Március 20-án a nagy nyilvánosság előtt is megnyitja kapuit a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás, mely idén egy különleges, Canon által támogatott fotósorozatot is bemutat a Magyar Vöröskereszt munkájáról.
Hét százalékos gazdasági növekedésre számít és derűlátóan értékeli a kínai gazdaság helyzetét és kilátásait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb, pénteken Pekingben nyilvánosságra hozott jelentése, amelyet a szervezet főtitkára Angel Gurría ismertetett.
A Telefonica 74 százalékos leányvállalata, a Telefonica Brasil tárgyalásokat folytat tanácsadó cégekkel egy 1,23 milliárd eurós tőkeemelésről, amely részvénykibocsátás formájában valósulna meg.
A bankadó kapcsán tett csökkentési ígéreten felül 10 százalékra mérsékelt társasági adót, egy számjegyű szja-t és az áfa-csökkentését is tervez a kormány a ciklus későbbi részében - közölte pénteken egy konferencián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A Nemzetközi Munkaügyi szervezet publikált Munkapiac, intézmények és egyenlőtenség címmel könyvet. Ebben többek között arról is szó van, hogy a minimálbér emelésével csökkenthető azon cégek száma a piacon, amelyek nem hajlandók növelni a termelékenységet, hanem a munkavállalókat zsákmányolják ki, írja blogjában Pogátsa Zoltán az Átlátszón.
A köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint nem újdonság a pedagógusok önértékelése, amely egy rendelettervezetben szerepel, hiszen ilyen eddig is volt, írja az Inforádió.
Varga Mihály szerint megérett a helyzet arra, hogy a hitelminősítők felminősítsék Magyarországot, az elmúlt években ugyanis a folyó fizetési mérleg masszív többletet mutat, az államháztartási hiány évek óta 3 százalék alatt van, az ország növekedésében pozitív változás következett be, és a foglalkoztatás is folyamatosan bővül. A nemzetgazdasági miniszter erről pénteken Budapesten beszélt.
Tizenkétmilliárd forint összértékű beruházást hajt végre Debrecenben a Schaeffler csoporthoz tartozó, gördülő csapágyakat gyártó FAG vállalat; a német autóipari cég befektetése 72 új munkahelyet teremt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A HBLF pénzügyi csúcstalálkozóján rendezett panelbeszélgetésen a magyar gazdaság jelenlegi helyzetével és kilátásaival kapcsolatban nem alakult ki egyetértés a résztvevők között: növekedési csodának vagyunk részei vagy leszakadóban vagyunk a versenytársainktól? Jobban, ugyanúgy vagy rosszabbul állunk, mint 5 éve?
Az elmúlt évekbeli adósságcsökkentés és a magyar gazdaság stabilizálása után adódik a kérdés, hogy lesz-e felminősítés és ha a tavaly év végi, illetve idén az eddigi adatokat nézzük, akkor...
Csütörtökön a stagnáló munkapiaci adatok és az erős dollár árfolyama miatt inkább pesztimista hangulatban telt a kereskedés Amerikában, ami később az ázsiai részvénypiacokra is átragadt. Péntekre...
Tizenkétmilliárd forint összértékű beruházást hajt végre Debrecenben a Schaeffler csoporthoz tartozó, gördülő csapágyakat gyártó FAG vállalat; a német autóipari cég befektetése 72 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Tizenkétmilliárd forint összértékű beruházást hajt végre Debrecenben a Schaeffler csoporthoz tartozó, gördülő csapágyakat gyártó FAG vállalat; a német autóipari cég befektetése 72 új munkahelyet...
A forint tegnap olyan erős volt az euróval szemben, mint utoljára tavaly januárban. Adódik a kérdés: vajon láthatunk-e újra 300 forint alatti jegyzéseket is? Ez már csak egy karnyújtásnyira van, így...
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a világ vállalatainak 30 százalékát nők vezetik. A nagy multinacionális cégeknél az arány még csak 5 százalék, pedig egyre több adat mutat arra, hogy nő a teljesítmény, ha nők is vannak a vezetésben, írja a gépnarancs.
Péntekre a szerdai rali után újabb erőre kaptak a tőzsdék, a nyugat-európai részvényindexek erősödni tudnak, Görögországgal kapcsolatban is jó hírek érkeztek. Az OTP árfolyama tovább folytatja...
A VTES Kft. 14 271 488 forint uniós támogatást nyert a „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban” című pályázati kiíráson. A TÁMOP 2.1.3.C-12/1-2012-0176 számú projekt keretében vállalkozás fejlődéséhez szükséges nyelvi képzések, tréningek, speciális szakmai képzések valósultak meg a VTES Kft. székesfehérvári illetve a törökszentmiklósi telephelyén.
Történelmi nap ez a mai, hiszen több mint 10 év után újra bővül a főváros villamoshálózata. Ma déltől az 1-es villamos Óbudától meghosszabbított útvonalon, a Közvágóhíd helyett az Etele út /...
A Népszabadság információi szerint várhatóan kétkulcsos lesz a reklámadó. A kisebb médiavállalkozások és a sportegyesületek megsegítésére megtarthatják a nullás kulcsot, a másik pedig 5-6% lehet. ...
