Karbantartást végeznek a Keleti pályaudvaron és a Kőbánya felsőig tartó vonalszakaszon június 17-től július 7-ig. Emiatt több Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul - közölte a Mávinform. ...
London kivételével nyereségben nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal csökkent, míg a frankfurti DAX-index 0,23 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal emelkedett a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,20 százalékkal növekedett a kereskedés indításakor. Az eurót…
Átmenetileg lemondott az egyik legnagyobb kínai biztosító, az Anbang Insurance Group vezetője, mert nem tudja ellátni teendőit, hivatalosan magánjellegű indokok miatt. Valószínűbb viszont, hogy ennél komolyabb ügyről van szó, az is előfordulhat...
A vállalatok többségénél létezik egy olyan személy, aki minden területet behálózva és felügyelve irányít, a vezetőt vagy igazgatót támogatva és befolyásolva: Na Ő a „MUMUS”!
A hazai munkaerőhiány kezelésének egyik leghatékonyabb módja az ukrán munkavállalók behozatala lett Kelet-Magyarországon - tudtuk meg a térségben 13 városban is irodát működtető munkaerő-kölcsönző HSA Kft.-től. A debreceni székhelyű cég érdekes számokkal szolgált az ukrán vendégmunkások kapcsán.
Tavaly 5% feletti növekedéssel 166,5 ezer milliárd dollárra nőtt a globális magánvagyon, a régiók közül az ázsiai és csendes-óceáni régió mutatta a legnagyobb éves növekedést 9,5%-kal. A BCG friss tanulmánya szerint 2021-re az ázsiai...
A fenntartható gazdasági növekedés egyetlen motorja a termelékenység, amelynek a hatékonysága lényegében a digitális innováció révén növelhető leginkább a General Electric (GE) szerint. A vállalat éppen ezért a jövőben azokra az iparágakra és termékekre összpontosít, amelyekben a gyártási folyamat és maga a termék is digitalizálható – hangzott el t
Az európai részvénypiacokon optimisták a befektetők, a német DAX már fél százalékot emelkedett. A magyar tőzsde új csúcson nyitott, a délelőtti kereskedésben minden blue chip papír árfolyama emelkedik. Felülteljesít a magyar tőzsde...
Kedden a parlament elfogadta a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásáról szóló javaslatot, így július 1-jétől azok a nyugdíjasok, akik szeretnének dolgozni, kedvező adózási formában vállalhatnak munkát. Harrach Péter legutóbbi...
Elszállt az OTP! JP Morgan 12000 forintos célár + saját részvény vásárlás + pénteken CECE és FTSE gigantikus méretű átsúlyozás, brutális forgalommal (többlet súlya lesz az OTP részvénynek). 9170 forintos záróár, már csak a 9400 forint a nagy ellenállás a 10000 forintos “álom célárunk” előtt! Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Körülbelül 2 éve írom minden munkás ...
Magyarország vidéki nagyvárosainak szerepe az ország hosszú távú társadalmi és gazdasági céljainak elérésében megkérdőjelezhetetlen: e városok központi szerepet töltenek be szűkebb régiójuk életében. Egyrészt ők tudják a kedvező helyi munkafeltételek ösztönzése és az élhető városi környezet kialakítása révén odavonzani, illetve helyben tartani a jó
Decemberhez képest húszezerrel több vállalkozás büszkélkedhet azzal, hogy megbízható minősítést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Idén már az "alvó" cégeket is kidobja a rendszer, ezért gazdasági teljesítmény nélkül egy...
A mai napon kerülnek forgalomba az új 50 forintos érmék, amelyen a 2017-ben Magyarországon megrendezésre kerülő 17. FINA Világbajnokság logója lesz látható -írja a Magyar Közlöny. A tájékoztatás szerint az érme réz (75%)...
James Cameron és Theresa May felelőtlen politikai taktikázásával veszélybe sodorta az ország jövőjét, most ugyanis minden korábbinál valószínűbbnek tűnik, hogy a szigetországnak nem sikerül kedvező Brexit-megállapodást kötnie...
Európa átlagos gazdasági fejlettségi szintjéhez történő konvergencia a következő évtizedben döntően Magyarország versenyképességén múlik, így ennek kérdésköre a Magyar Nemzeti Bank számára is kiemelten fontos téma. Egy ország...
Németországban hathavi mélypontra lassult májusban az infláció a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közzétett végleges adatsorának tanúsága szerint.
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nő ügyében – tájékoztatta a vádhatóság.
2017 áprilisában az ipari termelés volumene 3,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 2,5 százalékkal nőtt – állapítja meg a KSH második becslése.
