A Siemens szerződést kötött az Egyesült Királyságban működő Blue Energy vállalattal, melynek értelmében kilenc szélturbinát szállít a társaságnak, majd azok szervizelési feladatait is ellátja 15 évig.
Banki elemzők szerint a következő hónapokban árfelhajtó és árcsökkentő tényezők egyaránt befolyásolhatják az inflációt, azonban az éves átlagos fogyasztó árindex 2,0 százalék körül, vagy kicsivel felette alakulhat az idén.
Erősödött a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon: az eurót délután negyed ötkor 292,18 forinton jegyezték, szemben a délelőtti 293,36 és az előző délutáni 294,05 forinttal.
Ma indult a kereskedés a hazai parketten az új Richter részvényekkel, melyek a nyitás óta szépen kúsztak felfelé, közel 4%-os pluszban is tartózkodnak. Nap végére azonban a hazai részvényeknél komoly...
A Pápai Hús 1913 Kft. csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a Veszprémi Törvényszékhez július 9-én - jelentette be a társaság hivatalos honlapján csütörtökön.
A vezető nyugat-európai indexek erőteljesen emelkedtek Ben Bernanke szavainak és az ázsiai régió erősödésének köszönhetően. Az amerikai indexek 1% körüli pluszokkal indították a napot, amelyek a...
Az elmúlt időszak arról szólt, hogy a befektetők elkezdték beárazni az amerikai pénznyomda fokozatos kivezetését. Ben Bernanke szavai azonban teljesen megfordították a szelet.
Tavaly havonta 85 960 forint volt a létminimum Magyarországon egy egyszemélyes háztartásban. Az egy évvel korábbihoz képest 2,4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szükség van a tartósan laza monetáris politikára, a munkanélküliségi ráta a valóságosnál jobbnak mutatja az amerikai munkaerõpiaci helyzetet és az eszközvásárlási program befejezése után még...
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár termelését nem befolyásolja az egyes típusú személygépkocsikra vonatkozó ideiglenes francia forgalomba helyezési tilalom - tájékoztatta Sztipichné Kozári Edina, a...
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár termelését nem befolyásolja az egyes típusú személygépkocsikra vonatkozó ideiglenes francia forgalomba helyezési tilalom – tájékoztatta Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing és PR vezetője csütörtökön az MTI-t.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár termelését nem befolyásolja az egyes típusú személygépkocsikra vonatkozó ideiglenes francia forgalomba helyezési tilalom - tájékoztatta Sztipichné Kozári Edina, a...
Az adózók több hibát is elkövettek a 2012. évi szja-bevallásokban, akadt, akinél a bevallott jövedelem sem stimmelt, mások jogosulatlanul akartak kedvezményt igénybe venni, sőt fiktív adóbevallással is találkoztak a revizorok....
Bőven talált hibákat a NAV a 2012. évi szja-bevallásokban: akadt, akinél a bevallott jövedelem sem stimmelt, mások jogosulatlanul akartak kedvezményt igénybe venni, sőt fiktív adóbevallással is találkoztak a revizorok.
A Pápai Hús 1913 Kft. csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a Veszprémi Törvényszékhez július 9-én - jelentette be a társaság hivatalos honlapján csütörtökön.
Jelentős rali indult a pénzpiacokon, miután a dollár zuhanása megállította a nyersanyagárak esését. A forint is nagyot erősödött, a magyar tőzsde viszont elhasalt.
Stratégiaváltást és reorganizációt jelentett be ma a Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer, amivel célja, hogy a mobilizáció kerüljön a fókuszba a cégnél. A vezető szerepeken változtatnak és...
Az adózók több hibát is elkövettek a 2012. évi szja-bevallásokban, akadt, akinél a bevallott jövedelem sem stimmelt, mások jogosulatlanul akartak kedvezményt igénybe venni, sőt fiktív adóbevallással is találkoztak a revizorok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 348,21 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 19 199,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Magyarországon már fejlettnek tekinthető az online bankhasználat - minden ötödik banki ügyfél használ online banki szolgáltatást -, a szomszédos országokkal összevetve azonban lemaradásban van -...
Hét éven keresztül átlagosan 17 százalékot ért el a Platina Pí befektetőinek, ami jó teljesítménynek számít. Hedge fund-szerű, globális megközelítésű alap, elsősorban kockázatkedvelő befektetőknek ajánlják, legalább két évre.
Az MSZP szerint a kormány a hiánycél teljesítése érdekében feláldozott minden mást, így a társadalom túlnyomó többsége rosszabbul él, mint a kormányváltáskor.
Július 1-jétől bővült a helyi iparűzési adó meghatározása során figyelembe vehető, a fizetendő adót csökkentő tételek köre - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Komoly emelkedéssel indították a napot az amerikai tőzsdék annak ellenére, hogy a munkaerőpiacról egy vártnál rosszabb adat érkezett. A vezető indexek 1% körüli pluszokat mutatnak, a Dow indexben...
