A hét döntőbe jutott autó közül az 58 tagú nemzetközi zsűri végül az Opel Astrát hirdette ki a 2016-os cím tulajdonosának. Az európai Év Autója díjat 1964-ben alapították, az ideivel együtt ötször...
Raiffeisen Alapkezelő: "Február végén egy medvepiaci korrekciót láthattunk a részvénypiacokon, amelyet az átmeneti túladottság, a pesszimista hangulat és a short covering katalizálták. A...
A múlt év utolsó negyedében 7 százalékkal nőttek a beruházások éves szinten, így az év egészében 0,6 százalékos volt a bővülés. Az idén az első két negyedév várhatóan gyenge lesz a beruházások szempontjából, javulás inkább az év második felében várható.
Beindult a hullámvasút a piacokon, a befektetési alapokat kezelő profi szakemberek javarésze szerint az egész évben kitarthat a volatilitás. Van, aki szerint számos medvepiaci jelre is figyelmesek...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2015-ös integritás felmérése szerint a felsőoktatási intézménycsoportban a legmagasabb a korrupciós veszélyeztetettséget növelő tényezők szintje a közszféra összes intézménycsoportja közül, ugyanakkor az eredendő veszélyeztetettségi szint alacsonyabb, a kiépült kontrolloké pedig magasabb a közszféra átlagánál.
A Nemzeti Választási Bizottság hétfői ülésén hitelesítette a kormánynak a kötelező betelepítési kvóta ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését. Már csak azt kell kideríteni, lehet-e egyáltalán ilyen kérdést népszavazásra bocsátani.
A brit kormány szerint legalább egy évtizednyi bizonytalanságot okozna a brit gazdaságban a Brexit, Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból.
Módosult két népszerű GINOP pályázati felhívás pénzügyi tájékoztatója, illetve csatolásra került az üzembe helyezési jegyzőkönyv minta, illetve a megrendelő és a szerződés hiányáról szóló nyilatkozat...
Egy év alatt 492 milliárd forintot költöttünk sajátmárkás termékekre - a piac azonban telítődni látszik, már nem tudott tovább bővülni a piaci részesedés.
Eséssel indították a hetet a kínai tőzsdék, a jüan mélyrepülése magával rántotta a részvénypiacokat is, ez pedig lefelé húzta az európai tőzsdéket a kereskedés első szakaszában. A folytatásban...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén hitelesítette a kormánynak a kötelező betelepítési kvóta ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését. A kormány által az NVB-hez benyújtott...
Egy hónap nem nagy táv, de a hónapok óta csak zuhanó olajár esetében most nagy dolog. A tőzsdék is magukhoz tértek, Európában eltűntek a mínuszok, de a BUX lenn feledkezett a mélységben, különösen a Richter esett sokat. Amerika és szépen kapaszkodik felfelé, vajon csak egy hónap végi szépítés zajlik?
26 hazai és külföldi előállítású, köztük diabetikus, glutén- és laktózmentes tejcsokoládét ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal szakemberei a februári Szupermenta terméktesztjükön - mondta el a hivatal igazgatója, Pleva György.
Kedvező hangulat uralja az amerikai részvénypiacokat február utolsó kereskedési napján, köszönhetően a látványos olajár-emelkedésnek és annak, hogy a kínai jegybank ismét csökkentette a bankok...
Újraindították az orosz kamionok Ukrajnán keresztüli áthaladását akadályozó civil akciót a szélsőséges nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt aktivistái a nyugat-ukrajnai Lviv megyében.
Részben helyt adott Nyakó István MSZP-s politikus kifogásának hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB): a testület megállapította, hogy kedden megsértették a választás tisztaságának...
Részben helyt adott Nyakó István MSZP-s politikus kifogásának hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB): a testület megállapította, hogy kedden megsértették a választás tisztaságának...
Tovább egyeztetnek a Volán szakszervezetek és a munkáltató a bérfejlesztésről és egy sztrájk esetén nyújtandó elégséges szolgáltatásról - mondta Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezetek elnöke, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Európai uniós támogatásból, körülbelül kétmilliárd forintból fejlesztik és kapcsolják hálózatba a Duna, a Tisza, a Balaton és a Velencei-tó vízitúra-útvonalait, a beruházás első része a Felső-Tisza tizenöt vízitúra-megállóhelyét érinti - jelentették be a projekt konzorciumvezetője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői, nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Egy ország nem fogja megoldani a menekültválságot. De milyen esélyek vannak arra, hogy tényleg összejön egy valóban nemzetközi összefogás? Fellegi Tamást arról faggattuk, hogy miként lehetne emberségesen visszaterelni a menekültválság során Európába érkező bevándorlókat. Így oldanánk meg napjaink legnagyobb problémáját.