Az online kiskereskedőknek meg kell érteniük vásárlóik „digitális DNS-ét”, ha versenyképesek akarnak maradni – állítja a Roland Berger új tanulmánya. A fogyasztók ott szeretnek vásárolni, ahol személyre szabott termékajánlásokat kapnak, ezért a kereskedőknek tisztában kell lenniük a fogyasztói preferenciákkal. Ezek megértéséhez a közösségi média ad
Az előszűrési folyamat optimalizálásának úttörő eszközei az online numerikus és verbális képességtesztek. A Captain és a nexum együttműködése mentén, szakértői egyeztetések sorozatának eredményeként elkészült a HR-esek és pályázók igényeire specializált online tesztrendszer, amely a tesztelés áttekinthető, egyszerű menedzselésére ad lehetőséget. Használatával az adminisztratív költségek jelentősen…
Felfelé és oldalirányba bővítené a József Attila-lakótelep épületeit a kerület építészeti tervpályázatának nyertese, amivel új irányt mutathat a panelek rehabilitációjához - írja a Világgazdaság. Számos tervpályázat érkezett...
A Cerbona Élelmiszeripari Kft. tulajdonosa megvásárolta a Ham-Let puffasztot gabonaszeleteket gyártó Agrimill-Foodot, így egy kézbe került a két ismert márka.
Akkora a túlkínálat, hogy a diákok válogathatnak az állások közül, és egyre kevésbé népszerű körükben kétkezi munkát vállalni, mert nem látnak benne fejlődési lehetőséget. Legutóbb megnéztüka diákmunkát a diákok szemszögéből, most nézzük hogyan látják a helyzetet az őket foglalkoztató szövetkezetek és cégek.
200 millió forintos fejlesztéssel új, 10 MW teljesítményű gőzkazánt létesít az Alteo soproni erőművében, a munkálatokkal a fűtési szezon kezdetére, októberre készülnek el. A társaság szerint a fejlesztésnek köszönhetően javul...
Nagy valószínűség szerint, csúszni fog Budapesten az elektronikus jegyrendszer bevezetése, és hárommilliárd forinttal többe is kerülhet - íjra a 444. A rendszert a tervek szerint 2018 végéig kellene átadni, egyelőre azonban nem látszik...
A magyar miniszterelnök a Roszatom vezetőivel egyeztetett szerda délelőtt az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.
Több mint 20 ezerrel nőtt a megbízható adózók száma az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest, így már 210 ezer vállalkozás tartozik ebbe a kategóriába – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az első negyedévben több mint félmillió, 540 468 adózót minősített a NAV és csaknem 40 százalékuk, ...
A felsőoktatási tanév kezdetét megelőző nyári albérletszezonban és a lakásvásárlásoknál is népszerűek a kis alapterületű 20-35 négyzetméteres garzonlakások. Ezek egy része 1 szobából áll, de vannak, amelyek hálófülkét vagy egy félszobát is tartalmaznak.
A J. P. Morgan rekordmagasságú célárat adott az OTP-re. Az árfolyam tegnap megugrott, annak dacára is, hogy a hazai elemzők jóval visszafogottabban nyilatkoznak a részvényről.
A piacok már biztosra veszik a délutáni kamatemelést, a lényeg azonban a folytatás. A túl gyors ütemű emelés megijesztheti a befektetőket, így a Fed várhatóan csak óvatos lépést tesz majd. Az emelés ténye azonban már önmagában is negatív hír a kötvénypiac számára, így a befektetőknek jelenleg inkább az európai részvénypiacok irányába érdemes fordul
Remek hír a külföldi nyaralást tervezőknek: végre sikerült a régiós társak után erednie a hazai valutáknak, és fél éve legerősebb szintjét elérni. A tőzsdék újra vágtatnak, remekel a Tesla. A BÉT-en emelkedik a Richter és az OTP, ma ismét tépik a Mészáros-papírokat. Gyengélkedik az olajár, bővel 50 dollár alatt van.
Forrong a magyar vendéglátós szakma. A szektort sújtó munkaerőhiány enyhítése végett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a kötelező szervizdíj bevezetését javasolja, ám a kisebb vendéglőknek nem tetszik az ötlet....
Jelentősen növekedett a gyerekek tudása az egészséges életmóddal kapcsolatosan, ezért sokkal kevesebb cukros üdítőit isznak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
Decemberhez képest húszezerrel több vállalkozás büszkélkedhet azzal, hogy megbízható minősítést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Idén már az „alvó” cégeket is kidobja a rendszer, ezek sem kerülhetnek a megbízható kategóriába.
A segítségüket szeretném kérni abban, hogy jelenleg GYES-en vagyok de munkáltatómnak jeleztem újbóli munkába állási szándékomat. A munkaköröm jelenleg is megvan de helyettem határozatlan időre alkalmaztak egy munkavállalót. Munkáltatóm továbbiakban nem kíván foglalkoztatni mivel munkakörömet másik alkalmazottal betöltötte, másik betöltetlen munkakör pedig nincs, így amennyiben megszakítom a…