2016. március 1. kedd

márc. 1
7:17
Gyakran felkészületlenek a gyermekotthonban dolgozók (HR Portál)
Egy gyermekotthonban a betöltetlen munkakörök és a dolgozók felkészítésének hiánya a gyermekek jogainak sérelméhez vezet, az ombudsman szerint ezt támasztják alá a kalocsai speciális gyermekotthonban feltárt visszásságok is - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
márc. 1
7:19
15 százalékos béremelést akarnak a Tescósok (HR Portál)
A Tescónál március 10-én kezdődnek a bértárgyalások, erre vonatkozóan szóbeli megerősítést kaptak a cégtől - mondta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.
márc. 1
7:21
Ha csak időhúzás a bértárgyalás, sztrájk lesz (HR Portál)
Tovább egyeztetnek a Volán szakszervezetek és a munkáltató a bérfejlesztésről és egy sztrájk esetén nyújtandó elégséges szolgáltatásról - mondta Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezetek elnöke, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szóvivője hétfőn.
márc. 1
7:21
Itt az idő eladni az aranyat! (Portfolio)
Figyelmeztetést adott ki a befektetőknek a Societe Generale, mely hangsúlyozza, a legutóbb kibontakozott rali az arany esetében nem fenntartható, és itt az ideje eladni a nemesfémet - írja a CNBC. ...
márc. 1
7:23
Új ügyvezető a DHL Express élén (HR Portál)
A DHL Express Magyarország ügyvezetői feladatait Bándli Zoltán veszi át március 1-jétől - közölte a társaság hétfőn,
márc. 1
7:23
Az év legerősebb időszaka jön a tőzsdéken (Portfolio)
Márciussal jó időszak köszönthet a tőzsdékre, legalábbis ezt mutatják a múltbeli adatok: az S&P 500 indexnél a március-április közti időszak az év legerősebb két hónapja - írja a CNBC. Erős időszak...
márc. 1
7:30
Rengeteget autóznak a magyarok – sokat költünk matricára (Privátbankár)
A vártnál jobban alakulnak az e-matrica-bevételek az első csaknem két hónap eredményei szerint.
márc. 1
7:48
Belerokkan a piac a kínai acéldömpingbe (Privátbankár)
Konkrét intézkedésekre van szükség a modern európai acélágazat hosszú távú fenntarthatóságának biztosításához.
márc. 1
7:50
Erdősinének van igaza: így kell népszavazást kezdeményezni Magyarországon (Privátbankár)
Az elnök és több tag hiába érvelt, 7:5 arányban úgy látta az NVB, minden rendben volt azzal, ahogy Erdősiné beadta a népszavazási kezdeményezést.
márc. 1
8:06
Nagyon fontos nemzetközi szerződést írnak alá (Privátbankár)
Készülődik az Európai Unió és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény.
márc. 1
8:15
Azt hiszed, sokat buktál a tőzsdén? Nézd meg őket! (Portfolio)
Hatalmasat buktak az amerikai vállalatok azzal, hogy saját részvényeiket vásárolták vissza, az elmúlt 3 évben összességében 126 milliárd dollár volt a veszteség - írja a Yahoo Finance. Mielőtt...
márc. 1
8:15
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.03.01) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.03.01-i időjárásjelentése....
márc. 1
8:21
Mit vegyünk, vagy NE vegyünk most? OTP, MOL, Richter, MTelekom (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,85 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 23 327,94 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
márc. 1
8:24
A reformok áldozatai: felemás adatok Kínából (Privátbankár)
A gazdasági átalakítás lehet az oka annak, hogy tovább csökkent a feldolgozóipari BMI Kínában.
márc. 1
8:24
Törzstőke-emelés: ma dől el a határidő (Adózóna)
Máris zárószavazás lesz Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselőnek a kötelező törzstőke emelést elhalasztani engedő, a múlt pénteken benyújtott törvénymódosító indítványáról.
márc. 1
8:33
Hatalmas támogatást kapunk egy új Duna-híd építésére (Portfolio)
Az Európai Bizottság az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretében több mint 100 millió eurós (mintegy 30 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá az új Duna-híd megépítésére a két Komárom...
