Ötvenezer gyerek nem ment iskolába hétfőn a szülősztrájk miatt egy a köztévében közölt becslés szerint. A "Nem leszek suliban" akcióval a közoktatásban kialakult helyzetre hívták fel a figyelmet a szülők - adja hírül az Index.
Több mint valószínű, hogy köszönhetően a rossz kínai Caixin feldolgozóipari teljesítmény mérésének köszönhetően negatívban kezdtek az irányadó indexek.
Kínában 5-6 millió dolgozót bocsátanának el a "zombi cégektől" a következő két-három évben, hogy csökkentsék az ipari túltermelést és a környezetszennyezést - írja két, a kínai vezetéshez közel álló...
Februárban további bővülést jelzett a beszerzésimenedzser-index (BMI), amelynek szezonálisan kiigazított értéke 54,8 pontra emelkedett a januári 53,1 pontról - közölte kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A bővített Családok Otthonteremtési Kedvezményével (CSOK) és a 10 + 10 milliós ígérettel indult az idei év. Már lassan két hónapja óriási érdeklődés övezi a támogatás lehetőségeit és feltételeit,...
Emelkedéssel üdvözölték az ázsiai tőzsdék a kínai jegybank újabb likviditásfokozó lépését és a kezdeti esések után az európai indexek is pluszba fordultak, a DAX már 1 százalék feletti pluszban jár...
Két lengyel bank hosszú távú kibocsátói csődkockázatát (IDR) rontotta, hatnak pedig megerősítette a hitelminősítő intézet. A Fitch közleményében kiemeli, hogy a két bank leminősítésére a...
Tavaly 2,2%-os díjbevétel-növekedést a magyar biztosítási szektor - ismertette elsőként a Portfolio mai Biztosítás 2016 konferenciáján a MABISZ elnöke. Az életbiztosítási piac visszaesett, a nem-élet...
A jogosulatlanul felszámított árfolyam-különbözet fogyasztóknak történő visszatérítésére kötelezte a K&H Bankot a forint alapú casco díjak devizában történő jogsértő felszámítása miatt az MNB,...
Egy felrobbant akkumulátor okozta a munkavállaló balesetét, aki beperelte munkáltatóját az egészségbiztosítási ellátási költségek megtérítéséért. A jogvita a Kúrián kötött ki.
Magyarországon a dolgozó korú nők naponta átlagosan körülbelül egy órával dolgoznak többet, mint a férfiak. Belgiumban viszont ugyanannyi időt töltenek munkavégzéssel. A különbség egyik oka az, hogy a magyar nők sokkal több időt töltenek otthoni munkával. Ez összefüggésben lehet a hazai hagyományos családmodellel, és okozhatja, hogy kevés gyerek születik Magyarországon - írja az Index a Defacto…
Az Ausztrál Központi Bank ma hajnalban 2 százalékon tartotta az alapkamatot és ezzel jelezte, egyelőre nincs további lazítás a monetáris politika területén.
Már a héten átnyomják a parlamenten azt a javaslatot, amellyel titkosíthatják az MNB-alapítványok adatait és egyben ötmillió forintra is emelhetik Matolcsy György fizetését - írja a Világgazdaság.
Bár az idei vezérigazgatói felmérés még nem nyilvános, a PwC HR üzletág-igazgatója annyit elárult róla, hogy a 2016-os kilátásokat tekintve a megfelelő szakemberek hiánya a cégvezetőket aggasztó problémák között az első helyre került. Éppen ezért egyre több cégnél kerül a figyelem középpontjába a tehetséggondozás, a tehetséges munkatársak megtalálása és megtartása. Mindezekről a problémákról,…
Ha egy adott autóból már a 10. sorozat bevezetését készíti elő egy gyártó, az jelentős múltra utal. A Honda így van ezzel a Civic esetében, melyből 1973-ban jelent meg az első. Az akkori olajválságra...
Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámtáblás - elektromos, vagy tölthető hibrid - járművek, és hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron,...
A magyar munkavállalók körében a szolgáltató szektor jelenleg a legvonzóbb ágazat, amiben jelentős szerepük van a dinamikusan bővülő magyarországi szolgáltató központoknak (SSC) - írja a...
Amíg a világsajtó a részvények zuhanásától és az olajpiaci hullámvasúttól volt hangos, az arany árfolyama szép csendben erősödött majdnem 15 százalékot az év eleje óta. Éppen ezért összegyűjtöttük a...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy részletes tájékoztatót tett közzé honlapján a magáncsődeljárással kapcsolatos adózási tudnivalókról. A tájékoztató ismerteti: az adóhatóság csak hitelezőként...
