Júliusban 14,4 milliárd forinttal 113,8 milliárdra ugrott a költségvetési intézmények lejárt tartozása – közölte a Magyar Államkincstár adatai alapján a napi.hu. Már a NAV-nál is gondok vannak, a semmiből előkerült egy 2,8 milliárdos tartozás.
Folyamatban van az új vonatvezetők képzése, akiknek a harmada nő. Még az év elején kezdetét vette a MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. új motorvonat-vezető tanfolyama a budapesti Baross Gábor Oktatási Központban, írja az edupress.
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya - az előzetesen közölttel megegyezően - 851,4 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön.
Hónapokkal azután, hogy az eBay hevesen ellenkezett a PayPal leválasztása ellen, amit a híresen aktív befektető, Carl Icahn javasolt, felröppentek a hírek, hogy mégiscsak fontolgat hasonló lépést az...
Az első olyan devizahiteles pert tárgyalja ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvény miatt.
A fiatalok, az ipar, a felsőoktatás, közvetve pedig az egész ország nyerhet abból a tárgyalássorozatból, amelyet a természettudományos tudást hasznosító, vezető magyarországi vállalatok szervezetével, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetséggel (EJMSZ) folytatott Palkovics László, az felsőoktatásért felelős államtitkár, írja az edupress.
Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este csütörtöki adásában - pontosítva a Kossuth Rádió 180...
A kisvállalati szektorban 22 százalék vagyis a cégek ötöde használ lejárt támogatottságú XP-t, mondta meg Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának vezetője a VG.hu-nak.
Csökkent a német feldolgozóipari és szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) is augusztusban júliushoz képest a Markit Economics piackutató intézet által közölt előzetes adatai szerint. A BMI-adatok alapján továbbra is nő a német bruttó hazai termék (GDP), de a növekedés üteme lassult.
Megkezdődik ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán az első olyan devizahiteles per tárgyalása, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának...
Pénteken tartják találkozójukat a világ vezető gazdaságainak jegybankárai. Emiatt elemzők szerint kissé csökkenhetnek nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek.
A kormány által kezdeményezett, 220 milliárdos Ifjúsági Garancia program elindítása, úgy tűnik csúszik. Elvileg januárban indult volna, írja a Világgazdaság.
Sem drágulásra, sem árcsökkenésre nem lehet számítani Szerbiában az orosz embargó, illetve az abból következő megnövekedett szerb export miatt - jelentette ki Snezana Bogosavljevic-Boskovic szerb mezőgazdasági miniszter a Vecernje Novosti című napilap csütörtöki számának adott interjúban. Szerbia számára az embargó egyedülálló esélyt jelent, amit ki is akarnak használni.
A tegnapi mérsékelt erősödés után gyengülésbe kezdett ma reggel a forint. Az euróval szembeni árfolyam elmúlt heti teljesítményéről azt lehet mondani, hogy csapongás jellemzi és nincs egyértelmű...
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese szerint kedvező esetben már jövőre többségbe kerülhetnek az államadósság belföldi finanszírozói.
Hogyan szúrhatsz ki egy vakkal? Rendezd át a szobáját, vagy egy egész útkereszteződést. Ez történt az 1-es villamos útvonalának felújítása során a Hungária-Egressy kereszteződésében, amiről a vak emberek semmilyen tájékoztatást nem kaptak senkitől.
Mérséklődött a természetes fogyás üteme, miután 2014 első félévében több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest - olvasható a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott gyorsjelentésében.
A műtárgypiac történeti trendjei a folyamatos emelkedés irányába mutatnak, azonban ez a tendencia nem mindig és nem mindenkire érvényes. A trendeknek és a veszélyeknek járt utána a műtárgy.com. a...
Júliusban a tizenegyedik egymást követő hónapban nőttek Európában éves szinten az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai a JATO Dynamics piackutató közleménye szerint. A 29 vizsgált országból 22-ben, a 10 legfontosabb gyártó közül 9-nél nőttek az eladások.
Csaknem 9 hónapja nem felel meg a jogszabályban előírt tőkekövetelményeknek a Széchenyi Bank - állítja a hvg.hu. A lap több nagy problémát is talált a hitelintézetnél, amelyekre sem a bank, sem a...
Gazdálkodási hibákat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Táncművészeti Főiskolánál és az egri Eszterházy Károly Főiskolánál, az intézmények 2009 és 2012 közötti működését vizsgálva - közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel.
Júniusban folytatódott a keresetek moderált bővülése Magyarországon, ami az alacsony infláció mellett azt eredményezte, hogy a fizetésünk átlagosan 4%-kal ér többet, mint egy évvel korábban. A...
A lélektanilag fontos 2000 pontos szint kapujába ért az S&P 500 a csütörtöki kereskedésben, sőt a másik két meghatározó index értéke is feljebb került. Az ázsiai tőzsdéken is enyhe pluszt mutat az...
A bruttó átlagkeresetek 3, a nettó átlagkeresetek szintén 3 százalékkal haladták meg az idén január-júniusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 235 000 forint volt az első hat hónapban.
Júniusban folytatódott a keresetek moderált bővülése Magyarországon, ami az alacsony infláció mellett azt eredményezte, hogy a fizetésünk átlagosan 4%-kal ér többet, mint egy évvel korábban. A...
A KSH legfrissebb jelentése szerint, a január-június időszakban 3 százalékkal nőtt az átlagkereset a tavalyi év azonos időszakához képest, ami így most bruttó 235 ezer forint. Haza 153 900 forintot visz a dolgozó.
Felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - derül ki Simor András alelnök, a bank újonnan kinevezett pénzügyi vezérigazgatójának nyilatkozatából, amit az alapblog.hu-nak adott.
Az előző aukcióhoz képest hozamcsökkenéssel és a szerdai másodpiaci referenciahozamok alatt értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú állampapírokat az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Személyi jövedelemadóból, társasági adóból, általános forgalmi adóból, jövedéki adóból és pénzügyi tranzakciós illetékből is többet fizettek az év első hét hónapjában az adózók, mint tavaly ilyenkor – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kormányzati portálon közzétett adataiból.
Az idei év első fél évében 21 százalékkal nőtt a magyar webshopok külföldi PayPal forgalma az előző év azonos időszakához képest - közölte az online pénzügyi szolgáltató cég.
A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a márciusban született kormányrendeletnek ez a szabálya szeptember 15-én lép hatályba.
Év végére csökkenhet a GDP-arányos magyar államadósság, méghozzá úgy, hogy egyre nagyobb hányada kerül belföldi kézbe - mondta el Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)...
Számos rekordot döntött meg az Egyesült Államok olajipara az elmúlt hónapban, hívja fel a figyelmet az American Petroleum Institute. A júliusi teljes szállítások mértéke 4 éves, míg az olajimportra...
Év végére csökkenhet a GDP-arányos magyar államadósság, méghozzá úgy, hogy egyre nagyobb hányada kerül belföldi kézbe - mondta el Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)...
Hamarosan véget érhet a jegybanki eszközvásárlások harmadik köre az Egyesült Államokban, a befektetőket pedig minden bizonnyal az érdekli elsősorban, hogy a program kifutása milyen hatással lehet...
Előrejelzések szerint belátható időn belül a munkák fele automatizálható lesz a világon. A technológia fejlődése átalakítja a munkaerőpiacot, az elvárásokat. A foglalkoztatottság nem fog nőni, de a kreatív munkaköröké lehet a jövő, írja a VS.hu.
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.