márc. 1
8:33
Egyre többet költünk e-matricákra (Pénzcentrum)
Eddig több mint 2,3 millió e-martricát értékesítettek idén....
márc. 1
8:35
Devizahitelesek ezrei perelik a bankokat (Portfolio)
A lakossági devizahitelek szinte teljesen eltűntek, a devizahiteles perek azonban csak szaporodnak. A bíróságokon a bankokat a legkülönfélébb perekben támadják, sokszor kártérítést követelnek tőlük -...
márc. 1
8:37
Megint 310-nél indítja a napot a forint (Portfolio)
Hétfő estére ismét 310 környékére erősödött a forint az euróval szemben, így a keddi napot ismét a lélektani határnál indítja a jegyzés. A feltörekvő piacokon is jó a hangulat, különösen az orosz...
márc. 1
8:42
Ma eldől, hogy titkosíthatják-e Matolcsyék alapítványi pénzeit (Privátbankár)
Az Országgyűlés ma a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot.
márc. 1
8:51
Kis eséssel kezdhet Európa (Portfolio)
Emelkedéssel üdvözölték az ázsiai tőzsdék a kínai jegybank újabb likviditásfokozó lépését. Eközben az olaj tovább emelkedik a tegnapi szárnyalás után, viszont az európai határidős indexek már kisebb...
márc. 1
8:53
Félszáz magyar nagyvállalat is kaphat pénzt a 15 milliárdos keretből (Portfolio)
Az elmúlt hetekben a nemzetgazdasági tárca rendszeresen jelezte, hogy a tavalyi 3-ról 15 milliárd forintra emelkedett idén a nagyvállalatoknak szóló költségvetési támogatási keret, most viszont azt...
márc. 1
8:54
Mikor szülessen a baba? (HR Portál)
2 évre szóló határozott időre szóló szerződés aláírása előtt állok, csak így tudnék elhelyezkedni az kívánt munkakörben, ám babát tervezünk (lassan kifutok az időből, 1. gyerek lenne, a támogatáshoz nincs elég jogszabályban előírt jogviszonyom). Mivel ha jól tudom a gyes/gyed támogatás a gyermek születése előtti 1 év munkaviszonyban eltöltött időre szól, onnan számolják, az a kérdés merült fel…
márc. 1
8:54
Eladja telepét a KEG Nyrt. adóssága rendezése érdekében (ProfitLine)
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. megállapodott hitelezőivel adósságállományának rendezése ügyében, a társaság eladja, visszabérli és vételi lehetőséget köt a tulajdonában álló telepre - jelentette a cseppfolyós propán-bután gázt (LPG) szolgáltató cég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
márc. 1
9:00
Ingyen akarsz parkolni? Ha ilyen autód van, egyre több városban teheted meg (Privátbankár)
Több nagyobb település is ad kedvezményeket - például ingyenes parkolást - azoknak, akik elektromos autó vásárlására adják a fejüket.
márc. 1
9:09
Még most is sokan pereskednek a devizahitel-szerződések miatt (Pénzcentrum)
Van, aki szerint az egykori megállapodás tisztességtelen feltételeket tartalmazott, s ezért érvénytelen....
márc. 1
9:09
Egyre mélyebb gödörben a kínai ipar (Portfolio)
Idén februárban a januári 48,4 pontról 48 pontra esett a kínai Caixin feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke, ami elmaradt a Reuters által megkérdezett elemzők várakozásától. A Caixin...
márc. 1
9:11
Folytatódik a harc - Rászállt a felügyelet a vagyonkezelőkre (Portfolio)
A brit pénzügyi felügyelet arra kéri az alapkezelőket, hogy vizsgálják meg, teljesíteni tudnák-e a tömeges pénzvisszaváltási igényeket a befektetési alapoknál. A brit jegybank és nemzetközi...
márc. 1
9:13
Köszöni, jól van a magyar feldolgozóipar (Portfolio)
Kedvező folyamatok zajlottak le a magyar feldolgozóiparban februárban, az ágazati beszerzésimenedzser-index értéke 54,8 pontra emelkedett a januári 53,1 pontról - derült ki az MLBKT felméréséből....
