2017. augusztus 7. hétfő

aug. 7
12:24
Lecserélné régi hűtőjét, mosógépét? Így kaphat hozzá pénzt az államtól (Adózóna)
Ma elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket – közölte Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az Otthon melege program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján. A következő hetek során az…
aug. 7
12:27
Haver! Egy vödör ekitől nem készülsz meg úgy, mint az Átlátszó leleplező drogriportjától! (444.hu)
Ezt! Nem! Hiszed! El! Az Átlátszó tényfeltárója igazi droghasználókkal beszélgetett, majd - nem, ezt el sem merem mondani, olyan durva és úttörő - elment egy drogos buliba és látott egy drogárust!
aug. 7
12:33
Mire számíthat a magyar ipar? (ProfitLine)
Júniusban 4 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene éves szinten, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján pedig az emelkedés 6,5 százalékos volt. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adat szerint júniusban 1,2 százalékkal esett vissza az ipar teljesítménye májushoz képest.
aug. 7
12:42
Nagyon megdrágult a vaj (Menedzsment Fórum)
Tavaly januárhoz képest most több mint 50 százalékkal kerül többe, és a drágulás folytatódhat.
aug. 7
12:45
Ne hagyj az autóban! címmel indít matricakampányt a Nébih (Kreatív Online)
A szükségességét az elmúlt évek tragédiái igazolják.
aug. 7
12:45
Hűtőszekrényeket oszt az állam ötvenezer embernek (444.hu)
Hatszázmillió forintos kerettel folytatódik a program, először észak-alföldiek pályázhatnak.
aug. 7
12:48
Most érdemes hűtőt és mosógépet cserélni (Infostart)
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon melege program háztartási nagygé
aug. 7
12:48
Út a belülről vezetettség világába (HR Portál)
A kísérletezés és a játék a belülről vezetettség fontos eleme, valamint az is, hogy sohase vegyük magunkat túl komolyan - interjú Sárvári Györggyel, a HR Piknik előadójával.
aug. 7
12:50
Ajánljuk? - PIRAMIS™ bérprogram a humán szakértői rendszerben, a hazai szoftverpiac integráns része (HR Portál)
Egy bérszámfejtő program 25 éves fejlesztői múlttal. Igen, ajánljuk Önnek, sőt, ha szoftverváltási döntés előtt állnak, számolnia is kell vele. Miért? Érdemes lesz tovább olvasni!
aug. 7
13:03
Mastercard biometrikus kártya már Európában is (ProfitLine)
A Mastercard bemutatta a bolgár UniCredit Bulbankkal közösen lefolytatott biometrikus kártyatesztek eredményeit. Az új megoldás a chipes technológiát az ujjlenyomattal ötvözi, így téve még kényelmesebbé és biztonságosabbá az azonosítást bolti vásárlás esetén.
aug. 7
13:03
Friss vélemény érkezett: lehet még kakaó a forintban (Portfolio)
Az utóbbi hetek forinterősödése még kitarthat egy darabig, ha lehet hinni a Citibank elemzőinek. Az amerikai befektetési bank szakemberei kiemelt befektetési sztoriként számoltak be röviden az euró-forint árfolyam várható alakulásáról....
aug. 7
13:06
Azonnali fizetési rendszer Magyarországon: elkezdődött! (Privátbankár)
Felpörögtek az események az azonnali fizetési rendszer körül: augusztus elejére megalakult a szakmai munkát vezető és felügyelő bizottság, egyre több az elérhető információ. A munkacsoportok is felálltak, a tájékoztatásra azonban mindenképp komolyabb hangsúlyt kellene fektetni. Szakmai cikksorozatunk 15. részében többek közt a munkacsoportok felada
aug. 7
13:09
Már tesztüzemben is népszerű az e-számla (AQUA)
Eddig több mint száz cég regisztrált az online számla tesztoldalán, az e-számlarendszer használata 2018 júliusától lesz kötelező. A bevallások a korábbi időszakokról adnak számot, így a csaló vállalkozók kétes ügyleteiről, például a fiktív számlakiállításáról csak utólag értesül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az online rendszerben azonban valós időb
aug. 7
13:12
Kellemetlen meglepetés érhet bennünket a közmű-átírásoknál (Infostart)
A lakásvásárlással, -bérléssel vagy -kiadással járó adminisztráció egyik legfontosabb eleme a közművek szabályos átíratása. Ha jól csináljuk, sok kellemetlen meglepéstől óvhatjuk meg magunkat. Elkerülhetjük például, hogy az előző tulajdonos vagy bérlő számláit nekünk kelljen kifizetnünk. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által össz
aug. 7
13:27
Célkeresztben az alkalmi és idénymunka: erre figyeljen oda! (Adózóna)
Az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi célvizsgálat keretében idén nyáron a munkaügyi felügyelet a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott éves ellenőrzési terv szerint. Cikkünkben sorra vesszük, mely szabályokra kell fokozottan ügyelni.
