A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást indított csalás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - erősítette meg az MTI értesülését az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán a Quaestor cégcsoport székházában zajló házkutatással összefüggésben.
A dollár erősödése a tegnapi nap folyamán néhány lokális piacon megtorpant, miután a kockázatviselési hajlandóság mérséklődött. A mérséklődés egyik fő, sőt mondhatni legjelentősebb oka a dollár töretlen erősödési hulláma volt, ami, ha jelenlegi ütemében folytatódik, veszélybe sodorhatja a nemzetközi piacok stabilitását - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának…
Erős ellenállásba szaladt az alapvetően csökkenő csatornában mozgó OTP árfolyama, így könnyedén kicsúszhat a talaj a bikák lába alól, és kezdetét veheti egy korrekció. Hol vannak a meghatározó...
A Telenor 30 nappal automatikusan meghosszabbítja a számlafizetési határidőt azon ügyfeleinek, akik eddig a Buda-Cash ügyben érintett DRB bankcsoportnál lévő bankszámlájukról rendezték egyenlegüket - közölte a mobilszolgáltató szerdán az MTI-vel.
Keddi gyengülése után a DAX index értéke újabb történelmi csúcsra emelkedett, ami főleg az autóipari cégek részvényárfolyam emelkedésének tudható be. A régió egyik legjobban teljesítő indexe a BUX,...
A Quaestor csoport egyes tagjaira vonatkozik ugyan a Befektető-védelmi Alap (Beva) védelme, de a Quaestor Financial Hrurira Kft. nem tagja a Befektető-védelmi Alapnak - mondta az InfoRádiónak Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója. Szerinte a jelenlegi helyzetben azok a cégek, amelyek tisztességesen és korrekt módon működnek, azoknak is megnehezül a helyzetük. Szólt arról is: a Beva 13…
Egyre több piaci szereplő szólal meg a brókerbotránnyal kapcsolatban és fogalmazza meg saját, illetve cégének az eseménysorozattal kapcsolatos álláspontját. Továbbá igyekeznek megnyugtatni a...
Lapértesülés szerint a Tesco csoportos létszámleépítésében érintett, aktív státuszú munkatársak több mint 70 százalékának, 350 főnek új álláslehetőséget kínálnak egy másik áruházban, logisztikai központban vagy a központi irodában.
Óriásit erősödött a dollár az elmúlt napokban, ami miatt az euróval szemben több mint egy évtizedes csúcsra került szerdán is. Érdekes jelenség, hogy ezzel mostanra erősebb devizává vált a dollár a...
Az Egyesült Államok szerdán további nyolc ukrán szeparatistát, egy szeparatista harcosokat toborzó ifjúsági szervezetet és az Orosz Nemzeti Kereskedelmi Bankot vette fel szankciós listájára, amit a...
Március 11-én a Fővárosi Törvényszék három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Buda-Cash-ügyben. A szerdai fejleményeket alábbi cikkünkben követhetik nyomon: 2015.03.11 16:33...
Keddi gyengülése után a DAX index értéke újabb történelmi csúcsra emelkedett, ami főleg a dollár további erősödésének volt köszönhető. Európában főleg az autóipari cégek részvényárfolyamai...
A devizaalapú hitelektől eltérő határidő vonatkozik a devizában törlesztő devizahitelesek tájékoztatására. Bár az elszámolás és a forintosítás fordulónapja a törvény szövege alapján náluk is február...
Nem az olcsó olaj, hanem a nyugati szankciók és az ezekből eredő finanszírozási kockázatok jelentik a legfőbb veszélyt az orosz olajipari vállalatokra - állapítja meg Londonban ismertetett szerdai szektorelemzésében a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Vegyesen alakult a legnagyobb európai hálózatos légitársaságok utasforgalma februárban, az International Airlines Group (British Airways, Iberia, Vueling) növelte utasai számát, az Air France-KLM teljesítménye nem változott, míg a Lufthansa-csoport (Lufthansa, Germanwings, Swiss, Austrian) járataival kevesebben utaztak az egy évvel korábbihoz képest.
Nem működik az Apple több szolgáltatása - írja az Index. A magyar felhasználók jelzései alapján az amerikai óriáscég több szolgáltatásával már magyar idő szerint reggel kilenc óta problémák vannak. A beszámolók szerint akadozik az iTunes Connect, az iBooks, az AppStore sem tölt be minden alkalommal, nem használható az iCloud, az iTunes és a Game Center sem.
Bár kedvezőbb a bankok megítélése és érződik a lakosság anyagi helyzetének javulása, a hitelfelvételt a megkérdezettek továbbra is félelmetes terméknek gondolnák, amelyet legfeljebb végső esélyként vesznek/vennének igénybe - derült ki a Deloitte kutatásából.
A német alkotmánybírósághoz fordultak magyar, osztrák és lengyel közúti fuvarozó cégek, a társaságok azt kívánják elérni, hogy a tranzitfuvarok mellett a Németországba irányuló és az onnan induló fuvarok esetében is függesszék fel azt a szabályt, hogy kötelezően a német minimálbér illeti meg a külföldi sofőröket.