Januárban a vállalatok nettó törlesztők voltak, 45,7 milliárd forintnyi devizahitelt törlesztettek, miközben 42 milliárd forinthitelt vettek fel, ugyanakkor pénzügyi vagyonukat apasztotta, hogy 255 milliárd forint értékű betétet vontak ki a pénzintézetekből - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott legfrissebb adataiból.
Szépen emelkedik február utolsó napján az olaj ára, azonban a vezető részvényindexek képtelenek ebbe belekapaszkodni, a piaczárás felé közeledve kisebb esést mutatnak.Eséssel zárta a februárt Amerika...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok által közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozásokra is kiterjesztené az üzleti titok körébe tartozó adatokra...
Konkrét intézkedésekre van szükség a modern európai acélágazat hosszú távú fenntarthatóságának biztosításához - mondta Henk Kamp holland gazdasági miniszter az unió gazdasági minisztereit tömörítő versenyképességi tanács brüsszeli ülését követő sajtótájékoztatón, hétfőn.
Szépen emelkedett február utolsó napján az olaj ára, azonban a vezető részvényindexek képtelenek voltak ebbe belekapaszkodni, és mérsékelt eséssel zárták a napot.Eséssel zárta a februárt Amerika 2016...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén hitelesítette a kormánynak a kötelező betelepítési kvóta ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését. A PM és az MLP is a Kúriánál támadja meg az NVB döntését, míg a Jobbik szerint menekültszállások építésére nincs szükség.
Éves szinten 1,2 százalékkal nőtt a szerb bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi év utolsó negyedében - közölte hétfőn a szerbiai statisztikai hivatal (RZS).
Az egyenlőtlenségek utóbbi években tapasztalt növekedése azt eredményezte, hogy zsugorodott a középosztály Európában - ez derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányából, amelyet hétfőn mutattak be Brüsszelben a szerzők.
A tejcsokoládékat vizsgálta februári Szupermenta terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság hétfőn az MTI-vel.
A kínai Hurun Report nemrégiben jelentette meg a világ összes - 2188 - milliárdos vállalkozóját felsoroló "Global Rich" listáját. A lista igen érdekes információkat tartalmaz, hisz azt is megmutatja, hogy melyek azok a top-vállalatok, amelyek a legtöbb milliárdos vállalatvezetővel és tulajdonossal rendelkeznek.
Egyre több piaci szereplő ítéli hiábavalónak a jegybankok kétségbeesett próbálkozásait, hogy életet leheljenek a világgazdaságba. Az alkalmazott eszközök ráadásul komoly kockázatokat is hordozhatnak....
A wall streetes menedzserek esetében a helyzet világos: ők mindenképpen Marco Rubio republikánus floridai elnökjelöltet szeretnék a Fehér Ház elnöki székében látni - legalábbis ez derül ki abból az összegzésből, amelynek során az elnökjelöltek számára a Wall Streetről érkező privát adományokat elemezte ki a Statista gazdaságkutató cég.
Kérhet-e a munkaadó a munkavállaló korábbi munkahelyétől információkat, átpasszolhatja-e az adatokat másnak, ha igen, milyen feltételekkel? Összefoglaltuk a munkáltatói adatkezelés szabályait.
12 milliárd dollár értékben kínált fel kötvényeket az amerikai olajipari óriás, az Exxon Mobil, ami az év eddigi egyik legnagyobb vállalati kötvénykibocsátása - írja a Marketwatch. Kötvényeket...
A kanadai gyógyszeripari vállalat, a Valeant tegnap bejelentette, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatokat folytat a cégnél. A részvények több mint 16 százalékot estek tegnap. ...
Figyelmeztetést adott ki a befektetőknek a Societe Generale, mely hangsúlyozza, a legutóbb kibontakozott rali az arany esetében nem fenntartható, és itt az ideje eladni a nemesfémet - írja a CNBC. ...
Az egyenlőtlenségek utóbbi években tapasztalt növekedése azt eredményezte, hogy zsugorodott a középosztály Európában - ez derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányából, amelyet hétfőn mutattak be Brüsszelben a szerzők.
Több fronton is élénkülhet idén a lakáspiac az FHB Jelzálogbank Nyrt. szerint, a lakások iránti kereslet növekedése és a lakásárak emelkedése, valamint a kínálat késleltetett bővülése várható.