2013. augusztus 27. kedd

aug. 27
11:54
Egyre több társasház hasznosítaná a napenergiát és az esővizet (ProfitLine)
Összesen 8,2 millió forint – a tavalyinál 12 százalékkal magasabb összegű – vissza nem térítendő támogatáshoz juthattak az idén azok a lakóközösségek, amelyek pályaművét kiválasztotta az immár ötödik alkalommal meghirdetett OTP Bank Társasházi Pályázatának szakmai zsűrije. A korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan 2013-ban ismét a környezetvédelemi kategória bizonyult a legnépszerűbbnek, emellett…
aug. 27
11:55
Megszavazták a pedagógusok béremelését (Portfolio)
A pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra. Többek között ezt...
aug. 27
11:56
Több, mint 20 milliárd forintnál tart támogatási igény! (ProfitLine)
12 nappal a jogcím megnyitása után, továbbra is élénk az érdeklődés a kertészeti gépbeszerzésre igénybe vehető támogatások iránt. Az eddigi kérelmek alapján a támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló 24 milliárd forintos keretösszeg 85%-át - olvasható az MVH sajtóközleményében.
aug. 27
11:57
Esik az Erste, húzzuk a stopot (Portfolio)
Tovább esik az Erste árfolyama, így lehetőségünk adódik 7%-os nyereségünk egy részét bebiztosítani...
aug. 27
11:59
Követi-e a jegybank a jegybankkövető piacot? (Portfolio)
A jegybank nem adott sok iránymutatást arra nézve, hogy mekkora lehet a "25 bázispontosnál kisebb" kamatlépés, így a piac jobb híján a 10 bázispont mellett tette le a voksát. Amit most a jegybank...
aug. 27
12:03
Jó a hangulat a németeknél, átragadhatna ránk is (Privátbankár)
A vártnál nagyobb mértékben javult, már a negyedik egymást követő hónapban erősödött a német gazdasági hangulatmutató augusztusban.
aug. 27
12:03
Csökkenhet a vállalati adó Japánban (Adózóna)
A japán kormány nem zárja ki, hogy a jövőben csökkenteni fogják az ország 38,01 százalékos vállalati adóját, de Amari Akira gazdasági miniszter szerint Abe Sindzó miniszterelnök pillanatnyilag nem adott utasítást, hogy közelebbről is vizsgálják meg az adócsökkentésé lehetőségét.
aug. 27
12:05
NGM: már 100 ezer forintért is van pénztárgép (Adózóna)
A Nemzetgazdasági Minisztérium a gyártáshoz biztosított kedvezményes állami hitelen túl tárgyalásokat kezdeményezett az engedélyezett pénztárgép forgalmazókkal, annak érdekében, hogy az adóhatósággal online kapcsolatra képes pénztárgépek a lehető legalacsonyabb áron kerüljenek forgalomba - tudatta közleményében a tárca.
aug. 27
12:27
300-nál várja a kamatdöntést az EUR/HUF (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
aug. 27
12:27
Tőkeemelések sora jöhet az európai bankoknál (Portfolio)
Az EKB szigorúbb stressz tesztjei és a nem fizető hitelek megújítandó definíciója miatt tőkeemelések sora jöhet az európai bankoknál - írja a Financial Times. A bankok és a nemzeti felügyeletek már...
aug. 27
12:27
Fotók: így tüntetnek a devizahitelesek a pesti belvárosban (Pénzcentrum)
Ismét tüntetnek a devizahitelesek a pesti belvárosban. A mintegy kéttucatnyi demonstráló bank-és bankár-ellenes jelszavakat skandál....
aug. 27
12:29
Új mélyponton a 3 hónapos aukciós hozam (Portfolio)
A mai magyar jegybanki kamatdöntés előtt új történelmi mélypont alakult ki a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciós átlaghozamában. Az Államadósság Kezelő Központ a szokásos 50 milliárd forintnyit...
