2017. június 5. hétfő

jún. 5
15:09
Elvándorlás és munkaerőhiány: mi lehet rá a megoldás? (Privátbankár)
A munkaerőhiány nem csak a magyar, hanem a régiós országokban is kettős hatást gyakorol a gazdaságra. Egyrészt a bérek emelkedését eredményezi: Magyarországon, Lengyelországban és Romániában például 2010 óta 20-30 százalékkal nőttek a bruttó fizetések, a minimálbérek pedig megduplázódtak. Ugyanakkor a cégeknek egyre nagyobb gondot jelent a megfelel
jún. 5
15:48
Súlyos a helyzet: diákmunkásból sincs elég Magyarországon (Pénzcentrum)
A nyári diákmunka területén is tapasztalható a munkaerőhiány a kevesebb tanuló, illetve a több álláslehetőség miatt - mondta Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) főtitkára...
jún. 5
16:00
Európa eddig az év kellemes meglepetése, mégis ez okoz fejfájást (Portfolio)
Tavaly év végén a többség még arra számított, hogy 2016-ban az amerikai gazdaság felülteljesíti majd fejlett versenytársait, hiszen Donald Trump komoly költségvetési élénkítést vetített előre. Ennek ellenére az első negyedévben...
jún. 5
16:24
Egyelőre nincs irány Amerikában (Portfolio)
Minimális gyengüléssel kezdték a hétfői kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, ezt a rossz hangulatot azonban percek alatt lerázták magukról. A nap nagy vesztese egyelőre az Apple, a másik véglet pedig a Microsoft. A nyitás...
jún. 5
16:30
Csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések áprilisban (Portfolio)
A várttal megegyező mértékben csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések áprilisban. Az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfőn azt közölte, hogy az áprilisi rendelésállomány 0,2 százalékkal csökkent a márciusi 1 százalékos...
jún. 5
17:06
Hogyan vesz lakást az ingatlanos? (ProfitLine)
Mindenkinek laknia kell valahol, még azoknak is, akik ingatlanokkal foglalkoznak. Kérdés, miben más egy szakmabeli, mint a laikus vevő. Gadanecz Zoltán, a GDN alapító-tulajdonosa szerint az ingatlanpiacon járatos vásárlónak komoly előnye, hogy tudja, mi forgalomképes és mi kevésbé.
jún. 5
17:06
34 évesen nyugdíjba vonult a magyar srác: így telnek a hétköznapjai (Pénzcentrum)
Egyre többen vannak Magyarországon is, akik úgy döntöttek, kiszállnak a mókuskerékből és a harmincas éveikben "nyugdíjba" vonultak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egész nap nem csinálnak semmit. Nem tétlenkednek, de csak olyasmivel foglalkoznak...
jún. 5
17:30
Figyelem, újabb kibertámadás jöhet (Infostart)
A következő hónapokban az várható, hogy számos kiberbűnöző fog támadást indítani a ShadowBrokers által kiszivárogtatott biztonsági hibák felhasználásával – figyelmeztet Szappanos Gábor vírusszakértő
jún. 5
17:48
A világ valaha élt leggazdagabb embere: "Gazdag" Jakab Fugger (Portfolio)
A történelem során ritkán fordult elő, hogy a gazdaság olyannyira egyértelmű meghatározója lett volna a világpolitikának, mint a Magyarországon kétes hírnévnek örvendő "Gazdag“ Jakab Fugger idejében. Családja, mely egykor a világot...
jún. 5
17:54
Inkasszó a Bridgestone-nál: a dolgozók fizetése nincs veszélyben (Adózóna)
Inkasszózta a végrehajtó a törvényes felhatalmazás birtokában a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. számláit – közölte a végrehajtást kezdeményező Inter Lingua Kft.
jún. 5
18:06
Július elsején rendezik az idei Balaton-átúszást (ProfitLine)
Július elsején rendezik meg az idei, sorrendben 35. Balaton-átúszást
jún. 5
18:09
Budapest vagy vidék: hol a legjobb lakni Magyarországon? (Privátbankár)
Tavalyhoz hasonlóan idén is az I. és V. kerületetekben a legjobb lakni, de élmezőnyben van továbbra is a VI., II., és XII., is a fővárosban. A vidéki nagyvárosoknál változás történt 2016-hoz képest, idén Veszprémben, Szekszárdon és Egerben a legkellemesebb lakni. Ha ezt összevetjük a lakásárakkal, akkor nem meglepő módon hasonló rangsort kapunk: a
jún. 5
18:24
A magyarok kétharmada szerint hasznosak az itthoni EU-s fejlesztések (Portfolio)
Az elmúlt másfél évben 67%-ról 73%-ra nőtt azon magyaroknak az aránya, akik hallottak már valamilyen uniós finanszírozású fejlesztésről a saját környezetükben, és idén tavasszal 85%-uk mondta azt, hogy szerintük hasznosak ezek a fejlesztések...