A keszthelyi öböl ideális környezetében kezdődött meg az év egyik kiemelkedő, Balaton-parti építőipari beruházása, ami a tó egész régióját érintő fejlesztésekkel összhangban kínál remek befektetési lehetőségeket a hosszú távra tervezőknek.
A tavalyi próbaév jól sikerült, ezért döntött a kormány úgy, hogy 2016-ban 15 milliárd forinttal támogatja a nagyvállalatokat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Egy komoly befolyással bíró Fed tag szólalt fel ma USA gazdasági teljesítményével kapcsolatban és beszélt arról, hogy talán több ideig mozdulatlan maradhatna a jegybank, nehogy felerősödjön a lassulás a makroadatoknál.
A K&H-nál a casco biztosítással egybekötött devizás autóhitelek esetében talált problémát a felügyelet - bírságot kapott a bank, és pénzt kell visszaadnia az autósoknak.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzési menedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak.
Ma a DAX vezeti az európai mezőnyt, a német tőzsde igencsak magára talált. Egész Európa emelkedik, a BÉT viszont egyhelyben toporog. Tegnap Amerika esett, így most nem egy ütemre táncol a világ. Az olaj tartja egyhónapos csúcsát, sőt az amerikai könnyűolaj még érdemben emelkedett is tegnap óta.
Az athéni kormány 470 millió euró (csaknem 146 milliárd forint) segélyt kért az Európai Uniótól a menekültválság kezelésére - jelentette kedden az ANT1 görög tévécsatorna. Athén azzal számol, hogy a...
A forintosítást követő eladási hullám és a csok miatt új lakásba költözők borították a piacot: a Duna House becslése szerint 2016. februárban 11 921 ingatlant adtak és vettek az országban.
Az MNB ma publikált határozatában a jogosulatlanul felszámított árfolyam-különbözet fogyasztóknak történő visszatérítésére kötelezte a K&H Bankot a forint alapú casco díjak devizában történő jogsértő felszámítása miatt. Az MNB mindemellett 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal is sújtotta a bankot.
A szabályozás és az információs technológiából érkező kihívók a legnagyobb kihívást, a nyugdíj- és egészségbiztosítások pedig a legnagyobb lehetőséget jelentik ma a magyar biztosítási szektor számára...
A jogosulatlanul felszámított árfolyam-különbözet visszatérítésére kötelezte és 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a K&H Bankot a forintalapú casco-díjak devizában történő jogsértő felszámítása miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Kiugróan magas forgalmat regisztrált a Duna House 2016 februárjában a magyarországi lakáspiacon. Az idei első hónapjában még valamivel kevesebb tranzakció zárult le, mint egy évvel korábban, a...
A tervezett 40 helyett csak 35 milliárd forintnyi három hónapos diszkont kincstárjegyet tudott értékesíteni kedden az ÁKK, az idén másodszor fordult elő, hogy nem kelt el a kitűzött mennyiség a rövid...
A keddi kereskedés első felében ismét 310 alá erősödött a forint az euróval szemben, sőt átmenetileg 309 alatt is járt az árfolyam. Ott azonban megtorpant az erősödés. Megakadt az erősödés 2016.03.01...
Apró tojásokkal törik le a külföldiek a magyar árakat - ráadásul erős a gyanú, hogy át is csomagolják a termékeket, hamisan magyarnak tüntetve fel őket. Áfacsökkentés kellene, és a kilónkénti ár valós feltüntetése.
A Ford genfi standját különböző méretű "szabadidő autók" uralják, jelezve, ez a kategória még mindig növekszik Európában, a 2014-es 20-ról 2020-ra akár 27%-ra is emelkedhet az ilyen autók piaci...
A kormány már március 9-i ülésén döntést hozhat az új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülhet - jelentette be az Országmárka 2.0 konferencián kedden...
Hazánkban jelenleg közel 180 ezer 90 napon túli késedelemben lévő jelzáloghitel van, amelyek együttes értéke csaknem 900 milliárd forint. 2016. március 1-jén véget ér a kilakoltatási moratórium. A szakértő szerint sok esetben a közös értékesítés lehet a legjobb megoldás az adósok számára.
Februárban 6625 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 12,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján kedden az MTI-vel.