aug. 27
12:30
Inczeffy István lett a siófoki kórház főigazgatója (Infostart)
Inczeffy István lett a Siófoki Kórház-Rendelőintézet főigazgatója, a posztra kiírt pályázat eredményét az intézményeket működtető Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) közölte a honlapján.
aug. 27
12:31
Rövid szíriai légicsapást tervezhet az USA (Portfolio)
Korlátozott, legfeljebb két napig tartó légicsapást hajtana végre az amerikai haderő Szíriában, válaszul arra, hogy az arab ország vezetése a múlt héten állítólag vegyi fegyverrel támadta a...
aug. 27
12:39
Továbbra is a közmunka miatt javul az adat (Privátbankár)
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a jó foglalkoztatási adat döntő részben a közmunkának köszönhető.
aug. 27
12:45
Kivonul Magyarországról a Bawag (Portfolio)
A túlnyomó részt az amerikai Cerberus Capital befektetési alap tulajdonában lévő Bawag folytatja a közép-kelet európai régióból 2008-ban megkezdett kivonulását - adta hírül a Reuters. Az osztrák bank...
aug. 27
12:47
Óriási beruházásra készül a Daimler (Portfolio)
A Daimler bejelentette, hogy nagyszabású beruházást tervez Kínában annak érdekében, hogy megduplázza termelőkapacitását az országban. Ez pedig hozzásegítheti a német vállalatot a 2020-as célja...
aug. 27
12:49
Itt a bejelentés: százmilliárdokat kapnak a devizahitelesek a bankoktól! (Portfolio)
Jelentősen csökkenteni fogja a devizahitelesek havi törlesztőrészletét a készülő mentőcsomag - mondta a Reuters beszámolója szerint Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a kormány képviselőivel...
aug. 27
12:51
300 felett az euró a mentőcsomag hírére (Portfolio)
Jelentõs befektetõi hangulatromlást okoztak az amerikai külügyminiszter tegnap esti szavai, amelyek az esetleges szíriai amerikai katonai beavatkozásnak "ágyazhattak meg". Ma...
aug. 27
13:00
Tovább nőtt a német gazdasági hangulatmutató (Ifo) (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben javult, már a negyedik egymást követő hónapban erősödött a német gazdasági hangulatmutató augusztusban. Az index a júliusi 106,2 pontról 16 hónapja a legmagasabb szintre, 107,5 pontra emelkedett, ami meghaladta az elemzők által várt 107 pontot.
aug. 27
13:02
Megszavazta a pedagógusok béremelését az Országgyűlés (ProfitLine)
A pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra. Többek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény módosítása, amelyet 257 igen, 34 nem szavazattal és 2 tartózkodással fogadott el kedden az Országgyűlés.
aug. 27
13:03
Itt a bejelentés: százmilliárdokat kapnak a devizahitelesek (Portfolio)
Jelentősen csökkenteni fogja a devizahitelesek havi törlesztőrészletét a készülő mentőcsomag - mondta a Reuters tudósítása szerint Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a kormány képviselőivel...
aug. 27
13:03
Itt a bejelentés: százmilliárdokat kapnak a devizahitelesek a bankoktól! (Pénzcentrum)
"Jelentősen csökkenteni fogja a devizahitelesek havi törlesztőrészletét a készülő mentőcsomag."...
aug. 27
13:05
Még mindig az OTP a sereghajtó (Portfolio)
Az amerikai külügyminiszter tegnapi nyilatkozata elrontotta a befektetők hangulatát, így hiába érkezett egy várakozásokat felülteljesítő német adat, a vezető nyugat-európai és amerikai indexek eladói...
aug. 27
13:06
Ebben az esetben jár pénz szabadság helyett (Adózóna)
Kizárólag a munkaviszony megszűnésekor fizetheti ki a munkaadó pénzben a dolgozónak a még esedékes szabadságát. A régi törvénykönyvben még az állt, hogy amennyiben a munkaviszony megszűnéséig több szabadságot vett valaki igénybe, mint amennyi a munkáltatónál töltött időre arányosan megillette volna, a különbözetre kifizetett munkabért köteles volt visszafizetni, írja a Profession.hu.