jún. 5
18:48
Egyelőre nincs irány Amerikában (Portfolio)
Azok a részvénypiacok, amelyek nyitva tartottak ma Európában, mérsékelt mínuszban zártak, az amerikai indexek viszont ezt nem követték, "csak" a történelmi csúcsaik közvetlen közelében ragadtak. Ez a kiváró hangulattal is összefügghet:...
jún. 5
19:06
Az euroövezet gazdasági teljesítmény hatéves csúcson van (ProfitLine)
Hatéves csúcson stagnált az euróövezet gazdasági teljesítménye májusban az IHS Markit gazdaságkutató intézet vállalati beszerzési menedzserek körében végzett felmérése szerint.
jún. 5
19:06
A londoni elemzők is lendületesnek tartják a magyar gazdaságot (AQUA)
Londoni pénzügyi elemzők jelentősen javították a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok, köztük a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedésére szóló előrejelzéseiket a korábban vártnál nagyobb lendület és a kedvező külső környezet miatt.
jún. 5
19:24
Kedvezőbben látják a magyar helyzetet Londonból (Infostart)
Londoni pénzügyi elemzők jelentősen javították a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok, köztük a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedésére szóló előrejelzéseiket a korábban vártnál nagyobb lendület és a kedvező külső környezet miatt.
jún. 5
19:24
Jóval optimistábbak a nagy londoni bankházak a magyar gazdaságra (Portfolio)
Az eddigi 2,9%-ról 3,8%-ra emelte az idei éves átlagos magyar GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését a Morgan Stanley befektetési bank, és vele párhuzamosan a jövő évi 2,8%-os előrejelzést is "felhúzta" 3,3%-ra. Ezek egyébként a térség...
jún. 5
19:48
Kiderült: itt a legjobb élni Magyarországon (Pénzcentrum)
Tavalyhoz hasonlóan idén is az I. és V. kerületetekben a legjobb lakni, de élmezőnyben van továbbra is a VI., II., és XII., is a fővárosban. A vidéki nagyvárosoknál változás történt 2016-hoz képest, idén Veszprémben, Szekszárdon...
jún. 5
20:00
Nem engedélyezett potencianövelővel buktak le Röszkén (Adózóna)
Csaknem száz doboz Magyarországon nem engedélyezett potencianövelőt találtak a pénzügyőrök Röszkén, egy szerb férfi autójában elrejtve – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 5
20:06
Új lehetőségek a tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknek (ProfitLine)
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója szerint új továbbtanulási lehetőségeket kapnak a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott módosításával.
jún. 5
20:54
Az megvan, hogy éppen bankválság tombol Európa parányi országában? (Portfolio)
A súlyos likviditási helyzet miatt azon dolgozik a jegybank, hogy még ebben a hónapban 100-150 millió eurónyi forrást be tudjon pumpálni a san marinói bankrendszerbe - jelezte egy névtelen forrás a Reutersnek. A Közép-Olaszországba ágyazott...
jún. 5
21:06
Olaszország biztonságosabb lesz idén nyáron (ProfitLine)
Új biztonsági rendszert dolgoznak ki a hatóságok a nyári hónapokban Olaszországba érkező több millió turista, valamint a nyári fesztiválokon, koncerteken és strandokon tartózkodó olaszok védelmére - jelentették be az olasz nemzetbiztonsági tanácsnak a londoni merényletet követő ülésén vasárnap este.
jún. 5
21:54
Héthavi csúcson ragadt a forint a dollárral szemben (Portfolio)
Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben hétfőn a péntek esti szinthez képest és mivel a dollár gyengélkedése kitartott ma is, így héthavi csúcson, 273 körül ragadt a forint a zöldhasúval szemben.Héthavi csúcson ragadt...
jún. 5
22:06
Csúcson az euróövezet gazdasági teljesítménye (ProfitLine)
Hatéves csúcson stagnált az euróövezet gazdasági teljesítménye májusban az IHS Markit gazdaságkutató intézet vállalati beszerzési menedzserek körében végzett felmérése szerint.
jún. 5
22:24
Európa mínuszban zárt, aztán Amerika is követte (Portfolio)
Azok a részvénypiacok, amelyek nyitva tartottak ma Európában, mérsékelt mínuszban zártak, az amerikai indexek pedig némi tétovázás után követték őket, igaz csekély volt a csökkenés mértéke. Emiatt a történelmi csúcsaik közvetlen...
jún. 5
23:06
Oroszország gazdasága harmadik negyedéve növekszik (ProfitLine)
Oroszország gazdasága immár harmadik negyedéve növekszik - jelentette ki Elvira Naibullina, az orosz központi bank elnöke hétfőn az Állami Dumában.

Keresés