A csütörtöki kereskedésben optimisták voltak a befektetők, a meghatározó nyugati indexek mérsékelten erősödtek. A hazai tőzsdén is jó volt a hangulat azt követően, hogy tegnap nem volt kereskedés a...
Csökkent az elmúlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban - közölte csütörtökön az amerikai munkaügyi minisztérium.
Reggel még kisebb gyengüléssel csaknem elérte a 315-ös szintet is az euró jegyzése a bankközi piacon, sőt a dollárral, illetve a svájci frankkal szemben 1,5, illetve 2,5 éves mélypont közelébe került...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hét vállalkozásra összesen 175,9 millió forint bírságot szabott ki, mert több festékimportőr és egy kárkalkulációs szoftvert működtető vállalkozás versenykorlátozó magatartást folytatott, amikor hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag átlagárat a valósnál magasabb szinten határozták meg - közölte a GVH csütörtökön az MTI-…
Egy év alatt a legtöbb megyében számottevően csökkent az eladásra kínált nyaralók ára, jelenleg átlagosan 122 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. A Jófogás.hu e-kereskedelmi oldal felméréséből az is kiderül, hogy a „klasszikus” Balaton környéki megyékben a legszembetűnőbb az árzuhanás, míg Fejér és Komárom-Esztergom megyében jelentős a növekedés.
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, mert gondot jelentenek az olcsó olasz borok. Várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának elnöke.
Sokmilliós bírsággal sújtott a GVH különböző vállalkozásokat, amiért hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag átlagárat a valósnál magasabb szinten határozták meg. A listaárat használták, amiből majdnem mindig járt engedmény.
A kínai kiskorúak többsége már 10 éves kora előtt internetezik, csaknem egynegyede pedig 6 éves kora előtt megismerkedik a számítógéppel és benne a világhálóval - állapította meg egy, a tavalyi adatokat elemző friss kutatás.
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya - az előzetesen közölttel megegyezően - 851,4 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön.
A mai árfolyamszint mellett az éves államadósság nagyjából a tavaly év végén mért szint körül alakulhat - derül ki a jegybank csütörtökön publikált szakmai cikkéből.
Több száz kártalanítási kérvényt vár a lengyel Agencja Rynku Rolnego intervenciós hivatal az orosz mezőgazdasági embargó miatt európai uniós támogatásra jogosult zöldség- és gyümölcstermelőktől, eddig 600 pályázat futott be - közölte csütörtökön a Dziennik Gazeta Prawna napilap.
Továbbra is jó hangulat jellemzi az Egyesült Államok részvénypiacát: a New York-i tőzsdék mérsékelt emelkedést mutatnak csütörtökön a Nasdaq kivételével. Lényegében augusztus nyolcadika óta töretlen...
Az idei év első fél évében 21 százalékkal nőtt a magyar webshopok külföldi PayPal forgalma az előző év azonos időszakához képest – közölte az online pénzügyi szolgáltató cég. Sok külföldi azért vásárol itt, mert olcsóbb, mások azért, mert nagyobb a választék.
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem - hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben. Hasonlóan nyilatkozott az MTI érdeklődésére a magyarországi leányvállalat is Budapesten.
Eljött az idő, hogy kamatot emeljünk az Egyesült Államokban - jelentette ki a Federal Reserve egyik vezető tisztségviselője a javuló munkaerő-piaci helyzetre hivatkozva. "Nem szeretném, hogy le...
Szijjártó Péter kezdeményezte a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság összehívását csütörtökön a bizottság orosz társelnökénél - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI érdeklődésére.
Előkészítő munkacsoport jött létre a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-t.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy több festékimportőr és egy kárkalkulációs szoftvert működtető vállalkozás versenykorlátozó magatartást folytatott, amikor hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag átlagárat a valósnál magasabb szinten határozták meg. A GVH ezért hét vállalkozásra összesen közel 175,9 millió Ft bírságot szabott ki -…
A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a márciusban született kormányrendeletnek ez a szabálya szeptember 15-én lép hatályba.
Jövő hét kedden az orosz-ukrán konfliktus kapcsán találkozó lesz Minszkben, ahol az ukrán és az orosz fél egyaránt jelen lesz. Az ukrán elnök arra próbálja majd kérni Vlagyimir Putyin orosz elnököt,...
Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.
Ismét jelentős fejlesztést zárt le a Hantech Zrt. A csornai székhelyű vállalkozás az Új Széchenyi terv 26 millió forintos támogatásával korszerűsítette gyártócsarnokait és az üzem szociális helyiségeit. A 100 millió forintos beruházással felújított telephelyet Seszták Miklós miniszter adta át - értesült a ProfitLine.hu.
