Péntektől újabb bruttó négy-négy forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó...
Segítünk a jogértelmezésben a pénzügyi biztosnak - emelik a tanárok fizetését - emelkedik a benzin ára is - régen látott tempóban emelkedtek az élelmiszerárak - Nézze meg itt >>
Jelenleg négyből kettő magyar dolgozik valamit, de ha megvalósul az uniós pénzekre épített nagyszabású magyar terv 2020-ig, akkor már négyből hárman dolgoznak majd, írja az origo.
A válság kezdete óta 120 ezerrel, 2010-hez képest mintegy ötvenezerrel nőtt azoknak a száma, akik semmilyen, még szociális ellátást sem kapnak az államtól. Ez azt jelenti, hogy 2013-ban a munkaügyi rendszer ügyfeleinek 54 százaléka olyan személy, aki nem kap tanácsadáson és információn kívül segítséget az államtól ahhoz, hogy elhelyezkedhessen - írja a Napi Gazdaság a Policy Agenda elemzése…
Az Együtt-PM választási szövetség szerint a Transparency International (TI) korrupciós felmérése ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország fuldoklik a korrupciótól - közölte Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.
Népszavazást tarthatnak a dohánytermékek kereskedelmi árrésének mértékéről, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén jóváhagyta a kezdeményezést. Az aláírásokkal támogatható...
Bővült az álláskínálat az idei év első öt hónapjában az előző évihez képest, de a legnagyobb munkakínálat továbbra is Győr-Moson-Sopron, Pest és Fejér megyében volt, miközben szakmák szerint a piac...
Az utóbbi hetekben megint fellángoltak az arany piacán a félelmek, miután a Fed elnöke kilátásba helyezte, hogy akár már az év második felében sor kerülhet az eszközvásárlási program keretének...
Az Egységes Szanálási Testület döntene arról, hogyan kell a bajba jutott pénzintézeteket megmenteni. A végső szót mégsem a szervezet mondja ki. Az Európai Bizottság szerint a szigorúbb szabályok miatt biztonságosabb lesz a bankrendszer.
Több Mercedes modellt sem lehet Franciaországban forgalomba helyezni, mivel légkondicionálójukban olyan hűtőfolyadékot alkalmaznak, ami nem felel meg az Európai Unió előírásának. Az ügyben az...
Főképp betanított munkavégzésre kaphatnak esélyt azok, akik külföldön keresik a boldogulást, s ez is az egyik legkeresettebb, de olykor veszélyekkel tarkított álláskategória – derült ki a Jobinfo.hu friss álláspiaci elemzéséből. Mindeközben az ország keleti és nyugati része között tovább nő a munkaerő-piaci szakadék, 2012-höz képest a főváros tovább erősítette álláspiaci dominanciáját.
Több Mercedes modellt sem lehet Franciaországban forgalomba helyezni, mivel légkondicionálójukban olyan hűtőfolyadékot alkalmaznak, ami nem felel meg az Európai Unió előírásának. Az ügyben az...
A májusihoz hasonlóan júniusban is 1,8 százalékos lehetett az egy évre visszatekintő drágulás a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Az év második felében az infláció alakulását az...
Tanácsos minél korábban megvásárolniuk a szükséges valutát a külföldre készülőknek, mert egyre kevesebb a tere a további forinterősödésnek - mondta el a Portfolio.hu elemzője. Weinhardt Attila szerint a kedvezőbb elszámolási árfolyam miatt a minél gyakoribb kártyás fizetést sem árt átgondolni.
Hiába a gyenge kínai külkereskedelmi adat illetve az olasz adósságbesorolás visszavágása az európai indexek alig mozdultak a tegnapi záróértékeikről, sőt a határidős amerikai benchmarkok nyitás...
A monetáris tanács júniusi üléséről szóló rövidített jegyzőkönyvet sem hangolta szigorúbbra a jegybank annál, mint ahogy a kamatdöntéskor kommunikált. Az elemzők által a tőkepiaci bizonytalanság...
A legtöbb ember a végsőkig kitart a nyaralás előtti napig a munkahelyén, mindent elrendez, nem hagy hátra teendőket. Aztán a jól megérdemelt szabadság első napján felébred és pocsékul érzi magát - lázas, beteg. Vajon mi az oka a szabadság alatti betegségnek? Ennek járt utána a webbeteg.
A májusi kiugróan nagy, 563 millió eurós állományugrás után júniusban csak 19 millió euróval emelkedett tovább az euróalapú lakossági államkötévnyek, azaz a Prémium Euró Magyar Államkötvények (PEMÁK)...
Hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá szerdán Budapesten az Ericsson Magyarország Kutató-Fejlesztő Központjában a magyar kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Thomas Jul, az Ericsson közép-európai régióért felelős vezetője. A cég bejelentette, hogy további fejlesztéseket hoz Magyarországra, és így újabb munkahelyeket teremt.
Újabb három milliárd forint támogatást nyújt a Nemzetgazdasági Minisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásaira – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron.
