetéséről, kommentárjában az Új Szó a "kisemberek miniszterelnökének" a Pravda pedig "Homo cadaricusnak" nevezte az elhunyt politikust.
A privát úszómedencék tulajdonosainak is részt kell vállalniuk az államkassza feltöltésében, a görög parlament lapértesülések szerint a következő napokban hagyja jóvá a törvényt, amelynek alapján a vízfelület nagyságától függő adót vetnek ki a medencék után.
A vezető nyugat-európai benchmarkok a DAX vezetésével tovább erősödtek a keddi kereskedés első szakaszában. Az optimista befektetői hangulat kitart a nap második felében is, amit az amerikai...
A jelenlegi politikai helyzet következtében június 25.-e óta lényegében nem termel olajat Líbiában az OMV - tájékoztatta a nyilvánosságot közleményében az osztrák olajtársaság. Líbia korábban már...
Együttműködési megállapodást kötött a Munkástanácsok Országos Szövetségének Ifjúsági Tagozata és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének Ifjúsági Tagozata. Az együttműködés célja a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítása.
Az Opel Magyarország tovább bővíti szentgotthárdi motorgyárát újabb, 60 millió eurós beruházással. Így a tervezettnél évi 70 ezerrel több motor előállítására lesz képes, 100 új munkahely jön létre, és bővül a gyártmánypaletta is.
A kormányzati tervek szerint ösztöndíjprogrammal segítenék, hogy magyarországi professzorok egy-két évig munkát vállaljanak határontúli magyar képzési nyelvű egyetemeken, főiskolákon - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A magyarok 70 százaléka nem jelentené, ha korrupcióval szembesülne, és az a legrosszabb arányt jelenti Európában - mondta a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón....
Több mint 3 százalékos mínuszba került az OMV, arra a bejelentésre, hogy nem tud olajat kitermelni a cég Líbiában a politikai konfliktusok miatt. A napi mennyiség tíz százaléka esik ki így a társaságnál. Az OTP-t felülsúlyozásra javasolja a Credit Suisse.
A Magyar Nemzet fejléccel megjelenő kormánypárti kiadvány mai számában megjelent egy felháborító reklámriport Kovács Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárral - olvasható a Közmunkás Szakszervezet közleményében.
A korábbi tervekkel ellentétben nem szálloda, hanem irodaház épülne a Clark Ádám téren hosszú évek óta üresen álló telken az Index értesülése szerint. Clark Hotel helyett Clark Irodaház néven...
Elfogadta az Európai Bizottság a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak forrásainak tervezéséről szóló Magyarország Partnerségi Megállapodásának első változatát - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Látványosan külön útra tértek a munkapiaci folyamatok az Egyesült Államokban és az eurózónában. Az eurózóna adósságválságának élesedése óta megszakadt a korábbi együttmozgás, és míg az Egyesült...
Július közepén és augusztusban újabb járatokon vezeti be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az elsőajtós felszállási rendszert - közölte a központ kedden az MTI-vel....
A globális gazdaság 3,1 százalékkal bővülhet 2013-ban, pont annyival, amennyivel 2012-ben is - áll az IMF World Economic Outlook (WEO) július 9-én megjelent tanulmányában. Ez az előrejelzés...
Az Alcoa vártnál jobb gyorsjelentésének köszönhetően emelkedéssel indultak kedden az amerikai részvénypiacok. A nyitás utáni percekben a DJIA index 0,43 százalékkal 15.295,12 pontra, az S&P 500 index 0,5 százalékkal % added 70.43 points, or 0.5%, to 15,295.12. The S&P 500 index 0,5 százalékkal 1.649,06 pontra, míg a Nasdaq Composite index 0,3 százalékkal 3.494,39 pontra emelkedett.
Borúsabb képet fest a világgazdaság idei és jövő évi teljesítményének alakulásáról a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mint áprilisi prognózisában, elsősorban néhány kulcsfontosságú feltörekvő gazdaság belső keresletének gyengesége és növekedésének lelassulása, továbbá az eurózóna elhúzódó recessziója miatt.
Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa szerint az uniónak szakítania kellene az apró lépésenként megtett válságkezeléssel.
A vezető nyugat-európai benchmarkok a DAX vezetésével tovább erősödtek a keddi kereskedés első szakaszában. Az optimista befektetői hangulat kitart a nap második felében is, amit az amerikai indexek...
Látványosan külön útra tértek a munkapiaci folyamatok az Egyesült Államokban és az eurózónában. Az eurózóna adósságválságának élesedése óta megszakadt a korábbi együttmozgás, és míg az Egyesült...
A Siemens több évnyi tétovázás után tegnap leválasztotta magáról világítástechnikai üzletágát, az Osramot és tőzsdére vezette. A leválasztás hatására az Osram a DAX indexben kezdte meg pályafutását,...
Augusztus 1-jétől 6%-os ehót kell fizetni a 16%-os kamatadó mellett a kamatozó megtakarításaink és befektetéseink többségére. Egyes termékek viszont mentesülnek az extra teher alól: a forint...
Az e-útdíj felülvizsgálatát, a kedvezményben részesülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek körének bővítését kéri a kormánytól az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ), támogatva a...
Sok ezer élelmiszerbolt mehet tönkre a kistelepüléseken a trafikok megnyitása után, a csökkenő élelmiszerpiacon a kisboltok számára a legkisebb forgalomkiesés is végzetes lehet - hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) keddi közleményében.
Töretlen az elektromos autógyártó, a Tesla népszerűsége, mely révén a részvények árfolyama a mai kereskedésben új történelmi maximumra, 125 dollárra emelkedett. A társaság mai remeklése mögött az...
A vezető nyugat-európai benchmarkok a DAX vezetésével tovább erősödtek a keddi kereskedés első szakaszában. Az optimista befektetői hangulat kitart a nap második felében is, amit az amerikai indexek...
Rendkívül jó adat jött: optimistábbak a magyar vállalkozások - egyre kreatívabb különadókkal rukkolnak elő Európában - sokakat fog ellenőrizni a nyáron a NAV - káosz van a brit légtérben, késésekre lehet számítani - Nézze meg itt >>
Talán megoldódhat a cigarettaárusítás kínzó kérdése a Szigeten. Ehhez az kell, hogy a vállalkozó kedvű III. kerületi trafikosok működési engedélyük módosítását követően három hét alatt szabályos Nemzeti Dohányboltokat húzzanak fel a Hajógyári sziget területén - írja az Index....