A szaúd-arábiai tőzsdei felügyelet (CMA) javaslatot tett közzé az 580 milliárd dolláros szaúdi értéktőzsde részbeni megnyitására külföldi befektetők előtt. A javaslat 5 százalékban korlátozná...
A legutóbbi aktivitási adatok is azt mutatják, hogy egyre inkább lemarad az euróövezet az Egyesült Államok mögött, és ez várhatóan markáns hatással lesz az euró dollárárfolyamára is - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A legutóbbi aktivitási adatok is azt mutatják, hogy egyre inkább lemarad az euróövezet az Egyesült Államok mögött, és ez várhatóan markáns hatással lesz az euró dollárárfolyamára is - jósolták...
Szijjártó Péter kezdeményezte a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság összehívását csütörtökön a bizottság orosz társelnökénél - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. ...
A budapesti WestEnd bevásárlóközpontban augusztus 22-én nyitja meg Játéksziget bolthálózatának új tagját a Formatex, nem messze a tavaly karácsony előtt becsődölt, Gulliver által működtetett egykori Bambini játékbolttól. A Formatex a játékkereskedő óriás bedőlése után a hazai játékpiac harmadik szereplőjévé lépett elő - értesült a ProfitLine.hu.
A hazai tőzsdei kereskedés alapfeltétele a tőzsdei szakvizsga megszerzése. A szakvizsgára való 100 órás felkészítő tanfolyamot és magát a szakvizsgát is szervező Közép-európai Brókerképző Alapítvány tapasztalatai ugyanakkor már azt is jelzik, egyre több végzős növendék helyezkedik el külföldi pénzintézeteknél.
Továbbra is jó hangulat jellemzi az Egyesült Államok részvénypiacát: a New York-i tőzsdék kivétel nélkül emelkedést mutattak csütörtökön, noha ennek mértéke visszafogott volt. Lényegében augusztus...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,42 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 17 963,98 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.
A hazai nagyvállalati szektor pozitívan látja pénzügyei jövőbeni alakulását. A legnagyobb cégek árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben megugrottak. A vállalatok átlagosan 3,8%-os árbevétel és 3,3%-os profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Az exportértékesítésből várt árbevétel növekedés mértéke meghaladja a belföldi eladásokból várt bevétel növekedést – derül ki a K&H…
Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert. Erről Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület csütörtöki zárt ülése után beszélt újságíróknak.
Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület és a külügyi bizottság csütörtöki együttes ülésén is bebizonyosodott, hogy botránykeltő álhír volt a T-72-es harckocsik ügye. Az MSZP szerint jobb lett volna, ha a kormányzat azonnal kiáll a cáfolattal.
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben. Hasonlóan nyilatkozott az MTI érdeklődésére a magyarországi leányvállalat is Budapesten.
Egy nagyobb ugrással újabb rekordot döntött az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma, már 69 954 fő volt, de egy éves összehasonlításban a románok is eléggé jönnek fel. Az osztrák turizmusban érdekeltek erősen panaszkodnak a feketefoglalkoztatásra, így a valós szám ennél magasabb lehet.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az ősszel kiderül, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás. A Kúria jogegységi döntéséből ugyanis nem következik automatikusan az autóshitelek átváltása.
A munkáltató jogutóddal vagy jogutód nélküli megszűnése esetén milyen kötelezettségek terhelik a munkaadót és milyen jogok illetik meg a dolgozót? Hogyan kell értelmezni a felmondási tilalmat, kinek jár végkielégítés? Összefoglaltuk.
Az előző tanév és a nyári szünet hozta az első tapasztalatokat a kötelező közösségi munka terén. A fiataloknak az érettségi előtt, 9 és 11. évfolyam között kell 50 ótát teljesíteniük valamilyen civil szervezetnél vagy közintézményben, írja a hvg.hu
A mai árfolyamszint mellett az éves államadósság a jelenlegihez képest jelentősen csökken, nagyjából a tavaly év végén mért szint körül alakulhat - derül ki a jegybank csütörtökön publikált szakmai cikkéből.
Az Economist Intelligence Unit idén is publikálta a világ legélhetőbb városainak listáját, ahol a top10-ben továbbra is az ausztrál, kanadai és új-zélandi városok dominálnak. Az EUI szerint 2014-ben...
Az Egyesült Államok megpróbál rábeszélni különféle országokat, hogy csatlakozzanak az Oroszország elleni szankciókhoz - közölte egy magas rangú amerikai külügyi tisztségviselő, megemlítve ilyen szövegösszefüggésben Kínát is.