Az aranyat tegnap 1%-kal magasabb árfolyamszinteken adták és vették a világpiacon, szinte minden devizával szemben. Ez zömmel betudható a gyorsuló kínai inflációnak, de van még itt valami a háttérben, ami szintén árfelhajtó hatással bír a nemesfém árfolyamára.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa egyhangúlag döntött júniusban a jegybanki alapkamat 25 bázispontos, 4,25 százalékra történő csökkentéséről - derül ki a kamatdöntő ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán tett közzé az MNB.
Kormánydöntés született arról, hogy a fejlesztési miniszternek olyan szabályozást kell alkotnia, amely alapján a gázkészülékek, -vezetékek és -csatlakozók műszaki biztonsági felülvizsgálatának...
Kivárás és profitrealizálás van a piacon. Itthon, piaczárás után feldarabolják a Richter részvényeit, holnap több papírral kereskedhetünk. Az OMV tovább folytatta zuhanását az osztrák tőzsdén; a tegnapi kellemetlen bejelentés után elemzői pofonokat kapott a cég.
Kormánydöntés született arról, hogy a fejlesztési miniszternek olyan szabályozást kell alkotnia, amely alapján a gázkészülékek, -vezetékek és -csatlakozók műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a szolgáltatók állják majd, és nem terhelhetik rá a fogyasztókra - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős parlamenti képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A jelenlegihez képest 58 százalékos béremelést kellene bevezetni szeptembertől és nem 34 százalékosat, amit ma Balog Zoltán miniszter bejelentett - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete -...
Hiába a gyenge kínai külkereskedelmi adat illetve az olasz adósságbesorolás visszavágása az európai indexek alig mozdultak a tegnapi záróértékeikről, sőt a határidős amerikai benchmarkok nyitás...
A Malév utódjaként beharangozott új nemzeti légitársaságról röppentek fel hírek az elmúlt napokban. A bennfentesek egy új cégbírósági bejegyzés kapcsán már azt is tudni vélik, hogy a légitársaság...
Alig mozdultak nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek, a befektetők a Fed-jegyzőkönyv közzétételét várják. A kereskedés elején a DJIA 30 index 0,14 százalékos, az S&P 500 index 0,04 százalékos veszteséget, míg a Nasdaq Composite index pedig 0,18 százalékos emelkedést mutatott.
Július végével, húsz nap múlva megszűnik a földfelszíni analóg műsorsugárzás az ország 14 megyéjében, azután már csak a jobb minőségű digitális adások lesznek foghatók - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán közleményben, kitérve arra is, hogy Győr-Moson Sopron megyében 1175 háztartást igényelt támogatást a digitális átálláshoz.
Az utóbbi hetekben megint fellángoltak az arany piacán a félelmek, miután a Fed elnöke kilátásba helyezte, hogy akár már az év második felében sor kerülhet az eszközvásárlási program keretének...
A Dél-Amerika titokzatos aranyvárosaként emlegetett Eldorádó igaz történetét fogja feltárni a British Museum új kiállítása, amelyen ékszereket, aranymaszkokat, ünnepi aranysisakokat és egyéb, a rituális kokalevél rágáshoz használt tárgyakat vehetnek szemügyre a látogatók....
Az Alcoa negyedéves számainak július 8-ai közzétételével hivatalosan is elkezdődött az amerikai második negyedéves gyorsjelentési szezon. Ezt követően a hazai befektetőknek sem kell már sokat várnia,...
A japán jegybank várhatóan szinten fogja tartani jelenlegi eszközvásárlási programjának a mértékét és továbbra is 0,1 százalékon az irányadó rátát. A ma kezdődő két napos tanácskozás után, holnap...
Reggelig nem okozott érdemi hangulatromlást a tegnap esti S&P felõli olasz leminõsítés, illetve a vártnál sokkal rosszabb ma hajnali kínai külkereskedelmi adatok, délelõtt...
Fizetésemelést kapnak a tanárok - egyre több magyar keres munkát külföldön - nő azoknak a száma akik kiszorulnak az állami ellátórendszerből - lassan gyengül a forint - egy hasznos tipp a nyaralóknak - Nézze meg itt >>
Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek a múlt héten 9,9 millió hordóval 2,6 százalékkal 373,9 millió hordóra csökkent a megelőző héten mutatott 10,3 millió hordós zuhanás után. A olajkészlet mostani szintje 1,1 százalékkal múlja alul az előző év azonos időszakában mutatott készletet. Elemzők 2,9 millió hordós csökkenést vártak
Rendkívül jól teljesített az amerikai részvénypiaci az utóbbi 1 évben, a legnagyobb vállalatokat tömörítő S&P 500 közel 21,3 százalékkal került feljebb. Bár az emelkedést részben az amerikai jegybank...
Az elemzői várakozásoknál jobban 9,9 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 2,6 millió hordóval kevesebbet, fűtőolajból 3 millió hordóval többet...
Gyengült a forint szerdán a bankközi devizakereskedelemben: az eurót délután fél ötkor 294,05 forinton jegyezték a kora reggeli 292,87 forint és a kedd esti 292,32 forint után.