A hitelminősítők még az idén felminősíthetik Magyarországot, mivel nehéz lenne tartani és megindokolni az alacsony besorolást akkor, amikor jó a folyó fizetési mérleg helyzete, és az államháztartási deficit is a bruttó hazai termék (GDP) 2 százaléka körül van - mondta Timothy Ash, a Standard Bank feltörekvő piaci elemzője.
Péntek délután bejelentette a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy honlapján elérhetővé tette a 2016-os költségvetés tervezési tájékoztatóját. Ez az a sorvezető, ami alapján összeáll a jövő évi büdzsé,...
Mi a magyarázata annak, hogy az MNB "súlyos milliárdokat" költ különféle eszközök, vagyonelemek megvásárlására, miközben a nemzetközi szakirodalom szerint a gazdasági felzárkózáshoz hasznosabb lenne...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken hivatalában fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét. A hivatalos találkozón a felek a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági kapcsolatok további bővítésének lehetőségeiről tárgyaltak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Fed szerdai kamatdöntő ülése után a részvénypiacok nagy raliba kezdtek, csütörtökön azonban visszafogott hangulatban telt a kereskedés. A hét utolsó kereskedési napjára azonban újra megtáltosodtak...
Május végéig még közel 3,2 milliárd forintot kell elköltenie mintegy 864 ezer SZÉP-kártya birtokosnak, ha nem akarja elveszíteni a munkáltatójától 2013-ban kapott összeget.
A HBLF pénzügyi csúcstalálkozóján egy hús-vér londoni elemző is előadást tartott: Timothy Ash, a Standard Bank feltörekvő piacok vezető elemzője szerint alulértékeljük az európai gazdaságot fenyegető veszélyt, amit Oroszország jelent - ideértve a szankciókat, a konfliktus miatt beáramló menekültek, a szélsőbal és szélsőjobb erősödését.
Megkapta az engedélyt az Amazon az amerikai légügyi hivataltól, megkezdheti a drónok tesztelését, amelyek a társaság reményei szerint majd a kézbesítésben segédkezhetnek. Egyelőre csak nappal...
Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's, egy fokozattal "BB plusz"-ra emelve az eddigi "BB"-ről a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy pénteki budapesti fórumon azt mondta, szerinte megérett a helyzet arra, hogy a hitelminősítők felminősítsék Magyarországot.
nemzetgazdasági tárca illetékesei megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint kiszivárogtak egy hatástanulmány részletei a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából - olvasható az NGM közleményében.
Bővítette telephelyét a modellvasutak kellékeit gyártó Viessmann Kft. Bátonyterenyén; a több mint 230 millió forintos beruházáshoz közel 88 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv keretében - a cég erről közleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken.
Az év eleji költségcsökkentő intézkedéseket követően a vezetői struktúra ésszerűsítésével folytatódik az MKB Bank átalakítása - közölte a hitelintézet.
Továbbra is várat magára a beruházások élénkülése, idén a hazai nagyvállalatoknak már fele sem tervez fejleszteni. Aki mégis, elsősorban technológiafejlesztésben gondolkodik, a finanszírozási lehetőségek közül pedig hitelfelvétel helyett inkább a vállalat belső forrásaira támaszkodik.
Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's: egy fokozattal "BB plusz"-ra emelte a magyar államadós-besorolást. Így már mind a három hitelminősítőnél csak egy fokozattal vagyunk a befektetésre...
A Demokratikus Koalíció azt kéri a polgármesterektől és a települési jegyzőktől, hogy minden vizsgálat nélkül, automatikusan támogassák a boltok vasárnapi nyitva tartásról szóló, hozzájuk beérkező kérelmeket - közölte a párt ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az év eleji költségcsökkentő intézkedéseket követően a vezetői struktúra ésszerűsítésével folytatódik az MKB Bank átalakítása - közölte a hitelintézet pénteken az MTI-vel.
A pénteki nap folyamán szolid elmozdulások jellemezték a forint piacát, az euróval szemben enyhén gyengültünk, míg a dollárhoz képest - annak gyengülése miatt - erősödtünk napközben. Az este hozott...