Mérsékelt jó hangulat alakult ki a tegnapi 1,5 százalék körüli mínuszok után a szerdai kereskedésben, a vezető amerikai indexek tegnapi záróértékükhöz képest minimálisan emelkedtek.Meg sem moccannak...
A Magyar Telekom bejelenti, hogy az egyik vezető regionális integrált energia-kereskedelmi társasággal - a MET Holding AG-vel - megállapodást írt alá az üzleti energia ügyfeleket kiszolgáló...
A Magyar Telekom bejelenti, hogy az egyik vezető regionális integrált energia-kereskedelmi társasággal - a MET Holding AG-vel - megállapodást írt alá az üzleti energia ügyfeleket kiszolgáló...
Miután az Állami Számvevőszék szerdán közzétette a NAV (korábban APEH) ellenőrzéséről szóló jelentését és benne kemény megállapításokat tett, az adóhatóságot felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium...
Összesen több mint 161 ezer kacsát öltek le a füzesgyarmati baromfitelepen kimutatott madárinfluenza-vírus miatt, a járvány felszámolása eddig mintegy 200 millió forint költséggel járt – tájékoztatta szerdán a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-t.
A Magyar Telekom bejelenti, hogy az egyik vezető regionális integrált energia-kereskedelmi társasággal - a MET Holding AG-vel - megállapodást írt alá az üzleti energia ügyfeleket kiszolgáló...
Az IMF igazgatótanácsa aláírta az ukránoknak nyújtandó 17,5 milliárd dolláros csomagról szóló megállapodást - írja a Reuters. Ezzel valószínűleg a pénzügyi összeomlástól mentik meg az országot. ...
A Rosszija 1 orosz állami televízió szerint a kijevi hatóságok "hajtóvadászatot indítottak" Nyugat-Ukrajnában azok után, akik az ukrán mellett magyar állampolgársággal is rendelkeznek.
A kormány egyetért azzal, hogy Magyarország pályázzon az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrására, hogy nagyobb részt abból megvalósíthassa a korszerű, többnyelvű útinform hazai részét - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Londoni pénzügyi elemzők szerint már 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége a \"Grexitnek\", vagyis Görögország távozásának az euróövezetből. A Capital Economics szerdán összeállított...
A MÁV-Start Zrt. bevételei több mint 1,6 milliárd forinttal nőttek 2014-ben a nemzetközi és a belföldi menetjegy-, illetve bérleteladásokból az előző évhez képest - közölte a vasúttársaság. A...
A területalapú támogatás (SAPS) második részletéből január 30., az átutalások megkezdése óta a támogatásra jogosult gazdálkodók mintegy 90 százalékának összesen 135 milliárd forintot fizetett ki Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - mondta a hivatal elnöke szerdán az MTI-nek.
A használt lakások között egyre népszerűbb a panel. Az átlagár mérettől függően 174-167 ezer forint négyzetméterenként, nagyon nem mindegy azonban, hogy az ország melyik részén akarunk vásárolni. Nagy meglepetésre nem Budapesten a legdrágább a lakótelepi lakás négyzetmétere
A XIV. Országos Syngenta Borversenyen 399 nevező közül nyerte el a tokaji Patrícius Borház és a Fitomark Tokaji Borház, valamint a szekszárdi Twickel Szőlőbirtok egy-egy bora a legjobbaknak járó Quadris-díjakat - derült ki a díjkiosztó ünnepségen Siófokon szerdán.
Kezdetben mérsékelt jó hangulat alakult ki a tegnapi 1,5 százalék körüli mínuszok után a szerdai kereskedésben, a záráshoz közeledve azonban a vezető amerikai indexek minimális esést mutatnak. Meg...
Franciaországban elsőként a versailles-i kastély múzeuma tiltotta ki épületeiből a szelfibotot, és több francia kulturális intézmény is hasonló korlátozást fontolgat.
Kezdetben mérsékelt jó hangulat alakult ki a tegnapi 1,5 százalék körüli mínuszok után a szerdai kereskedésben, a záráshoz közeledve azonban a vezető amerikai indexek minimális esést mutatnak. Kisebb...
A magyar alapítású AutoHop telekocsi-közvetítő cég beolvad a világ legnagyobb telekocsi közösségébe, a 10 milliónál is több tagot számláló, 18 országban elérhető BlaBlaCar-ba - közölte az AutoHop szerdán az MTI-vel.
Fizetési haladékot kérhetnek a helyi adók befizetésére a miskolciak, ha a DRB-bankcsoportnál vezetik, illetve vezették számlájukat és nem jutnak időben a pénzükhöz – közölte Miskolc alpolgármestere szerdán sajtótájékoztatón.
Szerdán is csak kapkodják a fejüket azok, akik a bajba került brókercégekkel kapcsolatos híráramlást követik. A Buda-Cashnél előzetes letartóztatásba került három ember, a Quaestor budapesti...