A Fiat minden lehetséges módon igyekszik kihasználni az 500-as köré épített legendát és mítoszt. Létezik már belőle nagy (L), most pedig itt az X, ami nem a faktorra, hanem az összkerék-hajtásra utal...
A Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait, köztük "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más felelősök magánvagyonát is, majd ebből a vagyonalapból kártalanítanák a károsultakat - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt hétfőn az M1-nek nyilatkozva.
Az európai részvénytőzsdék fél-egy százalékot estek, a múlt heti részvénypiaci rali megtorpanni látszik, de több makro esemény is lesz, amire figyelnünk kell. A pénteki S&P felminősítés ellenére a...
Újabb fura dolog bukott ki a Quaestor Csoportnál, miután az előző héten kiderült, hogy egyelőre még sincs öncsőd a kötvénykibocsátásért felelős Quaestor Financial Hruriránál. Mint kiderült a csoport...
A Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait, köztük "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint...
A Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait, köztük "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint...
A svájci jegybanknak lazítania kellene monetáris politikáján, esetleg eszközvásárlásokat kellene folytatnia, hogy így enyhítse a gazdasági növekedés lassulásának hatásait - szerepelt a Nemzetközi Valutaalap hétfői jelentésében.
Akinek nem egyértelmű, miért nem lehet közlekedni a fővárosban, az jobb ha tudja: a BKK most épp pénz és időt spórol meg nekünk. Ha már úgyis benne vannak az építkezésben a Moszkván és Budán, egy füst alatt a Margit hidat és a Nagykörutat is lezárják.
"A lefolytatott belső vizsgálattal kapcsolatban - az Ön rendelkezésére bocsátott - összefoglaló jelentés minden általam ismert, relevanciával bíró információt tartalmaz, ezért az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtti - egyébként a bizottság napirendi pontjaként még meg sem szavazott - meghallgatási lehetőséggel nem kívánok élni" - írja Vida Ildikó a parlament költségvetési bizottsági…
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azonnali menesztésére szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a Demokratikus Koalíció (DK), amely a hatóságoktól azt várja, tárják fel, hogy milyen kapcsolatban állhatnak a Fidesz egyéb potentátjai az orosz alvilággal.
A legfrissebb adatok már arra utalnak, hogy kezd élénkülni az eurózónás gazdaság, így pedig év végére már az infláció is elkezdhet emelkedni - jelentette ki Mario Draghi, az Európai Központi Bank...
Bruttó 3-3 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Nem szabad kétségbe esniük a devizahiteleseknek, ha még nem érkezett meg a bankjuktól az elszámolási tájékoztató, hiszen erre április 30-áig van lehetőségük a pénzügyi intézményeknek. Vannak azonban...
Megtartotta rendkívüli közgyűlését a BTel, és azon túlmenően, hogy megegyezett a felszámolást kezdeményező hitelezővel, grandiózus reorganizációs programot hirdettek az Xprime hívószavával, és különféle nem teljesen érthető adósságrendezési elképzelésekkel. A befektetők mindenesetre széttépik a papírt.
Közzétette a közgyűlési meghívóját a Danubius, melyből kiderült, hogy az éves rendes közgyűlést 2015. április 23-án tartja. 2015. április 23-án 10 órakor kezdődik a Danubius éves rendes közgyűlése...
Tíz munkahely létesült az ajkai ipari parkban működő autóalkatrész gyártó cégnél három milliárd forintos uniós fejlesztésnek köszönhetően – közölte az MTI-vel a vállalat ügyvezetője.
Egyöntetű az a várakozás a londoni elemzői közösségben, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen újraindítja az enyhítési ciklust. A citybeli vélemények csak a monetáris enyhítés várható ütemének megítélésében különböznek.
Miguel Arias Canete energiaügyi EU-biztos kedden Brüsszelben találkozik Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, valamint külön fogadja Aradszki András energiaügyi államtitkárt - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Gigabírságot szabtak ki az Auchanra – olcsóbb lesz a benzin - egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait - szakértők szerint fogy a magyar gazdaság lendülete
Két hónap elteltével kell áttekinteni a vasárnapi boltzár tapasztalatait Harrach Péter szerint és máris említett újabb kivételt. A KDNP frakcióvezetője a Népszabadságnak azt is mondta, hogy nem az ő...
