A német piacra való betörés módjával, illetve a nemzetközi tőkeszerzési gyakorlattal ismerkedhetnek meg több kiemelt iparágban hazai innovatív cégek a Startup Campus Berlin program keretében, amire már várják a pályázatokat. A szektor jövője szempontjából itthon a szervezők üdvözítőnek tartják, hogy az állam számos lehetőséget is biztosít, azonban
Az energiaárak emelkedése és a szolgáltatások drágulása miatt augusztusban felgyorsult az infláció növekedésének üteme az euróövezetben - mutatják az Eurostat előzetes adatai.
A SanDisk bejelentette, hogy már nem kell sokat várni, szeptembertől már lehet kapni a világ legnagyobb, 400 GB-s microSD kártyáját. Azonban nem csak a mérete, de az ára is borsos lesz, a 400 GB tárhelyű microSD kártya értékesítése...
Noha a hétvégén még 4-es erősségű hurrikánként romboló Harvey ereje immár trópusi viharrá szelídült, így is folytatni tudta pusztítását, miután újabb óriási felhőszakadásokkal tovább súlyosbította a mexikói-öböl menti amerikai...
A nyugdíjas szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon – mondta Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője az MTI-nek csütörtökön.
A terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, növekszik a repülőjegy-foglalások száma. Katalónia változatlanul a legnépszerűbb spanyol úti cél.
A meteorológiai ősz első napján még többfelé – főként keleten – 30 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok, vasárnapra viszont mintegy 10 fokot mérséklődik a meleg. Egy frontzóna hatására a hétvégén egyre többfelé várható zápor, zivatar, néhol sok esővel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos,
A második negyedévben 27 százalékkal nőttek a beruházások éves szinten. A harmadik negyedévben már elérhetik a 2015 végi magas szintet, a következő években azonban szükség lesz a piaci alapú fejlesztésekre is.
Péntektől érvénybe lép az egyszer használatos műanyag szatyrok üzleti célú használatát tiltó szabályozás Brüsszelben és a brüsszeli régióban – közölte ma a La Libre Belgique belga napilap.
Az utóbbi években Magyarország vált Közép-Európában Kína legjelentősebb gazdasági partnerévé. A magyar üzletembereknek hamarosan lehetőségük lesz tovább mélyíteni vagy felvenni a kapcsolatot kínai kollégáikkal. Napokon belül egy kiállítás nyílik Budapesten, ahol kínai gyártók, forgalmazók és befektetők vesznek részt.
Házi sertésekben is kimutatták az afrikai sertéspestist Kárpátalján. Ukrajnában ezért járványügyi helyzet van, a szakemberek háromnapos razziát tartottak az ukrán határon. Húst elvileg tilos lenne áthozni a határon, mégis minden második utasnál találtak valamit.
Olyannyira bejött a Tesla új technológiával készülő akkumulátorinak a gyártása, hogy az elektromos autókat gyártó vállalat tovább vágta két szupermodelljének az árát, hogy elérhetőbbé tegyék az autókat. Olcsóbbak lettek...
Nőtt a német Metro AG nagy- és kiskereskedelmi áruházlánc forgalma a júliussal záródott negyedévben részben az online kereskedés és az árukiszállítási szolgáltatás felpörgésére. A 35 országban jelen lévő Metro negyedéves forgalma...
Kevin Durant az NBA évek óta legponterősebb játékosa elmondta a véleményét az Under Armour sportmárkáról, ami miatt a cég részvényei komoly esést szenvedtek el.
Rendkívül veszélyes a texasi Houston közelében lévő vegyi üzemben történt robbanás - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az amerikai szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA)tisztségviselője.
Szabadalmaztatott öregedésgátló technológia ellopásával vádolja a L'Oreal kozmetikai óriásvállalatot az amerikai szövetségi bíróságon egy volt katolikus szerzetes, aki a formulával készült krémeket árult, hogy így szerezzen pénzt az elesetteket segítő munkájához.
A két héttel ezelőtti terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalások száma növekszik a tavalyihoz képest - közölte Álvaro Nadal, a spanyol turizmusért felelős miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Barcelonában, miután megbeszélését folytatott az ágazat helyi vezetőivel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,38 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 38 092,26 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Kitart a jó hangulat a tőzsdéken, úgy tűnik az Észak-Korea okozta pánikot ellensúlyozni tudják a világ minden tájáról érkező erős gazdasági számok.Rávetették magukat az olajra a befektetők 2017.08.31 19:13Az OPEC augusztusi olajtermelése...
Az Egyesült Államok felszólította Oroszországot, hogy zárja be San Franciscó-i főkonzulátusát, továbbá szüntesse be tevékenységét washingtoni és New York-i konzulátusának egy-egy hivatalában - közölte csütörtökön az amerikai...
Az OPEC augusztusi olajtermelése csökkent a júliusban beállított idei csúcsról, aminek következtében az olaj ára is szárnyalásba kezdett. A Reuters tengeri szállítmányozók és olajpiaci kereskedők körében végzett felmérése alapján...
A BUX index a többi európai tőzsdét követve kellemesen emelkedett, főleg a Mol húzta felfelé, de megmozdult végre a Telekom is. Az olaj ára végre kilőtt, a feldolgozott termékek, főleg a benzin meg végképp. Az egyik francia részvény 13 százalékot esett egy nap alatt.
Az előző évi 243,3 millió eurós veszteség után 105,3 millió eurós profitot ért el az osztrák Immofinanz az első fél évben – derült ki a cég gyorsjelentéséből.
Már hónapok óta szinte naponta jelennek meg új információk és találgatások arról, hogy milyen is lesz majd az új készülék, jól mutatva azt, hogy mekkora várakozás előzi meg az iPhone 8 érkezését.
A nyugdíjasszövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon – mondta Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője az MTI-nek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben a foglalkoztatási formában csak öregségi nyugdíjasok,…
Jelentősen csökkentek a családok beiskolázással kapcsolatos költségei - mondta Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón a kezdődő tanévvel összefüggésben.