aug. 7
13:33
A garanciaigénylés gyorsítása bővítheti a vállalati hitelezést (ProfitLine)
Éves szinten továbbra is 5-10 százalékkal bővülhet a kis- és középvállalati szegmens hitelállománya a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint. A hitelfelvételhez és a garanciaigényléshez kapcsolódó adminisztrációs költségek és feladatok csökkentésével azonban tovább lehetne fokozni a fejlesztési hitelek kihelyezését. A 2014-2020 közti uni
aug. 7
13:33
NGM: júliusban 94,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás (AQUA)
Júliusban 94,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás – önkormányzatok nélkül számolt – központi alrendszere, elsősorban a magasabban adóbevételeknek köszönhetően. Tavaly júliusban 62,7 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya.
aug. 7
13:36
200 millió forintból tanítaná meg nekünk a kormány, hogyan kell szemetelni (Menedzsment Fórum)
A pénzre civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak pályázhatnak, akiknek ebből úgy kéne formálniuk az emberek szemléletét, hogy azok környezettudatosabban gyűjtsék a hulladékot.
aug. 7
13:45
Az év üzletét kötötte meg az MNB? (Portfolio)
Ismét gazdát cserélt az egyre ikonikusabbnak számító Eiffel Palace irodaház, az MNB a pályáztatás után ugyanis egy luxemburgi székhelyű befektetési alapnak adta el a 14 500 négyzetméteres irodaházat, derült ki már múlt hét pénteken....
aug. 7
13:45
A Balaton-felvidék a legszebb úti célok között (AQUA)
Magyarország egyik legszebb tája, a Balaton-felvidék is szerepel azon a listán, amelyet a Mastercard állított össze Európa rejtett természeti kincseiről. A társaság 44 európai ország egy-egy turisták által még kevésbé ismert, és pont emiatt megfizethető vidékét vette górcső alá.
aug. 7
13:48
Ez sem egy Jobbik-kampány Simicska plakátfelületein (Kreatív Online)
Csak egy magánszemély népszerűsíti a Jobbik kampánytémáját, az európai béruniót – mondja a Mahir.
aug. 7
13:54
Megéget, megsüketít, felgyújtja a garázst - ezt tudja három kínai tűzijáték (Menedzsment Fórum)
Vissza is hívták őket a piacról.
aug. 7
13:54
A Nap Száma: Európa csak lesi, mennyit költünk kultúrára (Privátbankár)
GDP-arányosan Magyarország költi a legtöbbet szabadidős és kulturális tevékenységekre.
aug. 7
13:54
Legyen az Év Felelős Foglalkoztatója! (HR Portál)
300 nyitott gondolkodású résztvevő, 49 elkötelezett szervezet és működő gyakorlata, 4 szakmailag megalapozott elismerés, egy helyen. Tömören, számokban így tudjuk visszaidézni az OFA Nonprofit Kft. 2016-os díjátadó eseményét. De természetesen ennél sokkal többet jelentett: megszámlálhatatlan mosoly és megannyi munka van azok mögött a cégek mögött, akik tavaly úgy döntöttek, megmutatják a profit…
aug. 7
13:56
Támogatott képzések indulnak közművelődési dolgozók számára (HR Portál)
Országosan 600 közművelődésben dolgozó számára nyújt lehetőséget ingyenes szakmai továbbképzéseken való részvételre az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. 2017 második felében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának 60 millió forintos támogatásával - írja az MTI.