márc. 1
9:18
Valami nagyon furcsa dolog történik a bankoknál (Privátbankár)
A negatív kamatokkal a jegybankok a hitelezést szeretnék serkenteni, de a fegyver sok esetben visszafelé sül el: jól látszik ez azoknak a bankoknak a válaszain, akik nemhogy buktak, de még keresni is tudtak a negatív kamatok bevezetése óta. Drágább hitelek, alacsonyabb betéti kamat, drágább bankolás - mit hozott a negatív ráta?
márc. 1
9:20
Megnyitják a csapot - ha uniós pénz nincs, majd ad az állam (Privátbankár)
15 milliárd forinttal támogatja a kormány a nagyvállalatokat Magyarországon.
márc. 1
9:27
Az inspirálás képessége a legfőbb vezetői érték (HR Portál)
A folyamatos tanulás, az azonnal bevethető, frissíthető tudás egyre inkább részévé válik a cégkultúráknak, hiszen alapvető szükségszerűség is, hogy a gyorsan változó világhoz, piaci környezethez, technológiai kihívásokhoz alkalmazkodni tudjanak. Ehhez a vezetőket is a megfelelő módon kell képezni. Erről kérdeztük a GE két kereskedelmi vezetőjét, Isabel Fernandezt és Chris Bevacquát.
márc. 1
9:27
Továbbra is zsugorodik Kína (ProfitLine)
Februárban a januári 49,6 pontról 49 pontra csökkent a kínai hivatalos feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI).
márc. 1
9:27
Európa eséssel kezdett, de mi nem (Portfolio)
Emelkedéssel üdvözölték az ázsiai tőzsdék a kínai jegybank újabb likviditásfokozó lépését. Eközben az olaj tovább emelkedik a tegnapi szárnyalás után, viszont az európai indexek már kisebb eséssel...
márc. 1
9:29
Köteles-e útiköltséget téríteni a munkáltató? (HR Portál)
Kell-e útiköltséget téríteni a munkáltatónak amennyiben saját autóval tudok a munkahelyre eljutni? Ha igen, mennyit? Hallani 9 ft / km-ről, de a NAV honlapon egyértelmű üzemanyag árak szerepelnek. Valamint kell-e a munkáltatónak munkaruhát, bakancsot biztosítania? Ha netalán járna, évekre visszamenőleg (akár 10 év) kérhető-e?
márc. 1
9:29
Balhé Donald Trump kampánygyűlésén (ProfitLine)
Hevesek az érzelmek és felfokozott a hangulat az elnökválasztásra készülődő Egyesült Államokban az úgynevezett szuperkedd előtt, amikor több szövetségi államban is előválasztást tartanak. Virginiában egy fotóriporter tűzött össze helyi idő szerint hétfőn a titkosszolgálat egyik ügynökével a republikánusok jelöltségére pályázó Donald Trump rendezvényén.
márc. 1
9:29
Kötelező, de megéri: ezzel sokat spórolhatnak a cégek (Portfolio)
2015 nyarától új kötelezettségek vonatkoznak a Magyarországon működő nagyvállalatokra, miután honosításra került az európai uniós energiahatékonysági irányelv. A cégek egy része az eddigi...
márc. 1
9:31
Mennyi szabadság jár, ha két gyerekkel voltam otthon egymás után? (HR Portál)
Segítségét szeretném kérni a TGYÁS, GYED idejére járó szabadság kiszámításában. 1978-ban születtem, jelenleg 2 gyermekem van. 2013.01.23-val mentem el szülési szabadságra (TGYÁS-ra), lányom 2013.02.05-én született meg. 2014.10.19-én megszületett második gyermekem is, a TGYÁS-t ettől a naptól igényeltük. 2016. március 11-től mennék vissza dolgozni a munkahelyemre, a segítségét szeretném kérni az…
márc. 1
9:31
A Transparency tiltakozik a jegybanktörvény-módosító ellen (Portfolio)
A jegybanktörvény módosítására benyújtott kormánypárti törvényjavaslat nyilvánvalóan ellentmond az Alaptörvénynek, amely a közpénzek felhasználása körében teljes nyilvánosságot ír elő. Nem is...