Az amerikai részvényindexek értéke a 2008-as válság óta még nem látott magasságokba emelkedtek. Cikkünkben megvizsgáltuk a részvénypiaccal kapcsolatos legfontosabb árazási mutatószámokat. Kivétel...
Az új alaptörvény és az új számvevőszéki törvény 2011-es hatálybalépésével végérvényesen lezárult a következmények nélküli ellenőrzések korszaka Magyarországon - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a szervezet hétfői budapesti konferenciáján.
A Nílus vizének felosztását szabályozó alapelvekről írtak alá megállapodást Etiópia, Szudán és Egyiptom politikai vezetői Kartúmban, jelentős lépést téve ezzel egy több éves diplomáciai viszály végleges rendezése felé - írták egyiptomi újságok.
Az európai részvénytőzsdék nap végére fél - egy százalékot estek, a befektetők főleg a német autóipari papírokat adták. Az Európai Parlament előtt Draghi azt nyilatkozta, hogy a legfrissebb adatok...
Szerdától bruttó 3-3 forinttal csökkenti a MOL a benzin és a dízel nagykereskedelmi listaárát. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 342,6, a gázolajét pedig bruttó 345,6...
Nyugdíjbiztosítás, vezetői felelősségbiztosítás, réspiacok - láthatóan e három területre koncentrál idén igazán a CIG Pannónia, amelynek vezérigazgatója, Kádár Gabriella válaszolt kérdéseinkre. A...
Elkészült a világ első hidrogénüzemű villamosa a kínai Csingtao városában, mely 100 kilométeren keresztül tud száguldani, akár 70 km/órás sebességgel. A hidrogén üzemanyagcellák, mint új...
Hét új járatot indít Magyarországról a cseh Smartwings légitársaság, ebből hat Budapestről, egy pedig Debrecenből indul - közölte az Airline Route légügyi szaklap hétfőn.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője délelőtti ígéretének megfelelően be is terjesztette törvényjavaslatát a brókerbotrányokkal összefüggésben. A törvény "A brókerbotrányok áldozatainak kártérítését...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Auchan Magyarország Kft. (Auchan) megsértette a kereskedelmi törvényt, mert utólagos árkedvezmény-támogatás címén, egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak, hogy termékeik bekerülhessenek az Auchan árukészletébe. A versenyhivatal ezért 1.061.300.000 forintra bírságolta az áruházláncot.
Az európai részvénytőzsdék nap végére fél - egy százalékot estek, a befektetők főleg a német autóipari papírokat adták. Az Európai Parlament előtt Draghi azt nyilatkozta, hogy a legfrissebb adatok...
Tőzsdetanfolyamunkon megismeri a tőzsde izgalmas világát. Képzésünkön megtanulja, miként tudja a tőzsdei piacokat pénzügyi céljai elérése érdekében használni, a piaci trendek segítségével. Ha saját...
Az országban elsőként Csongrád megyében született jogerős bírósági ítélet egy telefonos ügyfélszolgálat élőhangos bejelentkezésével kapcsolatban, a szolgáltatót - a fogyasztóvédelmi felügyelőség döntésével egyezően - elmarasztalták a hosszú várakoztatás miatt – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője.
A vártnál kedvezőbb gazdasági növekedés miatt holnap újból kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB. Kis léptékű, de több lépésből álló kamatvágási ciklusra számítunk, mivel a várt Fed kamatemelés hatására sok feltörekvő deviza gyengülni kezdett. A lazítás a rövid távú kötvényhozamok után a hosszabb futamidejű állampapírok hozamára is kedvezően hathat – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő…
Újabb fura dolog bukott ki a Quaestor Csoportnál, miután az előző héten kiderült, hogy egyelőre még sincs öncsőd a kötvénykibocsátásért felelős Quaestor Financial Hruriránál. Mint kiderült a csoport...
Az Auchan Magyarország Kft. ma értesült a Gazdasági Versenyhivatal határozatáról, melynek sem az érvrendszerével, sem pedig a kiszabott, példa nélkülien magas bírságával nem ért egyet - olvasható a...
A versenyhivatal ma több mint egymilliárd forintos bírságot szabott ki az Auchanra - a cég tagadja a jogsértést, bírságra megy. Az Auchan sem a GVH határozat sem az érvrendszerével, sem pedig a kiszabott, példa nélkülien magas bírságával nem ért egyet.