aug. 7
14:00
Váratlan bejelentés! Ők is ott lesznek a Szigeten (Privátbankár)
Úgy tűnik, nélkülük egyetlen fesztivált sem rendezhetnek meg.
aug. 7
14:03
Örök vita: lakás vagy ház? (ProfitLine)
A vásárlók döntő részének van elképzelése, hogy lakást vagy házat választana szívesebben lakhelyének. A döntés meghozatala előtt érdemes figyelembe venni olyan objektív tényezőket is, mint például az ár-érték arány, a rezsiköltség, bővíthetőség, kiadhatóság, vagy éppen a leendő szomszédok, mondja a szakértő. Budapestről most éppen kifelé költöznek
aug. 7
14:09
Iskolapélda arra, mire képes egy autógyártó Trump barátságáért (Portfolio)
A Toyota egymilliárd dolláros beruházást helyez át Amerikába politikai nyomás miatt, azonban erősen gondolkodik, hogy a jövőben a hobbiterepjárókat és a pickup-okat Mexikóban gyártsa. A világ legnagyobb autógyártója komoly fenyegetést...
aug. 7
14:21
Áremelésre készülnek a benzinkutakon (Portfolio)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik. Az emeléssel a benzin átlagára 343 forintra nő, a gázolajé 343 forint marad. Az üzemanyagok ára legutóbb...
aug. 7
14:23
A kormány támogatja a környezettudatosabb hulladékgyűjtést (Portfolio)
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra, a környezettudatos gondolkodás erősítésére 200 millió forint összegben írnak ki pályázatot civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak részére - közölte V....
aug. 7
14:24
Rohamozzák az uniós pénzeket a magyar cégek: mindjárt kimerül a keret? (Privátbankár)
A vissza nem térítendő támogatással kombinált hitelből meghirdetett keretösszeg felére már pályáztak a magyar kkv-k.
aug. 7
14:27
Magyar sikerek a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (HR Portál)
Több díjat, köztük egy aranyérmet hoztak el a magyar versenyzők a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról, Teheránból - írja az MTI.
aug. 7
14:30
Masszívan veszteséges a felcsúti kisvasút (Menedzsment Fórum)
Orbán és Mészáros falujában sincs kolbászból a sorompó.
aug. 7
14:30
Hogy lehet, hogy van olyan, aki nem hisz a globális felmelegedésben? (Privátbankár)
Teljesen egyértelműen látszik az adatokból a trend, amit globális felmelegedésnek nevezünk - mondja Juhász Árpád geológus.
aug. 7
14:30
Drágább lesz a benzin szerdától (Adózóna)
Bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásból az MTI.
aug. 7
14:32
Ne halassza szerdáig a tankolást! (Menedzsment Fórum)
Aznap ugyanis megemelik a benzin árát.
aug. 7
14:33
Mit csinálhat a forinterősödés a kiskereskedelemmel? (ProfitLine)
Júniusban 5,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Továbbra is a nem élelmiszerek közé sorolt tartós fogyasztási cikkeké a főszerep. A forint erősödése is szerepet kaphat a jövőben.
aug. 7
14:33
Kész, vége: vásárlók kedvencétől szabadul meg végleg a Tesco (Pénzcentrum)
A brit Tesco bejelentette, hogy hamarosan megszünteti az 5 penny-be kerülő zacskóit. A vásárlók mostantól dönthetnek: megveszik a drágább szatyrot, vagy figyelnek arra, hogy zacskó nélkül ne induljanak el bevásárolni. Nemrég...