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal zöld jelzést adott az első online kommunikációra alkalmas pénztárgépre, amely a rendeletnek megfelelően képes a kereskedők és a NAV közötti mobil-adatkommunikációra. A rendszert a hazai kereskedelmi informatika vezető szállítója, a magyar Laurel Cégcsoport engedélyeztette.
Már több mint 5200 nemzeti dohánybolt megnyitott, egységes arculattal, az elvárásoknak megfelelően - tájékoztatott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön.
Négymilliárd forintot csoportosított át a kormány a felsőoktatási intézmények finanszírozási problémáinak kezelésére, összesen egymilliárddal pedig a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásainak...
Már több mint 5200 nemzeti dohánybolt megnyitott, egységes arculattal, az elvárásoknak megfelelően - tájékoztatott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön.
Több mint 40 milliárd forint kedvezményt vettek igénybe a cégek a munkahelyvédelmi akcióterv keretében az elmúlt 5 hónapban - nyilatkozta Czomba Sándor államtitkár. Közben egy friss elemzés szerint leginkább a szakképzettséget nem igénylő munka iránt érdeklődnek azok, akik külföldön próbálnának szerencsét.
Tovább gyűrűzik a portugál kormányválság, az elnök ugyanis visszautasította a kormányátalakítási terveket és előrehozott választásokat javasol a jövő év elejére - tudósít a Reuters. Visszautasította...
Varga Mihály az első félév legjelentősebb gazdaságpolitikai sikerének tartja a Magyarország ellen kilenc éve indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését; a nemzetgazdasági miniszter nem lát okot újabb adóintézkedésekre, tarthatónak tartja az idei és a jövő évi deficitcélt, és úgy látja, ha lehetőség lenne rá a munkahelyvédelmi akcióterv irányelve mentén csökkenhetnének a közterhek.
A kormány véleményével ellentétben Magyarország nem teljesít jobban a korábbi kormányok időszakához képest - fogalmazta meg Surányi György volt jegybankelnök és Chikán Attila egyetemi professzor, az...
Őszi előre hozott választással számol a luxemburgi miniszterelnök, akinek a kormánykoalíciója összeomlott különböző titkosszolgálati botrányok miatt. Jean-Claude Juncker azt reméli, hogy újra megválasztják.
Komoly emelkedéssel indították a napot az amerikai tőzsdék annak ellenére, hogy a munkaerőpiacról egy vártnál rosszabb adat érkezett. A vezető indexek 1% körüli pluszokkal zártak, amivel a Dow és az...
A kormány véleményével ellentétben Magyarország nem teljesít jobban a korábbi kormányok időszakához képest - fogalmazta meg Surányi György volt jegybankelnök és Chikán Attila egyetemi professzor, az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere a Szabadságért Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén egybehangzóan.
A németek 54 százaléka hazájában tölti a szabadságát - derült ki egy friss felmérésből. A külföldre utazók közül a legtöbben Spanyolországot és Itáliát választják. A német nyaralók kedvenc városainak listáján Párizs áll az első helyen, majd Róma és Krakkó következik.
Hiába sikertörténet a költségvetési hiány lefaragása, rendkívül káros, hogy a korábbi évek pazarló gazdaságpolitikája miatt éppen egy jelentős válságban kényszerült erre az ország. Már megint egy csoportba kerültünk Olaszországgal.
A szerkesztőségben egy gyors közvélemény-kutatás során arra a megállapításra jutottunk, hogy a rövidebb nyaralások leggyakoribb úticélja idén is Horvátország lesz. A horvát tengerpart valószínűleg...
Kedvezőbbé vált a szabad vállalkozási zónában működő munkáltatók szociális hozzájárulási adókedvezménye július 1-jétől - ismerteti a Deloitte hírlevele.
Visszakapcsolják a közvilágítást pénteken Esztergomban, miután az önkormányzat csütörtökön kora délután megállapodott a szolgáltató cég felszámolóbiztosával, hogy az önköltségét jelentő áramdíjat folyamatosan fizetik - tájékoztatta Tétényi Éva független polgármester az MTI-t.
Várhatóan július 24-én tárgyal a kormány arról a foglalkoztatási rendelettervezetről, amely szabályozza majd a pedagógusok munkaszervezését és munkaterheit is - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A vállalati ajándékok esetében már korántsem csak a szándék a fontos, hanem a megfelelő tárgy kiválasztása is. A Regus 90 ország több mint 26 ezer üzletemberének tapasztalatai alapján összeállította minden idők legkülönösebb üzleti ajándékainak listáját.
Havonta összesen kilencmillió forintot keres a tizenegy miniszterelnöki megbízott és a két miniszterelnöki biztos. A legtöbbet, több mint kétmilliót, Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter, míg négyen ingyen dolgoznak közülük.