aug. 27
13:07
Bajba kerülhet az önkormányzati adósságkonszolidáció második köre (Portfolio)
Akár már ősszel a parlament elé kerülhet az a törvénymódosítás, amely szerint újabb önkormányzati adósságátvállalásra csak akkor kerülhet sor, ha a 7 százalékos külön terhet kizárólag a bank fizeti...
aug. 27
13:08
Minden, amit a próbaidőről tudni kell (Adózóna)
A próbaidő a munkaszerződés egyik lehetséges tartalmi eleme (azaz nem kötelező benne megállapodni), kikötésével a munkáltató és a munkavállaló lehetőséget nyer arra, hogy „kipróbálják” egymást, meggyőződjenek a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséről. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogyan és meddig lehet jogszerűen kikötni a próbaidőt, ennek tartama alatt milyen módon lehet megszüntetni a…
aug. 27
13:21
Megbillent a forint a mentőcsomag hírére (Portfolio)
Jelentõs befektetõi hangulatromlást okoztak az amerikai külügyminiszter tegnap esti szavai, amelyek az esetleges szíriai amerikai katonai beavatkozásnak "ágyazhattak meg". Ma...
aug. 27
13:30
Megszavazták a pedagógus-béremelést, van akinek mégis csökkenni fog a bére (HR Portál)
A pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra, írja a Népszabadág. Mégis lesz olyan tanár, aki kevesebbet fog hazavinni.
aug. 27
13:33
100 milliárdot kapnak a devizahitelesek - készül a csomag (frissítve) (Privátbankár)
A Bankszövetség első embere először mondott pár konkrétumot a formálódó mentőcsomagról. A bankok önként 100 milliárdos terhet vállalnak.
aug. 27
13:33
A Samsungot is szorongatják a versenytársak (ProfitLine)
A versenytársak erősödő eladásai miatt esett a Samsung táblagép értékesítése a második negyedévben: április és június között 8,4 millió táblagépet adott el a dél-koreai vállalat, míg az előző negyedévben 9,1 milliót.
aug. 27
13:35
BKK: változnak a menetrendek (Privátbankár)
Több menetrendi változásra is számítani lehet szeptemberben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járathálózatán.
aug. 27
13:35
Az alap tanszerekre is tízezreket költünk (ProfitLine)
Átlagosan 10 000 forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss statisztikái szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint duplájába kerül. Az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, habár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe. A webáruház vásárlási…
aug. 27
13:39
Megtartották a Takarékbank sorsdöntő közgyűlését (Portfolio)
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) augusztus 27-én tartott közgyűlése elfogadta a társaság új alapszabályát, megválasztotta a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának...
aug. 27
13:42
Bankszövetség: két javaslat az adósok megmentésére (Infostart)
Két konstrukciót ajánlott a devizahitelesek problémájának megoldására a kormánynak a Bankszövetség.
aug. 27
13:51
100 milliárd a devizahiteleseknek - 100 ezer egy pénztárgépért (Privátbankár)
Lenyomta a pénztárgépek árát a minisztérium - a közmunka javította a foglalkoztatottsági adatokat - hamarosan kiderül folytatódik-e a kamatvágás - 100 milliárdot kapnak a devizahitelesek - Nézze meg itt >>
aug. 27
14:03
Fél év alatt 7 millió új munkahely (HR Portál)
Kínának nincs szüksége gazdaságélénkítésre, teljesíti az idei évre vonatkozó gazdaságnövekedési tervet, írja honlapján a Gazdasági Rádió. A kínai hazai össztermék (GDP) 7,5 százalékkal nő, az infláció 3,5 százalék alatti lesz az idén.
aug. 27
14:05
Aki kérdez: Szalai Csilla (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Szalai Csilla, a Cetelem HR divízió igazgatója kérdez, miután Kurucz Balázs, a Coach Akadémia társtulajdonosa és oktatója kérdésére válaszol.