márc. 1
9:33
114 nap szabadságom van, hogyan tudom kivenni? (HR Portál)
Egy elég bonyolult helyzet megoldására szeretném kérni a segítségét. 2008. 04.19.-től táppénzen, majd tgyás, gyed, gyes, ismét tgyás, gyed, gyes és a 3. gyerekkel is tgyás, gyed, gyes. A legkisebb gyerek most 04. hóba lesz 3 éves. A munkáltatóm kiszámolta a szabadságot ami 114 napra jött ki. Főállású anya leszek, de mellette dolgozni szeretnék az eddigi munkáltatómnál, de nem napi 8 csak heti 10…
márc. 1
9:33
Réz, szén, cink - Ezeken is nagyot lehetett bukni (Portfolio)
5 milliárd dollár veszteséget ért el tavaly a világ egyik vezető nyersanyagkereskedő cége, a Glencore. A vállalat idén jelentős eszközeladásokat tervez, ennek viszont örülnek a befektetők. 5...
márc. 1
9:35
Kizárja-e egymást a közfoglalkoztatás és az ösztöndíj? (HR Portál)
Jelenleg kulturális közfoglalkoztatottként dolgozom. Közben felvételt nyertem egy külföldi egyetem levelező oktatására, doktori képzés megszerzésére, melyhez támogatásként ösztöndíjban is részesültem. Kérdésem az lenne, hogy a kettő kizárja e egymást, vagyis részt vehetek e továbbra is a kulturális közfoglalkoztatási programban?
márc. 1
9:35
Nem mindegy a részvénypiacnak, ki lesz az amerikai elnök (Portfolio)
Bár november 8-ig nem dől el, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, már minden államban zajlanak az előzetes választások. Az esélyek még mindig nagyon kiegyenlítettek, nem látható előre,...
márc. 1
9:45
Külföldre mennek a takarítók is? (Infostart)
Nincs elég takarító Magyarországon. A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta, hogy ennek a túl alacsony bérek mellett az is oka, hogy a rossz a szakma megítélése is.
márc. 1
9:45
Kitart a forint tegnapi ereje (Portfolio)
Hétfő estére ismét 310 környékére erősödött a forint az euróval szemben, így a keddi napot ismét a lélektani határnál indítja a jegyzés. A feltörekvő piacokon is jó a hangulat, különösen az orosz...
márc. 1
9:45
Durva húzás: kitiltották a buszokról a mozgáskorlátozottakat (Pénzcentrum)
Egyes közlekedési társaságok biztonsági okokra hivatkoznak....
márc. 1
9:47
Pluszba fordultak az európai indexek (Portfolio)
Emelkedéssel üdvözölték az ázsiai tőzsdék a kínai jegybank újabb likviditásfokozó lépését és a kezdeti esések után az európai indexek is pluszba fordultak, a DAX már 1 százalék feletti pluszban jár.A...
márc. 1
9:49
Ez maga az X - Honda Civic (Portfolio)
Ha egy adott autóból már a 10. sorozat bevezetését készíti elő egy gyártó, az jelentős múltra utal. A Honda így van ezzel a Civic esetében, melyből 1973-ban jelent meg az első. Az akkori olajválságra...
márc. 1
9:54
A vártnál is nagyobbat kaszál az állam az e-matricákkal (Privátbankár)
Csak a díjakon kellett változtatni, és máris több százezer új felhasználó vásárolt e-matricát. A megyei a legnépszerűbb.
márc. 1
10:00
Lehúzzák-e a republikánusok a részvényeket? (ProfitLine)
Bár november 8-ig nem dől el, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, már minden államban zajlanak az előzetes választások. Az esélyek még mindig nagyon kiegyenlítettek, nem látható előre, hogy a választási folyamat végén a demokraták vagy a republikánusok jelöltje lesz-e a befutó, és az eredmény milyen irányba befolyásolhatja az amerikai árfolyamokat. A Fidelity International…

Keresés