aug. 7
14:33
Kötelező a közművek szabályos, gyors átírása (AQUA)
A lakásvásárlással, -bérléssel vagy -kiadással járó adminisztráció egyik legfontosabb eleme a közművek szabályos átíratása. Ha jól csináljuk, sok kellemetlen meglepéstől óvhatjuk meg magunkat. Elkerülhetjük például, hogy az előző tulajdonos vagy bérlő számláit nekünk kelljen kifizetnünk. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal egy haszno
aug. 7
14:42
Az évszázad szópárbaja lesz? Vitára hívták Orbánt (Privátbankár)
A nyugdíjasok helyzete miatt hívták a tárgyalóasztalhoz.
aug. 7
14:45
GDP-arányosan hazánk költi a legtöbbet szabadidős és kulturális tevékenységekre az EU-ban (AQUA)
Az Európai Unió tagországai átlagosan a bruttó hazai termékük (GDP) egy százalékát költik szabadidős, kulturális és vallási tevékenységek támogatására; a tagállamok GDP-arányos listáját Magyarország vezeti 2,1 százalékkal – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.
aug. 7
14:57
Külföldről rendeltél csomagot? Akkor erre figyelj oda! (Portfolio)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felhívja az interneten vásárlók figyelmét, hogy az Európai Unión kívülről - például Távol-Keletről vagy az USA-ból - postán érkező árukat kötelező vámkezeltetni. Az interneten megrendelt áruk 22...
aug. 7
15:00
Kínos volt az elbénázott statisztika - egy darabig biztos nem lesz (Privátbankár)
A görög statisztikai hivatal további értesítésig nem közöl gyorsbecslést a negyedéves GDP-adatokról.
aug. 7
15:03
10 százalékkal bővült a nyárigumi-piac (ProfitLine)
Átlagosan 68 ezer forintot költött új nyári gumi vásárlására a magyar autós idén, a legjobban a dél-koreai márkák fogytak. Az Automax elemzése szerint tavalyhoz képest 10 százalékkal bővült az eladás, ami egyben balesetmentesebb közlekedést hozhat: a gépjármű-tulajdonosok már nem várják meg, hogy tükörsima legyen az abroncs, akkor cserélnek, amikor
aug. 7
15:27
Kisiklott egy vonat a Déliben (Portfolio)
Késésekre kell számítani a Déli pályaudvarról induló és oda érkező vonatoknál, egyes járatok pedig csak Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak, mert hétfőn délután kisiklott egy szerelvény. A Budapest-Székesfehérvár...
aug. 7
15:33
Vámkezeltetni kell az EU-n kívülről érkező árukat (Adózóna)
Az Európai Unión (EU) kívülről – például a Távol-Keletről, az Amerikai Egyesült Államokból – postán érkező, nagyobb értékű árukat kötelező vámkezeltetni – hívja fel az interneten vásárlók figyelmét közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
aug. 7
15:33
A Brexit következményeként Észak-Írország egyesülhet Írországgal (ProfitLine)
Hosszabb távon a Brexit következménye lehet, hogy Észak-Írország egyesül Írországgal - vélekedett Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
aug. 7
15:33
Egekben vannak az árak, mégis sorban állnak a bérlők a megmaradt ingatlanokért (Portfolio)
A lakás- és az irodapiac mellett sokkal kevesebb szó esik az ingatlanpiac egy kisebb, de annál fontosabb szegmenséről, a kiskereskedelmi ingatlanok piacáról. A kiskereskedelmi ingatlanok jelentősége vitathatatlan, a mindennapok során - ha közvetetten...
aug. 7
15:39
Fertőző betegségek inváziója fenyegeti Európát (Portfolio)
A fertőző betegségek széles körű és gyors európai inváziója várható a következő évtizedekben, ahogyan az éghajlat folytatódó felmelegedése új területet nyit majd meg számos, korábban csak trópusi területeken aktív kórokozó...
aug. 7
15:39
Újfajta felvágottak jelennek meg (AQUA)
Augusztus óta csak a korábbinál magasabb hústartalommal gyártott felvágottak, virslik kerülhetnek forgalomba ezekkel az elnevezésekkel. A fogyasztók emiatt az alacsonyabb hústartalmú termékeket már más, álalában a gyártó által kitalált elnevezésekkel találhatják meg. A vásárlóknak érdemes a termék címkéjéről tájékozódniuk a hústartalomról, de az el

Keresés