aug. 27
14:06
Hibás munkavállalói döntések és vállalati katasztrófák (ProfitLine)
A Kaspersky Lab és a B2B International megjelentette „Globális vállalati IT biztonsági kockázatok” című felmérést, amely szerint a globális vállalatok adatszivárgásaiért főleg a munkavállalók nagyfokú figyelmetlensége okolható. A felmérésből kiderül, hogy az anyagi károk 39 százalékát az alkalmazottak nem megfelelő informatika-biztonsági tudása és felkészületlensége okozza, amely tovább növeli a…
aug. 27
14:08
Bankszövetség: két javaslat a devizaadósok megmentésére (ProfitLine)
A bankszövetség két javaslatot dolgozott ki a devizaadósok megmentésére, ezek a forintosítás, a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem kombinációján alapulnak. A szövetség elnöke szerint a javaslatok jelentősen csökkentik az adósok törlesztőrészleteit, a több évre több százmilliárdos teher nagyobb részét a bankok állják.
aug. 27
14:09
Szíria nálunk is elintézheti az üzemanyagárakat (Privátbankár)
Emelkedik az olajár a szíriai válság miatt. Az ország nem számít jelentős termelőnek, de a helyzet átragadhat a régióra.
aug. 27
14:11
Patai szavai után 300 forint fölé szökött az euró (frissítve) (Privátbankár)
Az adósmentő csomag hírére gyengült a forint, 300 felett is járt a jegyzés az euró ellenében. Aztán váratlan lépést tett az MNB monetáris tanácsa.
aug. 27
14:15
Válság és éhezés Indiában - az utóbbit is próbálják kezelni (Portfolio)
Indiában az alsóház elfogadta a világ legnagyobb mértékű ételtámogatási programjának a kiterjesztését. Politikai szempontból bár ez jó húzásnak számít a miniszterelnök részéről, gazdasági szempontból...
aug. 27
14:15
A legfontosabb tudnivalók az iskolakezdésről (Pénzcentrum)
Már egy hét sincs hátra a nyári szünetből, szeptember 2-án a köznevelési intézményekben megkezdődik a tanítás. Az idei köznevelési tanévnyitót szeptember 1-jén, vasárnap a Debreceni Református Kollégiumban tartják....
aug. 27
14:17
Itt az unortodox kamatvágás! 20 bázispont a csökkentés (Portfolio)
A jegybank nem adott sok iránymutatást arra nézve, hogy mekkora lehet a "25 bázispontosnál kisebb" kamatlépés, így a piac jobb híján a 10 bázispont mellett tette le a voksát. Végül kétszer ekkora...
aug. 27
14:18
Az MNB 20 bázisponttal 3,8 százalékra csökkentette az alapkamatot (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 20 bázisponttal 3,80 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
aug. 27
14:19
Elpattant a forint a váratlan MNB-döntésre (Portfolio)
A negatív nemzetközi hangulat mellett hazai események is közrejátszottak abban, hogy kedden a forint euróval szembeni árfolyama ismét a 300-as szint fölé került. Kezdetben délben a devizahiteles...
aug. 27
14:27
Kamatvágás: Matolcsy váratlant húzott, ezzel senki nem számolt (Privátbankár)
Bejelentette, hogy tyúklépésben halad majd a kamatvágásnál az MNB, mindenki 10 bázispontos mérséklést várt. Nem így lett, rég volt ilyen.
aug. 27
14:33
Megtartották a Takarékbank sorsdöntő közgyűlését (2.) (Portfolio)
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) augusztus 27-én tartott közgyűlése elfogadta a társaság új alapszabályát, megválasztotta a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának...
aug. 27
14:36
Kamatdöntés - Gyengült a forint (Infostart)
Gyengült a forint kedden a jegybank piaci várakozásoknál nagyobb léptékű kamatvágását követően.

Keresés