A HBLF pénzügyi csúcstalálkozóján egy hús-vér londoni elemző is előadást tartott: Timothy Ash, a Standard Bank feltörekvő piacok vezető elemzője szerint alulértékeljük az európai gazdaságot fenyegető veszélyt, amit Oroszország jelent - ideértve a szankciókat, a konfliktus miatt beáramló menekültek, a szélsőbal és szélsőjobb erősödését.
Folytatódik ma a szárnyalás az amerikai tőzsdéken, ami még talán mindig a szerdai Fed-közlemény számlájára írható, miszerint óvatos szigorítás lesz csak majd. A Dow ma több mint 200 pontot erősödött,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 310,29 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel, 19 226,03 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Törökországnak és Magyarországnak is érdeke az energiaforrások, ezen belül a gázforrások bővítése - mondta Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár pénteken Budapesten az MTI-nek adott interjúban.
Megkaptuk, amire vártunk: felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's. A bóvli kategóriából még nem kerültünk ki: a három hitelminősítő közül az S&P-nél álltunk a legrosszabbul, most mindenhol egy lépésre vagyuk a befektetésre ajánlott kategóriától. Jót tett nekünk, hogy már nem függünk olyan erősen a külföldtől.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken hivatalában fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét. A hivatalos találkozón a felek a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági kapcsolatok további bővítésének lehetőségeiről tárgyaltak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
Elemzők szerint nem volt nagy meglepetés, hogy a Standard & Poor's (S&P) javította a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását, de nem teljesen várt pozitív...
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója szerint a monetáris tanács következő, március 24-i kamatdöntő ülésén kamatot csökkenthet.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra buzdította pénteken Görögországot, hogy az eddiginél jobban használja ki az EU strukturális támogatási keretét és más uniós forrásokat.
A Kormány a jelenlegi tervek szerint április végéig nyújtja be a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, hogy annak elfogadása még a tavaszi ülésszakban megtörténhessen. A tervezést megalapozó tájékoztató mától tekinthető meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján.
Cégtemetőt számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói: a nyomozás során a kezdeti négyről harmincötre bővült a gyanúsítottak száma, az ügyben közokirat-hamisítás mellett adócsalás és sikkasztás miatt emeltek vádat – közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Véletlenül derült ki, hogy a polgármester mindenféle engedély nélkül megduplázta a korábbi félmilliárdos betétet a nemrég felfüggesztett Hungária Zrt-nél. A fóti önkormányzat pénteki átvilágítási...
Folytatódott pénteken a szárnyalás az amerikai tőzsdéken, ami még talán mindig a szerdai Fed-közlemény számlájára írható. Az irányadó indexek 1% körüli erősödésekkel fejezték be a kereskedést, a...
Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozásának végeztével pénteken.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a magyar gazdaság növekedési üteme 2015-ben elérheti a 3,1 százalékot, míg jövőre a 2,4 százalékot. A kutatóintézet elemzői arra számítanak, hogy a jegybank akár 1,5 százalékig csökkenti az alapkamatot az idén.
Elemzők szerint nem volt nagy meglepetés, hogy a Standard & Poor's (S&P) javította a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását, de nem teljesen várt pozitív...
Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.
Meghatározatlan időre leállítja a vonatközlekedést Zágráb és Split között a Horvát Vasutak Vállalat (HZ), helyette buszok viszik az utasokat – közölte a horvát sajtó pénteken.
A napokban elterjedt híresztelések ellenére Edward Snowden nem tér haza az USA-ba. A jelenlegi amerikai törvények miatt a volt hírszerző tiszt nem hisz egy igazságos per lefolytatásában.
Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.
Úgy néz ki, hogy Angela Merkel és Barack Obama nem szeretné az Oroszországra nehezedő nyomást enyhíteni. Ez a két vezető szerint csak akkor történhet meg, ha Oroszország betartja a minski megállapodásban foglaltakat. Ez azonban jelenleg nem igazán hatja meg Putyint.
Idén januárban 235,9 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, ez 4,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A nettó keresetek pedig szintén 4,1 százalékkal 154,5 ezer forintra nőttek januárban – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
Az idén 3,2 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedés sem lenne meglepő - mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke pénteken Budapesten a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által megrendezett XVI. Pénzügyi Csúcstalálkozón.