Januárban 29,4 milliárd euróra nőtt az eurózóna folyó fizetési mérlegének többlete a tavaly decemberi 22,5 milliárd euróról az Európai Központi Bank pénteki közleménye szerint.
Az elmúlt hetek hazai brókerpiacot érintő hírei után a Portfolio elérkezettnek találta az időt ahhoz, hogy a következő befektetői klub témáját a hazai pénzügyi szolgáltatók jövőjének, a várható...
Az ügyfélnek mindig igaza van, az ügyfélszolgálatosnak azonban ehhez nem mindig könnyű jó képet vágni. Mi minden járhat a számunkra láthatatlan fejekben. Ezt gyűjtötte össze a Tízdolog.
Cégtemetőt számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói: a nyomozás során a kezdeti négyről harmincötre bővült a gyanúsítottak száma.
Bár a dollár erősödése a Nike-t is kedvezőtlenül érinti, a társaságnak egy részvényre jutó eredmény soron sikerült kellemes meglepetést okoznia. Annak ellenére, hogy a menedzsment jelezte, hogy az...
Nem követeli meg az Európai Bizottság a magyar kormánytól, hogy ténylegesen fel tudjon mutatni alternatív fűtőelemgyártót a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges új üzemanyag beszerzésekor - közölte az Európai Parlament zöldfrakciójának csütörtöki meghallgatásán Massimo Garribba, a Bizottság nukleáris ügyekét felelős igazgatója.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) álláspontjával ellentétesen határozott a Kúria az ellenőrzött tőkepiaci ügylet kapcsán megítélt elmaradt haszon és kamatának adózására vonatkozó kérdésben – közölte a Kúria Sajtótitkársága. A döntés révén az így megszerzett jövedelem után jóval kevesebb közterhet kell fizetnie a magánszemélynek, mint amennyit az adóhatóság kirótt volna.
Komoly kihívások előtt áll a gazdasági szerkezetátalakítás közepén tartó Kína, ahol ugyanakkor folytatni kell a reformokat, ez ugyanis a világgazdaság számára is kedvező hozadékkal jár - mondta Christine Lagarde Sanghajban.
Több mint két éve folyamatosan tart a reálbérek növekedése, ami az idén is folytatódik az MTI által megkérdezett szakértők és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint egyaránt.
Komoly kihívások előtt áll a gazdasági szerkezetátalakítás közepén tartó Kína, ahol muszáj folytatni a reformokat, ez ugyanis a világgazdaság számára is kedvező hozadékkal jár.
Még ebben a ciklusban szeretnék egy számjegyűre csökkenteni a személyi jövedelemadót és az áfacsökkentés lehetősége is napirenden van, jelentette be Varga Mihály a Hungarian Business Leaders Forum pénteki konferenciáján, írja az Index.
A balatoni települések polgármesterei ki vannak akadva a vasárnapi boltbezárás miatt, amit nagyon károsnak tartanak a tavi idegenforgalomra nézve. A hűtőtáskás turizmust ugyanis nemkívánatosnak tartják. A szúnyogirtással kapcsolatban is kétségeik vannak.
Folyamatosan újratermelődik a magas hozamok iránti igény és az a hit, hogy található a piaci szabályszerűségeket felülíró, tuti befektetési megoldás. Ezért kell a felügyeleti mechanizmusokat is...
Varga Mihály pénteken a HBLF konferenciáján belengette az általános forgalmi adó 27%-os kulcsának csökkentését. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink mire költenék a költségvetésben (a kormány...
Közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a Népszabadság pénteken azt írta, hogy 2011-ben az akkori KDNP-s szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatról a minisztériumban készült...
Szombathely önkormányzatának tulajdonába került a várostól északra fekvő 600 hektáros terület egésze, miután megegyeztek a szomszédos Söpte község önkormányzatával - közölte a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.
Folyamatosan újratermelődik a magas hozamok iránti igény és az a hit, hogy található a piaci szabályszerűségeket felülíró, tuti befektetési megoldás. Ezért kell a felügyeleti mechanizmusokat is...
Pont egy hónapja, hogy nagy nehezen megállapodtak a görögök az eurózóna pénzügyminisztereivel, hogy meghosszabbítják az eddigi mentőprogramot négy hónappal, amennyiben a görög kormány utólag ismerteti, milyen intézkedéseket tervez az egyensúly fenntartására. Azóta sem tette, mindig csak ígéri, miközben üresen kong az államkassza.
Az orosz embargó miatt Európának épp kapóra jött az euró leértékelődése a dollárhoz képest - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatásvezetője. Rácz Margit szerint hosszabb távon is 300 forint felett marad az euró árfolyama.
Még a nap folyamán közzéteszi honlapján idei, közösségi tévék és rádiók műszaki fejlesztésére kiírt 110 millió forintos keretösszegű pályázatát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - áll az NMHH pénteki közleményében.
Cégtemetőt számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói: a nyomozás során a kezdeti négyről harmincötre bővült a gyanúsítottak száma, az ügyben közokirat-hamisítás mellett adócsalás és sikkasztás miatt emeltek vádat - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.